Az a jó a mélypontnál, hogy onnan már csak felfele vezet az út. A szerda esti hangulatom rányomta a bélyegét a csütörtöki ébredésemre, de elhatároztam, hogy nem engedek neki.
Mivel koránkelő vagyok ellentétben a fiúkkal, így minden reggel kb. négy órám van arra, hogy tartalommal megtöltve lefoglaljam magam.
Mivel lassan végéhez ér a nyaralásunk, és még nem fedeztem fel Cavallino minden zegzúgát, így a reggeli tengerparti gyaloglásaimat inkább biciklire cserélem, és elindulok a bicikliút által vezetett helyekre. Újabb kétkerekűek érkeztek az apartmanhoz, kevésbé jók mint az előzőek, de nem zavar, hogy nem fog a hátsó fék, nincsenek olyan lejtők ahol az én sebességemmel ne tudék hatásosan fékezni. Van ugyan rajta váltó, de egyrészt az előzőek miatt arra sincs szükség, viszont örömmel fogadom a csomagtartót.
Nem tudom, hogy merre megyek és miért oda. Nem tudom, hogy vezet-e út arra amire én vágyom - még mindig a cavallinoi rezervátum - de hagyom magam siklani a tökéletes bicikliúton. Tervek nélkül, vágyakkal hajtom a pedált, és hagyom, hogy a reggeli langyos szellő kiszellőztesse az agyamat. Nagy szükségem van rá.
Eljutok a település főterére, kis helység lévén egy templom és egy szobor alkotja.
Hallgatok az ösztöneimre, nem kérdezgetem, hogy miért oda, csak tekerem a pedált és kormányzom a biciklit. Elhagyatottnak tűnik, nincsenek házak, nem látok (koránkelő) embereket, az autók zaja sem szűrődik be. Nem tudom, hogy hol vagyok, de jól érzem magam. Ahogy tovább tekerek hosszú kigyóként nyúlik előttem egy bicikliút a Casson csatorna mellett, és a csendben megszólaló színes madárszónáta hallattán, tudom, hogy megérkeztem a Velencei-lagúna cavallinoi rezervátumába.
A nap további programjaként Buranora esett a választásunk.
Levente Velence után köszöni szépen már nem vágyik szigetekre, ha egyet lát, látja az egészet alapon, folytatja a szerdai programját, szoba négy sarka és fülhallgató. Nem mondom, hogy nem bánt, de nem akarom engedni hogy eluralkodjon rajtam újra a rossz érzés. Ha neki ez így jó - mondogatom magamban.
Apával viszont hajón keresztül nekivágunk a színes világnak. A tengeren közeledve már kirajzolódnak a képről látott színes házak. Rögtön felfedezzük, hogy a buranoi templomtornya is ferdén álldogál a sziget elején.
Olaszországban nem csak Pisában ferde a torony, a félszigeten eddig szinte csak ilyenekkel találkozunk. Hiába próbálunk utánajárni, hogy miért van ez a jelenség, eddig nem találtunk magyarázatot.
A hajóról leszállva úgy érezzük Apával mint egy hatalmas színes babaházba érkeznénk. A közel 3000 főt számláló sziget lakói nagyon közvetlenek, már akikről meglehet állapítani, hogy őslakosok. A szűk sikátorban elsőbbséget adó hetvenes éveiben jár bácsi, mosolyogva beszél, persze amolyan olaszosan, és mutogat is közben kedvesen, hiába mondom neki, hogy nem beszélek olaszul (sem), kb. két perc múlva jön rá, hogy egy kukkot sem értek belőle.
A kis utcák, sikátorok sok kis kincset rejtegetnek. A házak ajtajai elé felszerelt függönyök illeszkednek a házak színéhez. De van ahol nagyon is eltérő, de mégsem zavaró, abszolút beleillik a sziget színes kavalkádjába. A függönyöket néha fellebbenti a szél, és belátni - szándékosan nézek be - a kb. 20-25 négyzetméteres alapterületű lakások alsó szintjére, rögtön a nappali vagy a konyha van az ajtón túl. Keskeny lépcsők vezetnek fel a szintre, általában a kétszintes lakásokban.
Egy keskeny sikátor közepén üldögélő csipkeverő néni a függönyét félrehúzva tévézik miközben jönnek-mennek a turisták a háta mögött.
A lakók közvetlenségét jelzi, hogy a ruháikat a házak között kifüggesztett szárítókötélen lógatják,
de nem egyszer találkoztunk a ház előtti ruhaszárítón száradó (XL-es) csipkebugyival és melltartóval.
A házak ajtaja mellett felakasztott színes felmosórongyok láttán sem érezzük, hogy nem illene oda,
a házak sarkára a stílusosan kékszínű szemeteszsákok is a sziget kellékeibe illik, nem zavaró csak szokatlan.
A hitnek fontos szerepe lehet a szigetlakóknak, a szűk sikátorok eldugott helyein vagy más különböző helyen felbukkanó Mária szobrok és kegyhelyek a Mária-kultusz fontosságát jelent(het)i.
Helyenként jól megfér egymás mellett a ház előtti tárolón a kerti törpe, Hófehérke és a Mária-szobor is.
A gondosan megválasztott olykor a ház színéhez illő vagy éppen nagyon eltérő színű virágcserepek és a tarka virágok fokozzák az amúgy szinte fokozhatatlant.
A szigeten uralkodó párás kánikulai meleg megviseli a szervezetet. A köztéren lévő pár kút igazi megmentő szerepet tölti be, remélhetőleg szomjoltásra alkalmas (még élünk). A növények is nehezen viselik ez a meleget, de erre is odafigyelnek a helyeik.
Nem tudom, hogy milyen lehet ott élni a mindennapokat, az ott élő emberek érzékelik-e ezt a sokszínűséget vagy már természetes számukra és észre sem veszik, de azt tudom, hogy az én lelkivilágomat teljesen feltöltötte. Kívülállóként nem tudom elképzelni, hogy Buránon szürkék lennének a hétköznapok.
Burano (katt ide)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése