A hétvégi ebédünk jól megtervezett, gondosan összeállított háromfogásos menü volt. Francia hagymakrémleves, kukoricás köles petrezselyemmel, és mézes, csípős mustáros csirkecombfilé.
Na és persze a hétvégi elmaradhatatlan sütemény, ezúttal a meggyes pite. De valami még hiányzott! A savanyúság! Mi is legyen? Lehetne a nyáron elrakott szeletelt uborka, vagy akár befőtt is. Vagy esetleg cékla is szóba jöhetne, ha nem kéne elmenni érte a Tesco-ba. Arra már amúgy sem maradt volna idő, ezért felmentem a padlásra és keresgéltem a befőttes üvegek között. És ahogy a régi magyar igazság szól, aki keres, az talál. Több mindent is. Előbb egy uborkás üveget, aztán valami gyanúsabbat, amit laikusként káposztasalátának néztem volna, de annak meg furcsa volt, az biztos, hogy Kati mamától kaptuk még ősszel. Kipróbáljuk- gondoltam és örömmel vittem le, hogy micsoda savanyúság választékunk lesz ebédre. Kibontottam, bár olyan furcsának tűnt, de gondoltam, hogy talán az idő foga hagyott nyomot rajta.
Megkóstoltam...mintha tömény sót vettem volna a számba. Apával is megkóstoltattam, hátha velem van a gond, de Apa is futott a kukához azonnal.Több gondolat is felmerült, hogy mi lehet ez, és persze miért ennyire sós. Merthogy bármi is volt benne, az ízét nem éreztük a sótól. Anyu megakar minket mérgezni? Beleejtette a káposztába (?) a sót? Szerelmes Kati mama és nem vette észre, hogy mennyire sós a savanyúság (?)? - tettük fel egymásnak Apával a kérdéseket, de mivel választ nem kaptunk rá, felhívtuk Kati mamát, hogy megoldja rejtélyt, és megmondja nekünk, hogy mi lakik az üvegben.
Házi vegeta. Ennyire egyszerű. A recept: 1 kilónyi sok-sok finomabbnál finomabb zöldség és 20 dkg só. Hát ettől olyan sós!!! Na de hát a 20-21.század gyerekei a vegetát csak zacskóból ismerjük, mi is úgy jártunk Pistivel mint a lila tehenes gyerekek. Kati mama megnyugtatott, ha rendeltetésszerűen használjuk nem leszünk megmérgezve.:-)
Még jó, hogy nem ettük meg savanyúság helyett.
