Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2017. szeptember 2., szombat

Horvátország utoljára

legalábbis remélhetőleg csak idén az utolsó bejegyzés Horvátországról, pedig még annyi mindent leírnék, a memóriámba nem bízom annyira, na meg a sok élmény is....

Utolsó napunkra nem terveztünk nagy dolgokat, mivel csak az első két nap fürödtek a fiúk a Krk város strandjain, arra gondoltuk, hogy búcsúzóul legyen egy búvárkodás újra. Az idő azonban áthúzta a terveinket, az eső villámokkal, dörgéssel adta hírül, hogy megérkezett.
Ilyenkor az egyetlen bevásárlóközponton kívül nincs más lehetőség a kikapcsolódásra, és mivel már megtapasztaltuk, hogy ott nem nagyon lehet megmoccani a tömegtől, inkább otthon maradtunk és pihentünk. A netünket is elvitte a vihar, így egyre nehezebben találtuk a helyünket.
Szerencsére dél körül a nap újra áttörte sugarait a felhőkön,  de nem igazán volt alkalmas a fürdésre a hőmérséklet, ezért a tengerparti séta mellett döntöttünk. Egész héten kacérkodtunk a tengeralattjáró túrával, de mivel voltunk már egy hajóúton, úgy gondoltuk, hogy újat nem tud nekünk adni. De tudott. Az ide-oda dülöngélő, oriási ablakokkal elátott "hordó" lehetővé tette, hogy egy kicsit be(le)lássunk a tenger fenekére, élvezni ahogy a halak követnek minket, látni ahogy rajokban úszkálnak, bár nekem a legnagyobb élmény a tengeri sünök voltak. És persze a hatásfokozás kedvéért a turisták szórakoztatása érdekében kincsesládát, kibelezett csónakot is "útba ejtettünk".




Meg még egy album (nem bírom abbahagyni)

Összefoglaló


Nincsenek megjegyzések: