Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2016. október 14., péntek

Jól érzem magam

a bőrömben.
Állok a tükörrel szemben és belenézve csak a tekintet a régi, a test amit látok, olyan mintha valaki másé lenne. Nem az enyém, nem akarom, nem ilyet álmodtam. A duci gyerekkorom után sok fáradtságos munkával és kitartással végre az lehettem aki mindig is szerettem volna lenni. Legalábbis testileg. Felvehettem olyan ruhákat, amik tetszettek, amelyekről úgy gondoltam, hogy jól áll és amiben jól éreztem magam. Évekig élvezhettem és élveztem a hosszú évek sok-sok tornájával elért eredményt. Tudtam a módját, hogy hogyan tartsam meg ezt az állapotot. Odafigyeltem az étkezésre és a folyamatos tornára. Büszke voltam magamra amikor szülés után ráléptem a mérlegre és 1 kiló pluszt mutatott. Amikor olyan emberekkel találkoztam akik a súlyuk miatt nagy lelki terheket is cipeltek, elmondhattam, hogy van remény, nekem is sikerült. 
Aztán jött a fellángolás és jött az a gyógyszer, amely nem ismert kegyelmet a kilóimra és a külső megjelenésemre nézve. Átalakított mindent, hol leszedett dolgokat, hol máshova rakott olyan többletet, amitől kezdtem magam nagyon rosszul érezni. Kerestem a tükörben a régi magamat. Nem igaz! Nem is akartam tükörbe nézni. Ha mégis véletlenül belepillantottam, egy idegen arc nézett vissza. Identitástudatom fenekestül felfordult. Ki vagyok. Mi vagyok? Miért vagyok? Jó(l) vagyok? A testi változás a lelki kudarcot is maga után hurcolta. Minél jobban hasonlítottam egy felfúvódott holdhoz, lelkem annál mélyebbre jutott. 
Meglepett arcok, kikerekedett tekintetek, a sokszor tapintatlan kérdések sem tettek túl jót a belső világomnak. Könnyebb volt új ismeretségeket kötni olyanokkal, akik előtt "tiszta lappal" indultam, nem kellett magyarázkodnom, és nem kellett kellemetlen kérdésekre kényelmetlenül zavaró válaszokat adnom. Magyaráznom kellett a "bizonyítványomat". 
Már nem volt elég a jól bevált módszerem a "majdnemtökéletes" énképemhez. Hiába számoltam a kalóriákat, hiába izzadtam a súlyzók alatt, a gyógyszer ellenem dolgozott. Nem volt más választásom, el kellett fogadnom a (pillanatnyilag) megmásíthatatlan helyzetet. Pozitív gondolkodás, istenhit, meggyőzés a tényről, hogy muszáj állapot, kevésnek bizonyult hosszú hetekig, hónapig. Önbizalomhiányomat tovább növelte a ruhaboltokban az X(X)L-es méreteket között kellett keresgélnem, pénztárcám helyzetét sem könnyítette meg, hogy a teljes ruhatárat át kellett "szabni". 
Elkezdtem tanulni magamat. Ismerkedtem a külsőmmel, belsőmmel. Feltérképeztem a (z XXL-es) határaimat és átértékeltem a fontossági sorrendet. Nem volt egyszerű, de amikor újra szívesen találkoztam régen látott ismerősökkel, elhanyagolt barátokkal, amikor nem zavart, hogy magyarázkodnom kell, és már nem is akartam magyarázkodni, amikor nem kérdeztem Istentől újra és újra, hogy miért pont én , és miért pont ez, tudtam, hogy jó úton haladok a saját magam elfogadásában. 
A folyamatnak még nincs vége, talán nem is lesz. Újra kitartóan számolom a kalóriákat, a torna alatt előbukkanó izzadságcseppek erősítik azt a tudatot, hogy igenis büszke lehetek magamra. Lehet, hogy más (egészséges) ember ennyi munkától eredményesebb lenne, nagyobb lenne a bicepsze, kisebb a hasa, kerekebb a feneke és erősebb az izomzata. De én nem vagyok a másik ember. Én saját magam vagyok. Értékekkel, érzelmekkel, kitartással, hittel és reménnyel. Ahhoz, hogy továbbra is élhessek, el kell fogadnom, hogy társam az a gyógyszer, amely nem kímél a testi-lelki változásoktól. Így hát nekem kell változnom. Örömmel lépek le a mérlegről ha 10 dkg-val kevesebbet mutat, boldog vagyok ha a blúz már nem feszül annyira és milyen felszabadult érzés vesz körül, ha feltudok menni a lépcsőkön. Gondolná bárki is, hogy milyen nagy feladat pl. guggolásból felállni? Én tudom, már sikerült és iszonyú nagy boldogsággal tölt el. Meg kellett tanulnom, hogy ne másokhoz hasonlítsam magam. Én külön egyéniség vagyok, bármekkora ruhákra is van szükségem. Nem a méret a lényeg - mondja a szólás. Hiúságunk megcáfolja ezt az állítást, pedig a méret is viszonyítás kérdése. De most azt érzem, hogy még egy kicsit előrébb haladtam a elfogadás útján. És igen, köszönöm, jól vagyok. Most már ki tudom mondani.


2016. október 9., vasárnap

Magunkról magunknak

Olyan természetes, hogy mozgunk, eszünk, beszélünk, hallunk stb., és bele sem gondolunk, hogy milyen tökéletesen, mérnöki pontossággal megalkotott testünk van, hogy mennyire összehangolt kis finom csoda kell ahhoz, hogy élhessünk.

Egy kiállítás kapcsán:
- a legaktívabb a szemgolyó izmok, naponta 20 000 -szer pislogunk
- ha az emberi test mint a 600 izma egyszerre húzódna össze és fejtené ki erejét, az ember képes lenne egy 25 tonnás tárgyat felemelni
- egy lépéshez 200 izom összehangolt működése szükséges Egy 75 éves ember életében átlagosan 20 000 km-t tesz meg
- a legkisebb csontunk a fülben van
- születéskor 350 csontunk van, felnőttkorban csak 206
- testünk legerősebb izma a rágóizom, 90 kg-os nyomást képet kifejteni, akkorát, mint egy cápa
- az idegrendszer idegszálainak hossza összesen kb. 75 km hosszú egyenest tesz ki
- az idegeken haladó jelek sebessége elérheti a 400 000 km/h-t
- az agy mérete 7 éves kortól alig változik
- az minden másodpercben millió üzenetet kap a test minden részéből . Az üzenetek 99%-át, a haszontalan adatokat, az agytörzsben lévő területek kiszűrik, így nem öntenek el bennünket az információk
- a nagykéregben történek a gondolkodás, a tanulás, a döntés hozás, az emlékek elraktározása. Ez csak 3 mm, de nagyon barázdált. Ha kisimítanánk a fejünknek 3x nagyobbnak kéne lennie, hogy elférjen az agy
- ébrenlét alatt agyunk annyi elektromos áramot termel, amivel égve tudna tartani egy villanykörtét
- annak ellenére, hogy a testsúlyunk csupán 2%-át teszi ki, az agyunk fogyasztja el a testünk által termelt energia nagy részét
- ha síkben kiterítenénk az összes (tűdő) léghólyagocskánkat, egy egész teniszpályát befedhetnénk velük. Ilyen hatalmas felület biztosítja, hogy elegendő oxigén juthasson a vérbe
- egy felnőtt ember naponta 40 000 3 decis üdítőitalos doboz levegőt fogyaszt. Ez 13 000 liter levegő kb. 3 darab tűzoltó rohamkocsi tartályának felel meg
- a jobb tüdőlebeny nagyobb, mint a bal
- nem lehet tüsszenteni nyitott szemmel
- a horkolás hangereje elérheti a 80 decibelt, ami egy működő légkalapács hangereje
- 3 percig marad életben az ember levegő nélkül, 3 napig folyadék nélkül, és 3 hétig élelem nélkül
-  a bőr a test legnagyobb szerve, egy felnőttnél kb. 12-16 kg.
- a bőr felső rétege 28 naponként teljesen megújul
- a bőr felszínéről percenként 50 000 sejt kopik le
- normális hőmérsékletnél a verejtékezéssel kb. 500 ml víz távozik naponta a szervezetből
- a talpunkon több izzadságmirigy van, mint a testünk bármely más részén
- a gyomorsav annyira erős, hogy a gyomorfalon 3-4 naponta teljesen új nyálkahártya réteg képződik
- szaglásunk hihetetlenül kifinomult, kb. 50 000 egyedi szagot vagyunk képesek megjegyezni
- egy tüsszentés sebessége 160 km/h
- 100 000 kilométernyi ér van a testünkben, ez elég lenne arra, hogy a földet két és félszer körbetekerjük
- életünk során 60 kiló bőr hámlik le rólunk
-  életünk során kb. 250 000 liternyi nyálat termelünk, amely elég lenne két medence feltöltéséhez
- testünkben 7 000 000 000 000 000 000 000 000 000 atom található
- egy átlagos élet során a szív hozzávetőleg 2,5 milliárdszor dobban meg, és összesen 1,5 millió hordónyi vért pumpál
- a test óránként 180 millió vörösvértestet pumpál
- hajszálerek annyira vékonyak, hogy a vörösvérsejtek csak egyesével tudnak rajta átmenni











2016. október 6., csütörtök

A gyanakvó szülő

Benézünk a Dina-ba (internetes napló), hol örülünk, hol kevésbé vagyunk boldogak az ott látottaktól. Nem kell túlságosan aggódnunk az ötösökért járó 500 forintos díjak miatti csődtől, még tervezhetünk bőven jövőre. A velünk szemező számok láttán tudomásul vesszük és megállapítjuk, hogy van még mit befektetni a tanulásba. 
Aztán történik valami! Belépünk  pár nap múlva újra a Dina-ba. Azta! Angol 3 darab ötös, emelt rajz négy darab ötös a heti termés (a rajz is tantárgy és megbecsülendő). Apa arcán nem látom a felhőtlen örömet, viszont gyanakvóan szegezi nekem a kérdést: Cica, nem lehet, hogy valaki szórakozik velünk, betud lépni a Dina-ba és beirkál egy csomó ötöst? Elhessegetjük gyorsan a kétkedést, visszapörgetjük az idő kerekét és nyugtázzuk, hogy a sok szótanulásnak mégiscsak megvan az eredménye. Megnyugodtunk. A második gondolat egy gyors számolás, mennyibe fáj nekünk ez a "kosárnyi" ötös? Lehet, hogy felelőtlen és meggondolatlan ajánlat volt részünkről az ötösért járó jutalom? Mégsem megyünk jövőre nyaralni?

2016. október 2., vasárnap

Alkotás

Készül a

házi hambi




és a diszkó deszka