Apapélda

Ha Apát kéne jellemeznem, rengetek pozitív tulajdonságot kéne ide írnom (ezt a bejegyzést Apának nem mutatjuk meg). Igen gyakran elhangzik Levi felé, hogy végy példát Apáról, nézd milyen ügyes Apa, próbáld meg te is úgy mint Apa stb. stb. 

Ám Apa sem tökéletes. Ha a ruhásszekrényét kéne ábrázolni, íme a legjobban szemléltető eszköz:

Ha Apán múlna, egy szabadidőnadrágban leélné az életét, legyen kényelmes az a legfontosabb - érvel mindig Apa, amikor megpróbálom rávenni, hogy egy farmernadrágot öltsön magára, mégiscsak olyan helyre megyünk, ahová illik felöltözni. Miért? A szabadidőruha nem öltöztet - győzköd Apa. 

Igyekszem Levit jó útra terelgetni öltözködés terén, de mostanában ő is sokszor lázad, főleg, hogy Kati mamától megkapta élete legjobb szabadidőnadrágját. Olyan kamaszos, a mai divat igazi gyöngyszeme, csak ne lenne olyan trottyos a feneke :-) Na ezt a nadrágot úgy kell időnként leimádkozni Leviről is, és próbálom elmagyarázni, hogy a szabadidőruha viselése az otthoni kényelmet szolgálja és ne kelljen mindig könyörögni (neki is), hogy vegyen magára egy normális ruhadarabot. Persze, kinek mi a normális. 

Anya, mi a baj a szabadidőruhával? Mindig Te mondod nekem, hogy legyek olyan mint Apa. 

Advent 3

Ma egész nap valamiért Gary Chapman A szeretet öt nyelve járt a fejemben. Néha olyan keveset kell, kéne tennünk a másikért, egy szó, egy apró gesztus, egy kedves ajándék, egy kis odafigyelés, egy simogatás.

Legyen Apával ez a mi ajándékunk így advent harmadik vasárnapján. 

Tisztánlátás

Apával hazafelé tartottunk a fogadóóráról, amikor csörgött Apa telefonja.
Levi: Na mit mondtak a tanító nénik?
Apa: Kisfiam, majd otthon megbeszéljük.
Levi: De mondtak rosszat?
Apa: Levikém, most vezetek, majd otthon megbeszéljük.
Levi: Jó, rendben. Akkor jobb ha felkészülök.

Mikulás

Hiába a 11 év, még mindig (bár kételkedve) hisz Levi a Télapó létezésében.

A leleplezés vágya, öröme és kíváncsisága hozzátartozik ehhez a naphoz.
A tavalyi lebuktató terv

nem vált be, így újabb tökéletes megoldásra volt szükség. És ehhez a technika fejlődése is bőven hozzájárult. A cipővel odacsalogatom az ablakhoz, úgy teszek mintha aludnék, és a beállított telefonos kamerával videót készítek a Mikulásról - ecsetelte csillogó szemekkel.
A terv kimenetele:

A fejénél lévő cipőtől beájult, és a jól beszerelt cipő melletti kamera egy óra múlva lemerült.

Advent 2.

Már hetek óta terveztük Levivel, hogy mézeskalácsházikót sütünk. Évekkel ezelőtt már próbálkoztam, és az első alkalomhoz és magamhoz képest egész jól sikerült. Mégis volt bennem most egy adag bizonytalanság, hogy másodjára is megtudjuk-e sütni. 

Több recept közül választottuk ki a számunkra legszimpatikusabbat, végignéztük videón számtalanszor, hogy minden apró mozdulatot tökéletesen elsajátítsunk és megfelelő önbizalmat merítsünk aminek igencsak hiányában voltunk. 

És nekifogtunk. Talán a legegyszerűbb fázisa a hozzávalók beledobálása a kenyérsütőgépbe (gondoltuk ha más nem, mézeskenyér lesz belőle), aztán kezdődött a neheze. De volt aki nagyon lelkes és segítőkész volt.

A szép barna és illatos tésztánk önálló életre kezdett térni. Ügyességünk és kitartásunk ellenére, hol az egyik oldala lett szélesebb, hol éppen a közepe repedt, vagy nyúlt szét az egész rágógumiszerűen. 

De nem adtuk fel. Alakulóban volt a  tervezett mézeskalácsházikónk, bár nem tudtuk még, hogy mi lesz belőle. Végre kisültek, hagytuk kihűlni, majd úgy döntöttünk, hogy aznapra bőven elég volt az izgalmakból, ezért másnap ragasztjuk össze. Ehhez még párszor megnéztük az összeillesztési technikát, nehogy egy ici-pici részleten átcsúszva mégse legyen tökéletes. 

Összekevertük a két tojásfehérjét a fél kiló porcukorral, ahogy az a nagykönyvben benne van. De nekünk nagyon száraz lett, gondoltuk, hogy megoldjuk még egy tojásfehérje hozzáadásával. Okos ötletnek tűnt, egészen addig hittünk is benne, amíg a két alap összeragasztásánál szétfolyt a "vakolat". Kitámasztottuk jobbról-balról és vártunk, hogy mi lesz belőle. Lassan kezdett száradni, de azt már előre tudtuk, hogy azt a két tetőt - amit ugyan a sablon szerint vágtunk ki - a súlya és nagysága miatt ez a máz nem fogja meg. 

Töményebb ragasztóra és több magabiztosságra volt szükségünk. Na meg persze több porcukorra. De nem volt itthon. Apa gyorsan elszaladt újabb adagért, mindent a mézeskalácsházikó érdekében. Adtunk hozzá egy kis cukrot, bár óvatosan adagoltuk, nehogy újabb tojásfehérjére legyen szükségünk. 

Végre a tető is felkerült a tetejére, de a kéményünk fele a tálcáról eltűnt az este óta, így azzal már nem is kellett bajlódni. Levegőt visszafojtva tettük a kávéscsészéket alá 

és engedtük el, remélve, hogy nem él újabb önálló életet a kisházikónk. A tökéletesre sikerült cukormáztól ha a házikó nem is, de az egész konyha ragadt. 

És megállt! Vagyis jól tartotta a bögre. Időnként fél szemmel és félve lestünk ki Levivel a konyhába, hogy még egybe van-e a kis lak. Lak? Inkább kezdett egy madárijesztő lakására hasonlítani. De nem vette el semmi a kedvünket és további lelkesedésünket. Apró lépésekkel haladtunk előre, és már nem csak lelki szemeinkkel láttuk az álló és egyben maradt alkotásunkat. 

Jöhetett a díszítés, ami Levinek a legizgalmasabb részét jelentette. Legyen rajta jégcsap is, meg fehér tető, és rajzoljunk rá szívecskéket, és az ajtót is csináljuk meg - lelkendezett Levi, aztán amikor kezébe vette a ragacsos nyomót, kezdett alábbhagyni a kedve. 

Persze mire a tetőt szerettük volna "befödni", annyira megkeményedett a máz, hogy alig bírtuk késsel elkenni. Nem baj, majd jó sok porcukrot szórunk rá, hogy a hibákat elfedjük - álltunk most már rutinszerűen a problémá(k)hoz. 

És íme!!!

A ház amit terveztünk:

És a házikónk ami lett:

Hasonlít? :-)

De a miénk! 

Mindenesetre elhatároztuk Levivel, hogy nem ezzel fogjuk a jövőben keresni a kenyerünket. 

Találtunk neki egy megfelelő méltó helyet, óvjuk még a huzattól is, nehogy egy laza fuvallattól szétessen a házikónk.

Apának

A legszebb ajándék: egy mosoly. Egy ölelés. Vagy még az sem - csak egy gondolat: "Szeretlek". heart hangulatjel

Müller Péter

Boldog születésnapot!

Advent

Drága Kisfiam!

Tudod mi felnőttek próbálunk példával járni előtettek, igyekszünk titeket nevelni, mert azt hisszük és úgy gondoljuk, hogy mi mindent (jobban) tudunk. Pedig nap mint nap bebizonyítjátok, ti gyerekek, hogy mennyivel többet tudtok, mennyivel másképp érzitek és érzékelitek a világot, és milyen csodálatos rálátásotok van arra, ami belőlünk, felnőttekben már a hosszú évek során megfakult, vagy eltűnőben van.

Advent első vasárnapja. Napok óta tervezzük, hogy mézeskalácsházikót sütünk, kinéztük ehhez a receptet,képet és emlékszel még azon is jót nevettünk, hogy a miénk egy másik képhez hasonlóan kis csúnyácska lesz, de a miénk lesz. Megterveztük, hogy sütünk formákat is, na meg persze csinálunk adventi koszorút és feldíszítjük a lakást.

Ahogy ez lenni szokott, időnként a terveinket áthúzzák, legyen az sors, vagy élet, vagy csak egy lábgyulladás.

Advent első vasárnapján Apa és Te , meglátogattátok Kati mamát Orosházán, én nem tudtam menni a lábam miatt, és tudod amilyen makacs tudok néha lenni, örültem volna ha Ti is velem maradtok itthon, hogy ne legyek egyedül, hogy legyen segítségem és hogy a tervezett adventi előkészületeket is megcsináljuk. Szerettem volna és jól esett volna ha felajánljátok, hogy nem hagytok magamra, de nem tettétek, ugyanakkor tudom, hogy ha kérem, szó nélkül itthon maradtatok volna. Na de a makacsság.

Aztán amikor hazajöttetek este persze jól rátok borítottam azt a bizonyosat, hogy úgy hagytatok ott, hogy meg sem kérdeztétek, van-e egyáltalán mit ennem és eltudom-e magam látni, rögtön kirohantál és hoztál egy szép almát, és azt is eltudom képzelni, hogy kiválasztottad a legszebbet.

Majd pár perc múlva aggódva kérdezted meg, hogy Anya, ettél ma valamit?

Aztán leültünk és beszélgettünk. Láttad a szomorúságot az arcomon, hallottad a csalódottságot a hangomból és érezted a kiszolgáltatottságot a mozdulataimból. A te könnycseppjeid is azt sugallták, hogy itt vagyunk advent első vasárnapján, nincs koszorúnk, nem sült meg a mézeskalácsházikónk és a lakást sem díszítettük fel. Nem baj, majd holnap megcsináljuk - biztattuk és vigasztaltuk egymást, aztán eltűntél a szobádban. Csend volt, nem jöttél át percekig, nem hallottam neszt. És aztán megjelentél az ajtóban, és kérted, hogy nézzem meg ami a kezedben van. Elállt a szavam, nem volt rajta csillám, nem szúrt a fenyőfa ága, nem aranyszínű gyertya lobogott rajta és nem volt csili-vili dísszel tele, és mégis a legszebb "adventi koszorú" volt amit életemben. láttam. Volt benne szív, szeretet, öröm, lélek és benne volt az Én Egyetlen Kisfiam aki a gyermeki szeretetével felöltöztette advent első ünnepét. Meggyújtottuk az első mécsest, ami beragyogta az egész szobát. Nemcsak a fényével, hanem azzal a szeretettel amivel kigondoltad, alkottad és amivel ajándékoztál minket, a családodat.

Tudod, "jól csak szívével lát az ember, ami igazán lényeges a szemnek láthatatlan". Én látom azt a csodálatos alkotást a szememmel, látom azt az almát ami hoztál, de amit a szívemmel látok és érzek arra a szavak kevesek. Nagyon szeretlek!

Hogyan neveljünk?

Számtalan gyerekneveléssel kapcsolatos könyvet olvastunk, na de ez a könyv nem nekünk, szülőknek szól, hanem végre egy olyan könyv amelyet gyerekeknek írtak, és bizony nagyon praktikus tanácsok vannak, pl. hogyan neveljük a szüleinket, a szomszédot, de még a matematikatanár neveléséhez is vannak jó kis ötletek. 

Nemcsak Levi rötyög rajta, hanem Apával mi is élvezettel olvassuk.

"Akarod tudni, hogyan kell megnevelni a játszótársadat, a padszomszédot, a macskát és a szerelmünk mamáját? Tudod-e, hogyan nevelhetjük le magunkat az orrturkálásról, a kézizzadásról, a falánkságról, a tévénézésről, a félelemről és a csúnya beszédről? Szeretnél a tacskóból vérebet, magadból pedig kitűnő tanulót faragni? Vagy talán a családodat akarod átnevelni: a testvéredet, a nagybácsidat, a nagymamát? Semmi akadálya. Csupán a könyvben található hatvanöt vidám írást kell elolvasnod, és már hozzá is foghatsz a neveléshez. Vagy a nevetéshez."

Néhány kedvenc idézet : 

Hogyan neveljük a szüleinket? 

Sajnos a szülők nevelése nem olyan egyszerű, mint a kutyáké és a macskáké. Tizenöt-húsz évig is eltarthat, amíg őseinkkel megértetjük, hogy nem ők nevelnek minket, hanem mi őket. 

Hogyan neveljük az édesanyánkat?

Az édesanya nevelése a születésünk előtt kilenc hónappal kezdődik. Az édesanya nevű hordozórakéta ekkor még általában nagyon értelmes és jó magaviseletű tanítvány. Két dologról sohasem tudjuk leszoktatni az édesanyánkat. Az egyik az, hogy szeressen bennünket. A másik pedig, hogy ne mossa ki a kedvenc zokninkat, amit csak hat napja hordunk. 

Hogyan neveljük az édesapánkat? 

Az édesapa nevű pénzkiadó automatát csak odaadó, hű kutyaszemekkel lehet nevelni. Az édesapa olyan mint a kenguru: nem szívesen nyitja ki az erszényét.

Hogyan neveljük az ajándékozót? 

Az ember nem születik gyilkosnak, de neveléssel minden elérhető.

Hogyan neveljük a szomszédunkat?

Vannak élőlények, akik direkt a mi bosszantásunkra jöttek a világra. Ilyen például a szúnyog és a szomszéd. A két élőlény között az a különbség, hogy a szúnyogot könnyebben agyon lehet csapni. 

Hogyan neveljük a muskátlit?

Ehhez a nevelési feladathoz be lehet szerezni esetleg egy muskátlit.  De nem fontos. Gyerekeket is sokkal könnyebb nevelni, ha nincs gyerekünk. 

Hogyan neveljük a telefont?

A vécékefe után a telefon az egyik leghasznosabb háztartási eszközünk. A telefon olyan mint az öcsénk: van agya, de nem működik.

Rengetek hasznos ötlet és nevelési módszer van benne, csak ajánlani tudom, nemcsak gyerekeknek, hanem felnőtteknek is. 

Tervek

A tervek embere vagyok, kevésbé szeretem a spontaneitást, és az éveim előrehaladtával egyre jobban kiéleződik bennem ez a tulajdonság. Szeretek tervezni, látni magam előtt a programokat, fontos megbizonyosodnom, hogy nem fogunk éhen halni és az sem baj, ha a tanulásra is marad elég időnk. Erre a hétvégére is volt tervünk, Apa és Levi Orosházára megy, én meg majd eldöntöm, hogy - most már másfél kézzel - megtudok-e birkózni az egyedülléttel, vagy szükségem van a fiúk által nyújtott segítségre. 

Aztán egy pár perces beszélgetés a tanító nénikkel a fogadóórán átírta az egész hétvégi tervet. Nem mondtak ők sok negatív dolgot, leszámítva a kamaszos megnyilvánulásokat, na meg persze azt, amit eddig is tudtunk, hogy Levi nagyrészt csak darabszámra van jelen az iskolában. Ezt mi is tapasztaljuk itthon, amikor nem emlékszik az órai elfoglaltságra, fogalma sincs, hogy mi a házi feladat és különben is...és ennek következménye, hogy bizonyos dolgok a tananyagból is kimaradtak. Ahogy a tanító nénik szánakozó tekintete elől gyorsan becsuktuk az ajtót, az első gondolat, hogy hétvégén tanulunk. Bumm neki! Tervek a kukába, újraprogramozás indul. Apa megy Orosházára - a sok udvari kacattól végre megszabadulunk - Levi tanulni fog, én meg majd pihenek, főzök, olvasok amíg Levi tanul. Levi nem volt elragadtatva az ötletemtől, az önsajnálat könnyei peregtek végig az arcán, előre vetített jövőmet látva én is beleestem egy kicsit a saját önsajnálatomba, és feltettem a kérdést, hogy biztos akarom-e az egész hétvégémet a zsörtölődő, megbántott, csalódott, nyűgös Egyszemgyerekem társaságában tölteni görnyedve a matek és társai felett. Persze, hogy nem akarom! De muszáj! - próbáltam Levibe is csipetnyi lelkesedést sulykolni. 

Megbeszéltük, hogy azért szórakozunk is, így sütöttünk szombat délelőtt egy adag csodás csokis muffint és eleget tettünk a nemrég szomszédunkba költözött család meghívásának és meglátogattuk őket. Mivel a kisfiú Levi osztálytársa és barátja, így hamar eltűntek a szemünk elől, így anyukával is tudtunk beszélgetni egy kicsit, de annál tartalmasabbat. A délutáni - viszonylag kellemes tanulás után - elmentünk korcsolyázni, pontosabban elkísértem Levit a koripályára :-) A vasárnapunk is hasonlóan telt, egy kis tanulás, egy kis sajtos rúd sütés, bacontekercs készítés - persze bármi ami megment a tanulástól Levi álláspontja alapján, és a korcsolya megint, ezúttal Apa a kísérő. És hogy Apának milyen volt nélkülünk? JÓ! :-)

Egy kézzel a világ....

nehezebb mint gondolnám. De azt is mondhatnám, hogy a bal kezem

és a jobb kezem.

Csak egy rossz mozdulat amire nem is emlékszem, csak egy nem megfelelő pillanat, amit már nem lehet visszapörgetni, és aminek a következménye egy több részleges izomszakadásos gyulladt kézfej. Itt a horror vége :-) Bár nekem éppen ott kezdődött, mire ez az állapot kialakult; addigra már a fájdalomtól nappal is csillagokat láttam, arról nem is beszélve, hogy egy kézzel szinte magatehetetlen voltam. Nem tagadom, nehezen viseltem a kényszerült állapotomat, egyrészt nem vagyok egy panaszkódos, nyafogós fajta, de bizony kapkodtam be a fájdalomcsillapítókat. De amit talán még ennél is nehezebben viseltem a kiszolgáltatottság. A kéz-sebészeten előbb gipszelni akarták, de lealkudtam egy rögzítőre, amit időnként letudtam venni, bár nem szívesen, mert a fájdalom ilyenkor felerősödött. Szóval, maradt a rögzítő, a részleges magatehetetlenség és a remény, hogy mielőbb helyreáll a régi rend. Bár türelmetlen vagyok, de akkor sem igazság, hogy már több mint egy hete társult mellém , és nagyon lassan akar javulni. Ragaszkodó típus, a fene egye meg.

Azért van jó is a rosszban, már ha lehet egyáltalán ebben jót találni. Pl. hogy a bal kezem sérült, így a jobb kezemmel még ezt-azt tudtam tenni-venni. Aztán a fiúk segítőkészsége, ahogy öltöztetnek, vetkőztetnek (na nem úgy), ahogy etetnek, kiszerelik a gyógyszereimet, feladják a cipőmet, felhúzzák a zippzáramat, felvágják a húst a tányéromon (étteremben is), kimerik a levesemet, megkenik a kenyeremet és betakarnak este ha lefekszem.  Ez persze megható és kedves részükről, részemről ...á, inkább hagyjuk is.  Például könnyebb kitakarítani mint a nadrágot begombolni, amit nem is tudtam. Könnyebb megfőzni egy ebédet mint kiszedni egy fájdalomcsillapítót a dobozból. Aprónak tűnő technikai akadályok álltak folyton az utamba, ami egy kézzel megoldhatatlan hegynek nőtte ki magát. Feszegetem is a határaimat, már amennyire a fájdalom és a rögzítő engedi. Ma már egyedül mostam, kétfogásos ebédet főztem és kitakarítottam a lakást. Persze, mindezt egy kézzel.

Azért nem volt egyszerű. Talán még a mosás ment a legkönnyebben. Az ebéd tojásleves, köles és pulykamellfilé volt barna mártással. Előre elhatároztam, hogy mit fogok készíteni és fontos szempont volt persze, hogy egykezes legyen. A tojásleves egyszerű, semmi faxni, menni fog ez nekem. Először is a hagyma. Na a a gondok itt kezdődtek. Először is meg kell hámozni és fel is kéne vágni. Egy kézzel? Hogyan? De mivel nagyon  ráállt a gyomrom a tojáslevesre, nem akartam cserben hagyni. A puccolás, hát.. ízzzééééé, kissé barbár módon történt, de a lényeg az eredmény. Kb. hat részre vágtam és így dinszteltem, majd fogtam a turmixot és leturmixoltam. De sikerült. Próbálta már valaki egy kézzel feltörni a tojásokat? Én igen, utána egy órán keresztül szedegedtem a tojáshéjakat a tojások közül. Bár ha azt is leturmixolom.. végülis a kálcium hasznos :-) A hentes szánakozva nézte rögzítőbe szorított kezemet, és felajánlotta, hogy felszeleteli nekem a pulykamelfillét. A jó Isten áldja meg érte, így a második fogásról sem kellett lemondani.

A takarítás már szinte rutinszerűen ment, bár egy kézzel porszívózni és felmosni... nem lett tökéletes, de nem is az volt a célom, csak a már egyhetes porcicákat eltüntetni. Most éppen a vasalás kivitelezésén töröm a fejem. Még nem találtam ki a módszert, de ami késik nem múlik.

Hideg

A hőmérő higanyszála hajnalban már időnként a 0 fokot öleli át, így jöhet a sapka szezon.

(2004) November 4

Remek a hangulatom...tom..tom...

Ma van a szülinapom...pom...pom...

Pizsisnap

Ha október elején, egy esős, ködös, hideg, szeles napon, náthásan, tüsszögve, köhögve Apa megteheti, hogy egész nap ágyban van, akkor egy október végi gyönyörű , meleg őszi napon Levi miért ne tehetné meg, hogy egész nap pizsiben egy lazulós, kockulós napot tart? :-)

Jó idő

Az elmúlt napok folyamatos esős időszaka után a tegnapi napsütésnek különösen örültünk, még ha a hőmérséklet nem is emelkedett túl magasra. A reggeli hidegben jól esett a téli kabát és délután sem váltam volna meg szívesen tőle.

Levit megkértem, hogy mivel csak délután érek haza, lenne egy kis csomag, amit el kéne vinni a Kedves Doktor nénink rendelőjébe. Örömmel igent mondott, főleg, hogy biciklizhet végre. Mivel viszonylag közel van a rendelő és már sokszor jártunk arra biciklizni is, így nem aggódtam azért, hogy ne tudná megtenni. Indulása után öt perccel csörgött a telefonom, és egy kicsit reszketve szólt bele a telefonba, hogy bizony amikor elindult gyönyörűen sütött a nap, de most, hogy kiért a szélvédett területről rövid ujjú ingbe bizony fázik. Azt hittem, hogy nem hallok jól.Igaz, hogy gyönyörű napsütéses idő volt, de a hőmérsékelt nem nagyon csúszott 10-12 foknál feljebb. Nem, nem vett magára kardigánt vagy mellényt, mert hát szépen sütött a nap. Gyorsan megyek és akkor nem fázom - nyugtatott meg Levi. Nem lettem nyugodtabb. Két perc múlva megint csörög a telefonom, és azzal a reménnyel vettem fel, hogy már odaért, vagy éppen haza. Anya, elestem a biciklivel és most csöpög a vér a karomból - szipogja bele a telefonba. De Anya, ne aggódj, nemsokára ott leszek az orvosi rendelőnél és megkérem, hogy kössék be. A rendelőbe nem tudott bemenni (hálistennek), így a csomagot az ajtó elé tette és ezerrel hazatekert. Mindhárman egyszerre értünk a kapuhoz, rajtam télikabát, félszárú csizma, Apán is vastag kabát és sapka, Levin rövidnadrág, rövid ujjú ing és egy vérző könyök. Nem nagyon találtunk szavakat Apával, de nem bántuk, hogy nem látták így a rendelőben, mert nem örültünk volna egy gyámügyes látogatásnak.

LEVI!!!!

"Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél" - látta világosan a helyzetet Janikovszky Éva. 

És hányszor hangzik el nálunk is ez a mondat! :-)

Az eltelt 11 év alatt megismertük egymás kódjait, szokásait, bár még mindig tud Levi meglepetést szerezni nekünk. Ha például az iskolában felejti az üzenő füzetet, akkor biztosak lehetünk abban, hogy beírás van benne (ismerjük a gyerekünket). És ha másnap a kezünkbe kapjuk azt a bizonyost ,legszívesebben az ajtóból dobná hozzánk, hogy mielőbb eltűnhessen, már ez is megerősíti bennünk azt a gyanút, hogy a megérzéseink ezúttal sem hagytak cserben. Lassan lapozzuk fel a füzetet, reménykedve, hogy  valami csoda történt és a beírt üzenet kámforrá vált. És tényleg! Majdnem. Az utolsó beírt üzenetet már láttuk, a következő oldal (még) üres (meglepetést tud szerezni) Csak olyan furcsa. Vastag az utolsó lap. Na már megint az a fránya gyanú! Gyere csak ide, kisfiam, beszélni szeretnék veled - kiabáljuk át a másik szobába. Igen, jövök azonnal - kiabálja vissza Levi, és meg is jelenik az ajtóban, persze az ártatlanság csillog a szemében és a "fogalmam sincs, hogy mit akarnak már megint a szüleim" kifejezés ül ki az arcára. Felvázolom a füzet valószínűsíthető sorsát, vagyis, hogy az utolsó két lap összeragadt, és kérdőre vonom egyszemgyerekemet, hogy tudna-e erre nekem megfelelő magyarázatot adni. Ő?? Ő nem! Talán valaki más. De lehet, hogy csak egyszerűen ráömlött a ragasztó. Lehetett volna akár az is persze, ha nem szakszerűen a lap szélén kb. másfél centis vonalban ragasztották volna teljesen körbe a két oldalt. Az utolsó szó jogán kiderült a turpiság, és természetesen mivel éppen akkor nap technikaóra is volt, így aztán a ragasztó szinte felkínálta a lehetőséget. Három nap múlva Levi arcán kissé szemtelen vigyorral közölte: Anya, nézd a jó oldalát! Legalább kiderült, hogy milyen profin tudok ragasztani. És tényleg! :-)

Péntek esti program...

...mi jobb lehetne, mint egy jó kis gyereknevelési előadás .

A tavaly már volt szerencsém egy Tari Annamária előadáshoz. Már az előadás címe nagyon csábító és sokatmondó volt, amire pontosan nem emlékszem, de kiskamaszos problémákra ajánlott útmutatást- már ha van ilyen - gondoltam én. Azóta tudom, hogy nincs. De akkor még naivan és kíváncsian, lelkesedve és egy hasznos, mindent megoldó recept reményében mentem az előadásra.

Amikor pszichológusnő az előadás elején feltette azt a kérdést, hogy kinek van kiskamasz gyereke, bár nem számoltam meg, hogy hány kéz lendült a magasba, de biztos vagyok benne, hogy mindenki legalább egyik kezét felnyújtotta, és ez az előadónak is feltűnhetett, mert jött a kijózanító és megsemmisítő válasz a részéről: "részvétem" - hangzott kissé gyászosan, és ezt a véleményét az arcára kiült hangulat is nyomatékosította. Egy pillanatnyi döbbent csend után észhez tért (?) a közönség, és nagyjából mindenki arra az elhatározásra jutott, hogy milyen mókás, hogy így szeretné rögtön az elején feldobni a hangulatot. Jött is a kuncogás, ám amikor magunkhoz tértünk és jobban megnéztük a pszichológusnő arcát, senki nem nevetett. Ha egy szakértő így vélekedik erről a korról, akkor ne akarjak receptet. Így már nem kergetek hiú reményeket, "csak" az élvezetért megyek az előadására. :-)

Ui. Új szerzemény.

Ősz

"Éjjel, amíg aludtam, történt valami: vége a nyárnak. Felébredek, hallgatom a szelet, nézem a sötétbarna lombot az ablak előtt, s nem érzek semmiféle őszi bánatot. (...) Tessék, ősz, rajta! - gondolom. Rakd ki kellékeidet, ereszd le avas zsinórpadlásodról avítt színfalaidat, hullass lombot, nyögesd szeleidet, átkozz és temess! Üdvözöllek, tél és pusztulás hírnöke. Nem védekezem. Beleegyezem. Várlak."

Márai Sándor

Nagyon belejöttem a bakancslisták készítésében, gondoltam, hogy akkor, nosza legyen egy őszi listánk is, mert megérdemli ez az évszak is. Mivel lenne kevesebb a nyárnál, miért lenne hátrányosabb helyzetben a forróságnál, és mennyivel tarkább, színesebb az összes évszaknál. Adjuk meg neki ami jár, még ha ebben a pillanatban szakad az eső, hideg van és ha nem reménykednék a holnapi napsütésben, az egyetlen dolog ami a bakancslistámon lenne, be a paplan alá egy jó könyvvel és egy fahéjas, gőzölgő forralt borral. 

A kis dolgok, nagy dolgok! Holnap sütni fog a nap, de ha mégsem... 

- otthon szöszömötölni ezzel-azzal (pipa)

- belebújni egy meleg zokniba (pipa)

- sütőtököt enni

- falleveleket rugdosni a járdán (pipa)

- őszi ajtódíszt készíteni 

- gesztenyét szedni (pipa)

- őszi színeket fotózni (pipa)

- új,puha, meleg kendőt venni (pipa)

- színházba menni (pipa) (A padlás)

- összebújva mesét olvasni (pipa) (Nógrádi Gábor, Hogyan neveljünk?)

- gőzölgő tea mellett társasozni (pipa) (malom, ki nevet a végén, zsírozás.Mindenben én nyertem :-) )

- az őszi (Kamara)erdőbe sétálni (pipa)

- süttetni az arcunkat egy napos padon (pipa)

- élvezni a lakás hangulatát az őszi nagytakarítás után (pipa) (módosítás, élvezni a lakás hangulatát)

- nézni, ahogy felszáll a köd és előbújik nap (pipa)

- gumicsizmába pocsolyába gázolni (pipa)

- töklámpást készíteni

- egy szüretre ellátogatni

- esős napon (ha éppen nem gumicsizmába élvezzük a pocsolyát), feltenni egy jó kis zenét (pipa)

- baráti összejöveteleket szervezni (pipa)

- biciklizni egy napos hétvégén (pipa)

- múzeumba menni
- élvezni az őszi szél leheletét (pipa)

Kapuzárási pánik (?)

Most már kezdem érteni ezt a kifejezést. Na nem én bolondultam meg abban az értelemben, amiben ezt általában használják. A kapuzárás kifejezés egy bizonyos életszakasz végét jelenti. A miénk Apával még nagyon folyamatos, de Levinél lassan eljön az az idő, bár remélem, hogy lesz még rá legalább 2-3 évünk, amikor már nem velünk akar lógni, nem mi csinálunk neki programokat és bármennyire is jól érzi magát a társaságunkban, nem velünk akarja az idő nagy részét eltölteni. Hogy normális vagy nem, de Apával úgy érezzük - talán önző módon is - ,hogy szeretnénk még kihasználni ezt az időt, és nemcsak a magunk kedvéért, hanem az élményekért, a társaságért, és azokért az eseményekért, amiből később emlékek lehetnek.

A tettek mezejére lépünk Apával és jönnek is az ötletek, a programok, néha nagyobbak

néha egészen apró kis csodával teli percek.

 Nem is emlékszem, hogy mikor sétáltunk csak úgy Budapest utcáin, házakat nézve, Parlamentet bámulva,

 a Duna-parti cipők előtt a történelemről beszélgetve,

mikor voltunk szemtanúi a Lánchíd lámpáinak felkapcsolásánál,

 mikor ültünk szemben a Mátyás-templommal és mikor élveztük ezt ennyire.

Milyen felemelő pillanat amikor a nyílvessző egyenesen beletalál a céltábla közepébe,

 milyen csodálatos érzés győzni egy társasjátékban,

 mennyire más a kilátás az "ágak hegyén",

 vagy éppen egy közös program "pufikákat" nassolva.

 Teli a világ(unk) apró, kis örömökkel, olyan jó lenne mindig nyitott szemmel járni és észre is venni ezeket a hétköznapi csodákat.

Mérlegelés

Az a fránya mérleg, az az olcsó kis vas- és műanyagdarab, amely hatalmat tud gyakorolni kedvünk, hangulatunk és egészséges önbizalmunk felett. Nem kell mást tennünk, csak ráállni és lélegzetvisszafojtva várni azt a pár tizednyi másodpercet, amíg a mutató szembesít a valósággal. Vagy az álvalósággal. Ha tetszik amit látunk, gyorsan leszállunk a mérlegről, nehogy meggondolja magát és rájöjjön, hogy mégsem jól mért, ha nem tetszik amit látunk ...

mostanában nem tetszik amit látok, és a hiba persze nem az én készülékemben van. Odafigyelek a táplálkozásra, újra űzöm a Ducitréninget, gondosan megteszek mindent azért,  hogy mérlegelés előtt a  felesleges dolgaimtól megszabaduljak. De nem! Nagyon makacs a mérlegem. Tudom, persze, hogy csak az én bosszantásomra. De én nem hagyom magam! Bizakodva lépek rá, de a mérleg vigyorogva a képembe tolja a 65 kilót. Leszállok, majd teszek egy újabb kísérletet. Na ná, hogy újabb 65 kiló. Nem-nem, ez nem lehet, te mérleg, szedd már össze magad! Harmadik ráállásnál végre kimozdul a mutató, csak nem a jó irányba,  65 kiló fölé sunnyog egy picivel. Kezdem elveszíteni a türelmemet, és látom, hogy a mérlegnek sem tetszik ez. Követelve az igazamat, teszek egy újabb próbát. És újabbat. És igen! A mérlegem megjavult, vagy elveszítette a türelmét, rám hagyva a makacsságomat,  esetleg a sok mérlegre való fel-le ugrálás jót tett a testsúlyomnak, és ötödszörre végre: 64 kiló! Hát nem megérte ez a sok fáradozást?! Én meg boldogan, önbizalomtól duzzadtan és elégedetten szállok le a mérlegről, a memóriámból törlöm a 65-ös számot, és egész nap a mérlegem feletti győzelmem ízével járom az utam ...mégha egy kicsit szűknek is érzem az aznap viselt felsőmet. De megérdemlem ezt a mámorító érzést, hiszen megdolgoztam érte.

Kamaszodó kamaszadó

Akár tetszik, akár nem, elérkeztünk a (kis)kamaszkor kapujához: ahhoz a dinamikus életszakaszhoz, ahol az aranyos, bájos, csacsogó gyerekünkből , pattanásokkal kezdődő,  mélyhangú, szőrös felnőtt lesz. Tapasztaljuk ennek minden előnyét és hátrányát, bár még csak most kezdtük. 

A tavaly volt szerencsém egy kiskamaszos Vekerdy Tamás előadáshoz, ahol mély igazságok hangzottak el. Véleménye szerint ha a kamasz(odó) gyerekünk lusta, szemtelen, rendetlen, akaratos, okos(kodó), makacs, az iskolában rosszul teljesít, ez esetben minden a legnagyobb rendben van. Ha az ellenkezőjét tapasztalnánk vagy hiányzik egy-egy láncszem, akkor sürgősen pszichológusra van szükség. Jelentem, minden a legnagyobb rendben van! :-)

Hajnal

A mai reggel is úgy indult mint a többi. Öt óra tájban pihenten, frissen és az új nap adta lehetőségek örömével vettem az irányt a kávéfőző felé. Éppen, hogy elkészült a reggelt élvezetessé tevő kávé, nyílt a szoba ajtaja és megjelent Apa álmos szemekkel, bár magához képest igen fürgén, és ment is ki az ajtón az udvarra. Én meg csak pislogtam jobbra-balra, mert nem értettem a hirtelen kialakult eseményeket. Igen, akkor jól hallottam - mondta Apa, én meg csak néztem, hogy mi történik. Jól hallottam, hogy esik az eső - ismételte magát Apa, én meg az esőcseppek láttán egy kissé megnyugodtam, hogy Apa nem alvajáró és nem is álmodott rosszat, valóban esett néhány csepp. De ezért kelt volna fel hajnalban, hogy egyszemélyes meteorológiai jelentést szolgáltasson nekem? Kétlem. Hamar kiderült a valódi oka. Bárcsak ne így lett volna! :-) Apa az időjárás megállapítása után, tett egy 90 fokos fordulatot, majd az egy hete befedett kiülőnek a tetejét elkezdte kalapálni egy gumikalapáccsal, hogy a három csepp eső elől megvédje a kilógó deszkát és kb. 40 centire "betolja" a tető alá. Ezzel nem is lett volna gond, ha nem hajnali 5.30 percet mutat az óra. Próbáltam megértetni vele, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb pillanat, de Apa megnyugtatott, hogy az csak gumikalapács, így halkabb mint a vasból készült társa. Én meg védett helyre álltam, miközben azt figyeltem, hogy melyik szomszéd repít valamit Apa felé, és lássuk be, jogosan. Öt perc után végre újra csend lett.
Másfél óra múlva mikor Apa újult erővel a konyhafele járt és ránézett a reggelijére, meg is jegyezte, hogy milyen bőséges eledel jár neki. De ma különösen megérdemelte, már hajnalban megdolgozott érte :-)
Ha munka van, hát munka van - zárta rövidre Apa.

Nyár-szünet-bakancslista (száraz tények, képes beszámoló)

Évek óta bevált szokásunk, hogy a tanév végén elkezdünk nyári bakancslistát írni, éppen ami eszünkbe jut, vagy amire vágyunk, és ha egy nap úgy ébredünk fel, hogy tanácstalanok vagyunk, csak ránézünk és máris jönnek az ötletek, hogy mivel üssük agyon a napot.

Vannak minden évben visszatérő elemek a listán, mint például az egész napos tévézés, a Vasúttörténeti Park, mozi, bobozás és még sorolhatnám tovább a végtelenségig. 

Az egész napos tévézés abból az ötletből született évekkel ezelőtt, hogy talán egy kb. 18 óra tévénézés elveszi Levi kedvét a sok monitorbámulástól. Még azt is felajánlottam a cél érdekében, hogy az ételt is beviszem, nehogy a kísérletünk néhány perc miatt vesszen kárba. És amikor a nyár végén megkérdeztük Levit, hogy a sok izgalmas és kreatív program közül mi volt a legjobb, lelkesen kiáltott fel: hát a tévés nap! 

Idén nagyon várta már, hogy újra beválthassa ezt a különös programot, de úgy alakult, hogy csak a szünet végefelé sikerült, de nem vont le semmit az élvezeti értékéből. Sajnos. 

De volt sok már izgalmas program és ahogy most (szept. 1-jén) visszagondolok a nyárra, szerintem egy nagyon klassz, mozgalmas nyár volt. Nem is csodálkozom azon, hogy nem várta az iskolát. Őszintén? Én sem. Annyira jó volt sokat együtt lenni, jönni-menni, és ha dolgoznom kellett is, nyugodt szívvel hagytam itthon, mert tudtam, hogy nagyfiúsan oldja meg a helyzetet. Nem is csalódtunk benne Apával. Igazi nagy fiú lett! 

Na de mindent szép sorjában. A nyár azzal kezdődött, hogy Gábor átjött hozzánk, ezen a nyáron háromszor, aminek nagyon örültünk. Az első alkalommal nem történtek nagy dolgok, de próbáltuk tartalmasan eltölteni. Volt bobozás, játszóterezés, sátorozás az udvaron, fürdés a házimedencében, fagyizás és sok-sok játék. 

Majd követték egymást a táborok, előbb a legó tábor, majd a már szintén szokásos évi és elmaradhatatlan focitábor. 

A júliusi hónap igazán új élményekkel gazdagította Levit. Már régen szeretett volna Railjet-tel utazni, és idén elhatároztuk, hogy kipróbáljuk, és mivel csak Győrben áll meg Magyarország területén, így összekötöttük az éppen aktuális  Győrkőcfesztivállal. Gábor második hetét töltötte nálunk, és igyekeztünk megint tartalmasan eltölteni ezeket a napokat. Voltunk 5D-s moziban, üvegteremben, metróscsuszdán, ettünk óriás palacsintát és áztaták magukat a szabadtéri víznél. 

 A júliusi izgalmak tovább fokozódtak a meleg ellenére is. Előbb Kati mamával utaztak le Révfülöpre Erzsikéékhez (Kati mama húgáékhoz), akik nagy-nagy szeretettel, türelemmel és sok programmal várták, és nemcsak ők, hanem unokájuk, Márk is. Ezúttal is köszönöm Nektek Erzsike és Laci a lehetőséget, és remélhetőleg, hogy a rokoni szálak megerősítésében megtettük az első lépést. Nemcsak a Balaton volt élmény, hanem az ópusztaszeri kirándulás, a kilátóhoz való felmászás, ami Levi szerint nagyon fárasztó, de nagyon szép is volt, és persze a fürdés a Balatonban, a vízibicikli, hajózás, talicskázás, nyuszi simogatás, és sok más "apróság". 

Az változatos nyár eseményei folytatódtak Kati mamánál Orosházán, rögtön a révfülöpi kiruccanás után. A beszámolók szerint újabb unalommentes napok vették kezdetét, hol a gyopárosi strandon, hol a Márkkal együtt valami elfoglaltságban, vagy éppen Paliéknál a távirányító társaságában. 

Az augusztusi hónap egy kicsit nyugisabb volt, aminek örültünk is. Levinek bármennyire is izgalmas, tartalmas és élménnyel teli volt a július, vágyott már haza. Nekünk is hiányzott nagyon, jó volt újra együtt lenni, legón taposni, Ninjagot hallgatni és feltankolni Túró Rudiból. Volt arra lehetőség, hogy elhívjuk a barátait, Gábort és közös programokat is csináljunk. 

Meglátogatott Andris barátja, nálunk aludt egy éjszakát, majd Levi aludt másnap náluk, így összesen három napig voltak együtt, ebből főleg a legózás volt közös elfoglaltság és nagyon jókat pancsoltak a "házimedencében". Elmentünk az Elevenparkba, amiről később nekem kiderült, hogy Levinek talán ez volt a nyár fénypontja, legalábbis az iskolában a rajzos élménybeszámolónál ezt örökítette meg. 

Apa munkája jóvoltából egy napot kirándulással töltöttünk a Börzsönyben és persze a négy napos ünnep, amiről már írtam. 

A nyári szünet utolsó napjára maradt a Meki a balancslistáról. Méltó lezárása volt  a nyárnak!