Van még kovid? - kérdezi meglepődve egyik kedves ismerősöm. Igen, van. Nálunk is. Most Apa körül legyeskedik. Apa a két csík láttán összezuhan. Nem maga miatt. Engem félt. Aggódik, mint mindig. Megnyugtatom, hogy minden rendben lesz, a hogyan továbbra pedig időt kérek. Teregetés és viráglocsolás alatt nagyon jól lehet gondolkodni. Apa ül és nézi ahogy teszek-veszek. Látja rajtam a nyugalmat, ő is feloldódik egy picit.
Apa karanténja a hálószóbánkra szükül, én meg kiköltözöm a teraszra, arra a horgászoknak készült ágyra, amit még soha nem használtunk.
Miután berendezkedek a házi kempingbe, Cirmi jön be az amúgy ő felségterületére, nyávogva körbejárja a fekhelyemet, majd magasra emelt farokkal és büszke fejtartással elhagyja a területet. Nem tudom eldönteni, hogy örül a jelenlétemnek, vagy ellenkezőleg, nem tetszik, hogy elfoglalom a territóriumát. Mivel én is megosztom vele télen a ház legkényelmesebb helyét, így annak tudom be a "megjegyzését", hogy odavan a társaságomért és az együtt töltött éjszakákért.
Azóta sem járt a teraszon. Üresen áll a széke. Nem bírja elviselni az ágy látványát. Pedig nem is jelöltem meg a területemet. Hisztis macska. Úgy imádom!
Apa egyre jobban van. Én terelem a gondolataimat. Teszek-veszek. Kihasználom a lehetőséget és befőzök.
Több okból is:
- nem gondolkozom közben.
- folyamatosan tudom tesztelni az erőmet és jólétemet, így bizosítva a tudatomat, hogy kovidmentes (?) vagyok.
- ha mégis előjönnek a tünetek, nem kockáztatok, hogy a gyógyulás végére lejár a sárgabarack és a meggy szezonja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése