Ma két idézetet olvastam, az egyik jópofa, a másikat már ismertem de sajnos már régen jó mélyen raktároztam az agyamba és nem nagyon jutott mostanában az eszembe.
Ha citromot kapsz az élettől, csinálj belőle limonádét - szól az egyik. Egy nagyon kedves, mosolyogni való idézet, pedig nagyon mély tartalma van.
A másik idézet, ami nem szószerint való, de így hangzik: Istenem, azt mondtad, hogy Te mindig mellettem leszel, és látom, hogy a két lábnyom közül az egyik hiányzik, pont amikor a legnagyobb szükségem lett volna arra, hogy mellettem légy. Fiam, ahol egy lábnyomot látsz, ott a karomba vittelek! Olyan jó lenne erre nagyon sokszor emlékezni és mélyen magunkévá tenni, hogy a legnehezebb helyzetekben sem vagyunk egymagunk.

Újabb két kis sikertörténetet szeretnék leírni! Minden pici kis történet fontos, mert ezek adnak hitet és lendületet - mondta D. L.
A tanfolyam olyan sokszor elhangzott és ajánlott könyv (A vonzás törvénye) után "nyomoztam" a neten. Megvenni nem akarok (nem akarok most könyvekre költeni, az udvar rendberakására gyűjtve), de nagyon szerettem volna elolvasni. A Titok című könyv szintén az elolvasandó könyvek listájának élén áll. Néztem oldalakat, ahol olcsóbban lehetne megszerezni, de nem sok sikerrel. Egy kolléganőm lejött a könyvtárba és gondoltam, mivel ő szokott hasonló témájú könyveket olvasni megkérdezem. De, fent van a szobámba, ha gondolod, felmegyek érte - mondta a Vonzás törvényére. A Titok című könyvet az anyukája olvassa, de utána majd azt is elhozza, bár a filmet letudom tölteni a netről és szintén a kolléganőm segítségével. Akartam, szerettem volna és sikerült.

A másik történetem: B. barátnőmet két-három hete próbálom telefonon elérni, de több csöngés után bekapcsol az üzenetrötzítő. Nyaralni vannak biztosan, nyugtáztam magamban a tényeket. Majd rákövetkező héten szintén sikertelenül próbálkoztam. Majd közös M. barátnőnknek panaszkodtam, hogy biztos, vagy elromlott a telefonja vagy lecserélte a számot, mert nem tudom elérni. Most beszéltem vele az előbb - mondta M. barátnőm. Lehet, hogy direkt nem veszi fel B. a telefont? :-)
Éppen elhatároztam, hogy még teszek egy próbát valamelyik nap és ha nem sikerült írok neki levelet. Délután hazafelé menet, leszálltam a villamosról és szokásomtól eltérően nem mentem a busz végállomására hanem a 100 forintos üzlet felé tartottam, hogy majd ott felszállok. Amint átmentem a zebrán B. barátnőm fordult be a 100 forintos üzletbe. Utána lopakodtam és mint aki véletlenül kerül oda, vártam amíg észrevesz. SZIA! - kiáltott fel örömébe. Éppen rád gondoltam, hogy milyen régen találkoztunk és ha én nem kereslek, te nem hívsz - mondta kissé szemrehányóan. Tisztáztunk mindent, a telefonszáma persze működött, de ennek valamiért mégis így kellett történie. Hiszek ebben és egyre jobban!

Vége van az agykontroll tanfolyamnak. Sajnálom, nemcsak sokat tanultam, de jól is éreztem magam. Egy kicsit kirángatott a satnyaságból, és emberek között lehettem és tanulhattam. Többen kérdezték, hogy nem volt fárasztó az egész napi ottlét. Fárasztó? Nem, sőt a többszöri lazító feladatok ellenére estére is nagyon fittnek éreztem magam. Kivéve az este :-) Nagyon korán álmos voltam és lefekvéskor kellemes zene mellett megpróbáltam alfába menni. Sikerült, sőt thétába is voltam meggyőződésem, de néha már delta állapotból küzdöttem magam vissza alfába, de folyton úgy jártam mint a szánkó egy havas oldalon. Csak csúszik lefele :-) Ám de, "félálomba", kapaszkodva alfa-théta állapotba, beprogramoztam a reggeli ébredést 5.20-ra. Többszöri sikertelen kísérletem ellenére sem adtam fel a reményt és programoztam. De igenis, fontos, hogy felébredjek, mert különben elalszom, sietnem kell, kapkodnom kell és az nem jó nekem -mondtam a Jobbikomnak. Azért biztos ami biztos alapon az órámat is beállítottam 10 perccel későbbre (D. László szerint ha odatesszük az órát is, az agyunk nincs annyira rákényszerítve). Hajnali 05.20-kor úgy pattant ki a szemem, mintha riadót fújtak volna :-)
Felbuzdulva ma veszek négy szem babot. Bár ha a növényeken szeretnék kísérletezni otthon is találok néhány kókadt levelű, száradásnak induló virágot. De azokra is programozok, tudom, hogy meghálálják.

Szóval, jó néhány praktikát megtanított nekünk a László különböző problémák megoldására, megoldásának megtalálására. Szeretném mindegyiket kipróbálni és alkalmazni, de azt hiszem az elme-tükre és a labor lesz a sűrűn látogatott helyem.

A képzelet fontosabb mint a tudás - mondta Einstein. A mondás szerint az ábrándozás az élet megrontója. Talán a középút a helyes. Útravalóul is azt kaptuk, hogy ne álmodjuk végig az életet, hanem éljük az álmainkat.

Egyes kutatók szerint dél felé fordulva jobban működik a jobb agyfélteke. Talán ezért is szeretjük a dél oldalt? Vagy talán a napsugarak vannak ránk ilyen hatással?
És még egy érdekesség az elhangzott sok közül: ha egy nőnek két oldalról két fülébe súgnak két különböző szót, mindkettőt visszamondja. A férfiak esetében csak az egyik szó megjegyzésére képes. Az agykéreg összetétele ezért a "felelős", míg a nőknek több a sejt, addig a férfiaknak vastagabb a kéreg.

És talán ami a legfurcsább volt az egész tanfolyam alatt, az esettanulmány. Furcsa, izgalmas, érdekes és felemelő. Évivel alkottunk egy párt és három-három beteg személy adatait kellett alfa állapotban a másiknak elmondani. Majd ezután a relaxáló fél elmondta, hogy mit lát az említett személlyel kapcsolatban: fizikai, érzelmi és pszichés állapotára vonatkozóan. "Megnéztük" betegségeiket és szükségszerű gyógyításuk helyét. Évi kicsit nehezebb helyzetben volt mint én, mert nem gondolván bele, hogy pszichés vagy idegrendszeri betegséget nehezebb felismerni a testi betegségeknél, de fantasztikusan megoldotta. Elképesztő ez az egész vizsgálat. Kb. 90%-os helyes választ adtunk mindketten, bár Évi erre jobban ráérzett mint én. Az első tanulmánynál fújt a szél, hideg volt és nem tudtam koncentrálni. A másodiknál a férfiak jártak a wc-re, sikerült megint egy kissé forgalmas helyet választanunk. Harmadikra sem az igazit találtuk, de Évit ez nem zavarta szerencsére. D. L.-nek igaza volt: nem érdemes kihagyni, mert fantasztikus élménybe lesz részünk. Megtörtént. Hitet és lelkesedést adott és remélem, hogy a kitartásba és szorgalomba sem lesz hiány. Ez az a mi már csak rajtunk, rajtam múlik.

Még sok érdekes dolgot szeretnék megörökíteni magamnak az agykontrollról, de gyorsan három friss élményt!
Először is az esettanulmány! Döbbenetes! A Párom is fantasztikusan vezetett és nagyon jól bele is érzett. Néhány zavaró körülmény volt ami lassította az ellazulást, de a siker így sem maradt el! Később majd még írok erről.

A másik friss siker, vége lett az agykontroll tanfolyamnak (sajnos, nagyon élveztem a négy napot) és fél órám volt a busz indulásáig. Ha nem érem el, a következő fél óra múlva megy. Elérem vagy nem érem , tettem fel magamnak a kérdést! Ha elérem örülök, ha nem érem el, akkor nyilván oka van és akkor olvasok egy kicsit, amit otthon úgysem tudnék megtenni az esti teendők miatt. Amikor a metró aluljáróján jöttem felfele, eszembe jutott megkérdezni a hatodik érzékemet. A tanítottak alapján három ujj technikával becsukott szemmel megkérdeztem magam, hogy elérem vagy nem. Az első beugró kép, hogy a buszon ülök. Nem is idegeskedtem , hogy nem jön a villamos, mert tudtam, hogy a buszt úgyis elérem. Amint leszálltam a villamosról, átmentem a megállóba és jött is a busz. A megérzésem nem hagyott cserben.

A másik friss élmény már a buszon ülve történt. Arra gondoltam, hogy az egész napi ülés után, jól esne egy kis mozgás. Biciklizéshez lett volna kedvem, és már-már emeltem a telefont, hogy felhívjam Apát és Levit, nem megyünk-e el biciklizni. Mégsem tettem. Racionális énem rögtön logikát és "kifogást" keresett. Lehet, hogy más dolga van a Fiúknak, lehet, hogy nincs is kedvük. Amint hazaértem Levi kiáltott oda: Anya, megyünk Apával biciklizni! Annyi időm maradt,hogy szoknya helyett nadrágot vegyek és menjek velük biciklizni.

Levi is hazajött a nyaralásból. Hazudnék ha nem vállalnám be, hogy jó volt kicsit nélküle, de nagyon jó, hogy hazajött. Főleg, hogy Apával mindketten szabin vagyunk. Azaz csak én, Apa persze a kéményesboltot űzte és sikerrel. A magánvállalkozásban nincs szabadság, de mivel szükségünk van a pénzre, én is türelmesebb vagyok. Na és persze az agykontroll. Vannak már kisebb sikereim, főleg Levire próbálok hatni telepatikus úton. Egy -egy keményebb hisztis napon nagyobb telepátiás útvonalra lenne szükség vagy mégnagyobb türelemre :-)
Régóta először érzem azt, hogy szabadság alatt pihenek. Sokat olvashatok, relaxálhatok, nem kell időre rohanni sehová, Levivel is sokat lehetünk együtt, és Levi is olykor-olykor nagyon jól el van egyedül. És a héten a vendégekben sem szűkölködtünk, meglátogattak Nikiék, Krisztiék, mi is szomszédoltunk és a szomszéd is meglátogatott. Észre sem vettük és eltelt a hét. Levinek jövő héten kezdődik a ovi, nekünk pedig újra a munka. Bár elsőre a robot jut eszembe, de rögtön TÖRÖL,TÖRÖL, hiszen ha úgy gondolok rá, azzá is válik és úgy is élem meg. Szóval, a munka, a háztartás és a további jó kis dolgok.

Az agykontrollról

Már régóta vártam erre a napra, rengeteg jól olvastam erről és egyrészt a kíváncsiság másrészt a „bizonyítási vágy” hajtott. Egyelőre még nagyon sok gondolat van a fejembe, egy kicsit nagy az összevisszaság, de idővel majd letisztul. A mai nap hallottakból csak azt érzékelem, hogy nagyon sok programoznivalóm lenne és van, és azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Kezdőként nem tanácsos egyszerre sok mindennel próbálkozni, pár „terv” megteszi, amíg ki nem fejlesztjük az alfába jutás gyakorlatát.

Maga a tanfolyam nagyon jó! Bár hosszúnak tűnik a napi kilenc óra, de lendületes, gyakori a szünet és a Laci előadása önmagával ragadó, tele humorral, élménymesélésekkel, és gyakori feladatokkal. Egy két poénos mondat: egyik oktató aggódva fordult a Lacihoz, hogy mi van akkor, ha nem tud alfából kijönni. Mire Laci: akkor te leszel az alfába szorult féreg J

Az első meglepetés, hogy úgy kezdődött a tanfolyam,hogy mindenkinek megkellett a saját fülcimpáját masszírozni, ezzel felfrissítve a testünket. A fülben nagyon sok idegvégződés van, ezért is az akupunktúra „fő” helye. Bárhol, bármikor fáradtak vagyunk és frissülésre vágyunk, elég egy kicsit megdörzsölgetni a fülünket és a hatás máris érezhető.

Mi az agykontroll lényege? Maga az agy kihasználása aminek az 1-2%-át használjuk általában szemben a 100%-al. A magasabb agykihasználtság a zsenik kiváltsága mondanánk sokan. Pedig ha hisszük és gyakoroljuk mi is urai lehetünk a fejünkben hordott állományunknak. És sokkal jobbá tehetjük az életünket, erről ma Laci meggyőzött. És nem kell hozzá fáradhatatlan munka, sok idő és még több pénz. Mi kell akkor hozzá???? Pozitív gondolkodás, gyakorlás, türelem, hit, remény és kitartás. És egy olyan szabadság a problémák megoldására amit kedvünk szerint mi „látunk”.

Az alfajárást kell elsajátítani, ami gyakorlást igényel. Laci megkérdezte, hogy van-e olyan ember a terembe aki nem vizuális. Volt egy nő. Laci megkérdezte, hogy hány ablak van abba a szobába otthon ahol a tévé is. Kettő – válaszolt a nő. Na úgy-e hogy tud vizuálni, különben nem tudta volna megmondani. Sokan görcsölnek azon, hogy alfába vannak vagy nem. A görcs miatt nem sikerül. Laci szerint ilyenkor azt kell mondani, hogy tök mindegy, hogy ott vagyok-e, az a lényeg, hogy ott leszek és észre sem veszi, hogy tényleg ott van. Az alfaállapot nem valami paradicsomi, földönkívüli érzés amit sokan hisznek. Mivel naponta legalább kétszer alfa állapotban jutunk elalvás előtt és ébredés után ezért mindenki járatos az alfaállapotban.

A gondolat: Egy gondolat is már testi hatást vált ki,pl. a citrom. Ha magam előtt látok egy citromot, és kifacsarom, még bele is harapok, érzem, ahogy a számba összegyűlik a nyál. Az agy a gyakori szavakat utasításként kezeli. Akár gondolatként akár szavanként is idézzük elő testi hatást vált ki. Pl. beszarok-hasmenés. Nem találom a kulcsomat! Nem jut eszembe. Ha ezeket mondogatjuk magunkban, hiába van a szemünk előtt a kulcs, azt programozom az agyba, hogy nem látom. Inkább azt mondjuk, hogy mindjárt megtalálom és indulhatok. Nemsokára eszembe jut a neve stb. Az ilyen és ehhez hasonló szavakkal blokkoljuk az agyat.

Ha folyton azt mondogatjuk, hogy fáradt vagyok, béna vagyok, ehhez nem értek, nem tudom megtanulni a nyelvet – önmagunknak ártunk ezekkel.

Az agy nem egy finomkodó tolmács, azt teszi amit parancsolnak neki. Ha nem mondjuk ki, csak gondoljuk, akkor is utasítjuk az agyat. Agyunk a gyakori gondolatainak szó szerint végrehajtandó utasításként kezeli, ezért is fontos, hogy pozitív utasításokat adjunk és próbáljuk meg elkerülni a negatív kifejezéseket. A külső hangok is hatnak ránk, pl. Pa-Dő-Dő dala: Fáj a fejem, nem tudom, hogy mit akarok, hülye vagyok egészen. Ha gyakran énekeljük, elérjük, hogy megfájduljon a fejünk.

Amivel segítünk magunkon: „Napról-napra minden szempontból egyre jobban és jobban vagyok!” Ez az egyik alapmondat amit gyakran illik mondani és ebben minden benne van.

Egy rákos nő esetét mesélte el Laci, akiről már lemondtak az orvosok és emberi számítás szerint napjai voltak hátra. A férje bevitte hozzá két kis gyerekét akik önfeledten játszottak nem érzékelve semmi a bajból. A nő azt mondta magának, hogy nem hallhat meg, fel kell nevelni a gyerekeket. Kért lapot és tollat. Majd füzetet. 780db. füzetet teleírt azzal az egy szóval, hogy MEGGYÓGYULOK! És meggyógyult. Ha gyakran mondogatjuk a szavakat, utasítjuk az agyunkat és az cselekszik.

A hogy vagy kérdésre is sokszor a ne is mondd vagy sz*rul, voltam már jobban stb.stb. válaszolunk. Egyre jobban! mondjuk ezt. Mindennap mindent megteszek, és egyre jobban leszek.

Ha van egy célunk, végigmenni azon, hogy milyen negatív gondolatokat társítunk hozzá és ezeket lecserélni negatívra. Pl. tanulás terén is. Vagy saját tapasztalat: kerestem a tollamat a táskámba és nem találtam. Előtte hangzott el, hogy a nem látom, nem találom kifejezéseket ne használjuk. Ki is próbáltam. Mindjárt meglesz – mondtam magamnak, és egy hirtelen ötlettől vezérelve megnéztem a kis zsebbe ahová nem szoktam tenni. Ott volt!

Memóriafejlesztés! Memória fogas eszközzel. Nagyon vicces, de pont ettől működik.

Több technikát tanultunk a tanfolyam első két napján. Az utolsó két nap (ami most hétvégén lesz) megtanuljuk az öngyógyítás és mások gyógyítását saját laboratóriumunkban. Nagyon furcsán hangzik, de nagyon sokaktól hallottam, hogy mennyire jól működik.

Az elmúlt egy hétben már igyekeztem odafigyelni a pozitív gondolatokra. A nem találom helyett, a találom szót mondogattam, a türelmemet nem veszítettem el és tényleg megtaláltam mindent amit kerestem. Próbálok türelmesebb lenni és ha még nem „jön be” valami a tanultakból sem adom fel. Lelkes vagyok és bizakodó! Ha másnak sikerül, nekem miért ne sikerülne?

És a bab csíráztatás kísérlete is hátra van. Elfogom végezni, hiszen Laci mondta, semmi nem higgyjünk neki , de azt kérte, hogy mindent próbáljunk ki.

Kati mama jelenti rovata újabb bejegyzése :-)

A minap strandon voltak Levivel, igaz a kánikula miatt a fedett uszoda részét használták, de elmondása szerint nem csökkent ettől az élvezet. Levente nagyon élvezte, a nyakig érő víztől sem ijedt meg és bár úszógumival, de a mélyvízben is otthon érezte magát. Végig "úszta" körbe a medencét és ha Kati mama segíteni próbált, rászólt, hogy ne fogja az úszógumit. Mivel előtte is felmerült a kérdés, hogy Levit elvinnénk ősztől úszni, most megerősödött és határozottá tett, hiszen ha ennyire szereti a vizet és nem is fél, az uszodába a helye! Igazi kis "vízipók" :-)

A hajam már bőven megnőtte a havi átlagát, de mivel Ildiék két hétre elutaznak, így mennem kellett hajvágásra. Kimenni Dunakeszire egy napos program. A vonat, busz, villamos gyorsan megy, csak ne laknának olyan messze a vonatállomástól. Az az igazi megpróbáltatás, ezért ma ezt a problémát áthágtuk az Ildivel. Elém robogott és három perc alatt máris a fodrászatban ültem a hajmosónál. Persze, szoknya volt rajtam amit teljesen fel kellett húznom, hogy feltudjak ülni a motorra, de olyan gyorsan száguldottunk, hogy úgysem látott volna senkit semmit. Csupa újdonságokat tartogatott ez a két nap.

Az elmúlt pár nap akár az "először" fogalomról is szólt.Hol is kezdjem. Először a meszelésnél :-)
Életünk nagy élménye, az hogy végre sikerült. Mivel hétvégén Levi nélkül voltunk itthon, kitaláltam(tuk), hogy meszeljük ki a konyhát és előszobát, mert már bőven megérett rá, és a szín sem tetszett amit régen választottunk (nem is tudom, hogy miért pont azt néztük ki három éve). Kérdeztem Apát, hogy tud festeni. Persze -volt a válasz, sőt, a papa mellett csinálta. Akkor profi lehet (ebben is), gondoltam , és rábíztam magam . Neki is estünk. A konyha látványa első festés után a borzalmasan ronda kifejezés is hízelgő volt rá :-) Az előszoba, a konyhához képest szépen sikerült, ám másnap amikor fordult a kocka, az előszobát is rettentően csíkosnak találtuk. Aludtunk egyet az első sok(k)ra és másnap újból nekiláttunk (volna) a festésnek. Vajon mi lesz ebből? Vajon milyen lesz? Vajon kell hívni szakembert? Vajon ...vajon...vajon...Apa, technikailag persze mindent megtett a cél érdekében: elment venni új ecseteket is, netán amiatt ne sikerüljön a remekművünk. A szomszéd Móni megkérte Tivadart, hogy nézze már meg, és adjon néhány technikai tanácsot. Az Isten áldja meg őket :-) Felcsillant egy kis szikra a reményem tűzében. Apa negyedórás mesterképzésben részesült, és az eredmény sem maradt el. Felbátorodva, lelkesen és most már hittel álltunk neki a festésnek. A végeredmény magárét beszél, azt hiszem egy profi sem csinálta volna sokkal jobban. Csak sokkal gyorsabban :-) Két napunk ment rá, de a mi kezünk munkáját dicséri.

Elhatároztam, hogy amíg Levente nem lesz itthon, sokat fogok pihenni. Lassan egy hete már a mamánál van, de valahogy úgy alakult, hogy nem pihentem semmit, viszont mindig rohangáltam. De ma munka után sietek haza és összepakolok a holnapi konyha-előszoba festéshez. De legalább otthon leszek és nagyon várom.

A tegnapi nap a lelki feltöltődések napja volt. Három hét candida diéta után újra a Ritánál voltam. Oldottunk a kandidára (a szervezetem ezt kérte) és nem is olyan meglepő emóció társul hozzá. 12 évesen egy alkohollal összefüggő felháborodás, düh volt ami "fogva tartott" és ezt nagyon jól feldoldottuk. Vizuális szinten levettük a mellkast szorító köteléket és néhány dolgot át is beszéltünk. Az agyammal tudok dolgokat és vallok, de a szívem-lelkem mást mond. És az a dolog lényege, hogy az agyam az érzéseimet is meggyőzze. Volt egy nagyon jó mondata a Ritának, hogy azok az emberek kritizálnak, akik nincsenek békében magukkal. És milyen igaza van. Vajon én békében vagyok? Vajon én kritizálok? Igyekszem választ kapni a kérdésekre! A szervezetem még három nap diétát "kér", hogy ürítse a kandidát és utána már ehetek gyümölcsöt végre. A három hét diétából ez volt a legnehezebb, de ez sem okozott leküzdhetetlen akadályt. Rita felhívta a figyelmemet, hogy az elkövetkező három napba érezhetek furcsa dolgokat (is) , akár rosszabbul is lehetek, de ne lepődjek meg, a tisztulás miatt. van. És ma tényleg kicsit felpuffadtam, de lehet, hogy csak a sárgarépa tócsni teszi a dolgát :-)

Aztán a Gyöngyi barátnőmmel találkoztam nagyon sok idő után. Közel dolgozik hozzánk, és mégis évekig elkerültük egymást. De hosszú idő után is nagyon-nagyon jót beszélgettünk és feltöltött. Ugyanaz maradt aki volt. Kedves, nyílt, őszinte és sugárzik belőle a pozítiv energia. Nem véletlen, hogy sokan szeretik - mondja ő is. Átrágtuk magunkat sok témán, és volt amibe másképp látatott velem dolgokat. Én én vagyok, minek merült fel bennem az orrplasztika lehetősége, amikor Michael Jackson kifejezetten ilyenre plasztikáztatta az orrát mint nekem- mondta nevetve a Gyöngyi. De ha én attól jobban fogom érezni magam, akkor tegyem - mondta őszintén. Kétségeimre, kérdéseimre hitelt adó válaszait elraktározom magamba és igyekszem előkaparni ha szükségem lesz rá. Remélem, hogy gyakrabban fogunk találkozni mint eddig. Az együtt töltött három óra nagyon gyorsan elillant és nagyon sok témát kimerítve, feltöltödve mentem haza.

A mai nap bölcsessége , amit az egyik kolléganőmtől hallottam: "csütörtökön már nincs nagy kedvem dolgozni, mert az már a kis péntek". Milyen igaza van!

Kati mama jelenti rovat!

Kati mama reggel Levi felszólította, hogy az előkészített ruhákat vegye fel. Kati mama, én süket vagyok - mondta Levi. Mama közölte, hogy akár süket, akár nem, fel kell öltözni, csak akkor nem a Szabinához mennek, hanem a doktornénihez, hogy megnézze az estétől reggelig mitől süketült meg. Levi erre észbe kapott: "Mama, már nem vagyok süket" :-)

Levi otthon érzi magát Orosházán, egyedül szeretett volna reggel menni a táborba. Ő már ügyes, és odatalál. Kati mama elmagyarázta, hogy egyedül nem mehet el, és neki is megnyugvás ha tudja, hogy minden rendben. Na jó, akkor kísérj el!- ajánlotta fel készségesen Levente.

A tegnapi strandolás után este nézett egy kis minimaxot. Lent a gyerekek játszottak és Levit zavarta a tévénézésbe. "Mama, légyszíves szólj ki a gyerekeknek, hogy ne kiabáljanak, mert nem hallom a tévét" :-)

Na és persze az elmaradhatatlan körök a háztömb körül!

A múlt heti szabadság után, furcsa újra beleszokni a munkás hétköznapokba. Nem is nagyon akar menni, főleg, hogy még egy hét és újra itthon lesz Apa, Levi és én. Végre együtt lehetünk! Apa megígérte, hogy nem fog dolgozni (sokat) és csinálunk jó kis programokat.

Ma reggel izgatottan hívtuk Kati mamát, hogy meséljen az éjszakáról. Na nem az övéről, hanem Levi első éjszakájáról a táborba. Berci és Szabina (táborvezető) volt az alvótársa, és reggel izgatottan mesélt. Annyira jó volt hallgatni, de nem sokáig élvezhettem, mert sürgős dolga lévén hamar visszaadta Kati mamának a telefont. Második éjszaka már Mamánál aludt , de megígértük, hogy ha van kedve , holnap is alhat a barátaival. Kati mama ígért fényképeket, amiket már nagyon várunk.

Ma sok minden kavargott a fejembe. Az elmúlt három nap egymás után otthon voltam Gizi mamánál és Gyula papánál. Mivel nem Levi után kellett rohangálnom és ráfigyelnem, valami újabb békét éreztem. Jobban édesanyára tudtam figyelni és rájöttem, hogy az utóbbi időben milyen ritkán volt erre lehetőség. Persze, hiszen én is Anya vagyok és minden más emögé kerül. Pedig igény lenne rá, a kikapcsolódásra. Még akkor is így érzem, ha tudom és hiszem, hogy Levi egy csoda az életembe. Hiszem! És mennyit számít a hit, ami éltet, erőt ad, lelkesít, felszabadít és reményt kelt. Sokszor megfeledkezem erről, és befelé nézek, amitől csak kérdéseket találok. Miért pont én? miért pont ez? miért...miért...miért? Az utóbbi napokban, nem kérdezek, csak próbálok hinni! Reményeket fűzök az agykontrollos tanfolyamhoz , amiről rengetek pozitív véleményt hallottam. Reményt fűzök az akaratomhoz, és igyekszem minél többet felfele nézni arra, aki életem során sokszor a legreménytelenebb helyzetekből is kimentett és azt adta nekem, amire mindig is vágytam. Egy családot! Nem is akármilyet! Egy anyát, aki fogta a bőröndjét és nekivágott a nagyvilágnak, hogy meggyógyuljak és aki mindig mellettem volt jóban-rosszban. Egy testvért, akivel gyerekként néha hajbakaptunk, mégsem tudnám elképzelni az életem nélküle, és nemcsak testvérem, de a legjobb barátom is. Egy pótapát, akitől nem tudok olyat kérni, hogy meg ne tegye lehetőségei szerint, és akinek hálás vagyok, hogy szerető társa Édesanyának. És kaptam egy Társat! Direkt nem férjet írok, mert ő nemcsak a férjem, ő a(z) (úti)társam (remélhetőleg) egy (hosszú) életen át. Ő, az aki éjszaka is elindul a gyógyszertárba ha beteg vagyok, ő az aki naponta elmondja, hogy szeret , és aki érezteti, hogy érzelmei valódiak. Aki gondoskodik a családjáról, aki imádja a fiát, aki lesi a kívánságainkat és aki gyakran lenyúlja a távirányítót:-) És aztán jött ő! Levente! Nagyon sokat gondolkodtam ezen és arra jutottam, hogy ha terhesség előtt jöttek volna rá a betegségemre, valószínű, hogy nem is engedték volna a gyerekvállalást, de talán én sem mertem volna. Hát ezért is volt fontos a sorrend és ezért is hiszem, hogy Levente csoda az életünkbe. Ennek így kellett lennie. Ezt is jól "megrendezte" valaki! És nem véletlen! Ez is meggyőz arról, hogy kétségeknek és félelmeknek nincs helye az életünkben. Hiszem, hogy még nagyon sok dolgom van a földön és hiszem, hogy segítséget is kapok hozzá.

Ma újabb adag büszkesség töltötte be a szívem!Levi Orosházán nagyon jól érzi magát, és Kati mama ismeretsége által és jóvoltából elmehetett egy készségfejlesztő táborba. Bár a tervek szerint Levi dönthetett, hogy csak délelőtt vagy délutánig marad, de Levi másképp döntött. Mivel nagyon jól érezte magát és lekötötte a sok új játék, sok ismeretlen, de hamar barátként visszaköszönő gyerek, és a délutáni strandolás (bár csak hallomásból tudjuk sajnos) Levinek nagy vágya volt, hogy ott aludjék a többi gyerekkel. Izgatottan vártuk az estét, hogy végre halljunk a nap izgalmairól. Reggel Apának elmesélte , hogy milyen fantasztikus autók vannak, este pedig első szava, hogy "anya, alhatok itt a többiekkel,". Ez Levi első táborozása!!!!!
Kati mama beszámolója szerint nagyon elégedettek a Levivel, a szakember véleménye, hogy Levi nagyon ügyes, meghazutolja a korát, és bizonyos dolgokban fejlettebb mint a nála egy-két-három évvel idősebb gyerekek. Persze, ezt mindig is tudtuk Apával, de jól esik újra és újra hallani, és nincs akkora szívünk, amibe a büszkeségünk elférne. Igen,tudjuk, hogy néha szófogadatlan a Gyermekünk, néha kiabálni kell vele, néha büntetni kényszerülünk, de ilyenkor mindig meggyőződöm, hogy mégiscsak a mi gyerekünk tökéletes. Vagy csak elfogult vagyok? És vajon Apa?

Letelt a "kétgyerekes hét"! Nagyon jó volt és nemcsak én éreztem magam jól, de szemmel láthatóan a fiúk is nagyon feltaláltak magukat. A Gábor sem készült haza, ám mikor Lajos megérkezett, alig lehetett leszedni a Gábort róla. Apa, szeretlek! Apa, nagyon szeretlek - és fogta a karját, hogy véletlenül se tudjon elszaladni. De ettől nekünk még hiányzott! Hirtelen olyan csend lett. Ennél nagyobb csend most van, hogy a Levente sincs itthon. Szinte a helyemet sem találom.
A hétvége valamitől nagyon jó volt. Sikerült a félelmeimet, kétségeimet elhagynom (remélem, nemcsak rövid időre) és élveztem a nap minden percét. Régen volt ilyen hétvégém, amikor nem arra figyeltem, hogy kapok levegőt, és mi bajom van. Ettől volt jó, és ez is megerősít abban, hogy sokkal érdemesebb és jobb így élni, mint folyton aggódni és félni a félelmektől. Nagy erőt ad, hogy a diétával is jobbá teszem az egészségemet , de talán a diéta élettani hatása, hogy jobban is érzem magam. A tegnap bűnöztem egy jégkrémmel és utána persze bántam, és lelkiismeretfurdalásom is volt, de megkell tanulnom elhagyni a felesleges aggodalmakat. Jó kis lecke, de muszáj, most hogy főleg látom, mennyivel jobb így az élet.
A hétvége hangulatát növelte, hogy befejeztem a Virágok vére című könyvet, aminek az eleje nehezen ment, de a végén már alig bírtam letenni. A vége egy kis csalódást okozott, mert nyítva hagyott egy kérdést az olvasóra bízva, pedig én pont a happy end-re vártam.
Nagyon szeretném, ha még sok-sok és minden hétvégém ilyen lehetne mint az előttem álló. Bízom benne, hogy ilyen lesz és a hitem máris megalapozza.

Negyedik nap a túlélőtáborban!

Már rég nem túlélőtáborban érzem magam. Egy kiegyensúlyozott, bár néha vitákkal tarkított (egyre kevesebb) kellemes, gyerek csicsergéstől hangos házban. Hol a tűzoltó szirénája szól, hol a rendőrség akciózik, hol a kutyák ugatnak, hol a fodrász olló csattog az esti fürdőzés közben. Minden percben feltalálják magukat és nagyon jól eljátszanak. Holnap véget ér a hét és már most sajnálom, hogy nem láthatom, figyelhetem, hogy milyen kreatívan szívvel-lélekkel játszik Levi és Gabcsi. Nagyon jó döntés volt, hogy egy hétre elhoztuk. Remélem, ők is élvezték az itt töltött idő minden percét. De addig is megnézem, hogy mennyire úszik a fürdőszoba :-) És napok óta Gabcsi sem "anyázik", nem igazán marad rá ideje :-)

Ma (is) roppant büszke vagyok Levire! Ma először egyedül biciklizett pedálos biciklivel, és nagyon ügyes volt. Az elindulásnál még segítségre van szüksége, de a megállás, a gyors-lassú váltás úgy megy neki, mint aki már régóta biciklizik! És ami a legfontosabb, hogy nagyon élvezte, de sajnos az eső hazazavart minket, de kérte, hogy menjünk ki az erdőbe ma , hogy tudjon biciklizni.

Harmadik nap a túlélőtáborban!

Egyre jobban megszokjuk, és ha már véget ér, hiányozni fog! Lassan kezdek ráérezni a két gyerekes családi létre és amire tökéletesíthetném , Gabcsi nélkül maradunk.
Áldott jó gyerekek! Amikor alszanak! Csak a déli alvás nem akar menni, pedig én annyira vágyom, hogy egy kis csend és nyugalom legyen, de a fiúk is annyira várják, hogy újra tűzoltók és társaik legyenek. Pedig ha valamikor ma igazán lett volna okuk az alvásra.
Ma a Gellért-hegy bevétele volt a cél. Busszal mentünk fel, de mivel a busz a másik oldalra vitt, ezért felkellett másznunk a citadelláig és onnan jöttünk lefele ... amíg Levi meg nem szólalt! "csend! Hallok valamit! Gyerekek kiabálnak. Gyere Gabcsi, ott a játszótér!" - és már el is tűntek mint két szürke szamár.
Azok a csodálatos csúszdák! Van cső-, egyenes, görbe, kicsi, nagy, piros, zöld és minden ami szem-szájnak ingere. A számlálásba is elfáradtam volna, ezért nem is számoltam, hogy hányszor csúsztak le, de min. 70. A fáradtsággal harcoltak, néha az orruk a hegyet verte, a lábuk összeakadt, de rohantak fel, hogy újra lecsúszhassanak. A sebek amiket a csúszdába szereztek, észre sem vették, a fájdalmak eltörpültek az izgalmak mögött. Én meg nem szóltam a sérülésekről.
Újabb kísérletet tettem a délután alvásra, egy igen kis sikerrel, többszöri nekifutásra. Levi aludt, kb. 10 percet, Gabcsinak még engedelyézett ugyanennyit és indult utána a délutáni műszak.
Mivel sajnos a holnapi palacsintasűtéshez sem olaj, sem liszt nem volt itthon, elindultuk az auchanba négyesbe. Büszke vagyok magunkra! Gabcsi valamilyen oknál fogva két másodpercenként közölte, hogy "mindjárt megőrülök". Levi közösséget vállalt vele, és már az idegrendszerem kongatta a vészharangot, hogy hagyják abba, különben mindjárt megőrülök! :-)

Hát nem is tudom, hogy hol kezdjem!

Veszekedések száma: tengernyi
Viták száma: számtalan

Ezzel talán el is mondtam mindent, bár a nap ennél sokkal többet tartogatott. Jót is , és kevésbé jót!
A tegnap reggel is mint mindig elindultunk világot látni! Ma kérdezte tőlem valaki, hogy hogy merek elindulni két kicsivel. Nem tudom, hogy melyik nagyobb vakmerőség, elindulni velük, vagy itthon maradni. Én gyávább vagyok, így elindultam :-)
A szuper játszóteret vettük célba, ezzel kedvet csináltam a reggeli készülődéshez. Az odáig vezető út már nem is volt fárasztó, lassan belejövünk a több órás bkv-ásba. Aki nehezebben viselte, a jegykezelő "néni" a buszon.
Hát a szuper játszótér tényleg szuper volt! A gyerekek imádták, a sok új, nem megszokott játék teljesen lekötötte őket, bár a végén mégis a vízesés nyert. Megnéztük a millenáris park többi részét is. Levi és Gabcsi a stégen rohangált. Figyelmeztettem őket, hogy ne tegyék, mert a vízbe esnek.Fülük botját sem mozdították. Nem ez volt az első eset! És az eredmény sem maradt el. Egy fényképet készítéséhez kerestem volna aktuális helyet, és mire visszafordítottam a fejem, láttam, hogy Gabcsi a vízben lubickol. Mire rohantam volna, már kint is volt a vízből, a ruhájából folyt a víz, de a szeme száraz volt. Gondolom megszólalt a lelkiismeret, hogy talán hallgatni kellett volna rám, de a lényeg, hogy nem ijedt meg nagyon és már csak azt kellett megoldjuk, hogy a vizes ruhából szárazat csináljunk. Elmentünk a közeli kínai üzletbe (ezúttal hálám a kínaiaknak, hogy mindenhol üzletet nyitnak) és vettünk váltóruhát. Levit nem hagyta nyugodni, hogy Gabcsi mit keresett a vízbe: "Gabcsi, halat akartál fogni?" - kérdezte :-)
A hazafelé vezető út is tartogatott meglepetéseket, de a korábbi eseményekből kiindulva, már edzettek voltunk és senki nem tudott volna olyat mondani vagy tenni ami gátat gurit elénk. A buszmegállóba "megtámadtak" egy utcai telefonfülkést és szinte a sarkába álltak, hogy mikor végez, mert nekik is sűrgös megbeszélni valójuk volt Thomas-szal, James-szel és szodor sziget többi lakójával.
A villamoson viszont meglepődtem: amikor felszálltunk egy lány átadta nekünk a helyet. Levi ránézett és azt kérdezte szinte felkiáltva: "én mikor láttalak téged?". Kiderült, hogy tényleg látta egy héttel korábban a lányt, és emlékezett is rá. Vagy a memóriája ilyen jó, vagy a lány tetszett ennyire :-)
A nap második feléről jót vagy semmit! Semmit!