....a felhők alá ereszkedtek, maguk alá temetvén a hegyeket, utakat, házakat. Nem csak ruhákat viszünk magunkkal, hanem a reményt is, hogy a májusi időjárás magához méltóan teljesedik ki, és nem zúdítja nyakunkba az amúgy minden cseppje aranyat érő májusi esőt.
Az ujjam már magától nyomja az időkép ikonját a telefonon olyan izgatottan, mint ahogy egy mennyasszony nyítja ki a dobozt, hogy vajon az van-e benne amire ő vágyik. Nem azt találom. A gyémántkővel díszített jegygyűrű helyett, egy már színét változtató bizsu lapul. A csalódásom reménnyel keveredik.
Minden ESHETőségre felkészülve pakoljuk a táskába a ruhákat. Tavaszra és télire valót is. Kevésnek bizonyul. Az öt réteg ruha tehetetlen a szél hatalmas ereje ellen, a párás hideg a csontunkig hatol.
Megfedem magam amiért nem a cicanadrágos pizsamát viszem magammal, eljátszom a gondolattal, hogy fűtőtesként vigyáz rám a farmer alatt. Aztán kilépünk az ajtón. A gondolat már nem elég, a fütőtest képzelete már elérhetetlen.
Néha a Nap is megmutatja magát. Értékeljük minden egyes sugarát, biztatjuk, hogy ne hagyja abba.
Kitartóan süt, ám az alacsony szürke felhők gátlástalanul elé tolakszanak.
Újratervezünk. Mátra Múzeum, Mátra vasút, templomtorony....ezzel lassan ki is merítjük a zárttéri lehetőségeket.
Éttermek. Beesünk egy puccos helyre, az árak láttán az étvágyunk csökken, de a menü látványa visszahozza. Igazi gasztronómiai költeményeket tesznek elénk a pincérek, fotózunk, gyönyörködünk, sajnáljuk lerombolni a séf művét. Egymás tányérjából is lopkodunk a kíváncsiságunk kielégítésére.
Jó buli, de a továbbiakban maradunk a rántott hús, hasábburgonya változatnál. Délben. Este. Délben. Este. Az utolsó vacsoránál már örömmel tölt el a másnapi otthoni vacsora gondolata: végre, vajas kenyér!
A szálloda három csillagos. Nem kulcsot adnak a kezünkbe, egy kártyával kell boldogulnunk. Simán megy az ajtónyítás. Gyerekjáték. Láttunk már ilyet filmekben. A szoba látványa elégedettséggel tölt el, minden kényelmet kiszolgál. Vagy mégsem? Hiába tapadunk a villanykapcsolókra, a sötét köszön vissza. Nem elég az időjárás kibabrálására, még áramszünet is van?
Ki így, ki úgy oldja meg a "rejtvényt", Apa ezek szerint több filmet nézett , így fogja a kis plasztikkártyát és az ajtó melletti kis tartóba dugja. A mennyzeti lámpa hirtelen felvillanó fénye üdvözöl.
Aki nem nézett sok filmet, vagy nem volt benne ilyen "információ" , személyes vagy telefonos segítséget kér. Ma is tanultunk valamit.
Utolsó napunkra megszán a sors, és végre süt a nap. Sietünk fel a Kékestetőre, látni szeretnénk az alattunk lévő világot.
Elképesztő érzés. Megértem a sasokat, hogy miért érzik magukat olyan magabiztosnak. Minden picinek látszódik. Minden elérhetőnek. Minden legyőzhetőnek. Az ég felé tekintő, fejünk fölé magasodó fák visszarángatnak a földre. Szívesen ölelgetném a fákat, megköszönve nekik amit értünk tesznek, megsimogatnám a virágokat, amivel elkápráztatják szemeinket, jegyet vásárolnék a madarak semmihez sem hasonlító, fület, szívet kápráztató koncertjére.
Az Időkép kameráját is megtaláljuk, rá is keresünk a neten, és igen, látjuk magunkat a weboldalon. Híresek lettünk.
Akár esik, akár fúj, vagy éppen süt a nap, a természet ajánl, ad, kényeztet, bátorít, erősít, bíztat.
Együtt fedezzük fel a Mátra szépségeit, együtt ülünk az asztalhoz, együtt adunk hálát a lehetőségért.
Család vagyunk.
