Önvallomás

Fázom. Szeretek a finoman simogató napsugarak alatt a langyos kövön feküdni. Fél szemmel nézem, ahogy a fákról lehulló faleveleket a szél ide-oda taszigálja, kedvem is lenne egy kicsit játszani velük, futni utánuk, de nehezemre esik itt hagyni ezt a számomra igencsak ideális állapotot. Imádom a természetet. Szerintem ő is imád engem. Időnként szinte a semmiből ad elém változatos játékszereket, mint kisegér, béka, kisvakond, cinegemadár, pedig még nincs is itt a karácsony, az ajándékozás ideje. Lássuk be, hogy elkényeztet az égigazdám, és őszintén, meg is érdemlem. Csak azok a fránya hűvös hajnalok ne lennének. Bár a szépen csillogó fekete bundám melegíti a kissé fázós testemet, de akkor sem macskának való idő ez. 

A gazdáim, akiket talán még szeretek is egy kicsit, és igencsak furcsa emberek. Csináltak nekem egy fűthető, szigetelt cicaházat, de én inkább arra vágyom ahol ők laknak. Tágas, meleg, puha, olykor még finom kajaillatok is betöltik a helyet. Jó nekik. Reggelente alig várom, hogy felébredjenek, fél szemmel figyelem ahogy a ébredezik a ház, kilövő állásba helyezkedem, hogy amint a kilincsre teszik a kezüket már nekilendülhessek, hogy a résnyire nyitott ajtón bevágodjak. Szerencséjükre már tudják a menetet, így félreállnak az ajtóból, hogy el ne gáncsoljam őket a több kilométer per órás sebeségemmel. Ilyenkor kell nekik egy kicsit hízelegni, könyörögni, dörgölőzni amit egyébként utálok, de így adom a tudtukra, hogy itt az ideje a reggeli kávétejszínezésnek. Minden reggel végigjátszuk az "ül a cica" nevű unalmas játékot, aminek a nyertese mindig én vagyok, a nyeremény tejszínnel. Csak napi egyet - mondja Anya, amikor Apa szíve megesik rajtam és nyúlna az újabb adagért a hűtőbe. Nem lehet többet, mert megemli a koleszterinszintjét - érvel Anya ilyenkor, és Apa is bológatva , egyetértően visszateszi azt a kis édes dobozt a hűtőben, aminek már a látványától nyalom a számat. Apa szíve vajból van... Mi a túró az a koleszterin? - ezt soha nem magyarázzák el nekem. 

Őszintén, reggelente annyira nem szeretek bent lenni náluk. Mindenki jön-megy, olyan mint egy méhkas, zizegnek, beszélgetnek, csapkodnak, hiába keresem meg magamnak az egyetlen nyugodt helyet, a fekete babzsákot, ahova jól el tudok bújni, nincs nyugodalmam. Meg aztán mire álomba merülnék, arra hivatkozva, hogy menniük kell, és én nem maradhatok egyedül a házban, ki is rakják a szűrömet a hűvös reggeli levegőre. Anya időnként csak súlyosbítja a helyzetemet egy buta átköltött mondokával, amitől a szőr is feláll a hátamon. Amikor meghallom, hogy "zsip-zsup kenderzsup, ha elalszik, kidobjuk", már tudom, hogy fognak, visznek és letesznek...az ajtó elé. Van ezeknek szívük? És még tudnék mesélni róluk! 

Ott van az a Levi gyerek. Különben imádom! Gyakran lefekszik a földre, hogy egyszinten legyünk, és ilyenkor egy fejösszökoccintással jelezzük egymásnak, hogy örök (cica)barik vagyunk. Kedvenc helyem is az ő szobájában lévő fekete babzsákban van. Mi, cicák rendmániásak vagyunk (egyetlen közös pontunk Anyával), nem is értem, hogy miért ebbe a szobába rakták ezt a babzsákot. A rend fogalma Levi számára értelmezhetetlen, na meg időnként azok a furcsa illatok. Ilyenkor jön Anya, és rám nyítja az ablakot arra hivatkozva, hogy meg lehet fulladni ebben a szobában. Nem kell akkor ide bejönni, mondanám neki szívesen, de meg sem szólalok, csak elviselem ahogy a hideg levegő beáramlik, és fuccs a jó kis (büdös) melegnek. Nagy igazság, hogy ahol büdös van, ott meleg is van. Nagy barátomnak (?) Levinek is vannak számomra érthetetlen, furcsa dolgai. Mostanában egy hosszú mérőszalaggal több méterről simogatja a bundámat miközben jókat mosolyog rajta(m). Szerintem nem vicces. Ez piszkálás. A magánszférám megsértése. Nem tiszteli, hogy az önkényesen bérbe vett babzsákomban én vagyok az úr, ahol nyugalomra, csendre és békére vágyom. 

Nagyon összeillünk a babzsákkal, jó ízlésük van, és értékelem is, hogy kifejezetten a bundám színéhez választották. Mindig abba reménykedem, hogy így nem veszik észre ha bent vagyok, és néha bent felejtenek. Testi adottságaimból adódóan különleges akrobatikus elemeket tudok felvenni, ami igazán kényelmes nekem, Vágiék csak hüledeznek rajta, hogy ilyet meg hogy lehet. Nem ajánlom nekik, kitörnék a nyakukat, és a végén új gazdit kéne keresnem magamnak, pedig őket már igazán betörtem. Csináltáltatok róla képet? - teszi fel Apa időnként a kérdést. Ha-ha, és mégishogy hogyan, mi látszódna belőle a képen a nagy feketeségen kívül? - vigyorogja vissza a család többi tagja. Hát köszi! Anya szerint be kéne festeni a bundámat, hogy láthatóvá váljak. Már megint Anya. 

Bezzeg Apa! Ő az első számú szövetségesem. Átérzi a helyzetemet. Ő is nagyon jól tudja, hogy milyen finnyásnak lenni ha ételről van szó. Többször hallottam már Anya szájából, hogy a múltkor megetted, most meg miért nem? Na, ezzel én is így vagyok. Ha óvatosan fogalmaznék, azt mondanám, hogy kiszámíthatatlan vagyok (cica)étel terén. Attól függ, hogy hány bal vagy jobb lábbal ébredek. Ezzel Anya idegeire tudok menni. Belátom, hogy ő jót akar nekem, és itt-ott vásárolgat szerinte finomabbnál finomabb falatokat, de honnan tudjam reggel, hogy aznap a lazacos konzervre vágyom vagy a bárányosra. A marhát is kedvelem, a csirkét is, a marhás-csirkét, a lazacos-kacsát minden jöhet, csak nem biztos, hogy éppen aznap vágyom rá. Ilyenkor Anya (már megint ő), megfenyeget, hogy akkor szerezzek magamnak ennivalót. Apa viszont hosszas kísérletezés után megtalálta a számomra tökéletes ropogtatnivalót. 

Olykor-olykor a természet is csepegtet igazán finom falatokat. Ő aztán igazán tudja, hogy mire vágyom. De mivel nagyon hálás vagyok Apának a sok törődésért, így önzetlenül megosztom vele. A legjobb részét persze mgamnak hagyom, de remélem, hogy Apa örül annak  a fej nélküli kis egérnek, amit a lépcsőjén hagyok meglepinek. Igaz, hogy nem nagy, de Anya szerint Apa fogyókúrázik. Na meg hátha, kapok egy kis jutalom kávétejszínt is érte Apától. Anya, persze visítozik az ajándékom láttán. Fúj, én biztos, hogy ki nem megyek amíg el nem tünteted - mondja Apának. Anyának illemet kéne tanulni az ajándékozás terén, még ha nem is tetszik az ajándék, diszkréten is el lehet mondani, nem kell mindjárt világgá kürtölni, hogy milyen gusztustalan, és kioktatnia engem, hogy ide aztán többet ne! Nem is viszek neki semmit! Apának viszont igen...ő tudja értékelni.