Most már kezdem érteni ezt a kifejezést. Na nem én bolondultam meg abban az értelemben, amiben ezt általában használják. A kapuzárás kifejezés egy bizonyos életszakasz végét jelenti. A miénk Apával még nagyon folyamatos, de Levinél lassan eljön az az idő, bár remélem, hogy lesz még rá legalább 2-3 évünk, amikor már nem velünk akar lógni, nem mi csinálunk neki programokat és bármennyire is jól érzi magát a társaságunkban, nem velünk akarja az idő nagy részét eltölteni. Hogy normális vagy nem, de Apával úgy érezzük - talán önző módon is - ,hogy szeretnénk még kihasználni ezt az időt, és nemcsak a magunk kedvéért, hanem az élményekért, a társaságért, és azokért az eseményekért, amiből később emlékek lehetnek.
A tettek mezejére lépünk Apával és jönnek is az ötletek, a programok, néha nagyobbak
néha egészen apró kis csodával teli percek.
Nem is emlékszem, hogy mikor sétáltunk csak úgy Budapest utcáin, házakat nézve, Parlamentet bámulva,
a Duna-parti cipők előtt a történelemről beszélgetve,
mikor voltunk szemtanúi a Lánchíd lámpáinak felkapcsolásánál,
mikor ültünk szemben a Mátyás-templommal és mikor élveztük ezt ennyire.
Milyen felemelő pillanat amikor a nyílvessző egyenesen beletalál a céltábla közepébe,
milyen csodálatos érzés győzni egy társasjátékban,
mennyire más a kilátás az "ágak hegyén",
vagy éppen egy közös program "pufikákat" nassolva.
Teli a világ(unk) apró, kis örömökkel, olyan jó lenne mindig nyitott szemmel járni és észre is venni ezeket a hétköznapi csodákat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése