Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2010. július 31., szombat

A sárga villamos és barátai

A villamos is aluszik,
s míg szendereg a robogás
álmában csönget egy picit
aludj el szépen, kis Balázs.
                  (József Attila)  





Hát mi nem aludtunk, sőt reggel izgatottan ébredtünk, hogy bár fárasztó, de izgalmas nap áll előttünk. Egy kis kitérővel, végre célegyenesbe értünk. A félóránként induló szentendrei HÉV az orrunk előtt ment el, de a lelkesedés nem hagyott alább a várakozás miatt sem. Levinél legalábbis nem. Ha ékszer boltba mentünk volna, én is így lelkesedtem volna valószínű, de mivel a BKV múzeum volt a cél, egy kicsit hagytam magam sodródni az eseményekkel. Szóval, vártunk. Levi türelmetlenül, én ráérősen.
És végre úton voltunk. Az izgatottságtól, rossz irányból próbáltuk megközelíteni a bejáratot, de kitartással azt is megtaláltuk. És jöhetett végre a napi sport! Villamosról- villamosra fel-le, ki-be. És nem csak a lábainkat tornáztattuk, de magas lépcsők miatt kézzel is igencsak rá kellett segíteni. Aztán jött végre a megmentőm, először Dani (egy kb. öt éves kisfiú), később további három kisfiú személyében. Amikor már Anya unalmas volt a játékhoz, összefogtak a fiúk és villamosvezetősdit, kalauzosdit játszottak és a lényeg, hogy mindenkinek jutott a járművekből.  Az ajtók csukódtak , a csengők szóltak kegyetlenül, apró lábakat lehetett látni amint fel-le szállnak és izgalmas hangokat és mondatokat: Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak. A Háromgyerekes Anyukával kb. öt percenként szóltunk, hogy mennénk haza, de másfél óra múlva is még ott álltunk és vártuk, hogy "megérkezzen" a villamos.

Daniéktól is többször elköszöntünk, de valahogy az volt az érzésünk, hogy mágnesként vonzódott vissza a többi gyerekhez és a villamosokhoz. Mi is csak úgy tudtunk eljönni, hogy Háromgyerekes Anyukával összebeszéltünk, hogy egyszerre indulunk, megkönnyítve saját helyzetünket. Egy kicsit önzőnek tűntünk, de a négy órás várakozás, után ennyi nekünk is kijárt.

2010. július 27., kedd

Strandoltunk!

Kihasználtuk a lehetőséget, hogy Leviért le kellett menni Orosházára Kati mamához, így aztán úgy döntöttünk, hogy szabit veszünk ki és élvezzük kicsit mi is a nyarat, na meg a kánikulát a víz mellett lehet legideálisabban elviselni. Mi pedig erre vágytunk , na meg arra, hogy lássuk újra Leventét. Csütörtök reggel hajnalban nekivágtunk az útnak Apa, Balázs és én. Meglepinek szántuk Levente számára és volt is öröm amikor meglátott minket az ajtóban. Apa ölébe ugrott és szorosan átölelte a nyakát. Aztán mi is sorra kerültünk, persze egy kis figyelmeztetéssel.
Lecuccoltunk és kimentünk Gyopárosfürdőre. http://www.gyoparosfurdo.hu/index.php?page=parkfurdo&lang=hu

 És hogy mennyire éreztük jól magunkat? Beszéljenek a képek és videók helyettem!





 

Este miután hazaértünk még egy kis társasjátékra maradt energia 


És van aki az összes energiáját felélte. Ők  meg így jártak: 

Summa summarum nyaralás

Eltelt a két hét amit Levente Kati mamánál töltött. Levente, Kati mama, Apa és jómagam örömére :-)


Apa  és Anya levimentes napjainak leltárja:
- 10 nap csend
- 10 nap rend
- 10 nap nyugalom
- 1 kipihent Apa
- 1 kipihent Anya


Kati mama leltárja:
- 1 fáradt Mama
- 14 nap örökmozgó Levis nap
- 14 nap izgalom
- 14 nap rendetlenség
- 14 reggel korán kelés
- 14 nap későn fekvés
- 14 nap - napi megszámlálhatatlan hiszti elcsendesítése
- 14 nap - (bár 114-nek tűnik) kevés szófogadás türelemmel való viselése
- 14 nap 1 db. örökmozgó unokának izgalmas programok megszervezése és kivitelezése
- 14 nap minden másodpercében (1 209 600 mp) remény, hogy a következő perctől minden tökéletesen működik
- 1 fáradt mama kérdése 1000-szer ( meddig lesz ez még így? mikor megy haza?) :-)
és  csak hogy fokozzuk a fokoznivalót
- 10 nap után négy napra megérkezett a család többi tagja is (szegény Kati mama)



Levi leltárja:
- 14 nap x sok hiszti csak úgy
- 14 nap kevés szófogadás kis adagokban - miért is ne?
- 14 nap új játék igény benyújtása a Fáradt Mama felé
- 14 nap Kati mama idegrendszerének  felsőfokon való képzése 
- 14 nap lelkes és kitartó rendetlenség fokozása
- 14 nap "szülőmentes" nap, így minden akadály elhárítva a vágyak és kívánságok kielégítése előtt
- 14 nap - napi többszöri menekülés  a Mama "megharapomafeneked" támadásai elől




Na persze, nemcsak ezeket az izgalmas programokat tartogatta nekünk ez a két hét.
Kati mama lelkesen és néha fáradtan tervezgette a programokat és bőven is volt belőle. Szeged, fagyizás, sütizés, strandolás, biciklizés vagy a vonatállomás meglátogatása. Játszóterezés, szomszéd gyerekekkel való játszások, és a tábor. Ha jól számolom három napot töltött a táborban amit a gyopárosfürdői strandon szerveztek. Így alkalom volt fürödni, kézműveskedni, játszani és jól érezni magukat. Azt hiszem nem volt hiány semmiben Levinek és elmondhatja, hogy igencsak mozgalmas heteket töltött Mamánál.
Ezúttal is köszönjük Kati Mamának a türelmet, a kitartást, a szorgalmat, Levinek való szófogadást, a fáradalmakat, és a lehetőségeket az esti beszélőkre :-)

2010. július 21., szerda

Leviszáj

Kati mama: Levi gyere , hadd adjak egy puszit.
Levente: Jó, adj. De ne nyálazz össze, jó?

Kati mama újra jelent!

Ha lehetne a büszkeséget valamilyen mértékegységgel kifejezni és mérni, igencsak magasra rúgna. A tegnap rakosgattam az előszoba falra a képeket és miközben válogattam , az járt a fejemben, hogy nem is olyan régen, még milyen pici volt Levi , ma már milyen nagy és egyre önállóbb. És erre bizonyíték a mai - Kati mama elbeszélése alapján
Levikém édességre vágyott reggeli után, de Kati mama szekrénypolcai és hűtőszekrénye nem tartogatott semmilyen meglepit. Levi felajánlotta, hogy elmegy és vesz magának. Kati mama pénzt adott a kezébe, felült Levi a biciklire és elkerekezett az ugyan nem messze lévő közértbe, de látótéren kívül esőbe. Vett két darab túró rudit, egy reklámszatyorba tette a visszajárót, a blokkot és a rudit és hazatekert mamához. És mindezt egyedül. Úgy szerettem volna látni, ahogy kéri a rudikat és ahogy pakkolja bele a szatyorba. És úgy szeretném, ha látná, hogy milyen büszke vagyok rá! Apának elmeséltem és hasonló gondolat jutott eszébe: "Olyan büszke vagyok a Fiúnkra"- mondta Apa meghatódva

2010. július 18., vasárnap

Kati mama jelenti rovat

Nos, van mit jelentenie. Hála az internet adta lehetőségnek, minden este "beszélőre" hívjuk Leventét és Mamát. Örülünk, hogy látjuk a Gyermekünket és irigykedünk Kati mamára, aki a szemünk láttára adja neki a puszikat és áhítattal hallgatjuk, hogy milyen édesen világot Levente napbarnított testéből  a fehér popsija.
Levente is várja a bejelentkezésünket és  örül is nekünk. Rövid, tömör tájékoztatást kapunk, hogy merre járt és mit csinált és főleg, hogy mit kapott. Ezt kb. egy perc alatt elmondja, ötezer nyelvnyújtogatás, grimaszok tömkelege közben, mindezt persze  a saját örömére és szórakoztatására müveli, miközben lábával a már jobb időket megélt varrógép pedálját tekeri rendületlenül és kitartóan kérésünk ellenére. Szóval, így zajlik a mi esti beszélgetésünk.
Kati mama menti a helyzetet és elmeséli kisebb-nagyobb útjaikat, élményeiket és fáradalmas napjaikat.
Nem unatkoznak. Folyton mennek valamerre és folyton csinálnak valamit. Levente lassan strandmérgezést kap, de nyilván ő ezt élvezi a legjobban. Kati mama kitartás! Már csak néhány nap! :-)
Evett Levi rendesen  - kérdésre a válasz, igen, persze.  Evett. Hát talán nem kellett volna megkérdezni, mert Apával a fejünket fogtuk. Persze, persze, eszik rendes kaját is, de szegénykém mit tegyen ha Kati mama kérésünkre mértékkel, de a rokonság többi tagja is kényezteti egy kis csemegével, édességgel és mennyei ízekkel csábító mannával. Visszautasítani úgy-e mégsem lehet, feláldozza Édes Pici Fiam magát az édességek csábító oltárán. Apával mit is mondhatunk erre? Egészségére. (mi is voltunk gyerekek, eszünkbe sem jutott volna visszautasítani egy kis nyalánkságot)

2010. július 17., szombat

A csúcson



Apa felajánlotta, hogy menjünk fel a gyopárosfürdői víztoronyba és nézzünk szét, hiszen onnan teljesen másképp látjuk a világot. Valóban! Apának igaza volt, és nem bántuk meg, hogy felmentünk. Egyszer ki lehet bírni  - mondja a már jól ismert szólás. Szóval, nekivágtunk a néhány emeletnyi torony meghódításának, ám mielőtt elindultunk volna, feltettem egy körkérdést, hogy kinek vannak folyó- vagy más igényei, nehogy a  magasban jusson eszébe bárkinek bármilyen sürgős elintéznivaló. Elindultunk vagy inkább felindultunk. Mentünk körbe-körbe és néhány perces túra után felértünk. Abban a pillanatban amikor kinyitottuk az ajtót, hogy gyönyörködhessünk a kilátásba, Levente igen sűrű tapiskolás közben jajjveszékelt, hogy neki pisilnie kell. De nagyon! Most! Rögtön! Azonnal! Apa előzékenyen felajánlotta, hogy akkor talán le kísérhetném Levit, de köszönettel visszautasítottam, örültem, hogy végre a csúcsra jutottam. Így aztán Apa és Levi kéz a kézben lementek megkeresni a wc-t. És aztán megint felmásztak....szétnézni.

Levi nélkül az élet...

..unalmas, csendes és hiányos. Már egy hete a Kati mamát boldogítja jó és kevésbé jó dolgaival. Merthogy van neki olyan is. Soroljam? Nem tudnék most egyet sem mondani, aminek oka persze, hogy kora reggel van és hiába ittam már meg a kávémat, az agyam még nem forog...eléggé. Minden szülő - talán néhány kivétellel, akikkel még nem találkoztam - nyári fénypontja, amikor a csemetét lepasszolhatja a nagyszülő(k)nek. Amikor a téli bezártságba megy a hiszti, amikor az éjszaka kellős közepén fel kell kelni, hogy éhes-szomjas igényeit, vágyait kielégítsük a gyermekünknek, amikor az eléje tett - tökéletesnek hitt - főzelékre azt mondja, hogy nem szereti, na ilyenkor egyetlen reményünk, vágyunk és túlélési stratégiánk igen erős fénypontja: az a néhány nyári nap, amikor a nagyszülőknek is jut néhány apróság a gyermekünkből (bár a Nagymamák biztosan nem a főzelékkel próbálkoznak, hanem a csemeték kedvenceit készítik).
És eljött a mi időnk! Levit lepasszoltuk Kati mamának! És ki bírja jobban? Hát az esti beszélgetések során Kati mamáról a fáradtság ordít, és ha Levi szófogadó lenne, akkor szívesen ágyba dugná a mama, hogy pihenhessen. Ha Levi szófogadó lenne, akkor mindig , minden könnyebb lenne. De a Levi nem (túl) szófogadó, és mi így imádjuk. Csibészesen, rakoncátlanul, szófogadatlanul és huncutul. És néha még büszkék is vagyunk ezekre a tulajdonságokra. Néha. Mert úgy-e jóból is megárt a sok.
Szóval hétvégén Kati mamához vittük Levit.  Egy hétvégét mi is ott töltöttünk Balázzsal együtt és nagyon élveztük a gyopárosfürdői medencéket....főleg az elviselhetetlen kánikulában.

2010. július 12., hétfő

Árvízveszély

No comment!!!

vagy mégis: most ugrik a majom a vízbe...  :-)




Repül a bálna!

Repül a (nagy fehér) bálna. :-))

Repül a bálna
Repül a bálna
Mindenki álljon vigyázba
Repül a bálna
Repül a bálna
Beleköpök a nagy Dunába.
    (Republic)






2010. július 7., szerda

Apa és Fia

Apa nagyon kevés időt tud velünk tölteni a munka miatt. Érezzük a hiányát reggel, délben, este. Ha itthon van, akkor olyan sok mindent mondanánk és mesélnék neki, és figyel ránk, de a másik szeme-füle a munkán van. És ha akad egy kis szabadideje, Levi rögtön kisajátítja amit meg is értek.

Mezei András: Apja és fia



Ha apuval megszökünk,
délig haza sem jövünk.
A kezünket zsebre vágva
kisétálunk a világba.
 
Még hogy ő nagy, én kicsi,
talán ez is valami,
Lábunk előtt fut a labda,
hol én rúgom, hol meg apa.
 
Ha kifullad a szuflája,
kerekül a tonzúrája,
mintha pingponglabda táncol,
úgy villog ki a hajából.
 
Aztán meg leülünk,
izzadt ingben lehűlünk,
ehetnénk is az ebédet,
kezet mosunk, bokát, térdet,
 
mégse legyünk amolyan
szidni való koszosan.
Hazamegyünk jó barátok,
Budaörsi nagy vagányok.

Talált gyöngyszemek! Szülők napja 2010

Anyák napi köszöntő!

Apák napi köszöntő

Kezdünk fáradni

Belevetettük az elmúlt napokba Levivel magunkat a sétákba. Kopaszi-gát, vár, villamosozások, metrózások és a kötelező tevékenységek,mint bevásárlás, orvos, munkahely meglátogatása (igen rövid időre), bizony az energiánkat megcsapolta. Még a Leviét is. De az élet nem áll meg, és ha vannak még kötelességek, akkor azokat tenni kell. Főleg ha az ördög nem alszik és Murphy is munkába kezd.
Levi pénteken megy Orosházára két hétre Kati mamához és így talán nem is annyira meglepő, hogy miért utazás előtt három nappal kezd el fájni az ínye. De annyira, hogy enni sem tud és sírva kéri, hogy segítsünk rajta. Hát én már nem is csodálkozom ilyenen, még akkor sem ha pozitívan próbálom szemlélni a dolgokat. A lényeg, hogy felhívtuk a Doktor bácsinkat, hogy szeretnénk egy vizitet nála. Milyen ajándékot kapok utána? - érdeklődött Levi, mert első fogászati jelenésünknél motiváltuk egy kis meglepetéssel.
Elmegyünk moziba - dobtam fel a labdát, amire le is csapott rögtön.
Nos, a fogászaton mi történt? Szia Doki köszönés után, Levi szinte belefeküdt a székbe, majd jó nagyra nyitotta a száját. Gratulálok, nagyfiú lettél! - mosolygott bele a szájába Gábor. Nőnek a maradandó fogak és ettől fáj az ínye. Amit persze mi is gondoltunk Apával, de legalább megnyugodtunk, hogy minden rendben. És ha már ott voltunk az első fogat is megnézettük, ami aggódó szülők szerint nem jó helyen nő, a szakértő szerint pedig tökéletes. Hát igen! Túl sokat tudunk aggódni , de gondolom ez minden szülőnek kijár. Kb. egy perc alatt túl voltunk a fogászati viziten, így aztán mehettünk a moziba. Előtte persze még fagyizni is beültünk, aztán vettünk egy hatalmas adag kukoricát, amiből a végére maradt kb. 20 szem és Levi ragaszkodott hozzá, hogy hazahozzuk Apának.

 A film http://www.youtube.com/watch?v=_D58_HA0qCc&feature=related tetszett, bár a reklám alatt hangzavar miatt Levi a menekülést választotta volna.


Fáradtan értünk haza, és bár nagyon vágyik Levi egy kis vonatozásra, hévezésre, azt kérte, hogy ma inkább pihenjünk , bár a könyvtárlátogatás belefér.  Én pedig egyetértek vele!

2010. július 6., kedd

Nagy utazás!

Na nem világ körüli útra mentünk, csupán elindultunk Leventével hétfő reggel lelkesen néhány dolgot elintézni, ami már váratott magára. Először is kontrollra mentem az orvosomhoz, akivel együtt örültünk a majdnem tökéletes leleteknek és főleg annak, hogy jól érzem magam újra. Régen éreztem magam ennyire jól kívül-belül. És most is úgy gondolom, hogy bár az elmúlt hónapok nehézségeket is tartogattak, de sokat tanultam belőle.
Majd a munkahelyemre is be kellett nézni, aláírni az új szerződést, és immár fekete a fehéren, hogy "CSAK" négy órában fogok dolgozni. Hogy én ennek mennyire örülök!!!
Levi türelmesen várt mindenhol, az eski-ben az összes megfordult szobában papírt kért, majd önhatalmúlag tollat választott és rajzolt. Hogy milyen jó gyerek! - szólt mindenhol a dicséret. El kell ismernem, hogy türelmesen és kitartóan viselte a "megpróbáltatásokat", ezért jutalomként felmentünk a várba, na nem azért, hogy megcsodáljuk az építészeti csodákat, hanem siklózni szerettünk volna. És hát majdnem meghiúsult, de miért csodálkoznék rajta? A csúszdás naphoz hasonlóan sikerült majdnem megint kiválasztani a "legmegfelelőbb" időpontot, amikor éppen karbantartás miatt nem üzemelt, de szerencsénkre fél óra múlva nyitották a kapukat és fél perc alatt le is értünk a siklóval.
Aztán egy kis vásárlási kitérővel végre elindultunk hazafelé. Nekem már csak arra volt erőm, hogy bámuljak ki a fejemből, de Levi még akkor is ide-oda ugrált mint egy kis csacsi. Lehet, hogy egy generátor működik a gyerekekben? Minél többet mozognak, annál több az energia? De akkor nekünk felnőtteknek miért nem lehetne ugyanezt? Kérem, csak egy kicsit!!!! :-)

2010. július 5., hétfő

A kopaszi-gáton (kattins ide!)

A szombat délelőtt békésen telt. Apa sajnos dolgozott, így Levivel kettesbe töltöttük a napot. Délelőtt főztünk és tettünk -vettünk, majd úgy döntöttünk közösen,, hogy megnézzük a kopaszi-gátat. Bár itt van tölünk nem messze - a közlekedés viszont nem túl jó oda - és még soha nem voltunk ott. A neten utánanéztem egy-két dolognak és elhatároztuk, hogy magunk is felfedezzük. Nem bántunk meg. Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Egy kis nyugalom szigete a nagyváros közelében. Olyan érzésem voltam, mintha nyaralni lettem volna arra a pár órában.
Levit is régen láttam ennyire szabadnak,  vidámnak és önfeledten játszónak. Hatalmasakat biciklizett, lehetett a dombon gurulni le-fel, bukfenceket vetett a dombra felfele, a dombról lefele, és néha azon izgultam, hogy még a Duna előtt megálljon. A Dunába megáztattuk a lábunkat, és persze a fagyi sem maradhatott ki. Volt egy fantasztikus délutánunk és egy fogadalommal jöttünk haza: ide még visszatérünk.

2010. július 4., vasárnap

Újra a régi kerékvágásba

Minden a régi! Gáborért jöttek és elment. Azt hiszem hat tankkal sem lehetett volna itt tartani, de érthető is. Visszaemlékezve a gyerekkoromba, még élénk képként él bennem, hogy azon a bizonyos napon amikor értem jöttek, nem lehetett volna nélkülem távozni. Abba belebetegedtem volna. Szóval, Gábor is menni akart és ment is.
Mi viszont maradtunk Levivel és Apával hármasban. Apa a sok munkája miatt, sajnos keveset tud velünk lenni, inkább az elbeszélésekből  követi az eseményeket és szemében látom a bánatot, hogy kimarad ezekből az élményekből.
Hát a háromgyerekes napokból is kimaradt, bár fárasztó volt, de élménydús is. Minden elismerésem a több gyerekes szülőké, akiknek igen komoly logisztikai megoldásokat kell megalkotni, hogy tökéletese működjön a módszer. Nekem annyival könnyebb dolgom volt, hogy egy korosztály és már mint önálló, de akik kis gyerek(kek)el indulnak útnak, hát csodálom és felnézek rájuk. Főleg, ahol még ikrek is vannak! (úgy-e drága Barátnőm) :-)

Viszonyítás elméletem:  az elmúlt hét előtt Levi is letudott ám rendesen fárasztani, néha úgy éreztem, hogy hat gyerekem van és mindegyik hisztis. Aztán jött a "sok gyerekes hét" és most, hogy újra kettesben töltjük Levivel a nap igen nagy részét, olyan nyugodtnak tűnik a múlt héthez képest. Vagyis, ha úgy érzem, hogy már minden kötél szakad és a türelmem, idegrendszerem és összes sejtem lázad, akkor kölcsönkérek néhány gyereket pár napra, és ha újra kettes leszünk Levivel azt fogom tapasztalni, hogy a világ legjobb gyereke. Persze, így is az. :-) Ez amolyan sokkterápiás módszer. :-)

2010. július 3., szombat

Viták

Ezt is megértük! Már kissé aggódtam, hogy viták nélkül telik el a hét. Nos, megnyugodhatok, az elmúlt két napban bőven volt erre példa. Eddig nem tűnt fel, mivel folyton programjaink voltak, elfoglalták magukat a gyerekek és nem volt idejük, energiájuk és eszük, hogy folyton azon vitatkozzanak, hogy ki a szebb, okosabb, jobb, bölcsebb, gyorsabb, kinek szebb az autója, kinek okosabb az apukája, és kinek nagyobb a péksüteménye. Ki kapja először a tányérjába az ételt, kinek adjam előbb a jóéjt puszit, ki menjen ki előbb az ajtón, ki öltözzön fel előbb. Egy valamibe senki nem akart első lenni: a játékok elpakolásában. Kezdje a Levi - ült Gábor törökülésbe a szoba közepén és adta az ukászt. Kezdje a Gábor - szólt a másik oldalon lévő Levi és várt ő is a "csodára".  Akkor kezdem én - kontráztam bele jómagam és vettem is elő a szatyrot. Hmmm....az eredmény nem maradt el :-) Pillanatok alatt rend lett és nem is kellett hozzá nagy dolog, csak egy kis motiváció. Bár hasonló motiváló, nevelő eszközök voltak a héten , mint játszótér, fagyi, társas, tévé stb. Lehet ezekkel rájuk hatni.
Az elmúlt két napban a kánikula megnehezítette a kinti programok lehetőségeit, így főleg beszorultunk a hűvösebb lakásba. Próbáltam nekik különböző ötleteket adni, hogy elfoglalják magukat. Várat építettünk, jó nagyot, sok ajtóval, hogy ne vitázzanak. Persze, tévedtem. Hiszen mindketten ugyanazt az ajtót szerették volna használni és természetesen az sem volt lényegtelen, hogy kinek az autója megy be előbb a várba. És hiába van 100 darab legó emberünk, mindkettőnek a búvár kellett , akiről még most sem tudom, hogy egy várba minek búvár? Oda nem katona illik? De hát ezen is eltudtak időzni és vitatkozni több percen keresztül. Előkaptam megint a leleményességemet és türelmem utolsó morzsáit összekaparva előkerestem a star wars-os katonákat a dobozból (van abból 12 darab, bőven jutott mindkettőnek). Húhhh, ezt megoldottam! - veregettem magam vállon elismerően gondolatban ,és már indultam volna élvezni a jól kiérdemelt pihenésemet, amikor újabb hangok értek el a fülemhez és kólintottak fejbe igen erősen. "Az én katonáim a gyorsabbak. Nem igaz, mert az enyémek. Az én katonáim mennek be előbb a várba. Nem, mert az enyémek...." És ez így ment ...ment...ment....


De most már érzem rajtuk, hogy sok lett nekik egymásból. Elfáradtak. Gábor is készül már haza, hiányzik az otthona, a családja, a szobája és a játékai. Levi örül, hogy itt van Gábor, neki  nincsenek Gáborhoz hasonló hiányaik, és ha éppen nem azon vitatkoznak, hogy ki a (leg)jó(bb) gyerek, akkor tökéletesen elvannak.

És hát kik a világ legjobb gyereke(i)?

2010. július 2., péntek

"Buli van a strandon, a Vági strandon, velünk együtt tombol a nyár"

A tegnapi napra mondhatnám, hogy eseménytelenül telt. Mihez képest?  A nagy meleg miatt inkább itthon élveztük a hűvös lakást, és nem próbálkoztunk a kinti programmal, ám próbáltuk egy kissé elviselhetővé tenni a meleget, és egy kis strandot csináltunk.  Sok (jó)gyerek kis helyen is elfér :-)


Egy strandoláshoz úgy-e nem illik főzelék, ezért választási lehetőség volt számunkra, hogy pizzát rendelünk vagy mekibe megyünk. Az utóbbi mellett döntöttek a Lurkók, de ez azt is jelentette, hogy ki kellett itthonról mozdulni. Én a pizzát választottam volna, mert finomabb, lustább vagyok és melegem volt :-)
Fanni, Levi és Gábor pedig logikusan építették fel az ebéd lehetőségeit, hogy ha pizzát rendelünk, nem lesz hozzá játék és nem jár utána fagyi, és ha még aszalódnunk is kell a negyven fokban és kockáztatjuk a hőgutát, megéri..szerintük. Én meg mit tehettem három játékra és fagyira vágyó gyerek mellett? Bólogattam és megadtam magam. (Meg persze kicsit sajnáltam is :-))

A délutánra a csendes(ebb) játék volt a jellemző, bár a rendetlenségre még azóta sem találtam meg a megfelelő szót. De a pakolásra sem! Hiába kértem egy órán keresztül, hogy tegyenek rendet, olyan érzésem volt, hogy elfelejtettek magyarul. Csak néztek rám őszinte, ártatlan szemekkel, hogy mi a fenét kérhetek én Tölük. Nos, Levi is tud rendetlenséget csinálni, a Fanni is, de ha ketten vannak, mesterfokon űzik. Ilyenkor nincs egy talpalatnyi hely a szobában és ha még akad is tenyérnyi, biztos, hogy a polcon találnak olyan játékot, amit oda még kilehet borítani. Ekkora kupit nem lehet összepakolni, csak ha Apa is segít. Segített...zsákkal a kezében :-)

2010. július 1., csütörtök

Udvariasság

Ha a tegnapi rendetlenségre a kupi szó illett, a mai napra még nem találtam meg a megfelelő szót. Keresem! Talán nincs is ilyen! A természeti erők összesen (vihar, árvíz, tornádó és társai ) hozhatnak ilyet össze. Többszöri felszólítás mellett sem akart csökkenni a mennyiség. Újabb felszólításomra Levi kapott az alkalmon és felajánlotta , sőt kérte, majdnem utasította, hogy :" Fanni pakolj te előbb, a lányoké az elsőbbség".  :-)

Őszinteség...

...ből sincs hiány a héten.
Ma Levi "gondolkodóba ült", miközben Gábor játszott a legókkal. Felszólította a Gábort, hogy le ne vegye az ő hajójáról az embereket, mert tudja, hogy hány darab van rajta, és majd ellenőrzi. Gábor a maga nyugodtságával és türelmével közölte: "Nyugodjál meg! Nem fogom elvenni, tudom, hogy hisztis vagy!"

Találós kérdés

Zöld levél a koronája,
Nagyon fáj a fogad rája,
Nem kell neked a korona,
Piros szeméért vagy oda.
Saját termesztés! És milyen finom!!!

Rohan az idő...

A héten még nem unatkoztam. Egy percet sem! Estére mindig kellemesen elfáradok , ahogy a Fiúk is, aztán reggelre sikerül annyi energiát összeszednünk, hogy lelkesen tesszük a dolgunkat. A Fiúk lelkesen tévéztek és játszottak, én kevésbé lelkesen próbáltam rávenni magam a palacsintasütésre, míg Márk (Levi bölcsis barátja) lelkesen és türelmetlenül készült hozzánk. És nemsokára együtt volt minden(ki). És mi sült ki belőle? Nekem palacsinta, a Fiúk szobájában tetőfokára hágott a kupi.
Ennél rosszabb is volt a helyzet, de azért nem tenném ki a képet, mert az már sérti a jóízlés határát :-) A nagy kérdésre a tegnap sem kaptam választ, hogy miért sikerül szétpakolni másodpercek alatt, az összepakolás órákat vesz igénybe, kitartó unszolásra, ejnye-bejnyére, és egy kis segítség felajánlásra, hogy mint odaadó anya szívesen bepakolom a kupit egy nagy zsákba... A zsák további útja maradjon titok :-)



A mi utunk viszont folytatódott, egyenes az imitált tengerpartig, azaz a Bikás Domb Dagonyázos Játszóteréig. 



A végén egy kis levezetéssel zártuk a napot. És nem unatkoztunk. Egy percet sem!

Férfias (társas)játék! Szagold a lábamat, az enyém büdösebb

Hogy nekünk, lányoknak, miért nem jut soha ilyen az eszünkbe? :-) Talán, nem véletlen! :-)