Óévbúcsúztató

Reményik Sándor

Mi mindig búcsuzunk

Mondom néktek: mi mindig búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.

Jófejek

Apa évekkel ezelőtt születésnapjára kapott egy maketett, amiből egy fantasztikus vadászrepülőt lehet építeni. Leventét régóta izgatta, és Apa megígérte, hogy a két ünnep között összerakják. Ám az egyik festékből kevés volt, így Apa vett még egy maketett, hogy festékbe ne szükölködjük. Ez így logikus, nemde? :-)
Levi átszellemülten forgatta a dobozt a kezébe és közben megállapította, hogy: "Apa, milyen jófej! Miért? -kérdeztem . Mert megvette ezt a repülőgépet IS. - válaszolta határozottan a jófej gyerekünk.
Anya nem jófej? - izgatott a kérdés és fel is tettem Levinek.
De, te is jófej vagy Anya! - közölte Levi megnyugtatóan. És én miért vagyok jófej Levi? - kiváncsiskodtam tovább.
Mert  megengedted Apának, hogy megvegye ezt a repülőt! - és csodálta tovább a doboz tetejét.

( Jófej Apa nem kért engedélyt tőlem, de nem is számít! Ami számít, hogy a Jófej Gyermekünk Jófej Szülőknek  tart! Remélem, kiérdemeljük tőle ezt a megtiszteltetést.)

Barchoba játék

Leventével az utóbbi időben próbáljuk a barchoba játék alapjait elsajátítani, eleinte a háziállatokkal kezdjük. És hogy mennyire sikerül? Íme!
Anya: gondoltam.(szamár)
Levi: négy lába van?
Anya: igen.
Levi: barna?
Anya: nem (próbálok utalni a szürkére)
Levi: szürke?
Anya: igen. Apa próbált segíteni Levinek és megkérdezte, hogy
Apa: hosszú füle van?
Anya: igen!
Levi szeme felcsillant és felkiáltott: ZSIRÁF (mint szürke, hosszú fülű és háziállat)

Vagy a barchoba játék szabályait kell átnéznünk, vagy az Állatvilág lexikona című könyvet tanulmányozni :-)

Elteltek az ünnepek! Az időjárás néha tréfát űzött velünk, hol tavaszias meleg volt, hol meg az eső esett, ezzel bentlétre kötelezett bennünket, de megtaláltuk így is azokat a dolgokat amitől jól éreztük magunkat. Voltak vendégek, ettünk nagyokat, játszottunk és aludtunk sokat. Nagyon sokat :-)

Annyi mindent terveztem a két ünnep közötti időszakra pl. hogy sokat olvasok. Valamiért azt éreztem,hogy a polcon olvasásra váró könyveket most háttérbe kell szorítanom, és valamiért a Quo Vadis cimű könyvnek kell nekiesnem. A nekiesés túlzás, de sikerült kb. 50 oldalt elolvasnom a hét alatt. Pedig nagyon jó könyv, és kb. 30 évvel ezelőtt már olvastam és tudom, emlékszem, hogy nagyon tetszett.

Aztán a két ünnep között Gábor és Balázs is nálunk vendégeskedett két nap. Balázzsal a vásárlás nagyon jó volt, látni a csillogó szemét és örömét fellelkesített, így aztán magamnak is vettem egy-két ruhadarabot :-)

Ma van az év utolsó napja! Számottevés az elmúlt évről? Inkább kihagyom! A régi életemet megtartván, új feladatokkal, új hittel, lelkesedéssel és kitartó szorgalommal szeretnék nekiindulni. Tudom és hiszem, hogy sikerülni fog. Egyre jobban!

Ahelyett, hogy vennék Neked valamit, amit szeretnél, valami olyat adok Neked, ami az enyém, ami tényleg az enyém. Egy ajándékot. Valamit, ami jelzi, hogy tisztelem azt az embert, aki itt ül velem szemben, és arra kérem, hogy értse meg, mennyire fontos, hogy vele lehetek. Most már van valamije, ami egy kicsit én vagyok, van belőlem egy darabkája.
	Paulo Coelho Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

Soha ne aggódj a karácsonyfád mérete miatt! A gyermekeid szemében legalább 10 méteresnek tűnnek.

Larry Wilde Idén először együtt öltöztettük a fát Levivel. Mivel ott volt  egy fenyőfa és egy gyerek, ezért nem tudtuk megoldani, hogy gyerek nélkül öltöztessük fel, de Levente örömét sem akartuk elvenni a Nagy Igazságról, ezért ő dönthetett: segítünk a Jézuskának, aki ugyan mindent hoz, nekünk "csak" öltöztetni kell, vagy szeretné, ha a Jézuska lepne meg minket a már csillogó-villogó, gazdag fával. Segítsünk - ugrott fel Levi a fotelből és már indult is. Gyorsan megkerestük a fát, amit az ajtó elé tett a Jézuska, aztán a szaloncukorért is az egész lakást végigfutottuk, hogy hová dughatta el, és az ajtóban megtalált díszek is nagy izgalomba hozták Levit. Nemcsak neki volt élmény, de nekünk is, az a kedv, izgalom és szorgalom amivel a fát öltöztette. Nekünk Apával ez volt  legnagyobb karácsonyi ajándék, és most már tudom, hogy jól döntöttünk, amikor felajánlottuk a választási lehetőséget Levinek.  Izgatottságát és boldoságát csak fokozta amikor a saját szobájában is felfedezte a fenyőfát, amiből percek alatt Karácsonyfát varázsoltunk. Együtt!

Havazás

Csorba Győző: Hó-hívogató

De jó volna ha volna

ha hó hullna halomba

ha már fű sincs levél se

betakarna a tél mindent fehérbe

Idén is leesett a hó! De még hogyan! És mennyi!
Ki is használtuk Levivel és a legnagyobb hóesésbe elindultunk megnézni a Karácsonyi Villamost, ami a 2 villamos vonalán közlekedik. A hóesésre való tekintettel a vasúttat választottuk, mert a sínek úgy-e nem csúsznak, így biztosak voltunk abba, hogy leghamarabb és legbiztonságosabban a vonattal érünk célba. Tévedtünk. A vonat a 10 perces utat 50 perc alatt tette meg és az áhított Karácsonyi Villamos egy perccel ment el az orrunk előtt. Nem csüggedtünk, amig vártunk a visszafelé jövő villamosra, meglátogattuk a Mikulást és gyönyörködtünk az Ország Karácsonyán!
Elhatároztuk, hogy elébe megyünk a K. V.-nak  , ám tervünk ezúttal sem valósult meg, mert a hideg miatt a váltók nem működtek és így a villamosok sem jártak.

 Na és persze, ki az aki ilyen időben elindul otthonról? Hát Levi és én! Az úton nem sok embert láttunk, kivéve akik havat lapátoltak, vagy akik még nem értek haza a havazás előtt. Mi viszont nagyon élveztük.

Az úton a nagy hó alatt szomorkodó autókra széles mosolyokat rajzoltunk, így olykor egymás mellett négy -öt vidám autó nézett vissza ránk.      A hógolyózás is remek szórakozást nyújtott , hóembert nem kellett építenünk, mi magunk voltunk azok a hóesésben. Remek délutánunk volt , amit élveztünk minden egyes percében.

Advent

A mézeskalács útja az alapanyagoktól az eredményig!

Remeg az ág, esik a hó,

befagy a folyó, tenger, a tó.

Csizmám teletetted

Volt nagy örömöm,

eljöttem, hogy megsúgjam,

mindezt köszönöm!

Mikulásvárás

Az elmúlt napokat körbelengte a Mikulásvárás izgalma. És jött is a Mikulás mindenhova, az oviba, otthon (több is) és mi is vittük Levit Mikulásnézőbe, csakhogy ne legyen hiányunk belőle. December 6-án kimentünk a Kossuth térre,

sok ezer emberrel együtt várni a finn mikulást és részese lenni a nagy karácsonyfa díszbeborításának. Amíg a Mikulásra vártunk, a Krampusz szórakoztatta a gyerekeket több ízben is.

Egyik alkalommal Levit is jobban izgatta a Krampusz akciója, mint a néptáncosok előadása, így egyet gondolván közölte, hogy ő most elmegy a Krampuszhoz. Apa féltő és vigyázó szava nem jutott el Levente füléig, vagy legalábbis úgy tűnt és saját akaratának megfelelően elvegyült a tömegben. Leleményes anyaként rögtön a sarkában voltam, hogy egy pillanatra se tévesszem szem elől, de a Krampusz varázsa erősebb volt és egy szempillantás alatt Levente eltűnt a szemem elől. RÉMÁLOM-ba illő helyzet volt és szerettem volna rögtön felébredni. Apa jobbra, én balra indultam Levi keresésére a sok ezres tömegben. Az egyik "terelgetős" nőhöz mentem akitől tanácsot kértem, hogy mi a teendő, ha eltűnt a gyerekem. Rögtön vette a telefont és kérte a kollégáit, hogy a hangos bemondóba tegyék közre,ám ebben a pillanatban meghallottam a legszebb hangot amit életembe hallottam: "Anyaaaaaaaaaaaaaaaa, anyaaaaaaaaaaa" - kiabálta Levi, immáron Apa nyakából, aki időközben rátalált és az én keresésemre "indultak". És hogy tanult-e ebből Levi? Nem hiszem. Amikor Apa rátalált, csak annyit mondott: "dehát itt vagyok Apa!"

Ma csütörtök van és mint szinte mindegyik csütörtökön ma sem hozott Levi judokártyát.

Olyan meglepő lenne, ha pont hétvégére lenne. Ez amolyan pszichológia. Kedden már annyira kiéhezik a tévézésre, hogy könnyebb megerőltetni magát. Na sebaj! Jobb is így , hogy nem tévézünk. Többet beszélgetünk és többet játszunk. Ma barchobáztunk és rengeteget rajzolt Levi, többek között a Nap és  Hold mind jótestvérek egymás kezét fogva játszanak. Az oviba felhívták a figyelmünket, hogy Levi nem szakszerűen fogja a tollat, nem a középső ujjára fekteti, hanem a gyűrűsujjra, és ezt az iskolában nem fogják hagyni és ha már berögzül, nehezebben fogja megszokni, ezért már most javítsuk ki - javasolták az ovónők. Levit próbáltam meggyőzni az iskolás érvvel, mire Levi: "Anya, most így fogom és majd megtanulom úgy. Ha meg nem tudom úgy megtanulni, akkor nem megyek iskolába" .-)

Advent

Napok óta diszítgetjük a lakást advent alkalmából. Levi is kivette a részét, nagyon ügyesen készítette üvegfestékkel az ablakára a vonatot. Élete első üvegfestékezése és a bizonyíték magáért beszél!

 

 

Ma megjött a Mikulás! Csakhogy nem láttuk, amikor belerakta az ajándékokat a cipőbe, de reggel annál nagyobb volt az öröm.

Drága Apa!

Nagyon Boldog Születésnapot!


Bartos Erika: Apához (Levitől)


Mikor leszek én is felnőtt?
Mondd el nekem, Apa!
Nem vagyok még iskolás,
Csak egy kicsi baba!

Mondd el nekem, milyen érzés
Apukának lenni?
Szeretsz-e, mondd, korán reggel
Dolgozóba menni?

Jó érzés-e hazaérni,
Megölelni engem?
Látod-e, hogy egész kicsit
Ma is nagyobb lettem?

Jó érzés-e betakarni,
Puszit adni este?
Maradj itt az ágyam mellett,
Kérlek, ne menj messze!

Adok ma egy képet neked,
Te vagy rajta, nézd meg!
Én vagyok a kisgyerek és
Kézen foglak téged!

Örülsz neki? Vigyázol rá?
Mi vagyunk a képen!
Én vagyok az apukámmal,
Ketten, kéz a kézben!

Az első judoóra ... itthon

Levi elhatározta, hogy magára ölti Tamás bácsi szerepét és megtanítja Apának és nekem a judo rejtelmeit. Lelkesek voltunk Apával, végre egy kis testmozgás! Levi közölte, hogy térdeljünk a szőnyegen és várjuk csak ki türelemmel, amig ő a kis székén kétpofára eltünteti a négy darab banánt, miközben Apa szemei az éhségtől kopogtak. Egyúttal kitartást is tanult Apa :-)
Végre elkezdődött az óra! Egy kis bemelegítés után, adta a Főnök a következő utasítást, hogy kezdjük a bunkfenceket előre. Ajjaj, itt már kezdődtek a nehézségek. Talán 20 éve csináltam utoljára bukfencet, nem is tudtam, hogy egyáltalán képes vagyok rá, de Levi örömét nem akartam elvenni, így megpróbáltam. Sikerült, bár a fejemnek nem esett jól a kemény szőnyeg :-) Apa is bátran bevállalta, bár aggódtam, hogy a végére a ház alapjaiba rendül meg :-) A hátrabukfences utasításnál már lázadtunk Apával, hogy mi ezt nem tudjuk, így könyörületes gyerekünk lévén elég volt "csak" négykézláb mászni és utána elvetődni. Na ennek az elvetődésnek lettek olyan következményei, hogy éjszaka nem tudtam az ágyba megmozdulni, mert az oldalamban lévő szalagok kicsit lázadtak az ilyen mozdulatok ellen.
Apával éjszaka kettőkor jajjgattunk az ágyban, és megállapítottuk, hogy megártott a judoóra. Nagyon erős kiképzést kaptunk, talán egy életreszólót, mindenesetre Levinek is öröm volt végre parancsolgatnia a szülőknek, úgy, hogy még teljesítik is azt :-) Mindannyian élveztük a ránk (akarva vagy akaratlanul)osztott szerepeket. Legközelebb meggondoljuk, hogy milyen sportra íratjuk be Levit! Talán a rajz lenne a legjobb, legalábbis a legkevesbé fárasztó Apa számára és számomra.

Ha a múlt hétvégére azt írtam, hogy nagyon jó, hát a következő hétvégére sem panaszkodom. Mivel Kati mamának november 25.én névnapja van, így általában mindig leutaztunk ilyenkor Orosházára felköszönteni. A terv most sem volt másképp! Az Élet és (egy kis magány utáni) vágy közbeszólt. Eljátszódtam a gondolattal, hogy egész hétvégét egyedül tölthetném könyveim és a tévé társaságában. Így a Fiúk péntek délután elindultak és vasárnap délutánig egyedül töltöttem napjaimat. De jó is volt!!! Évek óta nem volt ilyenben részem. Egész nap olvastam, tévéztem, pihentem és élveztem a csendet. Ezúttal is köszönöm Nektek Fiúk a lehetőséget !:-)
Szombaton azért egy kis üvegfestékezést is beiktattam, így amikor Levi hazajött, rögtön nekiállt ő is. Így elkezdődött az adventi hangulat kialakítása a lakásban.

Ez a hétvége olyan volt, amilyennek lennie kéne mindegyiknek. Volt pihenés, játék, séta, vidámság és aludtunk is nagyokat. Mi voltunk a mormota család :-)
Szombaton bár korán ébredtünk, mégis pihenten keltünk ki az ágyból. Miután Apa elment intézni az ügyeit, Levivel mi is nekivágtunk, hogy meghódítsuk újra a könyvtárat. Én a felnőttben, Levi a gyerekkönyvtárba nézelődött és mire én végeztem volna, Levi önállóan kikölcsönzött magának két könyvet.Meglepődtem , de büszke is voltam az önállóságára és ügyességére.
A könyvtárosnő felhívta a figyelmünket, hogy 10 órától diafilmvetítés lesz, így aztán maradtunk és megnéztük a Mikulás és az ezüstmackó történetét, november végén néhány télapós versikével gazdagodtunk és a diótörő története is izgalmas volt. Hazaérkezésünk után Apa is nemsokára jött és ő készítette el a hétvégi ebédet: a paprikáskrumplit. Utána teljes létszámmal mormota családdá alakultunk és két órán keresztül játszottuk ezt a szerepet. Az idő is kedvezett ennek, hiszen végig borús, ködös idő van. Tipikusan amikor az embernek nincs kedve kikelni az ágyból. De nekünk volt! Egy hirtelen ötlettől vezérelve, kitaláltam, hogy menjünk ki az erdőbe sétálni. És mivel már sötét van, vigyünk zseblámpákat. Ez az ötlet nagyon tetszett a fiúknak, így este nekiindultunk az izgalmas sétának. Nagyon élveztük, a fiúk lézerkardoztak, én meg élveztem a jó levegőt.
A vasárnapi nap is hasonló jókat tartogatott nekünk. Bár terveinkkel ellentétes dolgok is felütötték a fejüket, de áthidaltuk. Apa hosszú évek után újra edzésre jár. Mivel olyan edzőtermet keresett, ahol játszóház is van, lelkesen indultunk útnak, hogy nemcsak Apa élvezi az edzést, hanem Levi a játszóházat, én meg a csendet. És ez így is történt, csak nem ott és nem akkor. Abban az edzőteremben vasárnap nincs játszóház. Levi nagyon csalódott volt, így elvittük a dzsungelparkba ahol nagyon jól érezte magát. Addig én szétnéztem a bevásárlóközpontban és két izgalmas dolgot is vettem. Egy körömlakkot és egy marokkó játékot. Gyerekkoromban nagyon sokat játszottunk Ildivel és nagyon szerettük. Ahogy hazaértünk Levivel is nekiestünk és imádtuk. Én a nosztalgiát, Levi a játék varázsát. Egy kis újabb pihenés után,elindultunk sétálni. Levit nem lehet "csak úgy" sétálni vinni, mindig ki kell valami izgalmas célt találni neki. Ezúttal a lovak etetése volt a terv és ehhez Levi két kis almát bele is dugott a zsebébe. Az oroszlánrésze az én feladatom volt, nekem kellett odatartanom a lónak az almát. Hááááttt...szegény ló! ha tudta volna, hogy mennyire remeg a kezem! Utána nagyon sétáltunk hazafelé, kb. két órán keresztül, közben horgásztunk, voltunk kis villamosok, sétáltunk a villamossínen, köveket dobáltunk a tóba, néztünk vadkacsákat, kardoztunk és élveztük a levegőzést. Bárcsak mindig ilyen hétvégénk lenne!!!

Drága Fiam! Születésnapodra!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kis és egy nagy ország egymás szomszédságában. A kis ország egyik városában Apa élt Kati mamával, Krisztivel és Palival. A nagy ország egy kis falujában Anya, Gizi mamával, Ádi papával és Ildivel.
Aztán egy nap Gizi mama és Anya egy nagy teli börönddel felszálltak a vonatra és elindultak a kis ország nagy fővárosába.
Kicsit később, Apa is összepakolt néhány ruhadarabot, berakta a fogkeféjét és ő is útra kelt a legközelebbi vonattal szintén a fővárosban.
Apa és Anya egy városban laktak, de sokáig nem találkoztak és nem is tudtak egymásról. De ez szerencsére nem tartott sokáig, és egy szép napon, Apa levelet írt Anyának és megkérdezte, hogy szeretne-e vele találkozni? Anya, örömmel mondott igent Apának és annyira jól sikerült a vacsora, hogy azután gyakran találkoztak egymással. De a sűrű találkozás ellenére is ha nem voltak együtt hiányoztak egymásnak. Apa azzal az ötlettel ált Anya elé, hogy költözzenek össze és éljék ezentúl együtt az életüket. Anya, erre is rögtön igent mondott és már el is kezdte tervezni a közös életüket. Éltek együtt boldogan éjjel-nappal. De valami vagy valaki hiányzott. Túl nagy volt a csend! Túl nagy volt a rend! És soha nem ment a minimax. Ezen változtatni kell gondolta Apa és Anya és egy pillanatban megis tették a lépéseket. Pár nappal később Anyának gyanús érzései támadtak. Hmmm…talán egy kis Manócska lakik a pocakomba – gondolta Anya. És valóban Anya pocakjában egy kis zsákocskába költözött be Anya és Apa Pimpikéje. Aztán a zsákocska egyre nőtt és Pimpike már nem is fért el benne. Apa és Anya, nagyon kiváncsi volt az Ők kis Magocskájukra, ezért a doktorbácsihoz mentek, akinek volt egy csodamasinája és azzal bekukucskáltak Pimpike Palotájába. Igaz, kicsit szűkös volt a helye, de ahogy az arcát látta Apa és Anya, biztosan tudták, hogy jól érzi magát és boldog odabent.

És csak nőtt és nőtt Pimpike, Anya pocakja meg egyre nagyobb lett. Néha nyújtozodott Pimpike és ilyenkor Anya és Apa (ha résen volt) látta a kis talpakat, a kis kezeket, a hátacskát amint kidomborodik , aztán szépen el is tűnik. Pimpike nagyon szerette az édességet, a csokit, a sütit és ha Anya valamilyen finomságot evett, akármilyen mélyen is aludt Pimpike, ilyenkor mindig felébredt és ficánkolt örömében.
Pimpike, Pimpike! Nincs is ilyen név, ezért talán valami szép nevet kéne találni a mi kis Lurkónknak – gondolta Apa és Anya. Legyen Levente ! – mondták ki hangosan a szülők és attól kezdve Pimpikéből Levente lett.
És még mindig nőtt, egyre nagyobb és nagyobb lett. Egyre szükösebben fért el Levente Anya pocakjába és már nem is volt helye semmihez.

Akkor talán megkéne nézni végre, hogy ki az Apukám és az Anyukám. – mondta Levente magának. Hallani már hallottam a hangjukat, Apa sokszor odabújt közel hozzám és úgy beszélgettünk, Anya nem hajolt közel, de mindig bentről hallottam a megnyugtató hangját. Szeretnek ők, és biztosan már nagyon várnak és kiváncsiak is rám, hogy milyen vagyok, kire hasonlítok és milyen hangosan tudok sírni – gondolta Levente magában.
Egy szép novemberi napon úgy döntött Levente, hogy elérkezett az idő és útnak indul ki a fényre. Ha ez ilyen egyszerű lenne! De hát hosszú az út , muszáj kicsit pihennem – gondolta magában és el-el bóbiskolt közben. Így az út sokáig tartott a világ fele, ahol Apa és Anya már izgatottan, kiváncsian, büszkén és egy kicsit fáradtan várta a Csodájukat. Aztán azon a november 4-ei napon négy óra előtt hét perccel feltűnt az uton egy fejecske, két vállacska, egy test, két láb . Megszületett Levente. Apa és Anya szeme megtelt könnyel és a doktorbácsi megnyutató szavai után, miszerint Levente fiúnk tökéletes átadták magukat az örömteli érzésnek. Szülők lettek!
Levente sem tétlenkedett, rögtön kipróbálta, hogy milyen hangosan tud ordítani, és hogyan hallja a saját szájából azt, hogy OOOOOOÁÁÁÁ, OOOOOOÁÁÁÁÁ. Talán az ő fülét egy kicsit sértette az a hangoskodás, de Apának és Anyának ez volt az első igazi, gyönyörű hang amit életében hallott.
Levente testét egy kis pólyába rakták, hogy jó melegbe legyen és azután Anya és Apa közé tették ahol már nem sírt. Szétnézett és Apa hangja ismerősnek tűnt neki, Anya érintése és szívverése szintén nyugtatólag hatott rá. Szóval, Ti vagytok a szüleim és Ti akartátok, hogy hozzátok jöjjek. Itt vagyok és csakhogy tudjátok ezentúl nem lesz Nálatok rend, Nem lesz Nálatok csend és folyton minimax megy a tévébe.

És még volt egy nagyon fontos esemény! Levente öt éves lett! Az én drága nagy fiam, betöltötte az ötödik életévét. Milyen gyorsan eltelt! Milyen nagy fiú lett! Mennyire nem tudok betelni a látványával, az érzésével, a szavaival, a társaságával. Na jó, néha a szavakból sok, de csak ha körbeöleli a hiszti dallama :-)
Az elmúlt időszakban lényegesen kevesebb volt a hiszti és sokkal közreműködőbb lett mint addig. A születésnapi buli lehetőséget megérte Leventének a hisztik elhagyását és szófogadást. Jó befektetés és Apával mi is élveztük. Csak most hogy túl vagyunk rajta,mivel tartsuk kordában a gyerekünket?
Eljött a várvavárt nap!
A héten összesen négy tortát kapott Levi. Egyet a születésnapján Apától és Anyától, egyet az oviba, egyet a szombati gyerekzsúron és a mamáék is hoztak neki egyet szülinapja alkalmából. Ezt hívják tortamérgezésnek! .-)
Pici lakásunk nem tette lehetővé, hogy sok gyereket fogadjunk,de igyekeztünk a hat gyereknek is úgy kialakítani, hogy jól érezzék magukat, és főleg, hogy Levi büszke legyen ránk és örüljön, hogy ilyen szülei vannak. Remélem, hogy így is érzi.
A gyerekzsúr nagyon jó volt. Bár néha rápillantottam az órára, hogy még hány óra van hátra, és a lakásnak mennyi ideig kell "helytállnia", de a gyerekek egyáltalán nem szándékoztak szétszedni a lakást. A virágom látta kárát, két levelétől vett búcsút, de remélem, hogy inkább a meghatottságtól estek le a levelek, mintsem a félelemtől :-)
A tervezett játékokra nem voltak annyira vevők, inkább a saját ötleteiket valósították meg és vagy együtt vagy mindenki maga játszott egy-egy sarokba behúzódva. Nagyon édesek voltak és imádnivalóak. Jó volt, hogy ott voltak. Mi is tanultunk belőle Apával. Hogy Apa mit azt nem tudom, Anyaként tudom, hogy megint beleestem abba a csapdába, hogy nem bíztam a gyerekekbe. De nem árt az óvatosság. Sokkal több energiám fektettem a tervezésbe, mint amire igény volt, de legalább nem voltak váratlan helyzetek. Jövőre is szeretnék gyerekzsúrt, remélem Levi is így gondolja, így lesz majd megint néhány hetünk,amikor Levi (bár érdekből) de szót fogad :-)

Régen jártam erre!
Többször is próbálkoztam, de nem engedett be a saját blogom. A jelszó nem volt jó neki, pedig hiába tudtam, hogy tökéletesen írom be. Így aztán a könnyebb utat választottam és "elfutottam". Bár nem is történt az elmúlt egy hónapban olyan fontos esemény, ami nem maradhat ki a feljegyzésekből.
Persze minden fontos! Minden napnak minden perce tartogat valamit, akár örülünk neki, akár nem, akár magunkévá tesszük, akár szeretnék megszabadulni mielőbb tőle.
Az elmúlt egy hónapot teljesen körbelengte az oltassak vagy ne oltassak kérdése. Erről szólt minden. A tévé, a rádió, a szomszéd, a munkatárs, az ovis anyuka és mindenki ugyanazt mondta, hogy nem tudja. Mi is csatlakoztunk a tanácstalanok köréhez. Mostanra érett meg a gondolat és elhatározás. Oltatunk! A belső hang ezt súgja, és még soha nem hagyott cserben a megérzés.

Két dolog jutott eszembe, gyorsan le is írom.

A minap a Cora áruházban voltunk, míg Apa a kasszánál várakozott, addig Levivel felfedeztük a folyosó részt. Ott is mint mindenhol, természetesen voltak forgó, zümmögő, mozgó, villogó,vidámparkot imitáló játékok, amik ha tehetnék folyton elnyelik a családok 100 forintosait. Levi is felpattant egy motorra és amíg odébb sétáltam megnézni a szomszéd üzletet, Levi hangját hallottam, ahogy egy közelben álló, épp játékba pénztbedobó nőhöz szól: "Néni, az enyémbe is dobnál egy pénzt". Úgy gondolom, gyerekkorban leleményesség, felnőttkorban már neveletlenség ilyet kérni :-)

A másik fontos dolog, legalább nekem, és talán az egyik legszebb bók amit Apától kaptam, a tegnapi szombati ebédnél volt. Életembe először főztem zöldborsólevest, amit több recept alapján állítottam össze. Persze izgultam ahogy Apa az első kanállal vitte a szája felé. Hmm, Cica, ez nagyon finom -mondta Apa, miközben körbenyalta a száját. Majdnem olyan mint amilyet Mama csinált, Anyu sem tudott olyat főzni soha - mesélte Apa, miközben újabb kanál levest vitt a szája felé. Kell egy feleségnek ennél nagyobb bók? :-)

„Hej, óvoda, óvoda, az volt ám csak a csoda!
Mint valami kacsalábon forgó ékes palota"

Azt hiszem ez a Vackor-idézet mindent elmond a Kamaraerdei Óvodáról. Gondolom, sokan elfogultak a saját óvodájukkal kapcsolatban, mint ahogy én is, ám mégis úgy gondolom, hogy joggal és okkal. Még mielőtt odakerültünk volna, legendákat hallottunk az intézményről és csak azt láttuk-hallottuk, hogy mindenki szeretett volna ebbe az óvodába kerülni. Milyen jó nektek - volt a reagálás amikor megtudták, hogy melyik óvodába megyünk.
Az idei szüreti mulatságot felváltotta az óvoda 10-dik jubileumi ünnepsége. Hetek óta készültek az óvoda dolgozói, mivel Apa segített nekik az egységes, óvodai emblémával ellátott pólók beszerzésével, így érzékeltük is, hogy milyen nagy az izgalom. Voltak tervek, ötletek , de szülőként csak annyit éreztünk ebből, hogy valami nagyon jó lesz.
A csoportok bevonulása utána, a meghívott "kinőtt óvodások" jöttek be, hozva az saját zászlójukat. Megható volt, ahogy körbementek vele és megálltak a dátummal ellátott kőnél, miközben szólt Gerendás Péter ajándék , erre az alkalomra szánt dala. Majd körbeálltak az iskolások és mondókás párbeszéd alakult ki köztük és a kicsik között, majd megajándékozták őket az emblémás pólókkal. Volt vetítés az elmúlt 10 év történetéből, polgármesteri köszöntő, Gerendás Dani dobszólója, újabb gyerek énekek és versek az óvodások előadásában, majd követte az ünnepélyes zászlófelvonás és végül az egyik legizgalmasabb monumentuma a napnak: az óvoda épületét imitáló hatalmas tűzijátékos torta. Na ekkor az összes gyerek szája tátva maradt és a szülők szorgalmasan kattogtatták a fényképezőgépet, köztük mi is.
Az ünnepélyes rész után, jött a dinom-dánom a Kolompos együttes jóvoltából. Ott tanultam meg amit ma már kívülről fújjok, hogy ekete pekete cukato pé, ábe, bábe dominé. csiszi á, csiszi b., csiszi-csoszi tomporé .:-) Fergeteges bulit csaptak, még a szülők is beálltak táncolni és roptuk, bár visszafogottan a kb. egy órán át tartó bulit. Amikor már kellően besötétedett, hoztak pezsgőt, gyerekeknek gyerekpezsgőt, felnőtteknek felnőtt pezsgőt, a végén pedig már kinek mi jutott. Így fokozták az amúgy is jó hangulatot, de megalapozták mégjobban az estét és ünnepséget záró tűzijátékra. Kicsi volt, szép volt, hangulatos volt és csak nekünk szólt! Talán ettől volt a legszebb!Élmény volt és remélem, hogy sok hasonlóban lesz majd még részünk.

Levente a minap közölte velem, hogy: "Anya, ha én majd felnövök és lesz gyerekem, akkor Melegh Bálintnak fogják hívni". Mikor elmeséltem Apának, a mosolyon túl láttam az arcán a kérdést, hogy akkor mi lesz a Vágiakkal, ki viszi tovább a nevet? :-) Melegh Bálintnak (ovistárs és ügyeletes barát) biztosan megtiszteltetés lenne, de szerencsére addig még sok időnk van.

A hétvégén Gizi mamával finom zakuszkát főztünk, ezt is életemben először. Illetve csak félig. Mire Mamáékhoz értem, már minden ott állt előkészítve és már a hagyma is dinsztelődött, és a további tennivaló már csak a kavargatás volt, amit hősiesen viseltünk. Észre sem vettünk azt az öt órát amíg zötyögött a zakuszka a lábasban, ettünk-ittunk (szilvapálinkát) és beszélgettünk. Jó volt nagyon, jól éreztük magunkat és majd milyen jó lesz enni a finom zakuszkás kenyeret. Össze is gyűlt a nyál a számban.

A nyáron Levi többször megkérdezte, hogy mikor megyünk Judit nénihez, a pszichológus nénihez, mert szeretné elmondani neki, hogy milyen ügyesen kakil már és nem is kell kúp hozzá. És ez tényleg így van. Nagyon hálás vagyok Judit néninek, hogy segített ezt az igen nagy és kellemetlen problémát megoldani nekünk. A tegnap elmentünk hozzá és hálánk jeléül vittünk neki egy kis desszertet. Megbeszéltük Levivel , hogy odaadja és megköszöni a segítséget. A végén odanyújtotta Judit néninek és mondott volna valamit, de elakadt. Próbáltam Levinek segíteni, hogy mit is beszéltünk meg, hogy mit mond, Levinek felragyogott a szeme, és szinte felkiáltott: Boldog szülinapot! :-)

Sok mindent megbeszéltük Judit nénivel, aki nyugtatólag hat rám. Egy-egy számomra problémás területre olyan nyugtató válaszokat ad, hogy utána az az érzésem, hogy nem is volt ez igazán probléma. És egy-egy szónak mekkora hatása van. Én a zsarolás szót használtam, ha megtiltottuk Levinek a minimaxot, ha nem figyelt ránk. Judit néni szerződésnek hívja :-) Így már mindjárt más, és szimpatikusabb is. Így hát szerződünk a Levivel :-)
Az úszással kapcsolatban megnyugtatott, hogy jól tettük a kimaradást, és szerinte nem így kéne oktatni a gyerekeket. Nem is maradt már kérdés bennünk Judit néni felé, de biztos vagyok benne, hogy lesznek majd még idővel :-)

Levi az este valamit nagyon szeretett volna kicsikarni belőlem. Anya, ígérd meg légyszíves - mondta. Én is mindent megígérek Neked - tette hozzá Levi. Na hát ez az! az ígéret ! Tényleg mindent megígér :-)

Levi úszásoktatása rövid ideig szüneteltésre kerül. Lehet, hogy igyekeznem kellett volna "szuggerálni" az oktatókat, hogy néha egy-egy mosolyt elengedjenek ezzel is kicsit biztatva a kissé félénk gyerekeket, de nem sikerült.
Levi az első "kudarc" után, nem tudott felengedni a vízbe és úgy érzem az oktatók hozzáállása sem segített az ebben való megoldásban. Nem érezte jól magát, nem szeretett volna menni, és az utolsó alkalommal majd megszakadt a szívem, amikor visszaszólt nekem, hogy nem szeretne bemenni. Hidd el nagyon jó lesz - biztattam, holott éreztem, hogy valóban komolyan gondolja. Egész óra alatt vívódtam a lelkiismeretemmel, és megfogadtam, hogy ezentúl ha nem akar menni, nem erőltetem. Óra után az Oktató Bácsi kijött és elmondta a tapasztalatait. A helyzet változott: rosszabb lett. Mikor próbáltam arra utalni, hogy az ő hibájuk is az első óra kudarca, Oktató Bácsi kivágta magát és közölte, hogy a gyerekeknek tisztába kell lennie azzal, hogy bármikor akaratuk ellenére lemerülhetnek és fulladozhatnak. Hogy mivel? Úgy vigyem a gyerekemet úszni, hogy már előre közlöm vele, hogy mi vár rá? És az Oktató Bácsi feltette az i-re a pontot. Nem kívánom ide vinni a gyerekemet. Döntöttünk Apával. Szerencsére a víz imádata megmaradt Levinek és ki is használjuk és néha lemegyünk hármasba az uszodába, hogy érezze a víz biztonságát. Úgy érzem jól döntöttünk! (kiváncsian várom a pszichológus véleményét a helyzetről)

Programozni és várni! Milyen jól hangzik! Pedig működik! J. J. barátnőmről évek óta nem tudok semmit, valahogy elmaradtunk egymás mellől, de a vele való barátság ettől még fent áll. Érdekes, hogy ha hosszú ideig nem beszélünk, akkor sem érzem úgy, hogy elvesztettem egy barátot.Őrá mindig számíthatok, még akkor is ha nincs gyakori találkozás. Az elmúlt hetekben sokat gondoltam rá. Amikor évekkel ezelőtt mesélt arról, hogy elvégezte az agykontrollt és láttam, hogy miket eszik, kicsit furcsán néztem. Ő tudja - mondtam magamban és kicsit sajnáltam, hogy nagyon sok finom dologról lemond. Na meg az agykontrollról a véleményem.... holott nem is ismertem, hogy mi van mögötte. Szóval leírtam J. barátnőm életstílusát... Az utóbbi időben pedig éppen ezen mosolygok magamban. Én is ugyanazt csinálom amit J. barátnőm már évek óta és amit anno szörnyülködve néztem. És mennyi imádom ezeket a dolgokat! Persze az is megfordult a fejembe, hogy felkéne hívni és elújságolom neki, hogy én is hasonló életmódot folytatok. Az este hívott telefonon, hogy mi van velem-velünk, mert régen hallott rólunk! Hát mi ez ha nem telepátia?

És mitől vagyok feldobott? Újabb agykontroll sikerektől!

Kb. két hete találtam a tesz-veszen egy képet ami nagyon tetszik és lényegesebb olcsóbb is, mint az üzletben (IKEA). Programoztam rá és láttam magam előtt az előszoba falán és gyönyörködtem benne. Sikerülni fog -nyugtáztam magamban. Aztán a licit lejárta előtt 10 perccel valaki megelőzött és elvitte az orom elől. Hát nem voltam feldobott ettől és a kitartó programozás hiányára írtam. Nem voltam kitartó talán? Vagy ennek így kellett történnie? Vagy más oka van? Elfogadtam. Két nap múlva láttam egy IKEA katalógusban egy hasonló keretet, hasonló árban kép nélkül. Na és - gondoltam, majd mi teszünk bele képet! Jó, jó, de a másik képben pont olyan képek voltak ami tetszik nekem és jól is mutatna az előszobafalán.
Pár nap múlva újra tettem egy sétát a teszveszes képek között. És lám! ott volt a kép amire annyira vágytam és amit elvileg elvittek előlem pár nappal korábban. Biztos voltam benne, hogy most az enyém lesz. És az enyém!

Ma meg felírtam a teendők listájára, hogy felhívjam a pszichológust időpont kérése miatt. Délelőtt csörgött a telefonom és a Judit néni hívott, hogy mi van velünk és mikor megyünk hozzá. Mit is mondtam reggel relaxálás közben? Hogy bevonzom magamhoz azokat az embereket akiktől jól érzem magam és akik pozitívan hatnak rám.

És még egy! Van egy anyuka az ovódában, akivel eddig csak köszöntünk egymásnak. Első alkalom volt, hogy megálltunk beszélgetni. Hamar kiderült, hogy hasonló a gondolkodásunk, és ő is agykontrollozik. Néhány kör után megkérdezte, hogy hol dolgozom, majd én is őt. Hirdetésszervező és az egyik helyi lapnál dolgozik. Jaj, de jó - mondtam, mivel éppen előző nap arról beszélgettünk Apával, hogy hol és hogyan hirdessünk. Meg is osztottam az Anyukával és kérdezte, hogy mivel foglalkozik a férjem. Kéménybélelő - válaszoltam. Szeme elkerekedett, arca meglepően nyúlt és megkérdezte, hogy csaknem V. I-vánnak hívják? De igen, és az én arcom is hasonló meglepett formát öltött mint az övé. Épp ma hívtam őt fel telefonon, hogy ajánljam neki az újságunkat hirdetésre - mondta Anyuka. Véletlenek? És előtte azt programoztam, hogy minél többen értesüljenek Apa tevékenységéről. Bár még nem döntöttünk, hogy és mennyiért hirdettünk, de megfontolandóak ezek a helyzetek. Miért pont akkor kezdtünk beszélgetni, miért pont aznap hívta Apa-t, miért pont Apa szorólapja került a kezébe....miért...miért...miért? A válaszra is remélem hamarosan rájövünk.

Ma feldobott hangulatban vagyok, bár ha a tegnap délutáni események előjönnek, egy kicsit újra felforr a vérem és nehezebben kapok levegőt. Na de sorjában!

K. L. és K. Sz. nem változott meg a nyáron. A tegnapi játszóterezés újabb példája, hogy talán jobb elkerülni a velük való játékot. Az első két perc után Sz. a maga két évével tekert le akkor pofont Levinek, hogy öt perc múlva is látszódott a helye, L. pedig Levi enyhe piszkálódására, miszerint nem adja neki oda a hintát, odament, elkapta a polóját és ütötte -vágta ahol érte, alig lehetett lehámozni. És ha arra biztatjuk Levit, hogy védje meg magát, akár üssön vissza vagy lökje el, mi kapunk az ovónéniktől, hogy verekedni tanítjuk. Verekedni? Megvédeni! S. és Zs. néni szerint menjen oda Levi és szóljon ha L. megüti. Menjen oda? És mégis hogy, amikor én magam alig bírtam leszedni L. kezét Levi polójáról. Vonszolja magával miközben mérik rá az újabb csapásokat? Mit lehet tenni ilyen esetben? Ha nem változik a dolog, talán szólok az oviba, hogy ajánlják a szülőknek a pszichológust. Azért van ő ott!

A szeptember új korszakot nyit Levi életében. Reméljük, hogy most alapozzuk meg a sport iránti szeretetét és rakjuk le egészséges életének alapköveit. Az óvoda ebben nagy segítséget nyújt a napközben judova és tornával. Heti két alkalommal Tamás bácsi tanítja az önvédelem szabályait és kőkemény edzéseivel nemcsak az egészségét növeli, hanem megtanít nekik az élethez fontos és alapvető tulajdondságokat, mint fegyelem, kitartás, küzdés. A Gyöngyi néni tornája majd holnap kezdődik, de arról is csupa jól hallottunk.
Az úszás is elkezdődött. Egy kicsit izgultam, hogy mennyire fogja szeretni és mennyire csinálnak neki kedvet. Az első öt percben történt egy kis baleset, egyrészt Levi hibájából, másrészt az oktatók figyelmetlenségéből. Az első öt perces lábtempó után, "világgá" engedték a gyerekeket, és a medence közepén Levi úgy döntött, hogy ő bizony mégsem csinálja. Hiába volt rajta karúszó egy picit alámerült. Az oktató bohockodásnak vette és nem ment hozzá. Mire észrevették, Levi kellőképpen megijedt, sírva kapaszkodott, az oktató bácsi, erős és izmos karjába. És ez az egész órára jellemző volt. Kellett neki a biztos pont a ringatózó vízen és kellett neki a biztatás részemről, a lelkére beszélés és a játék beígérése. A végén a jutalom ugrálásnál, már nem kérte, hgoy fogják. Ez biztató. És tudom, hogy menni fog neki!

Egyet nagyon fontosnak tartok! Csak addig csinálja ezeket, amig kedve van és szereti. erőltetni nem szeretném, de eddig minket igazol az élet. Remélem ezután is így lesz és jobban megy neki. Egyre jobban!

B. barátnőm energiatúltengésének egy részét rajtunk próbálja levezetni :-) Menjünk el a vidámparkba - hívott fel egyik nap csacsogó és lelkes hangján. Van két gyerek belépője és használjuk ki - mondta. Jó, egyeztem bele és már láttam magam előtt a csillogó gyerekszemeket a hír hallatán. Megnéztem a honlapot, hogy mennyibe kerül az un. kísérőjegy, de majd hanyatt vágtam magam. Nincs kísérőjegy, felnőttjegy van, igen borsós áron. Szóval, ez itt a biznisz. Ingyen gyerekjegy, amihez meg kell venni a felnőtt jegyet aranyárban, és persze a cél érdekében az üdülési csekket is elfogadják. Hát ez volt a gyerekek szerencséje!

Nagyon kalandos napunk volt, már az indulásnál is. B. barátnőm nem nézett utána (én sem), hogy az egész városban nehézkes a közlekedés az aktuális fél maraton miatt, aminek a "végállomása" a Városliget volt. Mikor már azt hittük, hogy célba érünk, szembesülni kellett az újabb útlezáró bolyákkal. Kicsit labirintusszerű érzésünk volt, bármerre mentünk , zsákutcába jutottunk. És mire parkolót találtunk, már- már a türelmünk is fogytán volt. Persze próbáltam használni a háromujjas technikát és hiszem is, hogy utána három perccel annak köszönhetően találtunk egy kis helyet ahová beállhattunk, kb. fél órányi sétára a vidámparktól. De akkor már kit érdekelt ez? Következő csatánkat a pénztárnál vívtuk, ahol kb. egy órás sorbanállás tette türelmünket próbára. Akár haza is mehettünk volna , mert bőven jutott a kalandokból és akadályokból arra a napra.
És végre bejutottunk! Jöhetett a szórakozás! Minden zörgött, pörgött, forgott, zakatolt, a tömeg vísongott a feje tetejére állt géptől, a zene üvöltött a táncoló székek mellett, és a lábaim már alig bírták az ide-oda rohangálást. De Levi tekintete, lelkesedése és öröme elfeledtette a körülményeket. A fülig érő szája az dodgembe, a kézzel tekerhető vonattól ragyogó szeme, és az elvarázsolt kastély rejtelmei magával ragadták és már nem is érdekelt engem sem az addig vezetett kalandos utunk. Ott voltunk és élveztük a játékokat és élveztük Levi izgalmát és izgatottságát. A kukacvonat nagyon tetszett, de a nagy hullámvasú félelmetes volt számára. Nem csodálom, bár én már 15 éve ültem rajta és most is beleremegett a lábam, de végül nagyon bátor voltam és még élveztem is.
Fáradtan és zúgó fejjel értünk haza, de egy kellemes napot tudtunk magunk mögött!

Régen jártam már erre megint! Pedig hogy megfogadtam. Miért könnyebb fogadalmat tenni mint betartani? Az olyan egyszerű amikor megfogadjuk és akkor azt hisszük, hogy olyan egyszerű is.

Az elmúlt napok kissé pörgősek voltak, túlságosan is. Szeretem ha zajlik az élet, de van amikor elkap a gépszíj és szeretnénk kiszállni, de túlságosan benne vagyunk a forgatagban. Az elmúlt pár hét erről szólt, és ezért is éreztem, hogy meg kell állnom levegőt venni.
Két hete hétvégén nálunk aludt Fanni, B. barátnőm kislánya. Délután elmentünk a tescoba vásárolni, és a gyerekeket beadtuk a játszóházba. Ők nagyon jól elvoltak bent, mi meg nagyon jól elvoltunk nélkülük. Amolyan lányos vásárlást tartottunk a Beával, a szükséges holmikat hamar beraktuk a kosárba, a ruháknál pedig időztünk , hogy mindent megnézzünk alaposan.
A kasszánál fizetett volna B. barátnőm, amikor szembesült - szembesítették a tényekkel, hogy nincs fedezet a kártyán. Kiváltottuk B. barátnőmet és nyugtáztuk magunkba, hogy tudja B. barátnőm, hogy hogyan kell vásárolni menni. Pénz nélkül, barátokkal.
Az esti gyerekfürdetés után diafilm vetítés volt. Nemcsak a vetítés tetszett Levinek és Fanninak, hanem az is, hogy egymás mellett ülhettek és hogy együtt vannak. Majd az esti puszi(k) után behajtottuk az ajtót és hagytuk őket pihenni. Apa beszédre lett figyelmes és gondolta rendet rak a rakoncátlan lurkóknál, ám amint benyitott az ajtón, meglepően vette észre, hogy a Fanni ágya üres, a Levi ágyába viszont többen vannak, mint villanyoltásnál. Mikor Fanni visszafeküdt a helyére, irulva-pirulva közölte, hogy a Levi mondta, hogy feküdjék mellé. Aztán másnap mikor játszótérről mentünk hazafelé és a Fanni megpillantotta P. fiát S.-t, közölte velem csillogó szemekkel: Évi, képzeld, én szerelmes vagyok a S-ába. Na szép - gondoltam magamba :-)

A nyaralás alatt az agykontroll gyakorlása háttérbe szorult, holott mindig elhatároztam, hogy rendszeresen relaxálok. De most hogy visszatértem a rendes kerékvágásba,újra szerepet kapott a mindennapjaimban. És az eredmény sem maradt el. Újra és újra megtapasztalom, hogy a pozítiv hozzáállás jókat szül. A tegnap is egy ilyen nap volt. A kis párolgtatómat elvittem szervizbe mivel nem jött ki rajta a pára. Egy kicsit tartottam tőle, hogy mit mondanak ha megnézik, mert nem igazán tartottam be az előírásokat. A salvus-víz sem volt rá jó hatással és nem is lehetett volna használni, a vízkő sem kímélte szegényt, és a tartály is engedett rendesen. A szervizben kiderült, hogy a ventilátor nem jó benne, azt kicserélik és visszakapom az amúgy igen meggyötört párologtatómat. Egy hét múlva felhívtak, hogy mehetek érte, megjavították. Kicsit tartottam tőle, hogy az átvételnél felhívják a figyelmemet, hogy kicsit mostohán bántam szegény "párával", de ehelyett kaptam egy teljesen új, csomagolt szerkentyűt. Alig hittem a szememnek.
Lelkesen és vidáman , kezembe az új párológtatómmal (akinek megígértem, hogy nem teszek bele salvus-vizet és nem fogom hagyni, hogy a vízkő eluralkodjon rajta)bevágottam egy óráshoz, hogy az időnként perceket késő órámat és egy másik nem működő órát megnézze. Megnézte és 10-15 perc után visszaadta mindketőtt üzemképesen. Köszönöm, mennyivel tartozom - szokásos kérdés után, jött a nem szokásos és meglepő válasz: semmivel - ajándék - mondta az amúgy is szimpatikus órás a szemüvege fölött átnézve.
Hát ez egy ilyen nap! - mondtam magamba és megerősítettem magamba azt a reggel elhangzott mondatot, hogy: a pozitív gondolatok hozzák számomra a vágyott jót.

Már napok óta gyűjtöm azokat az élményeket és dolgokat, amelyeknek szerepet szánok a blogba, aztán mire ideérek ködbe veszik minden. Előkapom a D. L. által tanított memóriafogast és próbálok mindenre visszaemlékezni. Egy kicsit sűrű volt a múlt hét, de pont ettől volt ennyire jó.
Hosszas alkudozás után , hétfő délelőtt elindultunk a rég vágyott Balatonra. Az idő nagyon kedvezett nekünk, bár az előrejelzés szerint esős napoknak néztünk elébe. Nem az első alkalom, hogy az időjárás jól kitolt a szakemberekkel, és ezzel kedveztek nekünk. Ennek így kellett lennie, hiszen a tavaly sem voltunk nyaralni és most is csak négy nap állt a rendelkezésünkre, hogy jól érezzük magunkat. Úgy gondolom, hogy meg is tettünk mindent a cél érdekében.
Levi nagyon élvezte a Balatont, és megerősített abban a hitben, hogy el kell vinnünk őt úszni. Az első alkalom volt, hogy találkozott a Magyar Tengerrel és kellőképpen ki is élvezte a benne töltött minden pillanatot.
Természetesen mindenki játékát meg kellett néznie a parton, az összes vizibiciklire felült volna és minden gumicsónak utasa kell szeretett volna lenni. Itt is talált barátot, bár érdek barátság is volt, hiszen a Dávid nevű kisfiúnak volt gumicsónakja, de a lényeg, hogy így mindketten élvezték. Dávid Apukával csak egymást kérdezgettük, hogy honnan ez a sok energia a gyerekekben. Nem az első alkalom, hogy már attól elfáradok ha nézem. Balázs is besegített a hajóhúzásba,de nem vetekedett a két kicsi energiájával. Még Balázs is a fejét ingatta olykor és feltette azt a kérdést, ami mi is ezerszer: honnan ez a sok energia? A hajózás is sok izgalmat rejtett, ebben Levi és Balázs kellemes "idegenvezetőt" talált egyrészt Apa személyében, másrészt egy kb. 12 éves korú kapitány útmutatásában. És a vízibicikli! Persze odafigyeltünk arra, hogy csakis valami exkluzív biciklit kölcsönözzünk, hiszen ez illik három fiúhoz, én magam egyedül "csak" egy utas voltam, akinek nem sok beleszólása volt az irányba, a sebességbe és a vezetésbe. Sodrottam az árral és a fiúk kedvével. Végül egy tűzoltó mellett döntöttek, bár egy helló kitty-s bicaj is bent volt, de Levi felhívta rá a figyelmem, hogy szó sem lehet arról, hogy azt kölcsönözzük. Nem mondta, de azt éreztem ki belőle, hogy nem égetné magát egy olyanba. Igaza van! Én sem!
Na és persze Levi hozta a formáját, önállóan, akaratosan és egy kicsit sem szemérmesen intézkedett, ha nem volt a pizza az asztalon, amikor ő már nagyon éhes volt, amikor a fiatal pár a háta mögött cigaretázott és az Ő méltóságos orrát körüllebegte az éppen nem jó illatú fűst, és orrát befogva felhívta a fiatal pár figyelmét arra, hogy mások is vannak rajtuk kívül. Metakommunikációs jelrendszerét használta arra, hogy ha külföldiek lennének akkor is megértség az ő büdös problémáját.:-)
Egy idő után ha intézkedni akart, kénytelenek voltunk megkísérelni tettében, mielőtt még valamit megint túlbuzog :-)
És életünkben nem ettünk annyi pizzát mint a négy nap alatt. És remélem, hogy nem is fogok. Szeretem, jól is esik egyszer vagy kétszer. De sokszor már nem. De nem igazán lehetett könnyű kajákat rendelni, ha felcsillant a szemem egy paradicsomlevesen, kiderült, hogy mini bögrébe adják és utána csak pizzát rendelhettem volna, ami így együtt sok. Maradt a pizza és egyelőre elég is volt.
A négy nap hamar eltelt, próbáltunk mindig valami változatosságot csinálni, bár a délutáni strandoláson nem nagyon lehetett sok izgalmas dolgot belevinni.

Szombaton meg elmentünk Herceghalomra Móniékhoz Beáékkal és még egy pár emberrel. Régen éreztem ennyire jól magam. A Barátok! Mennyire fontosak egy ember életében. És milyen kevésen múlik egy-egy barátság "megmentése", egy telefon, egy rövid találkozás vagy egy ilyen közös összejövetel. Mindenki egyetértett abban, hogy gyakrabban kéne ilyet csinálnunk, hiszen mindenkinek szüksége van az ilyen alkalmakra. A kikapcsolódásra, a biztonságra amit a barátok nyújtanak, a beszélgetésekre, amiket talán ők értenek meg a legjobban, a nevetésre amire szükséged van, hogy Te is velük nevess és a közösségre amiben te is egy nagyon fontos láncszem vagy. Ezt próbálom Levinek is megtanítani, hogy mennyire fontosak a barátok, és hogy tenni kell érte. Sokat. De nem kényszerrel, hanem örömmel és szívből, és ettől annyira jó és méltó a barátság.
Remélem, hogy egyszer ő is talál olyan barátokat, akikről ugyanez lesz a véleménye és akikről úgy gondolja, hogy érdemes mindent megtenni, és érte is hoznak áldozatokat.
Vasárnap egy hirtelen ötlettől vezérelve, bár nagyon sokba került, de megnéztük a dinó kiállítást. Jó volt, tetszett, bár szerintem az árát nem érte meg. Vagy kevesebb kellett volna legyen, vagy lényegesen több dinót kellett volna kiállítani. Élménynek nem volt rossz, de hamar véget ért. Egy szinte biztos az én véleményem szerint: elnézve a hatalmas és igen agresszív állatokat, talán nem is baj, hogy anno jött egy meteorit és elpusztította a föld színéről őket, mert ha ők maradnak, igen kevés esélye lett volna az emberiségnek az életbemaradáshoz.

Levi megörvendeztetett bennünket néhány szóval: pl. Szent János szentségét (nem tudjuk, hogy hol hallotta és kitől , de egy reggeli ébredés után tartotta fontosnak velünk megosztani):-). Aztán frizbliztünk a Balatonban sokat, és szerinte a blicikliket is kellett volna vinnünk.
Szép volt, jó hét volt és régen éreztem magam ennyire jól. Örültem, hogy ott volt a Balázs és örültem, hogy részese volt a hétnek. Remélem, hogy Ő is örült :-)
Nem volt időm, lehetőségem gondolkodni, lekötöttek az élmények, a programok és a család. Ez is megerősített abban, hogy a sok negatív gondolat mennyire ártalmas. Napok óta egy olyan szólás jár az agyamba amit a gépemre is kiragasztottam, hogy mindig szem előtt legyen: ha azt akarod, hogy a dolgok megváltozzanak, új gondolatokra van szükséged!


a füst

Vasárnap kora reggel van.Csend mindenhol, alszik mindenki. Az elmúlt hétvégeken ilyenkor már a bicikli nyergén ültem és tettem a kilométereket. Ma inkább pihenek és majd később a jó öreg taposót veszem használatba. Egyre jobban esik a mozgás, legyen torna, bicikli, vagy egyéb testmozgás, bár a taposás nyer, mivel lehet közben olvasni vagy éppen tévét nézni. Na és a jóga! Hát az valami isteni! Egy hátránya van, hogy akkor élvezhető és maximálisan jól csinálható ha csend és nyugalom van - lenne, ha Levi fél percenként nem mondaná, hogy ANYA. Apropó Apa, Anya! Egy nap összeszámolom, hogy hányszor mondja ki ezt a két bűvös szót, de néha Apával, már csak nevetünk rajta. Több száz lehet a kimondott apaanya? :-)
A tegnapi nap igencsak tele volt Levinek izgalmakkal.Délelőtt szóltunk Levinek, hogy ebéd után meglátogatjuk Gabcsiékat. Induljunk most - mondta Levi. Levi, előbb ebédelni kell és majd utána- próbáltuk meggyőzni. Én nem vagyok éhes- érvelt a Levi, csakhogy indulhasson. Nagyon szereti Gabcsit és ennek nagyon örülök. Szinte naponta emlegeti és folyton a társaságára vágyik. Hát mondanom sem kell, hogy milyen "dinom-dámom"-ot tartottak a Gabcsival délután. Aztán Orsi és Andi focizott vele délután,amitől még jobb kedve lett, márha lehetett fokozni.

Hogy vannak-e kisebb sikereim agykontroll terén? Az is siker, ha nyugodtabb vagyok. Bár a tegnap kissé előtérbe jöttek megint a negatív gondolatok, de igyekszem ma nagytakarítást tartani. Ma korán reggeltől azt "mantrázom", hogy meggyógyulok, meggyógyulok, meggyógyulok. És ez így is van!
Öröm jár át, hogy Ildi és érdeklődik eziránt, és biztos vagyok benne, hogy ő is eléri a sikereket ha lelkesen használja a módszert.
A babjaim még nem csíráznak, bár azt hiszem, hogy gyakrabban kéne programoznom rájuk. Fogok is, megyek is újra megnézem a tükrömbe, hogy mekkorát nőttek már.
A vasalásra is programozhatnék, hiszen már kiesik a kupac a szekrényből. Hátha valaki kivasalja nekem ma :-)Vagy ez csak álom marad?

Amióta igyekszem pozitívabban gondolkodni, mintha az élet is könnyebb volna :-)
Bár még gyakorolnom kell , de a napi két-három relaxálás nagyon jót tesz. Szeretném ha ez a szám mindig is megmaradna és egyre jobb és jobb lenne. Ezen leszek. Pénteken is lefeküdtem fél háromkor relaxálni, négykor pattant ki a szemem, hogy Leviért kell menni az oviba:-)
Apropó Levi! Vagy érzi, hogy nyugodtabb vagyok, vagy én érzem, hogy változnak a dolgok, de az elmúlt napokban, mintha könnyebb lenne vele. Még mindig oda kell figyelni arra, hogy mit és hogyan mondjuk, lehetőleg kevés lehetőséget hagyva mindenféle negatív megnyilvánulásának. Hétvégén talált egy playmobilos újságot, és kitalálta, hogy neki kell a benne szereplő vonat, sínekkel együtt. Hiába győzködtük Apával, hogy nagyon drága és nincs annyi pénzünk, a makacsságán nem sikerült túllépni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve felajánlottuk Apával, hogy az összes játékát eladjuk és abból megtudjuk venni a hőn áhított játékot. Gondolkodott néhány percet, majd áldását adta rá. Eltűnt és pár perc múlva visszajött, elújságolva, hogy a darut szétszedte és berakta a szekrény alá (eldugta), hogy az ne adjuk el. De az autókat se adjuk el, minden mást igen. Illetve, .... - és sorolta tovább a játékokat :-)
Olyan nagy fiú lett!!! A hétvégén tűnt fel, hogy már megint mennyit nőtt, és mennyivel másabb lett mint eddig. Továbbra is az egyik meséje az "esküvős mese", amire gyakran tart igényt.

Van néhány újabb sikerem, főleg a három ujjas technika alkalmazása a legjobbnak, és talán azért, mert olyankor használom amikor gyors segítségre van szükségem. A többi programozás eredménye még nem jött el, de az is megérkezik.
Vasárnap rejtvényt fejtettem. Van az a fajta rejtvény, amibe a szavakat "eldugják" több irányba. Van amikor türelmesen megcsinálom, de főleg az a jellemző, hogy ha nem találom az utolsókat tovább lapozok. Ezúttal ha nem szökött semmi a szemem elé, három ujj technika és amint kinyitottam a szemem rögtön két-három szót láttam meg. Rekord idő alatt fejtettem meg a rejtvényt.
Még aznap délután megígértem Levinek, hogy legóból kukásautót építek. Mivel rengeteg legóval és egy kupacba, elég nehezen ment a kis alkatrészek megtalálása. De segített az előbb említett technika. Már csak nevetni tudtam rajta és azt mondogattam , hogy nem hiszem el, pedig ilyet nem "illik" mondani, de így éreztem. Igaz, így is több óra kellett mire a sok pici alkatrészekből kukásautó lett.

Hát a múlt héten csíráztatásra "ültetett" babjaim nem akartak semmit csinálni. Köszönték szépen, jól elvoltak a napon a vizes vattán, de hiába programoztam rájuk, őket, meg sem mozdultak. Hétvégén a bablevesnek szánt babból elcsórtam négyet és újra próbálkozok velük. Ma hívott É. agykontrollos , esettanulmányos párom, hogy milyen jól sikerült a babos kísérlete. Nemcsak őt, hanem engem is meggyőzött, hogy mennyire működik, azért remélem, hogy az én babjaim is bizonyságot tesznek az elme ilyen fantasztikus működéséről.

És még egy újabb bevonzás! A tavaszi mélypont után elhatároztam, hogy pozitívan állok a dolgokhoz. HOgy lehet egy betegséghez pozitívan állni? Először is, hogy ne legyen betegségtudatunk, másodszor, hogy minden alkalmat találjunk meg, ami segít az állapot javításában. Így jött az agykontroll ötlet. Aztán Domján László könyvében olvastam, hogy autoimmun betegeknek nem ajánlott tejtermékeket enni, mert az csak az állapot romlását okozza. Így hát áttértem a vegán életmódra és élvezem is. Főleg a tudatot, hogy magamért sokat (t)eszek. Mindennapi relaxálásaimba azt képzelem el, hogy egészséges vagyok, ezért aztán úgy érzem, hogy jönnek az újabb módszerek arra, hogy hogyan legyek egészségesebb és hogyan legyek egyre jobban. Ma találtam egy cikket az autoimmun betegek és az omega-3 zsírsavak közötti nagyon jó kapcsolatról. Egy statisztika szerint az eszkimóknál olyan ritka az autoimmun betegség mint a fehér holló a sok halnak és fokának köszönhetően amit megesznek. Ma első utam egy gyógyszertárba vezet. Egy másik cikk a zöld tea áldásos hatását írja le, ami szintén fontos egy ilyen betegségnél. És tudom és hiszem, hogy újabb és újabb ötleteket kapok, hogy mit tehetek a magam érdekében.

Ma két idézetet olvastam, az egyik jópofa, a másikat már ismertem de sajnos már régen jó mélyen raktároztam az agyamba és nem nagyon jutott mostanában az eszembe.
Ha citromot kapsz az élettől, csinálj belőle limonádét - szól az egyik. Egy nagyon kedves, mosolyogni való idézet, pedig nagyon mély tartalma van.
A másik idézet, ami nem szószerint való, de így hangzik: Istenem, azt mondtad, hogy Te mindig mellettem leszel, és látom, hogy a két lábnyom közül az egyik hiányzik, pont amikor a legnagyobb szükségem lett volna arra, hogy mellettem légy. Fiam, ahol egy lábnyomot látsz, ott a karomba vittelek! Olyan jó lenne erre nagyon sokszor emlékezni és mélyen magunkévá tenni, hogy a legnehezebb helyzetekben sem vagyunk egymagunk.

Újabb két kis sikertörténetet szeretnék leírni! Minden pici kis történet fontos, mert ezek adnak hitet és lendületet - mondta D. L.
A tanfolyam olyan sokszor elhangzott és ajánlott könyv (A vonzás törvénye) után "nyomoztam" a neten. Megvenni nem akarok (nem akarok most könyvekre költeni, az udvar rendberakására gyűjtve), de nagyon szerettem volna elolvasni. A Titok című könyv szintén az elolvasandó könyvek listájának élén áll. Néztem oldalakat, ahol olcsóbban lehetne megszerezni, de nem sok sikerrel. Egy kolléganőm lejött a könyvtárba és gondoltam, mivel ő szokott hasonló témájú könyveket olvasni megkérdezem. De, fent van a szobámba, ha gondolod, felmegyek érte - mondta a Vonzás törvényére. A Titok című könyvet az anyukája olvassa, de utána majd azt is elhozza, bár a filmet letudom tölteni a netről és szintén a kolléganőm segítségével. Akartam, szerettem volna és sikerült.

A másik történetem: B. barátnőmet két-három hete próbálom telefonon elérni, de több csöngés után bekapcsol az üzenetrötzítő. Nyaralni vannak biztosan, nyugtáztam magamban a tényeket. Majd rákövetkező héten szintén sikertelenül próbálkoztam. Majd közös M. barátnőnknek panaszkodtam, hogy biztos, vagy elromlott a telefonja vagy lecserélte a számot, mert nem tudom elérni. Most beszéltem vele az előbb - mondta M. barátnőm. Lehet, hogy direkt nem veszi fel B. a telefont? :-)
Éppen elhatároztam, hogy még teszek egy próbát valamelyik nap és ha nem sikerült írok neki levelet. Délután hazafelé menet, leszálltam a villamosról és szokásomtól eltérően nem mentem a busz végállomására hanem a 100 forintos üzlet felé tartottam, hogy majd ott felszállok. Amint átmentem a zebrán B. barátnőm fordult be a 100 forintos üzletbe. Utána lopakodtam és mint aki véletlenül kerül oda, vártam amíg észrevesz. SZIA! - kiáltott fel örömébe. Éppen rád gondoltam, hogy milyen régen találkoztunk és ha én nem kereslek, te nem hívsz - mondta kissé szemrehányóan. Tisztáztunk mindent, a telefonszáma persze működött, de ennek valamiért mégis így kellett történie. Hiszek ebben és egyre jobban!

Vége van az agykontroll tanfolyamnak. Sajnálom, nemcsak sokat tanultam, de jól is éreztem magam. Egy kicsit kirángatott a satnyaságból, és emberek között lehettem és tanulhattam. Többen kérdezték, hogy nem volt fárasztó az egész napi ottlét. Fárasztó? Nem, sőt a többszöri lazító feladatok ellenére estére is nagyon fittnek éreztem magam. Kivéve az este :-) Nagyon korán álmos voltam és lefekvéskor kellemes zene mellett megpróbáltam alfába menni. Sikerült, sőt thétába is voltam meggyőződésem, de néha már delta állapotból küzdöttem magam vissza alfába, de folyton úgy jártam mint a szánkó egy havas oldalon. Csak csúszik lefele :-) Ám de, "félálomba", kapaszkodva alfa-théta állapotba, beprogramoztam a reggeli ébredést 5.20-ra. Többszöri sikertelen kísérletem ellenére sem adtam fel a reményt és programoztam. De igenis, fontos, hogy felébredjek, mert különben elalszom, sietnem kell, kapkodnom kell és az nem jó nekem -mondtam a Jobbikomnak. Azért biztos ami biztos alapon az órámat is beállítottam 10 perccel későbbre (D. László szerint ha odatesszük az órát is, az agyunk nincs annyira rákényszerítve). Hajnali 05.20-kor úgy pattant ki a szemem, mintha riadót fújtak volna :-)
Felbuzdulva ma veszek négy szem babot. Bár ha a növényeken szeretnék kísérletezni otthon is találok néhány kókadt levelű, száradásnak induló virágot. De azokra is programozok, tudom, hogy meghálálják.

Szóval, jó néhány praktikát megtanított nekünk a László különböző problémák megoldására, megoldásának megtalálására. Szeretném mindegyiket kipróbálni és alkalmazni, de azt hiszem az elme-tükre és a labor lesz a sűrűn látogatott helyem.

A képzelet fontosabb mint a tudás - mondta Einstein. A mondás szerint az ábrándozás az élet megrontója. Talán a középút a helyes. Útravalóul is azt kaptuk, hogy ne álmodjuk végig az életet, hanem éljük az álmainkat.

Egyes kutatók szerint dél felé fordulva jobban működik a jobb agyfélteke. Talán ezért is szeretjük a dél oldalt? Vagy talán a napsugarak vannak ránk ilyen hatással?
És még egy érdekesség az elhangzott sok közül: ha egy nőnek két oldalról két fülébe súgnak két különböző szót, mindkettőt visszamondja. A férfiak esetében csak az egyik szó megjegyzésére képes. Az agykéreg összetétele ezért a "felelős", míg a nőknek több a sejt, addig a férfiaknak vastagabb a kéreg.

És talán ami a legfurcsább volt az egész tanfolyam alatt, az esettanulmány. Furcsa, izgalmas, érdekes és felemelő. Évivel alkottunk egy párt és három-három beteg személy adatait kellett alfa állapotban a másiknak elmondani. Majd ezután a relaxáló fél elmondta, hogy mit lát az említett személlyel kapcsolatban: fizikai, érzelmi és pszichés állapotára vonatkozóan. "Megnéztük" betegségeiket és szükségszerű gyógyításuk helyét. Évi kicsit nehezebb helyzetben volt mint én, mert nem gondolván bele, hogy pszichés vagy idegrendszeri betegséget nehezebb felismerni a testi betegségeknél, de fantasztikusan megoldotta. Elképesztő ez az egész vizsgálat. Kb. 90%-os helyes választ adtunk mindketten, bár Évi erre jobban ráérzett mint én. Az első tanulmánynál fújt a szél, hideg volt és nem tudtam koncentrálni. A másodiknál a férfiak jártak a wc-re, sikerült megint egy kissé forgalmas helyet választanunk. Harmadikra sem az igazit találtuk, de Évit ez nem zavarta szerencsére. D. L.-nek igaza volt: nem érdemes kihagyni, mert fantasztikus élménybe lesz részünk. Megtörtént. Hitet és lelkesedést adott és remélem, hogy a kitartásba és szorgalomba sem lesz hiány. Ez az a mi már csak rajtunk, rajtam múlik.

Még sok érdekes dolgot szeretnék megörökíteni magamnak az agykontrollról, de gyorsan három friss élményt!
Először is az esettanulmány! Döbbenetes! A Párom is fantasztikusan vezetett és nagyon jól bele is érzett. Néhány zavaró körülmény volt ami lassította az ellazulást, de a siker így sem maradt el! Később majd még írok erről.

A másik friss siker, vége lett az agykontroll tanfolyamnak (sajnos, nagyon élveztem a négy napot) és fél órám volt a busz indulásáig. Ha nem érem el, a következő fél óra múlva megy. Elérem vagy nem érem , tettem fel magamnak a kérdést! Ha elérem örülök, ha nem érem el, akkor nyilván oka van és akkor olvasok egy kicsit, amit otthon úgysem tudnék megtenni az esti teendők miatt. Amikor a metró aluljáróján jöttem felfele, eszembe jutott megkérdezni a hatodik érzékemet. A tanítottak alapján három ujj technikával becsukott szemmel megkérdeztem magam, hogy elérem vagy nem. Az első beugró kép, hogy a buszon ülök. Nem is idegeskedtem , hogy nem jön a villamos, mert tudtam, hogy a buszt úgyis elérem. Amint leszálltam a villamosról, átmentem a megállóba és jött is a busz. A megérzésem nem hagyott cserben.

A másik friss élmény már a buszon ülve történt. Arra gondoltam, hogy az egész napi ülés után, jól esne egy kis mozgás. Biciklizéshez lett volna kedvem, és már-már emeltem a telefont, hogy felhívjam Apát és Levit, nem megyünk-e el biciklizni. Mégsem tettem. Racionális énem rögtön logikát és "kifogást" keresett. Lehet, hogy más dolga van a Fiúknak, lehet, hogy nincs is kedvük. Amint hazaértem Levi kiáltott oda: Anya, megyünk Apával biciklizni! Annyi időm maradt,hogy szoknya helyett nadrágot vegyek és menjek velük biciklizni.

Levi is hazajött a nyaralásból. Hazudnék ha nem vállalnám be, hogy jó volt kicsit nélküle, de nagyon jó, hogy hazajött. Főleg, hogy Apával mindketten szabin vagyunk. Azaz csak én, Apa persze a kéményesboltot űzte és sikerrel. A magánvállalkozásban nincs szabadság, de mivel szükségünk van a pénzre, én is türelmesebb vagyok. Na és persze az agykontroll. Vannak már kisebb sikereim, főleg Levire próbálok hatni telepatikus úton. Egy -egy keményebb hisztis napon nagyobb telepátiás útvonalra lenne szükség vagy mégnagyobb türelemre :-)
Régóta először érzem azt, hogy szabadság alatt pihenek. Sokat olvashatok, relaxálhatok, nem kell időre rohanni sehová, Levivel is sokat lehetünk együtt, és Levi is olykor-olykor nagyon jól el van egyedül. És a héten a vendégekben sem szűkölködtünk, meglátogattak Nikiék, Krisztiék, mi is szomszédoltunk és a szomszéd is meglátogatott. Észre sem vettük és eltelt a hét. Levinek jövő héten kezdődik a ovi, nekünk pedig újra a munka. Bár elsőre a robot jut eszembe, de rögtön TÖRÖL,TÖRÖL, hiszen ha úgy gondolok rá, azzá is válik és úgy is élem meg. Szóval, a munka, a háztartás és a további jó kis dolgok.

Az agykontrollról

Már régóta vártam erre a napra, rengeteg jól olvastam erről és egyrészt a kíváncsiság másrészt a „bizonyítási vágy” hajtott. Egyelőre még nagyon sok gondolat van a fejembe, egy kicsit nagy az összevisszaság, de idővel majd letisztul. A mai nap hallottakból csak azt érzékelem, hogy nagyon sok programoznivalóm lenne és van, és azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Kezdőként nem tanácsos egyszerre sok mindennel próbálkozni, pár „terv” megteszi, amíg ki nem fejlesztjük az alfába jutás gyakorlatát.

Maga a tanfolyam nagyon jó! Bár hosszúnak tűnik a napi kilenc óra, de lendületes, gyakori a szünet és a Laci előadása önmagával ragadó, tele humorral, élménymesélésekkel, és gyakori feladatokkal. Egy két poénos mondat: egyik oktató aggódva fordult a Lacihoz, hogy mi van akkor, ha nem tud alfából kijönni. Mire Laci: akkor te leszel az alfába szorult féreg J

Az első meglepetés, hogy úgy kezdődött a tanfolyam,hogy mindenkinek megkellett a saját fülcimpáját masszírozni, ezzel felfrissítve a testünket. A fülben nagyon sok idegvégződés van, ezért is az akupunktúra „fő” helye. Bárhol, bármikor fáradtak vagyunk és frissülésre vágyunk, elég egy kicsit megdörzsölgetni a fülünket és a hatás máris érezhető.

Mi az agykontroll lényege? Maga az agy kihasználása aminek az 1-2%-át használjuk általában szemben a 100%-al. A magasabb agykihasználtság a zsenik kiváltsága mondanánk sokan. Pedig ha hisszük és gyakoroljuk mi is urai lehetünk a fejünkben hordott állományunknak. És sokkal jobbá tehetjük az életünket, erről ma Laci meggyőzött. És nem kell hozzá fáradhatatlan munka, sok idő és még több pénz. Mi kell akkor hozzá???? Pozitív gondolkodás, gyakorlás, türelem, hit, remény és kitartás. És egy olyan szabadság a problémák megoldására amit kedvünk szerint mi „látunk”.

Az alfajárást kell elsajátítani, ami gyakorlást igényel. Laci megkérdezte, hogy van-e olyan ember a terembe aki nem vizuális. Volt egy nő. Laci megkérdezte, hogy hány ablak van abba a szobába otthon ahol a tévé is. Kettő – válaszolt a nő. Na úgy-e hogy tud vizuálni, különben nem tudta volna megmondani. Sokan görcsölnek azon, hogy alfába vannak vagy nem. A görcs miatt nem sikerül. Laci szerint ilyenkor azt kell mondani, hogy tök mindegy, hogy ott vagyok-e, az a lényeg, hogy ott leszek és észre sem veszi, hogy tényleg ott van. Az alfaállapot nem valami paradicsomi, földönkívüli érzés amit sokan hisznek. Mivel naponta legalább kétszer alfa állapotban jutunk elalvás előtt és ébredés után ezért mindenki járatos az alfaállapotban.

A gondolat: Egy gondolat is már testi hatást vált ki,pl. a citrom. Ha magam előtt látok egy citromot, és kifacsarom, még bele is harapok, érzem, ahogy a számba összegyűlik a nyál. Az agy a gyakori szavakat utasításként kezeli. Akár gondolatként akár szavanként is idézzük elő testi hatást vált ki. Pl. beszarok-hasmenés. Nem találom a kulcsomat! Nem jut eszembe. Ha ezeket mondogatjuk magunkban, hiába van a szemünk előtt a kulcs, azt programozom az agyba, hogy nem látom. Inkább azt mondjuk, hogy mindjárt megtalálom és indulhatok. Nemsokára eszembe jut a neve stb. Az ilyen és ehhez hasonló szavakkal blokkoljuk az agyat.

Ha folyton azt mondogatjuk, hogy fáradt vagyok, béna vagyok, ehhez nem értek, nem tudom megtanulni a nyelvet – önmagunknak ártunk ezekkel.

Az agy nem egy finomkodó tolmács, azt teszi amit parancsolnak neki. Ha nem mondjuk ki, csak gondoljuk, akkor is utasítjuk az agyat. Agyunk a gyakori gondolatainak szó szerint végrehajtandó utasításként kezeli, ezért is fontos, hogy pozitív utasításokat adjunk és próbáljuk meg elkerülni a negatív kifejezéseket. A külső hangok is hatnak ránk, pl. Pa-Dő-Dő dala: Fáj a fejem, nem tudom, hogy mit akarok, hülye vagyok egészen. Ha gyakran énekeljük, elérjük, hogy megfájduljon a fejünk.

Amivel segítünk magunkon: „Napról-napra minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!” Ez az egyik alapmondat amit gyakran illik mondani és ebben minden benne van.

Egy rákos nő esetét mesélte el Laci, akiről már lemondtak az orvosok és emberi számítás szerint napjai voltak hátra. A férje bevitte hozzá két kis gyerekét akik önfeledten játszottak nem érzékelve semmi a bajból. A nő azt mondta magának, hogy nem hallhat meg, fel kell nevelni a gyerekeket. Kért lapot és tollat. Majd füzetet. 780db. füzetet teleírt azzal az egy szóval, hogy MEGGYÓGYULOK! És meggyógyult. Ha gyakran mondogatjuk a szavakat, utasítjuk az agyunkat és az cselekszik.

A hogy vagy kérdésre is sokszor a ne is mondd vagy sz*rul, voltam már jobban stb.stb. válaszolunk. Egyre jobban! mondjuk ezt. Mindennap mindent megteszek, és egyre jobban leszek.

Ha van egy célunk, végigmenni azon, hogy milyen negatív gondolatokat társítunk hozzá és ezeket lecserélni negatívra. Pl. tanulás terén is. Vagy saját tapasztalat: kerestem a tollamat a táskámba és nem találtam. Előtte hangzott el, hogy a nem látom, nem találom kifejezéseket ne használjuk. Ki is próbáltam. Mindjárt meglesz – mondtam magamnak, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a kis zsebbe ahová nem szoktam tenni. Ott volt!

Memóriafejlesztés! Memória fogas eszközzel. Nagyon vicces, de pont ettől működik.

Több technikát tanultunk a tanfolyam első két napján. Az utolsó két nap (ami most hétvégén lesz) megtanuljuk az öngyógyítás és mások gyógyítását saját laboratóriumunkban. Nagyon furcsán hangzik, de nagyon sokaktól hallottam, hogy mennyire jól működik.

Az elmúlt egy hétben már igyekeztem odafigyelni a pozitív gondolatokra. A nem találom helyett, a találom szót mondogattam, a türelmemet nem veszítettem el és tényleg megtaláltam mindent amit kerestem. Próbálok türelmesebb lenni és ha még nem „jön be” valami a tanultakból sem adom fel. Lelkes vagyok és bizakodó! Ha másnak sikerül, nekem miért ne sikerülne?

És a bab csíráztatás kísérlete is hátra van. Elfogom végezni, hiszen Laci mondta, semmi nem higgyjünk neki , de azt kérte, hogy mindent próbáljunk ki.