A könyvtárból való kizárás és az üzenő füzetben néhány soros, újabb dícshimnusz után, nem vont más következményt maga után, így a személyes találkozást is megúsztuk Emese nénivel, akiről mi ugyan tudtuk, hogy ő kicsoda, mivel láttuk néhányszor a könyvtárban, de úgy gondoltuk, hogy neki mi csak egy szülő vagyunk a sok száz közül, ha egyáltalán látott minket valahol, valamikor.
Azóta eltelt két év. Vége a szünetnek.:-( Indul az iskola. Apával csütörtökön bementünk a gazdaságiba, hogy kifizessük Levente szeptemberi étkezését és gondoltuk, ha már ott vagyunk, elvinnénk a tankönyveket is, amit ugyan csak hétfőn lehetett volna átvenni. Próbáljuk meg, ha nincsenek sokan, biztos odaadják - biztatott a Gazdaságis Néni, de előbb kérdezzük meg a könyvtárban, ne álljunk feleslegesen sorban, ha esetleg mégsem vihetjük.
Belépve a könyvtárba Emese néni kedves mosolya máris reményt keltett bennem, hogy sikerrel fogunk járni, bátrabban tettem (volna) fel a kérdést, hogy mi (is) csak illetéktelen betolakodóként, de a most negyedikbe menő gyerekem (nevet nem említettem, hiszen több száz gyerek közül úgysem tudja kiről van szó - gondoltam én) könyveit elvihetnénk-e .... de tovább nem tudtam folytatni a kérdésemet, Emese néni még inkább megvillantotta tökéletes fogsorát, : Igen, tudom, a Levente.
Vannak olyan helyzetek, amikor nem olyan jó népszerűnek (anyukának) lenni :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése