Pont az I-n

IGEN, IGEN, IGEN!  Nincs a billentyűzeten I aminek pont van a tetején. Az utolsó itt töltött napunk pedig megérdemelné. 

A hajónk reggel kilenckor indul a krk-i kikötőből.

Közel nyolcórás út áll előttünk. Elfoglaljuk a helyünket, hozzák a szíverősítő welcome drinket.

Szükség is van rá. A hajó úgy csúszik a tengeren, mint kés a vajon. Egy darabig. Enyhe szél támad, a hajót mozgatja. A jobb oldalon ülők kapnak is egy jó nagy adag hullámot a nyakukba. Írok az otthon lévő családtagjaimnak, hogy ha esetleg mára nem lenne okuk az örömre, akkor annak örüljenek, hogy szárazföld van a lábuk alatt. Mit nem adnék egy talpalatnyi stabilitásért. Levonulok a zárt részbe. Lent jobban látom a magasra törő hullámokat, fent jobban lehet érezni. Becsukom a szemem, ringatozók. Így elviselhetőbb. A szél megáll, a  hajó újra siklik.

Rab szigetéhez közeledve meglátjuk a festői négy tornyot. Katt ide: A négy toronyról

 Kapunk két és félórát. Érezzük, hogy délebbre jöttünk. Hatalmas pálmafák magasodnak az ég felé, a sziesztaidőt itt betartják. Apa még az utolsó percben fel tud menni az egyik kilátó toronyba, majd utána bezárják a kaput. Idő van. Pihenőidő.

Mire visszaérünk a hajóra, már terített asztal vár ránk.

Benne foglaltatik az árban, választhatunk halas vagy húsos étel közül. Ásványvizet, üdítőt és bort is felszolgálnak. Kenyér is kerül az asztalra. Továbbindul a hajónk Pag szigetére. Tökéletes forgatókönyv. A sírályok kísérnek. Az asztalokra kirakott kenyéradagunkat feláldozzuk a sirályok javára.

A sziget elején, Lun helységben áll meg a hajónk. Néhány ház, egy kis betonpart pár hajóval. Viszont micsoda leanderek színesítik az amúgy is tarka tájat!

Semmi extra nem  jellemző a településre, de itt már lehet fürdeni.

Elindulnék felfedezni a helyet, de nem igazán van semmi látnivaló, a 160 éves fa kereséséről szívesen mondok le Apáért. Maradok a hajó hűvös helyiségében és olvasok, amíg Levi és Apa a hajó közelében fürdenek a többi utassal. 

Észre sem vesszük, hogy mennyire szalad az idő. 180 fokot fordul a hajó, visszaindulunk Krk felé. Kopár, sziklás , lakatlan szigetek mellett suhanunk el. Folyton pásztázzuk a tengert, szemünk a beígért delfineket keresi. Levi a hajó legmagasabb pontjáról lát párat, mi Apával ( és a többi turistával) elhisszük, hogy körülöttünk úszkálnak. Jó lett volna látni is őket. Uzsonnára kapott kakós nápolyszelettel kárpótolnak minket, majd a Stara Baska gyönyörű öblei kötik le minden figyelmünket. Tátott szájak, kattogó fényképezőgépek a hajó minden részén. 

Pontos menetidő szerint kiköt a hajónk Krk város kikötőjében. 

Sok az élmény. Fáradtak vagyunk. Nem zárhatnánk méltóbb nappal a nyaralásunkat. 

Együtt-egymásért

Kiköt a hajónk Pag szigetén. Másfél óránk van. Apa és Levi fürdeni vágynak, én a 160 éves olivafát szeretném megtalálni. Útjaink elválnak egy kereszteződésnél, a fiúk lefelé, én felfelé indulok. Apa figyelmeztet a 20 fokos emelkedőre, természetesen megint a kánikulában. Caplatok felfelé a hegyen. Néhány perc múlva Apa hangját hallom a hátam mögött. Lemond a fürdésről. Látni és tudni szeretné, hogy minden rendben van velem. Nem lepődök meg. Apa ilyen.  Meghatódok. Már nem fontos az öregfa megtalálása. Lemondok róla. Kézenfogva visszafordulunk.

Krk. 5 nap.

Mintha fáradnánk. Reggel kilenc órára Pinezicibe kell érnünk. Este húzzuk egy kicsit a szánkat, hogy hajnali hétkor kelni kell. Az előző napok délelőtti lustálkodásai után órára ébredni (már akinek), nem kedvtelő dolog. De a program csábít, ez segíti a reggeli készülődést. 

Szűk kis utcákon kaptatunk felfelé a hegyen, a tengertől távolódva. Akkor most hogy is lesz? Könnyűbúvárkodni megyünk. Fel a hegyre. Lelki szemeink előtt megjelenik egy kis kertimedence, benne aranyos, színes gumihalacskákkal. Cápát is képzelünk belé. 

Az utca utolsó házánál leparkolunk. Két szimpatikus férfi jön üdvözölni. Megnyerő stílusuk, határozott kézfogásuk bizalmat ébreszt bennem, nyugodt szívvel bízom rájuk a fiúkat. 10 perces erkélyes gyorstalpaló után, leindulunk a tengerhez. 

Büszkén nézem a fiúkat. Milyen jól áll nekik a búvárruha! 

A könnyűbúvárkodás kb. 30 kilós felszerelését  a hátukra rakják a segítők (Tamás, Gyula), és elindulnak a tenger felé.

Ők izgatottak, én izgulok. Eltűnnek a szemem elől. 

Nem jó érzés, bár tudom, hogy jó kezekben vannak, és lemerülve a tenger aljára egy életre szóló élményt szereznek. 

Percenként rápillantok az órára. Megkönnyebülök, amikor buborékokat fedezek fel a tengervíz sima felszínén. 

Aztán még egyet. Kibújnak a fejek. 

Ez nagyon jó volt - mondja Apa. Levi fokozza: k*rva jó volt. Apa 8-9 méter mélységben fedezheti fel a tenger élővilágát, Levit "csak" 7 méterig viszik. Egyet bánnak csak. Hogy "csak" ennyi volt. 

Félnapos program lévén, tervezgetünk a nap további részével. A pénteki egész napos program szükségessé teszi, hogy letudjuk az ajándékvásárlásokat. A paprikáskrumpli is elkészül. Mivel mércét abban nem tartunk, tele gyomorral már csak az ágyig tudjuk vonszolni magunkat. 

Délután Levi biciklire pattan. Vrbnik felé veszi az írányt. A legkeskenyebb utcánál áll meg. "Biztos, hogy nem fog az a gyerek átférni a biciklivel" - hallja a háta mögötti magyar szavakat. Rájuk néz, és mosolyogva közli, hogy nem is szeretné megpróbálni. 

Apával a parton sétálgatunk, és találunk Krk-ben is egy újabb strandot. Apa felméri a krk-i vízek halállományát is. A reggeli tanfolyam után már könyebben ismeri fel őket. 

Újra Vrbnik

Megtaláltuk! A csudába is! Előző nap lejártam a lábam, hogy megtaláljam a világ legkeskenyebb utcáját. Ma újra visszatértünk. De én itt jártam a tegnap többször is - mondom a fiúknak. Na, ennyire keskeny, hogy fel sem tűnik, hogy ott van egy (kis) utca.

Jó kis motiváló fogyókúrás hely az ottlakóknak. Egy nagyobb bevásárlás megejtése után, a hazaszállítás kicsit problémás lehet.

Sétálgatva a csúszos macskaköves útakon

felfedezünk erkéllyel a tenger irányába néző kis épületet. Kicsi, aranyos, szívünkhöz nőtt.

De jó lenne ilyen helyen lakni !- álmodózunk. Fotózzuk , hogy otthon legyen mit nézegessünk a bevonzás törvénye alapján. Mi nagyon szeretnék ilyen helyen lakni. :- )
Ez pizzéria! -  esik le a tantusz. Nem sokat győzködjük egymást, a paprikáskrumpli elkészítése még várhat egy napot, beülünk. Azaz kiülünk. Alattunk a tenger. Előttünk is. A hátunk mögött is.

Amíg a számlára várunk, Apa felfedezi a tenger horizántján a delfinek ugrálását. Nagyon messzire, de néha mi is látjuk ahogy fel-felugranak a vízből. A péntekre betervezett hajóútra ígérnek nekünk delfin látványosságot is. Remélem, hogy erről a delfinek is tudnak.
Tele gyomorral kérdésessé válik a fürdőzés, de Apa szeretne egyet csobbani. Levi a bringát választja, visszateker Krk-be. 

Krk. 3-4.nap.

Apa korán kel. Kíváncsivá teszi a reggeli krk-i élet. Lemegyünk a partra. Néhány futó, reggeli sétáló és a készülődő vendéglátó egységek látványa, zaja tölti be a reggelt. 

Pár órával később a Vrbnikbe vezető útról letérünk Punat felé.  Egy kis kikötő falu, rengeteg hajóval és a néhány száz méterre lévő Kolsjun szigetre is "átnézünk". Apa az árnyékmentes parton sétálva gyönyörködik a hajókban, én inkább a mediteránra jellemző házakat nézegetném.  Engem rabul ejtenek. Apát is a hajók. Álmodózik. Hajót vesz - mondja. Hagyom az illuzóját, úgyis hamar felébred. 
Vrbnik. Vrbnikért szerettem volna újra visszatérni a szigetre. Ezért imádom.

Nem lehet betelni ezzel a sziklára épült, olaszos kinézetű, festői szépségű várossal. Az óváros kis zegzugos keskeny utcái, a sötét, de nagyon hangulatos sikátorai, a semmihez sem hasonlítható atmoszférája. Ez Vrbnik. 

Na, meg a macskaköves utcái. Emiatt aztán veszélyes is a kis óvárosi rész. Meredek. Fényes. Csúszik. Nyaktörős. Készülök. Viszem a túrabotomat, aminek igen nagy hasznát veszem, különben fent ragadok a hegy tetején. A sok kis átjáró, a labirintusszerű utcácskák, a titokzatos közök között el lehet tévedni. Tapasztalatból tudom. Apa Levivel az öböl hűs vizében pancsolgat, miközben én a 40 fokban mászok a tűzőnapon felfelé, és keresem a legjobb kilátást. Meg a világ egyik legszűkebb utcáját. Jönnek-mennek az emberek körülöttem, az az érzésem, hogy nem egyedül koslatok az egyik helyi látványosság után. Vannak akik határozottan mennek, látom rajtuk, hogy tudják az útat.  Utánuk veszem én is az iramot. Zsákutca. Labirintus, pedig olyan egyszerű lenne. Egy félóra alatt körbejárható az egész óváros. És mégsem találom, bár sok kis utcácskára ráhuznám a világ legszűkebb utcája nevet. Kicsit csalódottan adom fel, főleg a nagyon meleg miatt, és vágyom arra, hogy a családdal legyek. De hol lehet a családom? Az öbölben. De melyikben? Kettő is van közvetlen közelben, a hegy két különböző oldalán. Apa elküldi a koordinátákat, és megnyugszom amikor látom, hogy kb. 350 m-re vagyok tölük.

10 perc múlva boldogan integetek nekik még a magasból. Nem tudom, hogy mikor vágytam ennyire árnyékra. Egy kis testlehűtés után behúzodom a sziklatömb biztonságába. A hűsben, nyugalomban, megtalálom a neten a keresett uca nevét: Klancic. Nézem a térképet. Ott bolyongtam körülötte félórán keresztül. Visszatérek még ide. 

Tombol itt is a kánikula. Nem bánnám, ha egy picit visszavenne az időjárás ebből a katlani állapotból. Levit ez sem zavarja a biciklizésben. Értem persze, hogy ilyen természeti csodákkal, lehetőségekkel nem mindennap találkozik az útakon, de a több kilométeres 10 fokos emelkedőkre nem egyszerű felkerekezni. Lefelé száguldozni? Az nagyon menő - mondja Levi. Biztonságot ad nekünk a biciklire felszerelt sebességmérő, amit tudunk ellenőrizni. Levinek korlátot szab, hogy ne adja át teljesen magát a száguldásnak. Mi nyugodtak vagyunk, Levi meg egyben. 

A keddi nap reggelén vállvonogatva áldogálunk a teraszon: mit csináljunk ma? Pihenni jöttünk -mondja Apa. Ne rohangjunk mindig valahová. Én is erre vágyom, így lustálkodunk. A kiadós reggeli után Baskára esik a választásunk. Mindenki teszi amihez kedve van. A fiúk fürdenek, ugrálnak, búvárkodnak, én "beveszem" a várost.