Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2019. augusztus 21., szerda

Le a kalappal!

Mi ez? Akarat? Hobbi? Lelkesedés? 
Szenvedély. Szabadság. Elhivatottság.
Tart még az augusztusi kánikula, a meterológiai szolgálat figyelmeztet a megfelelő védelemre, folyadékfogyasztásra. Aggodalmamat megosztom Levivel, talán el kéne halasztani a Balaton küröli biciklizést. Szilárd az elhatározása, nem enged az időjárás szeszélyének. Szeretném megérteni, hogy mi űzi a 35 fokos hőségben a hosszútávú bringázásra. Mi az a belső erő ami annyira hajtja, hogy 14 évesen egyedül nekivág a balatoni útnak. Nem egyedül. A biciklivel. Levi számára a bicikli nem egy tárgy. Annál sokkal több. Társ. 
Lebeszélni nem tudjuk, így hát támogatjuk a tervében. Gondosan bepakoljuk a hátizsákba az izotoniás italt, fehérjeszeletet, ellenőrizzük a szőlőcukor mennyiséget, és a lelkére kötjük, hogy figyeljen oda a megfelelő ásványianyag- és folyadékbevitelre. 
Siófoknál megállunk. Nézem az én nagy fiamat, ahogy a biciklit az uralma alá veszi. Türelmetlen, már indulna, de azért még egy applikáció-ellenőrzés Apával kötelező feladat. Kavarognak az érzelmek. Aggódom. Féltem. Hiszek benne. Büszkeség járja át minden sejtemet. Apa is hasonlóan érez. 
Elindul Levi. Pár perc múlva eltűnik a szemünk elől. Szívesen utána mennénk, hogy a sarkába legyünk, megbizonyosódjunk arról, hogy minden rendben van, de ő nem erre vágyik. Hagyjuk, hogy szárnyaljon. 
Követjük. Apa applikációja pontosan mutatja a paramétereket. Megnyugtat, hogy "képben" vagyunk, és a közelében maradunk. 
A nap nem fukarkodik a sugaraival, 35 fokig fűti a tájat. A Balaton körüli bicikliútat néhol a fák árnyékolják, de nem ez a jellemző. A szembeszél is nehezíti az előrejutást. De a szándék és a lelkesedés ellen tehetetlenek. A dimbes-dombos északi part kihívásokat állít Levi elé, de ő csak teker, teker és teker. 
A révfülöpi családi pihenőnél próbáljuk meggyőzni, hogy a 86 kilométer is nagyon szép teljesítmény, ilyen körülmények között főleg, de egy ebéd és pár perces pihenés után újra nekivág. Ereje egyre fogy, de nem adja fel.

Délután öt körül megszólal a telefon a zsememben. Légyszí, gyertek értem - hallom a fáradt, kimerült hangját. Visszaszámoljuk a kilométereket, hogy mikor érünk a megbeszélt helyre. Ül az autómosó tövében csapzottan, izzadtan. Arca fáradt, a szeme viszont ragyog.  Az enyém is. Apáé is. 
132 kilométer. 
Egy sportújságírónő "csak" ennyit reagált rá: Le a kalappal! Ez brutális". 
A legmegfelelőbb szó.

Nincsenek megjegyzések: