Úgy jó ha az élet ha zajlik. Na, de egyszerre minden?
A szobafelújítás tervei már hónapokkal ezzelőtt megszületett a fejünkben. A laminált parketta színválasztása már-már a házasságunk határait súrolja. Apa a sötétebb szín mellett teszi le a voksát, én a világosabb laminált parkettáért vagyok oda. Igazából nekem a fehér tetszik, behunyt szemmel idézem meg álmaim szobáját, de Apa hamar felráz az alfámból. Napokon (heteken) keresztül járjuk a parkettaboltokat, hol Apa rázza a fejét, hol én. Hamarabb találnánk válóperes ügyvédet. Ebben legalább egyetértünk. Válási ok: egyet nem értés a laminált parketta színének kiválasztásában.
Egy szép napos reggelen ébredés után, félálomban (teljes ébredés után nem garantált egy ilyen meggondolatlan elhatározás) mondom Apának, hogy legyen a sötét parketta. Majd megszokom. Vagy több (világos) szőnyeget rakok a földre. Apa átölel és ő is bevallja, hogy szeretne nekem örömet szerezni, legyen a világosabb (legfeljebb majd több sötét színű szőnyeget rakok le a földre).
Ezért (is) vagyunk lassan 20 éve házasok.
A terveinkbe belekotyog a kovid. Egyszer. Kétszer. De a Nap és a Hold együttálása mégis elhozza a megfelelőnek tűnő szobafelújítási időpontot.
Míg Bözsével Pécs szépségeit fedezzük fel, addig Apa nekiáll a munkálatoknak. Régi parketta fel, ki, fal szép fehér....Pont. A kissé túllocsolt kaktuszom nyomott hagyott a parketta alatt, száradni kell.
Mire fáradtan hazaérek Pécsről, szívesen ledobnám magam az ágyra pihenni. Az ágyunk darabokban a lakáson kívül. Marad két matrac a betonra lerakva.
Nagy a kontraszt a pécsi babaházhoz képest, ahol Bözsével laktunk három napig.
Az ágyra (le)huppanás és felkelés is komoly kéz-láb összehangolást igényel. Nem mindig sikerül, a meghúzodott bokaizmom figyelmeztet a koromra.
A türelmetlenségem folyamatosan zaklat...haladjunk...haladjunk....megteszem ami tőlem telik: képeket rakok a falra. A komfortérzetem máris jobb.
Egy hét szünet után a majdnem váláshoz vezetett laminált parketta is a helyére kerül. Már ami van. Kiderül, hogy egy csomaggal kevesebbet vettünk. Csak három darab kéne. Megrendeljük, majd valamikor megkérkezik, majd egyszer csak a végére érünk. Vázát teszek a sarokba, kis szőnyeget terítek a matracok mellé.
A szoba másik sarkában a vízmérték, a sniccer, a furógép, a vágóeszköz....
Na, és Pécs! Elhatározzuk Bözsével, hogy minden évben elmegyünk Magyarországon belül egy hétvégére. Így kevés az esélye, hogy még egyszer Pécsett válasszuk, így mindent belezsúfolunk a három napba. Kiállítást nézünk, a városban lötyögünk, hegyet mászunk, fényjátékban gyönyörködünk, dzsámiban, zsinagógában, templomban pihengetünk, Dottóval száguldozunk, bohocót csinálunk magunkból, a tévétorony magasságából nézünk le a világra.
Elfáradunk, utolsó energiamorzsáinkat összeszedegetve vonszoljuk magunkat a vonatállomásra. De jó volt ez a hétvége! Semmit nem csinálnék másképp - mondja Bözse fáradt arcának mosolyával. Bológatok - én is így érzem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése