Énidő(m)

A véletlenek összjátéka lehetővé tette számomra, hogy néhány napot magamba, magammal lehessek.

Nagy terveket nem szőttem, inkább egy kis befelé fordulós, csendes, búborékos magányra vágytam, persze ami idő marad  a munka után.

A mentális énem fizikai valójában való megjelenítése az énidőmre:

És valóban ennyire vágytam csak, mert:

-          - a körömlakk kegyetlen ellenségének,a házimunkának egy személyre korlátozott mennyisége lehetővé teszi, hogy akár két napig is élvezhessem a látványát a körmeimen. A szombatra tervezett hűtő, és ablakpuccolás úgysem kíméli meg a kopástól. Na de addig, éljen a barna lakk!

-        -   enyém a távirányító. Nem vagyok tévéfüggő, de olykor jól esik anélkül megnézni valamit, hogy valaki belekotyog, vagy éppen lenyúlja a távirányítót.  Most, hogy végre megkaparinthattam, és akár kedvemre nyomogathattam volna, a vasárnap esti vihar kicsit nagyot ütött rajta, és az amúgy is már sántikáló tévénk teljesen feladta a harcot.  Sebaj, úgyis magányra vágytam. Na meg Apa nagylelkűen felajánlotta, hogy itthon hagyja nekem a szintén öregecske, de valamire még biztosan  használható laptopot, amin akár tévézhetek is – tett lelkes ajánlatot Apa. Ellátott  minden szükséges információval , és egy képzeletbeli fityiszt mutattam a tévének – rajtam ugyan nem fog ki, én akkor is tévézni fogok, az internetezés (olvasás és körömlakkozás) mellett. Apa talán még a várostáblát sem hagyta el, amikor szembesültem, hogy az öregecske laptopunk szintén magányra és nyugalomra vágyva a Jóistennek sem akart csatlakozni a hálózathoz. Na-na, ne-ne, ez így nem lesz jó! Sem tévé, sem internet? De most miért? Ja igen, talán mert magányra vágytam. DE nem ennyire.

Alkut kötök a technika ördögével, elfogadom a pillanatnyi állást, ő a nyerő. Egy „Lusta torna” lazítás biztosan jót tesz az idegeimnek, már határozott mozdulattal teszem be a gépbe a lemezt. Nem indul. Teker-teker-és még mindig teker. A DVD jó, hiszen eddig működött, az az átkozott masina feszegeti a tűrőképességem határát. Most még a (lusta) tornáról is mondjak le? Nesze neked,  akkor megpróbálkozom egy Shobert Norbi „kiképző” lemezzel, amire most éppen nem vágytam annyira. És elindult. Végre, valami az én akaratom szerint történik, végül is az énidőm van. Az egyetlen megjeleníthető kép és hang a házon belül található kütyükben, a Norbi dvd-k. Ez is valami. De négy napon keresztül látni és hallani...

-         Egyetlen kütyü maradt házon belül, a telefon is kapcsolattartó, gondoltam megosztom valakivel az elmúlt egy óra eseményeit, illetve eseménytelenségeit.  Lefagyott a messenger. A hívás működött, egy  barát a vonal másik végén. Nem zavar a hosszú történetével ? – szegezte nekem a kérdést.   Nem, dehogy – válaszoltam, úgysincs más dolgom, nem sietek nézni a brazil szappanoperát, ma a Móni barátnőm teleregényével kell beérnem a társadalmi életemet.

-          Kezd elegem lenni az énidőmből, a csend is fátylat fon körém,  ismerős hangokra, zajokra vágyom, …bekapcsolom a mosogatógépet, a mosógépet, a porszívót, virágokat meglocsolom, kimosom a kagylót, körbekefélem a  wc-t. A két naposra tervezett körömlakknak pár óra után már csak (nem túl esztétikus) nyomai maradnak. 

-          Még szerencse, hogy a fagyasztó mélyén találtam egy kis „vigasztaló” jégkrémet,  aminek kanalazgatása közben, a pár órás házimunkától megkopott körömlakkomat próbálom felfríssíteni egy harmadik réteggel (már csak 44 órát kéne kibírnia)