Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2010. március 10., szerda

Pisti és Adam

Amióta együtt vagyunk Apával, nem is tudtam összeszámolni, hogy hányszor kérdezték már tőle, hogy tudja-e , felfedezte-e a hasonlóságot maga között és Adam Sandler amerikai színész között. Igen, felfedezte. Emlékszem, az első általam halott kérdező Ildi volt, utána pedig követte a sok-sok érdeklődő. Két kategória létezik: az egyik, aki megmeri kérdezni, a másik aki nem meri megkérdezni, de mindenki észreveszi. A minap az oviba Levente egyik csoporttársa apukája (alias Dopeman hasonmás) kérdezte Apától a már szokásos és nem meglepő kérdést. Aztán ma reggel Apa telefonált egy ismerős helyre és amikor bemutatkozott, a reagálás ennyi volt: Hi, Adam. És hogy ez miért van? Hát itt a bizonyíték. Az első képen Pisti (velem) , a másodikon Adam Sandler (Pisti hasonmása) :-)
És talán nem véletlen, hogy a karikatúristák is meglátták a lényeget bennük.