A villamos is aluszik, s míg szendereg a robogás
álmában csönget egy picit
aludj el szépen, kis Balázs.
(József Attila)
Hát mi nem aludtunk, sőt reggel izgatottan ébredtünk, hogy bár fárasztó, de izgalmas nap áll előttünk. Egy kis kitérővel, végre célegyenesbe értünk. A félóránként induló szentendrei HÉV az orrunk előtt ment el, de a lelkesedés nem hagyott alább a várakozás miatt sem. Levinél legalábbis nem. Ha ékszer boltba mentünk volna, én is így lelkesedtem volna valószínű, de mivel a BKV múzeum volt a cél, egy kicsit hagytam magam sodródni az eseményekkel. Szóval, vártunk. Levi türelmetlenül, én ráérősen.
És végre úton voltunk. Az izgatottságtól, rossz irányból próbáltuk megközelíteni a bejáratot, de kitartással azt is megtaláltuk. És jöhetett végre a napi sport! Villamosról- villamosra fel-le, ki-be. És nem csak a lábainkat tornáztattuk, de magas lépcsők miatt kézzel is igencsak rá kellett segíteni. Aztán jött végre a megmentőm, először Dani (egy kb. öt éves kisfiú), később további három kisfiú személyében. Amikor már Anya unalmas volt a játékhoz, összefogtak a fiúk és villamosvezetősdit, kalauzosdit játszottak és a lényeg, hogy mindenkinek jutott a járművekből. Az ajtók csukódtak , a csengők szóltak kegyetlenül, apró lábakat lehetett látni amint fel-le szállnak és izgalmas hangokat és mondatokat: Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak. A Háromgyerekes Anyukával kb. öt percenként szóltunk, hogy mennénk haza, de másfél óra múlva is még ott álltunk és vártuk, hogy "megérkezzen" a villamos.
Daniéktól is többször elköszöntünk, de valahogy az volt az érzésünk, hogy mágnesként vonzódott vissza a többi gyerekhez és a villamosokhoz. Mi is csak úgy tudtunk eljönni, hogy Háromgyerekes Anyukával összebeszéltünk, hogy egyszerre indulunk, megkönnyítve saját helyzetünket. Egy kicsit önzőnek tűntünk, de a négy órás várakozás, után ennyi nekünk is kijárt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése