Reggel hét órára legyünk a gyermektraumatológiai osztályon, szólt a kérés. A papír alapján összepakoljuk a kért dolgokat, és nyugodt szívvel, örömmámorban úszva megyünk a kórház felé.
Egy éve várunk arra, hogy a tavaly három hónapra beültett csavarokat és lemezeket Levi könyökéből kiszedjék. A világjárvány miatt három hónap helyett egy év csúszásban vagyunk. Értjük a helyzetet, átlátjuk, de azért már várjuk, hogy túl legyünk rajta.
A csavarok behelyezésnél Apa volt Levivel, én csak az elküldött fotókon láttam a gyermekosztály falait.
Most személyesen gyönyörködhetek benne. A kórház fehér falai között kinyílik az ajtó, és belépünk egy varázslatos meseházba. A falakon gyönyörű festett virágok, macik, autók, minden ami szem szájnak ingere. Egy kis türelmet kérnek tőlünk, és beinvitálnak a várószobába. Még jobban eláll a szavam. Társasjátékok, puzzle-k alatt roskadoznak a polcok, a vonatsínek szinte körbefutnak a szoba összes falán, meséskönyvek csábítgatnak az olvasásra.
Figyelmeztetem magam, hogy 47 éves vagyok.
Megmutatják Levi ágyát. A kórteremben a sok ágy ami a kórházat érzékelteti, a falakra festett animációk, rajzok újra fellelkesítenek. Nézd, Levi! Azt nézd Levi! Arra figyelj! Levi a 16 évévvel felnőtt, őt nem ragadják el az ilyen gyerekes dolgok. Furcsa is látni a feje felett mosolygó macit, vagy répát eszegető nyuszit. Szürreális.
Levi ágya fölé egy táblát akasztanak: " kérlek, se enni, se inni ne adj nekem, mert ma lesz a műtétem".
Apa szerint a nyakába kéne akasztani, arra az esetre ha Levi , teljesen véletlenül a büfé felé csavarogna.
Levi elfoglalja az ágyát, én a szoba közepén lévő nagyasztal melletti kemény székre telepedek. Éhes vagyok és álmos. De nem csak én. Az ágy felől szinte 10 percenként hallom ugyanezt. Bár a táskám tele van kajával, együttérző anyaként nem akarom kipakolni a tartalmát Levi előtt.
Az álmosságot olvasással próbálom legyűrni. A krimi izgalmas, az álommanók viszont szorgalmasabbak. Egy széken ülve a leragadó szemhélyam mögül nézni ahogy az ágyban lévők milyen nyugodtan, békésen alszanak, pont olyan érzés, amikor éhesen előtted eszik a sült krumplit, rántott hússal és utána desszerttel.
Megkeresem a büfét. Együttérző anya lévén Levi előtt nem, de Levi háta mögött eszem. Egy rántott sajtos szendvicset majszolgatok, de a lelkiismeretem folyton rugdos. De hát ő meg alhat! - intem csendre a bennem lázadó hangot. A kávé gyógyszer az álmosságra, dupla adagot kérek belőle, hosszú még a nap a kemény széken ücsörögve.
Kielégülten térek vissza a szobába, most már sokkal türelmesebben, határozottabban tudom - és kevésbé átérzően - nyugtatom Levit, aki egyre jobban szenved az éhségtől.
Aztán megkapja a nyugtatótablettákat. Közeledik a műtét ideje. Hurrá! Még akár pihenhetek is egyet Levi ágyában, amíg Ő a műtőben lesz . Anya, ággyal együtt tolnak le - töri le hamar a lelkesedésemet.
Ez a vonat is elszaladt, azaz az ágy gurult el a lehetőségemmel. Lekísérem Levit három emelettel lejjebb, a műtő elé. Leülök a folyosón egy újabb kemény székre és elmélkedek. Miért nem a sakkot választotta sportnak? Mennyivel nyugisabb. Mennyivel biztonságosabb.
Kb. egy óra várakozás után kitolják Levit. Alszik, mint a bunda. A doktornő Levi könyökéből kiszedett vaslemez, csavarkészletet nyújtja át nekem. Ledöbbenek. Ott helyben különböző ötletek születnek, hogy mire lehet ezt a készletet használni. Kreatívabbak láncra(verve) a nyakukba akaszthatják, kulcstartóra csatolhatják, a kevésbé morbidak a fiók mélyére rejtik, vagy kidobják a kukába. Levi dísztárgyat szeretne belőle készíteni.
Röntgent kell készíteni a műtött könyökről. A gyerekosztály ápolója tolja, néha én is besegítek a kanyaróknál. Útközben egy ismerős csatlakozik hozzá. Ránéz az ágyra. Összezavarodik benne a kép. Tudja, hogy gyerekosztály, miközben azt látja, hogy a benne fekvő "gyerek" végigéri az ágyat, és a lába bokánál le is lóg. Te, hány éves? - kérdi az ápolót, fejét Levi felé bólintva. 16 -hangzik a válasz. Hűha, nem kicsi - mondja szinte magának.
Levit visszatoljuk a szobába. Minden rendben. Megnyugszunk. Örülünk. Erre vártunk egy éve.
Felébred, eszik, iszik, jól van. Én is befejezem a krimit.
