Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2017. augusztus 4., péntek

Szabadulós játék

Már foglalkoztatott a szabadulós játék lehetősége (Levente szórakoztatása miatt), bár eleinte a szó hallatán egy sötét helyiség , üldöző vérfarkas hátán Drakulával, a horrorfilmek minden rémségét megjelenítő eszköztárának képe ugott be, de utána olvasva leszelídült ez a képzet, és már kíváncsi lettem arra, hogy honnan és hogyan lehet szabadulni, már ha lehet.

És miután a 12 éves korhatárt is feltüntették, hittem, hogy ez nem az a hely, ahol az embert a frász kerülgeti, vagy éppen a falat kaparja félelmében. Falat kaparni meg talán kötelező is.

Vettem is egy bónuszt a brigádon, és három gyerekkel meg a szomszédasszonnyal elmentünk azzal a tervvel, hogy majd a gyerekeket belökjük, és amíg ők szabadulnak (próbálnak), addig mi sétálunk egyet a friss levegőn. Mert hát itt a lehetőség, hogy a Büdöskölykök megtanulják, hogy az élet bizony kihívás, és meg kell küzdeni mindenért.
Míg a szomszédasszonyomat izgatta a játék, addig engem teljesen hidegen hagyott. Épeszű ember bemegy egy büdös, sötét levegőtlen helyre? Úgy-e, hogy nem? Max a gyerekét küldi be.

A Játékmester felülírta az elképzeléseimet és vágyaimat a felvilágosítással, hogy ugyan 12 év a korhatár, de kötelezően egy felnőtt társaságában. Hiába vágyott Szomszédasszonyom effelé izgalmakra, a vele lévő kétéves gyereke miatt ez a lehetőség nem jöhetett szóba.
Maradtam én (az egyetlen felnőtt) egy büdös, levegőtlen, sötét helyen, ahová az ember max. a gyerekét löki be...tisztázzuk! - persze, csak a játék kedvéért.

Önfeláldozóan megadtam magam, bár a babszemeffektus...
Kitárult az első ajtó előttünk. Lakat, számok, furcsaságok...Kell ez nekem? De  ha már belesodort az élet (saját magam, na meg a bónuszbrigád), akkor legalább élvezzem - győzködtem magam. Nem vagyok egy kitartó típus, és bár szeretem a rejtvényeket, az első pár percben biztos voltam benne, hogy feladom, még akkor is, ha a három gyerek közül kettő biztonságban érezte magát mellettem. Én meg a Levi mellett. Merthogy ő nem adta fel. Olyan hévvel, kitarátssal és logikával oldotta egymás után a feladaokat, hogy már-már én is kezdtem élvezni.
Először sokkolt a Kukkoló Játékmester, főleg a szerencsétlenkedéseink miatt zavart, hogy hall és lát mindent a Nagytestvér, de utána biztonságérzetet nyújtott, és kellő időben segítséget is kaptunk tőle.

A 80-as perces játékidő nem volt elég a szabaduláshoz, még szükségünk lett volna kb. 3 órára , de így is nagyon élveztük, egy-egy lakat zárának kattanó hangjától, egy megoldást jelző felvillanó lámpától eufórikus érzés szaladt át rajtunk.

Sajnáltuk, hogy nem tudtunk végimenni, a Játékmester megzavarta a lelkesedésünket, közölte, hogy ütött az óránk. Nem éreztünk kudarcot, a részleges sikerélmény által is gazdagodtunk élményekben, és biztos, hogy újabb sötét, büdös helyet forunk keresni. 

Nincsenek megjegyzések: