Boldog karácsonyt!

Finom ételek, ízletes italok, sok meglepő kedves ajándék, nevetés, mosolyok, meghittség, szeretet...ilyen volt a Szentesténk, ilyen volt a "Születésnap". Soli Deo Gloria!

Pannonhalmán jártunk

A videót vágta: V. Levente

Fogadóóra

Szeretjük is meg nem is. A gyerekünket új aspektusból láthatjuk, a tanítók, tanárok jóvoltából a fogadóóra után kezdünk kicsit bizonytalanná válni, és eluralkodik rajtunk az az érzés, hogy a gyerekünk valójában skizofrén, amire eddig nem jöttünk rá.

Még hogy a mi, majdnem mindig szófogadó, időnként szorgalmas, néhanapján rendet rakó gyerekünkről kiderülnek más tulajdonságok is? 

Alsó tagozatban egy tíz perces szembesítésnél a tanító nénik rövid és tömör összefoglalója: Levente okos, jó képességű, nagyon intelligens, ám DE kissé lustácska, szétszórt, és a magatartása bizony hagy némi kívánnivalót maga után. 

Felvértezve magamat indultam immár a felsős fogadóórára. Már nemcsak a tíz perces szembesítést kellett túlélni, hanem öt tanár tíz perces ítéletét kellett mosolyogva végig ülni, miközben belülről meg érzed, hogy valami szétfeszít, és ide neked azt a gyereket, de azonnal!

Elsőként a fiatal, kedves, mosolygós magyar tanárnőhöz estem be...felkészülve mindenre. A Levente okos, jó képességű, nagyon intelligens, ám DE kissé lustácska, szétszórt. Hmmm....lemaradt a már alsó tagozatból jól ismert magatartásos beszámoló. Á, nem. Azzal semmi gond. Kedves tanárnő, fussunk neki még egyszer! A suttogó hangom miatt, nyilván nem értette jól a nevet, így tisztázom, hogy én a Vági Levente anyukája vagyok. Megnyugtat, hogy valóban nincs gond a magatartásával (akkor még), sőt a gyakran nagyon hangos osztály csítításában Levi is besegít. Ha már a tanárnő a saját hangját sem hallja, Levi előkapja a tolltartójából a sípját és belefúj. Csend lesz a teremben...főleg a döbbenettől. Kezdem magam kihúzni, elönt a büszkeség. Nem tart sokáig. Előkerül a témazáró dolgozat. Sokkot kapok. Aztán látok rajta egy nevet. Nem a Levié. A remény érzése szétárad a sejtjeimben. Mondom én, hogy összekevert valakivel a tanárnő. És amikor visszanyújtom a dolgozatot, hogy biztos ott lesz valahol a Levié is - egy kicsit magasabb pontszámmal - , felvilágosít, hogy a bal oldali név a dolgozat írója, és hát persze ott virított a jól ismert, szívemhez közel álló név. Na de ki a másik? Hát a padtárs, akiről esetleg másolni lehet dolgozatírásnál. Na, de tanárnő! Ez micsoda feltételezés? 

Átesve a felső tagozat első fogadóórás szűzkeresztségén, immár bátrabban léptem be Piroska néni osztályába, aki kedves mosolyával tálalta Levi angol órás aktivitását. Nem tudott sokat mesélni. Kissé félve kérdeztem rá a magatartására, tartva attól, hogy a magyar tanárnő által felépített enyhe lábakon álló jó magatartási kártyaváramat hamar lerombolják. Szinte észre sem lehet venni, hogy a teremben van - nyugtat meg a tanárnő. Mivel Piroska néni is felfedezte a Leviben mélyen szunnyadó képességeket, így az első padba ültette, hogy álmából néha felébresztve beavathassa az angol nyelv szépségeibe és rejtelmeibe. 

Az emelt rajzos fiatal temperamentumos, amolyan csípdmegfogdmeg jellem, egy mondatban összefoglalta amit tudnom kell: tehetséges , kamasz, de határozottsággal minden megoldható. Vagy a tanárnő tud keveset, vagy én sokat.  Határozottan kijelentem, hogy én is úgy gondolom... de egy kiskamasznál soha nem lehet tudni semmit...ezt viszont biztos forrásból tudom. 

Az osztályfőnök, Etelka néni kedvessége biztonságot érző hálót font körém, és úgy éreztem hogy már nagy baj nem lehet. Tanári rátermettsége megláttatta vele is a Leviben rejlő lehetőségeket, de hamar fel is mérte, hogy társul hozzá egy adag figyelemhiányosság, és a barátok közelsége bizony a magatartására is hatással van. Ezért Etelka néni mintegy bástyaként két csendes lányt ültetett Levi két oldalára, ezzel megvédve őt az órai csínytevésektől és egy kicsit saját magától is. 

Megkönnyebbülve hagytam el az iskola épületét. Nem repestem az ott hangzottaktól, de nyugtáztam magamban, hogy végül is jobb lett mint amire számítottam. És jó is lenne ebben az érzésben ringatózni, ha nem lenne ott a DINA, ami a napi aktualitásokat tálalja elénk. Levi szerint ez könnyen megoldható: ne nézzünk bele. A fogadóóra következményeként felmerül bennünk a kérdés: lehet, hogy a gyerekünk skizofrén, mi meg mazochisták vagyunk? 

Az érthetetlenség napja

Én: Levi hoznál be egy fej lilahagymát?
Levi: Az amelyik olyan sárgás színű?

Apa: Levi kedden megyünk a lőtérre.
Levi: Szerdán?

És még nincs vége  a napnak. Juhéj! :-D

MIKULÁS

Gyerekkoromban láttam őt

- már este volt- a ház előtt

egy szánon, ott ült a bakon,

és benézett az ablakon,

kényesen lépdelt a lova,

ködöt habzott a tompora,

úgy járt a szikrázó havon,

mintha lépkedne csillagon,

nappal soha, csak este jött,

aztán eltűnt a kert mögött,

de visszavárom minden évben

a gyerekkori hóesésben,

abban a boldog piros lázban,

amelyben mindig mikulás van,

s a jégvirágon át belop

kis cipőmbe egy csillagot.

(Szabó Éva)

Apa

Ma megint egy különleges nap. A sokadik. A statisztika is azt mutatja, hogy már nem vagy 18 éves. De ne aggódj, hiába van egyre több őszhajszál a fejeden,  nekem örökifjú maradsz.

Boldog születésnapot!

Nagyszerű napra ébredt a világ. Megszülettél. A dátum beírta magát a történelembe.

Születésed óta eltelt 15341 nap – ez 2191 hétnek felel meg. De ezzel nem vagy egyedül a világon. Magyarországon 510 baba látott napvilágot ezen a napon, világszerte pedig 366000 csecsemő született.

Születésnapod szerdára esett.

Miért ne ünnepelhetnéd meg életed minden 100-dik napját? Szép kerek szám. Következő ötvenkilenc nap múlva lesz (szerda, 2017. 02.01), ekkor leszel 15400 napos.

Minden ezredik nap jobban hangzik? Legyen. Következő hatszázötvenkilenc nap múlva lesz (hétfő, 2018.09.27), ekkor leszel 16000 napos.

65 éves nyugdíjad korhatár dátuma: 2039.12.04. Hátralévő napok száma: 8404 = 23 év.

Tudtad, hogy ha születésed óta nem vágattad volna le a hajad, most kb. 5.37 méter lenne?

Születésed óta szívdobbanásaid száma: 1546 millió

Ezen a napon Magyarország – Svájc 1:0 győzött

Megjelent a Pajtás című lap XXIX. évf. 49. száma

Jethro Tull Live Audio nagyszabású koncertje Koppenhágában (sajnos, nem a te tiszteletedre) https://www.youtube.com/watch?v=18qZGYQ2mt8

Megszívlelendő

"Egy favágó versenyen az volt a tét, ki tud több fát kivágni egyetlen nap alatt. A két versenyző közül az egyik idősebb és tapasztaltabb volt, míg a másik fiatalabb volt és kevesebb tapasztalattal rendelkezett. A különbség meg is mutatkozott. A fiatalabb favágó nyolc órán át fát vágott, és a nap végére huszonöt fája volt kivágva. Azt gondolta, hogy az idős favágóban úgysem volt elég állóképesség, így hát leült, teljesen biztosan a győzelmében. Közben az idős ember, aki óránként tíz perc szünetet tartott, a napot negyven kivágott fával fejezte be. A fiatal favágó döbbenten kérdezte: „Hogy lehet ez, öreg? Én meg sem álltam. Te óránként megálltál pihenni tíz percre, és mégis majdnem kétszer annyi fát vágtál ki, mint én.” Az öreg favágó így válaszolt: „Minden órában leültem tíz percre, és két dolgot tettem. Először is időt szántam a pihenésre, feltöltődésre. Másodszor arra fordítottam az időt, hogy megélezzem a fejszémet. Igen, te keményen dolgoztál, csakhogy életlen fejszével.” 

Fontos tanulság van ebben. Ahhoz, hogy sikert érj el abban, amire Isten elhívott, ezt a két dolgot mindig meg kell tenned: 

1) Időt kell fordítanod a pihenésre és felfrissülésre. Nem lehet mindig csak kiadni magunkból, időnként meg kell állnunk, és fel is kell töltődnünk. 

2) Maradj éles! Az életlen fejsze használata sokkal több erőt kíván, és kevesebb eredményt hoz. Tehát szánj időt a pihenésre és az élezésre!"

Emlékek

A minap egy beszélgetés kapcsán hangzott el, hogy ki mit ír le és miért nem ír le eseményeket. Ha nem emlékszem rá egy idő után, nyilván nem is volt fontos - érvelt a beszélgetőpartnerem. Azóta sokszor gondolkodom ezen. Mi az a mi megmarad és miért maradnak meg fontos vagy kevésbé fontos események, vagy igencsak jelentős pillanatok tűnnek el az emlékeinkből. Egy arc, egy dátum, egy tekintet, egy gesztus, egy mosoly vagy éppen egy könnycsepp. 

Egy emlék jutott eszembe, számomra egy nagyon meghatározó képsorozat. Egész pontosan 1993 nyarán történt, immár 23 éve, és mégis annyira tisztán ég bennem minden pillanat, mintha friss élmény lenne. Nem emlékszem a helyszínre, nem jönnek elő képek amelyek "körete" volt az eseménynek, nem ugranak be illatok és ízek, már nem tudom, hogy esett az eső vagy sütött a nap, nem látom a színeket a memóriámba, és nem hallom az amúgy sok értékes elhangzott szót, mondatot. 

Egy valami viszont egész tisztán, kivehetően és pontosan él bennem, beleivódott az agyam és szívem legmélyebb rétegeibe, elzárva őt jó mélyen életem végéig.

Egy kicsit visszakanyarodnék az időben. Azon a bizonyos 1993 év nyarán egy akkori kedves kolléganőm, meghívott, hogy a Pasaréti Református Gyülekezet Alagsori Ifijének aktuális éves csendeshetén vegyek részt. E.-n kívül nem ismertem senkit a társaságból, így kevésbé bátran, de annál inkább vakmerőbben bólintottam rá, és csatlakoztam egy már évek óta összeszokott csapathoz. 

Mielőtt a mélyvízbe ugrottam volna, előző nap "lementem" az ifi alkalmára, hogy néhány arcot megismerjek, és nekik se legyen az én arcom teljesen idegen a másnapi indulásnál. 

Félve léptem be az ajtón, de hamar elmúlt minden szorongásom amikor kb. 25 szempár kedvesen nézett rám, és megnyugtató mosolyuk láttán éreztem, hogy jó helyen vagyok. De volt egy arc, egy békés, nyugodt, derűs szempár, ami bennem mégis ellenszenvet keltett..megmagyarázhatatlanul és főleg ismeretlenül. Tulajdonosa egy közepes magasságú, kissé szeplős, vörös hajú, húszas évei elején járó, orvostanhallgató fiú. Daninak hívták. Iránta való negatív érzésemet tovább fokozta amikor számomra okoskodónak vélt, ámde utólag tudom, hogy nagyon is bölcs hozzászólásaival törte meg az alkalom csendjét. Hazafelé egyetlen gondolat járt a fejemben: remélem, hogy Dani nem jön velünk. De jött. Nem változott semmi azon a héten. Dani is ugyanazt a közömbösséget mutatta felém, mint amilyen semleges érzésekkel viseltettem én irányában. Még ha semleges lett volna! Puszta jelenléte is irritáló volt. Miközben a lelkiismeretemmel küzdöttem, folyamatosan kérdéseket tettem fel Istennek, hogy miért nem tudom csak egy picit is kedvelni őt, nem tett semmit ellenem,egész héten még csak egymáshoz sem szóltunk, nem bántott, és az amúgy kellemes hetet emiatt rossz érzésekkel éltem át. 

A helyzet nem változott. Nem kaptam Istentől választ. Dani sem lett kedvesebb számomra. Rányomta bélyegét ez a helyzet a heti csendességre. Hitben gyarapodva ugyan, de a teljes odaadásnak gátat vetettek a bennem dolgozó negatív gondolatok. Vártam már a pénteket, hogy haza mehessek, oda ahol homokba dughatom a fejem, és nem kell látnom a Dani vörös haját.  Hiába kértem Istent egész héten, hogy csak  egy hajszálnyit tudjam őt kedvelni, nem jött válasz.

Indulás előtti utolsó alkalmon mindenki nevét egy kalapba dobtuk, majd húzni kellett, és a kihúzott illetőt egy évig imádságunkban hordozzuk - tettünk ígéretet Istennek és magunknak. 

Mielőtt a kalap hozzámért volna, magamban jót mosolyogtam azon az elképzelt szituáción, hogy a Dani nevét húzom ki. Na ne! - ráztam meg magam gyorsan, és bizakodva nyúltam le a kalap aljára. Izgatottan bontottam ki a kis fehér cédulát, hogy mielőbb láthassam, hogy kinek a nevét rejti a papírdarab, Isten kit bízott a gondjaimra egy éven keresztül a 25 kedvelt ember közül. Mert azt az egyet nem - ebben biztos voltam. Tévedtem. A vakító fehér papíron négy betű ordított a szemembe és égett bele a retinámba: DANI. NEM-NEM és NEM! - hangtalanul kiabáltam bele Isten arcába. Tudod, hogy mennyire utálom (ok nélkül)! - érveltem dühösen és szemrehányóan, miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan tudnám visszacsempészni a papírfecnit és húzni másikat. Lehetetlen volt. Amikor szembesültem a megváltozhatatlan  ténnyel, hirtelen átszaladt rajtam valami megmagyarázhatatlan bizsergés. Kimerevedett egy mozdulatlan kép, és azt éreztem, hogy megállt az idő. Megértettem. Sokkal többet kaptam, mint amit kértem. Ránéztem a Danira. Már nem utáltam...bár még nem is szerettem. Dani eszköz volt Isten kezében.

A mai napig kérdés és már nem is fontos, hogy tudjam, de az a bizonyos alkalom után amikor a társaság felállt a helyéről és indultunk volna csomagolni, a Dani odajött hozzám....először akkor a héten, és először életemben. Tisztán emlékszem a mozdulatokra, Dani őszinte kíváncsiságára ami a szemében csillogott, miközben kérdést intézett felém. Látom a kedves mosolyt az arcán, amit nemcsak az idő múlása szépített meg. Kristálytiszta képként él bennem minden másodperce. És nem csak emlékként. Ha elgyengülök, és mint gyenge nádszál a hitem törékennyé válik, ezért a bizonyságért nyúlok vissza.
Soha nem kérdeztem meg tőle, hogy miért. Ő is engem húzott, vagy egyszerűen teljesítette a "küldetését"? Már nem fontos. Ama bizonyos hét óta sokszor beszéltünk. Ma már egy kórház lelkes és segítőkész gyerekorvosa, boldog családapa és férj. Számomra Isten bizonyítéka! Azóta is kedvelem. 

Porszívózás

Lecseréltük a porszívónkat miután az elődjénél egy alapos porszívózás után még össze is kellett söpörnöm a "maradékot", hogy tiszta legyen a lakás. Hosszú tanakodás után sikerült kiválasztanunk egy mindentelnyelő porszívót. Simán kiválthatnék vele egy heti tornaórát, a végére kellőképpen szakad rólam a víz, főleg amíg a szőnyegről próbálom lehámozni a rácuppant porszívófejet, még úgyis, hogy a szívóerősséget csökkentem. 

Egy ilyen masinával hamar rendet lehet rakni a gyerekszobában is, igaz, hogy gyakrabban kell kiüríteni a tartályt a sok apró vacak miatt. Kértem Levit, hogy nézzen szét a szekrény, ágy alatt, és a földön árválkodó kacatjait, na meg a szekrény alatt lévő bujócskázó lim-lomokat szedje össze, mert nem vállalok értük felelősséget. Nyomatékosan felhívtam rá a figyelmét, hogy ez a porszívó az útjába kerülő földön lévő dolgokat egyszerűen beszippantja. 

Végeztem - húzta be maga után az ajtót Levi, majd vette a hátizsákját és elment iskolába. Én meg kinyitottam az ajtót és ezt találtam : -)

Üzenet

Amikor hétfő reggel szembesülök azzal a ténnyel, hogy nincs otthon zsemle szendvicsnek, és a kenyérnek csak apró, szétszóródott morzsái tekintgetnek vissza szekrényből, így marad a reggelire való "lefizetés" a heti zsebpénz mellé, már akinek :-)

Üzenet Levinek (1. kép) és Apának (2.kép)

Sziporkák

A Levi mai napi (lopott) bölcsessége: Olyan a videóvágás mint a futás, a végére leizzad az ember.

Én mára ezt hoztam: aki soványnak akarja magát érezni,  keresse a kövér emberek társaságát. (Kezdem kapiskálni, hogy miért csapodnak mellém egyre többen)

Fittnes vacsora

Ha az ember szalonnát eszik, legalább a majonéz legyen lightos. Adjunk a részletekre!

Boldog születésnapot!

Ma  12 éve, hogy a szülőszoba megtelt a sírásod hangjával, ami felért számunkra a mennyei kórus ünneplő előadásával, előbb harsonával, majd az karjaink között megnyugodva sétáltál be az életünkben.  Apával akkor dobbant szülőként először a szívünk , és azóta is ezzel a csodával élünk együtt. Megtanítottál más szemszögből nézni a világot, visszahoztad a már régmúlt gyerekkor varázslatos világát. Rávezettél arra, a nagy dolgok a kis dolgokban rejlenek.  Megmutattad, hogy milyen érzés, amikor a szívünk a testünkön kívül dobog. 12 éve tanítasz minket, türelemre, odafigyelésre, alázatra, kitartásra. Ajándék nekünk, hogy együtt utazhatunk az élet képzeletbeli hullámvasútján. Együtt szárnyalhatunk felfelé, és a lefelé úton is egymásba tudunk kapaszkodni. Köszönjük, nemcsak azt , hogy vagy nekünk, hanem azt, hogy álmodni sem mertük volna, hogy ilyen (szinte) tökéletes gyereket kapunk ajándékba. Maradj mindig ilyen , taníts minket továbbra is, és életedet ölelje körbe a jóság és a szeretet. Nagyon szeretünk! Boldog születésnapot!

Boldog születésnapot!

A Pál utcai fiúk

A nyári szünet megkezdése előtt kérdeztem Levit, hogy kell-e a nyáron kötelező olvasmányt olvasni? Nézett rám felháborodva, hogy mi a túróról beszélek, még hogy olvasni nyáron? A többi szülő tanácstalansága és hasonló információ hiánya miatt elkönyveltem bár kétkedve, hogy nem kell a nyáron olvasni...kötelezően.

A nyár vége felé, amikor már lassan szembe kellett nézni a bevásárló taneszközlistával, egy anyukának feltűnt, hogy az iskola honlapján a lista élén pici betűvel tudatták a szülőkkel, hogy a nyáron el kell olvasni A Pál utcai fiúkat. Forró drót a többi anyukának, keresés , hogy ki tudná kölcsönadni a könyvet, és beosztani, hogy iskola kezdésre a végére is érjünk. 

Nem azt mondom, hogy nem kellett időnként határozotta(bba)n inspirálni Levit az olvasásra, de időre elolvasta és nagyon tetszett. Nem is csodálom, szerintem az egyik legjobb ifjúsági regény. 

Majd megnéztük a filmet és elhatároztuk, hogy végigjárjuk (nagyjából) a Pál utcai fiúk egyes helyszíneit. 

Az útvonal:

A Pál utcai fiúk iskolája:

A Pál utcai fiúk:

A Pásztor fiúk között:

Az eistand:

A grundon (nem az eredeti, annak helyén ma már egy lakóépület áll):

Egy szomorkás hétvégén miközben a neten keresgéltem, megláttam, hogy a Vígszínházban játsszák a Pál utcai fiúkat. Elmegyünk? - kérdeztem Levit. Örültem, hogy a tömény Pál utcai fiúktól még nem lett elege és azonnal rávágta, hogy: menjünk!. Később derült ki, hogy még be sem mutatták, de sikerült a második előadásra jegyet szerezni. Napok múlva is az előadás élményében fürdök, és mint egy elakadt lemez újra és újra dúdolgatom magamban, hogy: 

"Felveszem a vörösingem, (ingem), 

hogy az Öreg Isten letekintsen, 

Hogy nékem csak ide intsen, 

hogy lássa bennem hiba nincsen..."

Geszti Péterrel, a színházi előadás zenei szövegírójával a színházi előadás után.

Egy kis ízelítő

Kiveséztünk teljesen a regényt, elolvastuk a könyvet, megnéztük a filmet, végigjártuk a helyszíneket, és egy fantasztikus színházi előadással is gazdagodtunk. Jöhet a magyaróra! 

Jól érzem magam

a bőrömben.
Állok a tükörrel szemben és belenézve csak a tekintet a régi, a test amit látok, olyan mintha valaki másé lenne. Nem az enyém, nem akarom, nem ilyet álmodtam. A duci gyerekkorom után sok fáradtságos munkával és kitartással végre az lehettem aki mindig is szerettem volna lenni. Legalábbis testileg. Felvehettem olyan ruhákat, amik tetszettek, amelyekről úgy gondoltam, hogy jól áll és amiben jól éreztem magam. Évekig élvezhettem és élveztem a hosszú évek sok-sok tornájával elért eredményt. Tudtam a módját, hogy hogyan tartsam meg ezt az állapotot. Odafigyeltem az étkezésre és a folyamatos tornára. Büszke voltam magamra amikor szülés után ráléptem a mérlegre és 1 kiló pluszt mutatott. Amikor olyan emberekkel találkoztam akik a súlyuk miatt nagy lelki terheket is cipeltek, elmondhattam, hogy van remény, nekem is sikerült. 

Aztán jött a fellángolás és jött az a gyógyszer, amely nem ismert kegyelmet a kilóimra és a külső megjelenésemre nézve. Átalakított mindent, hol leszedett dolgokat, hol máshova rakott olyan többletet, amitől kezdtem magam nagyon rosszul érezni. Kerestem a tükörben a régi magamat. Nem igaz! Nem is akartam tükörbe nézni. Ha mégis véletlenül belepillantottam, egy idegen arc nézett vissza. Identitástudatom fenekestül felfordult. Ki vagyok. Mi vagyok? Miért vagyok? Jó(l) vagyok? A testi változás a lelki kudarcot is maga után hurcolta. Minél jobban hasonlítottam egy felfúvódott holdhoz, lelkem annál mélyebbre jutott. 

Meglepett arcok, kikerekedett tekintetek, a sokszor tapintatlan kérdések sem tettek túl jót a belső világomnak. Könnyebb volt új ismeretségeket kötni olyanokkal, akik előtt "tiszta lappal" indultam, nem kellett magyarázkodnom, és nem kellett kellemetlen kérdésekre kényelmetlenül zavaró válaszokat adnom. Magyaráznom kellett a "bizonyítványomat". 

Már nem volt elég a jól bevált módszerem a "majdnemtökéletes" énképemhez. Hiába számoltam a kalóriákat, hiába izzadtam a súlyzók alatt, a gyógyszer ellenem dolgozott. Nem volt más választásom, el kellett fogadnom a (pillanatnyilag) megmásíthatatlan helyzetet. Pozitív gondolkodás, istenhit, meggyőzés a tényről, hogy muszáj állapot, kevésnek bizonyult hosszú hetekig, hónapig. Önbizalomhiányomat tovább növelte a ruhaboltokban az X(X)L-es méreteket között kellett keresgélnem, pénztárcám helyzetét sem könnyítette meg, hogy a teljes ruhatárat át kellett "szabni". 

Elkezdtem tanulni magamat. Ismerkedtem a külsőmmel, belsőmmel. Feltérképeztem a (z XXL-es) határaimat és átértékeltem a fontossági sorrendet. Nem volt egyszerű, de amikor újra szívesen találkoztam régen látott ismerősökkel, elhanyagolt barátokkal, amikor nem zavart, hogy magyarázkodnom kell, és már nem is akartam magyarázkodni, amikor nem kérdeztem Istentől újra és újra, hogy miért pont én , és miért pont ez, tudtam, hogy jó úton haladok a saját magam elfogadásában. 

A folyamatnak még nincs vége, talán nem is lesz. Újra kitartóan számolom a kalóriákat, a torna alatt előbukkanó izzadságcseppek erősítik azt a tudatot, hogy igenis büszke lehetek magamra. Lehet, hogy más (egészséges) ember ennyi munkától eredményesebb lenne, nagyobb lenne a bicepsze, kisebb a hasa, kerekebb a feneke és erősebb az izomzata. De én nem vagyok a másik ember. Én saját magam vagyok. Értékekkel, érzelmekkel, kitartással, hittel és reménnyel. Ahhoz, hogy továbbra is élhessek, el kell fogadnom, hogy társam az a gyógyszer, amely nem kímél a testi-lelki változásoktól. Így hát nekem kell változnom. Örömmel lépek le a mérlegről ha 10 dkg-val kevesebbet mutat, boldog vagyok ha a blúz már nem feszül annyira és milyen felszabadult érzés vesz körül, ha feltudok menni a lépcsőkön. Gondolná bárki is, hogy milyen nagy feladat pl. guggolásból felállni? Én tudom, már sikerült és iszonyú nagy boldogsággal tölt el. Meg kellett tanulnom, hogy ne másokhoz hasonlítsam magam. Én külön egyéniség vagyok, bármekkora ruhákra is van szükségem. Nem a méret a lényeg - mondja a szólás. Hiúságunk megcáfolja ezt az állítást, pedig a méret is viszonyítás kérdése. De most azt érzem, hogy még egy kicsit előrébb haladtam a elfogadás útján. És igen, köszönöm, jól vagyok. Most már ki tudom mondani.

Magunkról magunknak

Olyan természetes, hogy mozgunk, eszünk, beszélünk, hallunk stb., és bele sem gondolunk, hogy milyen tökéletesen, mérnöki pontossággal megalkotott testünk van, hogy mennyire összehangolt kis finom csoda kell ahhoz, hogy élhessünk.

Egy kiállítás kapcsán:
- a legaktívabb a szemgolyó izmok, naponta 20 000 -szer pislogunk
- ha az emberi test mint a 600 izma egyszerre húzódna össze és fejtené ki erejét, az ember képes lenne egy 25 tonnás tárgyat felemelni
- egy lépéshez 200 izom összehangolt működése szükséges Egy 75 éves ember életében átlagosan 20 000 km-t tesz meg
- a legkisebb csontunk a fülben van
- születéskor 350 csontunk van, felnőttkorban csak 206
- testünk legerősebb izma a rágóizom, 90 kg-os nyomást képet kifejteni, akkorát, mint egy cápa
- az idegrendszer idegszálainak hossza összesen kb. 75 km hosszú egyenest tesz ki
- az idegeken haladó jelek sebessége elérheti a 400 000 km/h-t
- az agy mérete 7 éves kortól alig változik
- az minden másodpercben millió üzenetet kap a test minden részéből . Az üzenetek 99%-át, a haszontalan adatokat, az agytörzsben lévő területek kiszűrik, így nem öntenek el bennünket az információk
- a nagykéregben történek a gondolkodás, a tanulás, a döntés hozás, az emlékek elraktározása. Ez csak 3 mm, de nagyon barázdált. Ha kisimítanánk a fejünknek 3x nagyobbnak kéne lennie, hogy elférjen az agy
- ébrenlét alatt agyunk annyi elektromos áramot termel, amivel égve tudna tartani egy villanykörtét
- annak ellenére, hogy a testsúlyunk csupán 2%-át teszi ki, az agyunk fogyasztja el a testünk által termelt energia nagy részét
- ha síkben kiterítenénk az összes (tűdő) léghólyagocskánkat, egy egész teniszpályát befedhetnénk velük. Ilyen hatalmas felület biztosítja, hogy elegendő oxigén juthasson a vérbe
- egy felnőtt ember naponta 40 000 3 decis üdítőitalos doboz levegőt fogyaszt. Ez 13 000 liter levegő kb. 3 darab tűzoltó rohamkocsi tartályának felel meg
- a jobb tüdőlebeny nagyobb, mint a bal
- nem lehet tüsszenteni nyitott szemmel
- a horkolás hangereje elérheti a 80 decibelt, ami egy működő légkalapács hangereje
- 3 percig marad életben az ember levegő nélkül, 3 napig folyadék nélkül, és 3 hétig élelem nélkül
-  a bőr a test legnagyobb szerve, egy felnőttnél kb. 12-16 kg.
- a bőr felső rétege 28 naponként teljesen megújul
- a bőr felszínéről percenként 50 000 sejt kopik le
- normális hőmérsékletnél a verejtékezéssel kb. 500 ml víz távozik naponta a szervezetből
- a talpunkon több izzadságmirigy van, mint a testünk bármely más részén
- a gyomorsav annyira erős, hogy a gyomorfalon 3-4 naponta teljesen új nyálkahártya réteg képződik
- szaglásunk hihetetlenül kifinomult, kb. 50 000 egyedi szagot vagyunk képesek megjegyezni
- egy tüsszentés sebessége 160 km/h
- 100 000 kilométernyi ér van a testünkben, ez elég lenne arra, hogy a földet két és félszer körbetekerjük
- életünk során 60 kiló bőr hámlik le rólunk
-  életünk során kb. 250 000 liternyi nyálat termelünk, amely elég lenne két medence feltöltéséhez
- testünkben 7 000 000 000 000 000 000 000 000 000 atom található
- egy átlagos élet során a szív hozzávetőleg 2,5 milliárdszor dobban meg, és összesen 1,5 millió hordónyi vért pumpál
- a test óránként 180 millió vörösvértestet pumpál
- hajszálerek annyira vékonyak, hogy a vörösvérsejtek csak egyesével tudnak rajta átmenni

A gyanakvó szülő

Benézünk a Dina-ba (internetes napló), hol örülünk, hol kevésbé vagyunk boldogak az ott látottaktól. Nem kell túlságosan aggódnunk az ötösökért járó 500 forintos díjak miatti csődtől, még tervezhetünk bőven jövőre. A velünk szemező számok láttán tudomásul vesszük és megállapítjuk, hogy van még mit befektetni a tanulásba. 

Aztán történik valami! Belépünk  pár nap múlva újra a Dina-ba. Azta! Angol 3 darab ötös, emelt rajz négy darab ötös a heti termés (a rajz is tantárgy és megbecsülendő). Apa arcán nem látom a felhőtlen örömet, viszont gyanakvóan szegezi nekem a kérdést: Cica, nem lehet, hogy valaki szórakozik velünk, betud lépni a Dina-ba és beirkál egy csomó ötöst? Elhessegetjük gyorsan a kétkedést, visszapörgetjük az idő kerekét és nyugtázzuk, hogy a sok szótanulásnak mégiscsak megvan az eredménye. Megnyugodtunk. A második gondolat egy gyors számolás, mennyibe fáj nekünk ez a "kosárnyi" ötös? Lehet, hogy felelőtlen és meggondolatlan ajánlat volt részünkről az ötösért járó jutalom? Mégsem megyünk jövőre nyaralni?

Alkotás

Készül a

házi hambi

és a diszkó deszka

Hétvége

A szombati napra jó kis pihenést terveztünk, így aztán belefért egy esti erezdelahajam buli, a Templom téri The Biebers koncerten. Levi kedveli a Puskás Petit, és mivel a zenéjüket nem ismertük, belevágtunk a nagy kalandban, és a barátaival elmentünk egy kicsit kirúgni a hámból. Jó volt nagyon, nekem (is) tetszett, olyan energiával tomboltak, hogy időnként attól tartottam felrobban a színpad. 

Ritmussal a lábunkban és dübörgéssel a fülünkben hagytuk el a koncert helyszínét, és nem bántuk meg, hogy engedtük a kíváncsiságunknak. 

Vasárnap az Andrássy útat vettük górcső alá, és a végén az Oktogon egy "jutatom koncert" volt a kitartottaknak. Már a távolból ismerős hangokat és ritmusokat hallottunk, majd közelebb érve ismerős arcokat tűntek fel... ismerős ruhákban (remélem, hogy kimosták a szombat esti koncert után). Újra (a) The Biebers. Töményen nyomtuk hétvégén a Biebers-t. 

The Biebers éjjel

és nappal

Aki mer, az nyer...

Van, aki megdolgozik a nyereményért... 

... és van, aki (nem dolgozik meg érte, de) élvezi mások nyereményét.

Visszapillantó

Hálás vagyok Uram

*az elmúlt nyár minden percéért

*hogy megvédtél minden bajtól, de köszönöm a kis akadályokat amikből csak tanulhattunk

*köszönöm, hogy sok programban lehetett részünk és adtál hozzá anyagi hátteret is

*hálával tele a szívem, hogy Leventének is sok élményben volt része ezen a nyáron is

*köszönöm, hogy ilyen családot adtál körém ajándékba, akikkel együtt sétálhattunk át a "nyáron"

*hálás vagyok, hogy újra elmehettem a szülőföldemre

*köszönettel tartozom minden mosolyért és szeretetért amivel otthon fogadtak

*köszönöm a finom falatokat amelyekkel a gyerekkoromra emlékezhettem, bár a szalonnával óvatosan ... tudod, a koleszterin miatt

* kimondhatatlanul hálás vagyok azért a pár perces békés és megnyugtató csendért, amit az újfalusi temetőben "hallhattam"

* hálát érzek, hogy sok kirándulásra vihettünk magunkkal vendég gyerekeket és Levi is megoszthatta az élményeit mássokkal

* hálás vagyok Kati mama kitartásáért és türelméért amikor vendégül látta Levit, és azokért a cselekedetiért amiben megmutatkozott unokái iránti szeretete

* köszönöm, hogy megáldottad őt azzal a leleményességgel, hogy a konyhaasztalt ping-pong asztallá alakította át, hogy a gyerekek játszhassanak, és köszönöm azt is, hogy az asztalra gofri kerülhetett a sok szomszéd gyerek számára

* hálás szívvel gondolok azokra az élménybeszámolókra amelyeket Levi mesélt arról a három napról amit a Lucáéknál és Lucáékkal tölthetett

* köszönöm, hogy a Gábor itt volt újra nálunk és jókat játszhattak Levivel

* bár nem túl esztétikus a zokni amit nyáron hordtam, de mégis szabadságot adott nekem, amiért hálával tartozom

* köszönettel tartozom, hogy Apa nagy álma teljesült, kérlek, hogy légy vele (akkor is) amikor a volán mögé ül

* köszönöm, hogy ha vendégek jöttek hozzánk, mindig volt étel amit az asztalra tegyünk

* hálás vagyok a nagy beszélgetésekért

* és a kis apró csodákért

* köszönöm, hogy Levi mellett átélhetjük  és megtapasztalhatjuk Apával a most kezdődő kamaszos éveket...ha kérhetnék hozzá Uram sok türelmet...(még egy picit többet, ha lehet)

* köszönöm, hogy minden reggel úgy ébredhetek fel, hogy egy újabb szép nap vár rám , még ha olykor nehézségek is állnak az utunkban, de nem tudok elég hálás lenni azért, hogy Te mindig ott vagy mellettem/mellettünk.

KÖSZÖNÖM!

Labirintus

Nem szeretnél jogosítványt szerezni? - szegezik nekem néhanapján a kérdést. De szeretnék! De addig örüljön mindenki amíg nincs, de meg is nyugtatom az emberiséget, hogy nem is lesz. Ennek több oka is van. Sorolhatnám: reflexek vagy inkább reflextelenségek (micsoda szép magyar szó), látótér problémák, vagyis túl szűknek látom az út szélességét, ha esetleg dupla olyan táv állna a rendelkezésemre ... és még sorolhatnám. 

De ami talán mégis a legnagyobb kihívást jelentené ha vezetnék, na az a tájékozódás. Ha értékelném kéne 0 és 10 között, önbizalmam teljes tudatában - 5-re tenném a jelet. És nem véletlen. Még egy egyenes úton való eligazodás is időnként meghaladja az effajta képességeimet. 

Még ha kételkednék is néha hogy valóban ennyire rosszul orientálódok (újabb szép magyar szó :-) ) előkapom a pozitív gondolkodást és elhitettem magammal, hogy én ennél sokkal többre vagyok képes. És akik azt mondják, hogy ezzel a hozzáállással mindent el lehet érni, akkor utánajárok és tesztelem is magam... a Műszaki Egyetemen, mert éppen arra volt dolgom, mégpedig az egyetemi könyvtárban kellett eljuttatnom egy könyvet. 

A portán udvariasan eligazítottak, hogy jobbra végig, balra, át és máris ott leszek. Követtem az instrukciókat, de öt perc gyaloglás után úgy tűnt mintha (újra) ismerős helyen lennék. Végül is miért ne lehetne két aulája egy egyetemnek (ugyanolyan arcképpel a falon)? Újabb öt perces koválygás után gyanús volt, hogy megtaláltam a harmadik aulát is. Ki tudja még hány van :-) Feladtam. A közeli oszlop tövében magányosan üldögélő lánytól kértem útbaigazítást. Menjek balra, jobbra, át, le, fel! Újabb bonyodalmak. Megköszöntem a segítséget és nekivágtam bizakodva, de korántsem magabiztosan a labirintusnak. Néhány perc után megint az oszlop tövében magányosan üldögélő lányt pillantottam meg, és volt egy gyanúm, hogy nem az oszlop vándorolt odébb tövében a magányosan üldögélő lánnyal.  Ciki nem ciki bevallottam neki, hogy ezúttal sem sikerült a könyvtár felé vezető utat megtalálni. Nem tudom, hogy mit látott rajtam, de jobbnak látta felajánlani a segítséget, és magyarázkodás helyett elkísért az úti célomig. 

Az udvari úton kellett visszamennem a kijárathoz, de a tervező  - direkt kiszúrt az ilyenekkel mint én - bevezetett újra az út az épületbe. Megint a káosz közepén találtam magam. Ezúttal egy fiatal férfi képében jelent meg az őrangyalom. Melyik kijáraton szeretnék kimenni? - kérdezte segítőkészen. Melyiken szeretnék? Nem válogatok, én azzal is megelégszem ha egyszer kijutok abból az épületből. 

Kihívás

Már évek óta rákaptam a gyaloglás ízére, legyen hideg, meleg, fújjon a szél vagy essen a hó imádok gyalogolni, általában 4-6 kilométereket teszek meg egy-egy alkalommal. Ehhez képest az elégetett kalóriák száma...á, hagyjuk... siralmas. Bár mindig azzal vigasztalom magam, hogy csak a kalóriaszámláló kijelzője romlott el.

Csakhogy fokozni lehessen a hatást, születésnapomra kértem Apától egy pár nordic walking botot. Teljesen egyszerű - gondoltam én. Teszem-veszem, lépek, lóbálom, lerögzítem, hajlítom, emelem, koncentrálok. Egyszerű, nem? Nem! De négyezer forintért igénybe vehettem volna egy két órás tanfolyamot, hogy megtanítsák, hogy mit, mikor és hová. Vagyis megtanítottak volna gyalogolni, amit elvileg már egy éves korom óta tudok. Lehet, hogy nem annyira precízen....Segítségül hívtam a guglit és videók komoly tanulmányozása után, nekiindultam az első utamnak. Az első gond ott kezdődött, hogy össze kellett (volna) hangolni az ellentétes láb-kéz mozdulatokat. Évekkel ezelőtt amikor Levinél a reflexeket nézték, a fejlesztőpedagógus megkérte, hogy tegyen néhány métert indián szökdelésben. Tudjátok, ellentétes kéz- láb a magasban. Nem ment. A bal kéz és bal láb együtt lendült felfelé. Na, ez nem indiánszökdelés. Van akinek sikerül, van akinek nem. Bevallom titokban otthon én is teszteltem magam. Nekem sem ment. Reflexerüen én is azonos oldallal indítottam. De már máskor is felhívták a figyelmemet, hogy a két agyféltekém nincsen összhangban, időnként külön-külön dolgoznak. Időnként egyáltalán nem dolgoznak. :-) Ajánlottak mindenféle gyakorlatokat, amivel "átjárhatóvá" teszem a járatokat, és főleg ellentétes két-láb gyakorlatok fontosságára hívták fel a figyelmem. 

Na erre is való a nordic walking bot. Nem csak a gyaloglást teszi hatékonyabbá, hanem igen erősen kell koncentrálnom, a bal kéz - jobb láb és fordítva kivitelezésén. Van, hogy a ritmust is elkapom, és a hátam mögötti napsugár árnyékában még gyönyörködhetek is, hogy milyen flottul megy ez nekem. 

Tovább kell méltatnom a bot előnyeit. Bár a kis táskámban mindig viszem magammal az elektromos kutyariasztót, de a kezemben lévő bot fokozza a kutyákkal szembeni biztonságérzetemet.

A reggeli kávé(m)

Sok elmélet terjeng a kávé jótékony hatásairól, amit vagy tapasztalunk vagy nem. Mivel én szinte kizárólag koffeinmentes kávét iszom, így nem pörget fel, nem kell a reggeli túléléshez, és a vízhajtó hatását sem tapasztaltam. Eddig.

De nekem is szükségem van a reggeli kávéra, a rituálé miatt, a néhány perces éjszakai-reggeli átmenet miatti átállásra és egyáltalán kell és kész. 

Ébredés után az első lépteim a kávéfőző felé vezetnek. Ahogy azt mindig is tenni szoktam, kiöntöm a bögrébe,  beledobom az édesítő pöttyömet, a kávétejszínt és az első kortynál érzem, ahogy az éltető kávé végigcsorog a légcsövemen, le a gyomromig és szinte érzem, ahogy bekerülve a véráramlatba átalakul életadó nedűvé. Na ezért kell a reggeli kávé(m). 

Így történt ez a minap is. Csak egy icipicit másképp. Már idősszerű volt, hogy a napok óta tervezett vízhajtót bevegyem, és mivel ezt kora reggel szoktam, ébredés után, félkómás állapotban kikészítettem a kis fehér gyógyszert a konyhaszekrényre, hogy a kávéval együtt vegyem be. Kiöntöttem a kávét, beletettem a(z édesítő) pöttyöt, a tejszínt és kerestem az kis fehér tablettát. Nem találtam sehol. Legurult? Elnyelte a föld? Világgá ment? Hajnalban nem volt kedvem bújocskásat játszani vele, ott egye meg a fene, gondoltam, majd legközelebb. Miután az első kortyot legurítottam a torkomon, kissé meglepett a kávé keserű íze. Az hogy lehet? Tettem bele pöttyöt. Rémlik a mozdulat, bár nem emlékszem a szekrényajtó nyitására, ahol az édesítőszert tartjuk, de az előző esti pálinkázás után ez nem is olyan meglepő. Orvosoltam a problémát, és átélt élvezettel ittam meg a kávémat az utolsó kortyig. Egy óra múlva már a mosdót jártam... öt percenként. Helyére kerültek a hiányzó mozaikszemek. És beigazolódott az emlékem, hogy tettem bele pöttyöt a kávémba...és nem véletlen, hogy nem találtam a vízhajtó tablettát sem a szekrényen...A reggeli kávém valóban vízhajtó hatású volt :-)

Nyárbúcsúztató

Ha már van sütőtárcsánk, akkor használjuk is, jelszóval jött az ötlet. Ha már begyújtjuk, éljünk a lehetőséggel és télire süssünk rajta padlizsánt.

De ha már végre használatba vesszük és finom falatokat sütünk rajta, akkor osszuk meg azt a barátainkkal is. 

Estére minden egyben volt. A padlizsán a kis tasakokban, a húsi, kolbász és a zöldség a tárcsán, a pálinka az asztalon, a barátok az asztal körül. 

Reggel meg a fáradtság. Hiába, mi már öregek vagyunk Apával az ilyen vad bulikhoz :-)

Három éve...

hogy hiába várom a hívását,

hogy nem látom a csillogó szemét

hogy nem szól hozzám,

hogy nem érinthetem meg,

hogy nem simogat a keze.

Három éve napról-napra jobban hiányzik.  Három éve arra vágyom, hogy bárcsak még egyszer láthatnám őszinte szemének ragyogását, bárcsak még egyszer megsimogathatnám az arcát és hallanám megnyugtató hangját.  Három éve hiányzik a szívemnek egy darabja. Három éve van egy pótolhatatlan űr az életemben. Három éve azzal a reménnyel élek, hogy még találkozunk. Kimondhatatlanul szeretem 42 éve.

Köszönöm, hogy szerettél,

Az édesanyám te lettél.

Örökre szívembe zártalak,

Mely őriz mint várfalak. 

Tábori élménybeszámoló

Ha (nagyon) röviden szeretnék írni, hogy milyen volt az öt napos zánkai tábor a Levente szavaival, ennyi lenne: jó. Itt akár be is fejezhetném a bejegyzésem, de mivel alkalmaztuk a harapófogó módszert, így néhány részlettel mi is gazdagodtunk a tábori élményekből.

Miután a vonat kigördült az állomásról, ambivalens érzéseink voltak amelyek aggodalommal keveredtek: eláznak, megfáznak, éhezni fognak, unatkoznak, neadjisten össze is vesznek? Szinte hozzágyógyultunk a telefonhoz, az első nap még a mosdóba is magunkkal vittük, hogy halljuk ha megszólal, és percenként néztük az órát, hogy ez előre beharangozott időbe megkapva a telefont azonnal hív-e. El sem tudtuk képzelni, hogy nem. Esküszöm, mint az első randi előtt.

És megszólalt a telefon. Bár két órányira volt tőlem Levi, mégis olyan érzésem volt, mintha fényév távolságból hallanám a hangját.

Igen, jó volt az út, egy sátorban vagyunk a fiúkkal, mi vagyunk a Gyalogkakukk raj és a Bud Spencer őrshöz tartozunk, a vezetőnk, a Berci nagyon jó fej, és most rohanok játszani, Anya. Puszi - harsogta, és már  csak a telefon sípoló hangját hallottam. A lelkembe viszont beköltözött a megnyugvás.

Öt napon keresztül körülbelül ez a párbeszéd zajlott, jó volt az étel, á ugyan éjszaka nem fázott, a programok tetszenek, az íjászkodásban ő nyert, a Balaton vize hideg volt a strandoláskor, de sebaj, a nátha gyógyítható, és minden úgy van ahogy lennie kell. A sárkányhajózás is buli volt, a kalandpálya meg a legjobb az eddig kipróbáltak közül, a foci továbbra is az örök kedvenc, és a késő esti nevetgélések után jól esett a pihenés.Berci talán kevésbé bírta, mert pár éjszaka után inkább a saját sátrában hajtottan nyugovóra a fejét.  Kevésbé volt élménydús a reggeli hétórás zenés ébresztő és az azt követő öt perces reggeli torna.

A keddi telefonbeszélgetésünk is hasonlóképpen zajlott. Miután kiveséztük a napi eseményeket, Levente suttogó hanggal csicseregte bele a telefonba, hogy: "Anya, képzeld van egy lány, aki szerelmes belém." Pár nappal később überelte az éjfél előtti hívásával, amitől majd frászt kaptunk Apával. Az első sokk akkor ért, amikor a mély álomból arra ébredtünk, hogy csörög a telefon (sajnos tapasztalatból tudjuk, hogy ez nem jelent jót), a második döbbenetet akkor éltük át, amikor a gyerekünk neve virított a telefon kijelzőjén. Semmi fontosat nem szeretett volna mondani, illetve, dehogynem! Hiszen azért hívott fel, mert neki igen is nagyon fontos volt, hogy volt tábortűz, hogy még mindig zajlik a buli és az éjféli takarodó fújás után kint alhatnak a szabad ég alatt (amit aztán két óra múlva az eső szakított félbe). Ja, és Anya, itt áll mellettem Cintia - hadarta bele a fülembe. Azt hiszem, hogy talán ez volt a legégetőbb közlendője számunkra. Apával átfordultunk a másik oldalunkra, és próbáltunk napirendre térni afelett, hogy a gyerekünk egy táborban az éjszaka közepén a csillagos (felhős) ég alatt egy lány mellett alszik aki szerelmes (?) belé. Meg sem lepődtünk,amikor a vonatról leszállva B. első mondata az volt, miközben egy lányra mutatott, hogy "a Levi becsajozott."

A két évvel ezelőtti esetből levontunk néhány következtetést, így szinte természetesnek vettük Apával, hogy a kedvenc rövidnadrágjában húzta le a hetet. A több funkciós gatya betöltötte a fürdőnadrág, a rövidnadrág szerepét, bár remélem, hogy éjszakára pizsama gyanánt nem azt használta. Most miért baj Anya, hogy egész héten ebben voltam - szegezte nekem a kérdést, - a Balatonba fürdéskor tisztára mostam, és magamon meg is szárítottam, utána meg már sem koszos, sem büdös nem volt - vetett véget a kérdezősködéseimnek. Igaza is van! :-)

Na és persze az ajándékok! Mert anélkül nincs nyaralás illetve hazatérés. Idén is, mint két éve kaptak ajándékba a gyerekek egy tornazsákot, egy sapkát, füzetet és kb. egy két mérettel nagyobb pólót. Majd belenő, de mindenesetre nagyon kedves gesztus a táboroztatók részéről. Megható és egyben feledhetetlen pillanat, amikor "egyenruhákban" szálltak le a beérkező vasúti kocsikról, valóban mint egy (cserkész)raj. 

És két évvel ezelőtt Levi is meglepett minket ajándékkal. Idei elutazása előtt ejnye-bejnyét kaptam a fejemre, hogy nem használom azt a nyakravalót amit az előző táborozás alkalmával kaptam tőle, így most nem is hoz nekem semmit, fenyegetőzött. Végül sikerült megértetnem egyetlengyermekemmel, hogy nagyon értékelem a szándékát és tetszik is, de egy nő nem nagyon szokott a nyakában egy fegyvertölténnyel rohangálni. Megenyhült irányomban és biztosított arról, hogy mégis kapok majd valamit. Ezúttal egy (100 forintos) gyűrű boldog tulajdonosa vagyok. Apa egy (szinte) személyre szabott bögrével lett gazdagabb, rajta egy találó idézettel: Apa, a főnök...addig amíg anya nem ér haza. Mennyire ismer minket a gyerekünk! :-) 

Csoportkép:

Sárkányhajózás:

Érkezés:

LEGO gyár és élménypark

Az ötletet ez adta,

de nagyon sok ilyen és ehhez hasonló képet találnék az elmúlt évekből. Merthogy ez a nagy kedvenc: a lego minden mennyiségben, formában és időben. Nem is bánjuk, hogy hobbi, sőt lassan szenvedéllyé növi ki magát Levi életében, viszont amikor mezítláb lépünk rá egy alig látható vagy éppen láthatatlan kockára, akkor kevésbé gondolunk pozitívan rá.

Az internet áldott és áldásos világa egy tavaszi napon elém hozta a gyárlátogatás lehetőségét. Kaptam is gyorsan az alkalmon, bepötyögtem a gugliba , de magyarországi elérhetőséget nem találtam, így az egyetlen járható út a dániai lego gyár oldala volt, ahonnan továbbították a levelemet a nyíregyházi gyárhoz. Meg is lepődtem, amikor egy kora nyári napon megláttam a levelet és amelyben örömmel értesítettek, hogy felvettek a várólistára: kb. másfél év. Türelmesek vagyunk, de el nem tudtam képzelni, hogy miért és mire  kell ennyit várni. Nem aranybányászatra indulnánk, csupán a lego kockák gyártásának mechanizmusára voltunk kíváncsiak. Pár hét múlva újabb levél virított a levélfiókomban: "örömmel értesítjük, hogy még a 2016-os év augusztusi hónapjára tudnánk helyet biztosítani." Persze, hogy elfogadtuk. Örömmel! Kerestünk még útitársakat és egy napfényes augusztusi reggelen, fél hatkor elindultunk Nyíregyházára. Az izgalom hatalmas volt. A hajnali ébresztés után a fiúk (Levi, B. és Zs.) öt perc múlva már indulásra készen álltak az ajtóban, noha Apa még aludt.

Ha röviden és tömören kéne összefoglalnom, azt mondanám, hogy élveztük nagyon. A "legos" autók DUPLO rendszámmal, 

az úton elhelyezett óriása lego kockák, a Lego utca felirat

 egy kicsit olyanná tette , mintha egy mesebeli helyre érkeztünk volna, egész pontosan Legoland-ban (bár ott még nem voltunk)

Nagyon szigorú elvek alapján történik a lego gyártása, és ezt, a főleg higiéniás szabályokat, tőlünk látogatóktól is elvárták és megkövetelték. Ennek elősegítése végett egy biztonsági videót kellett végignézni, amelyben tájékoztattak, hogy csak és kizárólag az általuk zölddel kijelölt úton közlekedhetünk, és legnagyobb sajnálatunkra a gyár területén a fényképezés is tilos volt. Majd egy rövid történeti és statisztikai bevezetés után, saját szemünkkel is láthattuk a gyártási folyamatot, és meggyőződhettünk arról, hogy nem csak ránk vonatkoztak a szigorú szabályok. Az ott dolgozók csak kesztyűben valamint hajhálóban dolgozhatnak, és ha egy lego kocka le esik a földre, már nem tehetik bele a zacskóba, hanem beolvasztják és nem legóként hasznosítják újra, hanem eladják más műanyagfeldolgozó gyárnak. Még egy érdekesség hangzott el, hogy a lego duplo-t a világon csak és kizárólag Magyarországon gyártják.

A látogatás végével az izgalmakat tovább fokoztuk, és mivel kis országunk ezen részén jártunk, gondoltuk, látogassuk meg a kb. 45 kilométerre lévő debreceni Kerekerdő élményparkot. A legjöbb ötlet volt. Az akadálypálya, a kötélpálya, a vízibicikli és a többi fantasztikus élményt adó játék felejthetetlen nappá varázsolta. 

Kötélpálya


Hármasban


Vizibicikli

Pár nappal előtte már viharokkal riasztgattak minket, de a időjárás is nagyon kegyes volt hozzánk, akkor borult el az ég, és szakadt a felhő a nyakunkba amikor már a nap méltó lezárásaként a mekibe ülve nyaltuk a fagyit.