Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2019. augusztus 11., vasárnap

Szomszédolunk

A "pozsonyi nap" igen tartalmasra sikeredett. A kora reggeli órában indulunk útnak, hogy még a perzselő déli tűző nap előtt megnézzük a dévényi várat. Kihagyhatatlan. 
Önmagában a három ország határán, a Duna és a Morva összefolyásánál fekvő,
egy meredek hegyormon szinte függőlegesen a Duna fölé emelkedő, kifejezetten jó állapotban lévő középkori várrom lenyűgöző látvány. A kilátás valami fenséges. Nyítás előtt egy órával érkezünk, így marad időnk a Duna-parton sétálni, lazítani, kívülről is jól szemügyre venni a fejünk fölé magasodó várromokat. Apa még elintéz egy-két telefont munkaügyben, 
Levi a köröket rója a biciklivel, én ugyan élvezem a csendet, de már türelmetlenül várom, hogy nyissák a kaput. 
Mivel "cipős Murphy" nem alszik, és Apa cipőjére veti ki a hálóját, pontosaban a cipő talpára, ami leválott a felső részéről, rögtön a szlovák föld első lépésénél, így még egy megoldandó feladattal toldotta meg a napunkat. Körbehordjuk a tekintetünket, de a hegyek tövében, a vár alatt, a folyók mentén cipőboltot nem látunk. Marad a Levi indulás előtti utolsó pillanatban berakott edzőcipője alternatívának. Nem túl kényelmes, de legalább "egyben" van. 
Végre kinyítják a kaput. Felmászunk. Fotózunk. Gyönyörködünk.




Szakad rólunk a víz. 
Maradnánk még, de sok a program előttünk. Apának is cipőt kell venni. Azért még egy picit leülünk az egyik fa árnyékában lévő padra, és nézzük az előttünk elterülő hegyek közé szorított völgyet. 
Egy idős házaspár szlovákul, angolul kéredzkedik mellénk, de amikor kiderül számukra, hogy magyarul beszélünk (a legjobban), a hatvanas-hetvenes éveiben járó hölgy magyarul válaszol. Beszédbe elegyedünk vele, mi pestiek vagyunk, ő pozsonyi. Bár készültünk a "pozsonyi napra", átböngésztünk sok oldalt, kijegyzeteltük, hogy mit nézzünk meg, mégis úgy gondoljuk, hogy talán egy pozsonyi lakós hasznosabb tanácsokat tud ellátni. Beletraffálunk a közepébe. A hölgy nagyon lelkes, segítőkész, mesél, mesél és mesél. Helyszínekről, történelemről, épületekről. Olyan dolgokról is, amikkel nem találkozunk a netes böngészés közben. Az információ árad ránk, már -már kavarodik a sok szó a fejünkben. Szép Ignác, barokk, reneszánsz, gótikus, Battyhány, korona, palota, Liszt, Napoleon (golyója), Mayer cukrászda (nem szabad kihagyni, mondja a hölgy), és más szavak kergetik egymást. Tátott szájjal hallgatjuk. Nem tudom eldönteni, hogy azonnal indulni szeretnék-e, megnézni a várost, vagy ott maradni és élvezettel hallgatni Pozsony és környékének történelmét, művészeti és kultúrális bemutatóját. Gyanús nekem a hölgy "felvilágosultsága", az az érzésem támad, mintha készült volna. És tényleg. Idegenvezető. Első kézből kapunk ingyen és bérmentve nagyon hasznos és élménydús útbaigazítást. Hálás vagyok neki. Elköszönünk tőlük, és további szép napot kívánva egymásnak, továbbindulunk felfedezni Pozsonyt. 
A pozsonyi kalandot egy bevásárlóközpontban kezdjük. Cipőt veszünk. Apát ismerve, attól tartok, hogy itt véget is ér a felfedezőtúránk. De Apa a második üzletben rábólint egy cipőre. Hurrá! Látni fogjuk a szlovák fővárost is még a nap folyamán. 
A negyedórás gyorstalpaló során pontos leírást kapunk a falba épített Napoleon ágyúgolyójáról, amit nem biztos, hogy felfedezünk magunktól. 

Szép Ignácot is szinte ismerősként üvdözöljük (https://hu.wikipedia.org/wiki/Sch%C3%B6ne_N%C3%A1ci)
Kandi ( https://travel.sygic.com/hu/poi/kandi-poi:5725) mellé telepedve fotózkodunk, és bízunk benne, hogy a legenda beválik. 
Én is a fejét fogom, így a gazdagság leselkedik rám. Csak megtaláljon. 
Apával a kánikula ellenére felmászunk a várba is, itt is lövünk jó néhány fotót. 



Kezdünk fáradni. De a napnak még nincsen vége. 
A biciklit is visszük. 

Levit jobban izgatják a bicikliparkok, mint a pozsonyi látnivalók. Felfedezútra indul, és aki keres talál alapon a nyormára akad. De nem is akármilyet. Pont amilyenre vágyott. Felmászunk a libegőtől (lanovka) induló bicikliútig, és elég csak rápillantanom az útra. 



Inkább elkapom a fejem, mert ha még bámulom, nem fogom megengedni, hogy lemenjen. Pedig a délelőtt folyamán már többször megtette az útat. Lemegy, a libegővel feljön.


Háromszor is. Elégedett, boldog. Fellélegzek. 
A 34 fok körüli, közel 12 kilométeres gyaloglás után, ideje hazaindulni. Előtte még eszünk-iszunk, aztán veszünk egy nagy levegőt, és nekivágunk a kétórás útnak. Azt mondják a hazafelé vezető út mindig rövidebb. Kavarog a sok  élmény a fejünkben, és fáradtak is vagyunk. Egyre több kilométerjelző táblát hagyunk magunk mögött. Pozsonyt is. De a képek, hangulatok, ízek, érzések jönnek velünk. És maradnak is. 
(Köszönöm a türelmét, amit Önért csinálunk!)





Nincsenek megjegyzések: