Leviszáj

A minap este egy szöcskét találtunk az ajtó előtt. Szegény szöcske nem vette jó néven, hogy Levente a szemébe világított a lámpával, ezért egy meggondolatlan ugrással Apa 43-es cipőjében landolt, de szegény ott sem maradt (valamiért) sokáig, rögtön tovább vette az irányt. Anya, milyen rugalmas ez a szöcske - állapította meg Levi a természet nagy igazságát.

Mint a kámfor.2

Ezt nem lehet megszokni, de lassan rutint szerzünk az elveszett gyerek keresésében. Minden egyes alkalommal rémálom, de úgy tűnik, hogy egy idő után hamarabb felébredünk. Most már legalábbis tudjuk, hogy néhány "üres járat" után, vesszük az irányt a hangosbemondó felé.


Ma sem volt másképp. Kimentünk a Tudományok Napja rendezvényre, ahol rengeteg izgalmas dolog várta a népet, főleg a gyerekeket. És ez az izgalom és türelmetlenség vezetett oda, hogy megint átéltük a keresem és nem találom szituációt.
Nem! Nem! Nem szülői gondatlanság miatt történt, ugyanis egy percre sem vettük le a szemünket  a gyerekekről. Csakhogy Levi felszállt egy kiállított buszra és megbeszéltük, hogy hátul szálljon le, ott várom. Összesen három gyerek volt a buszon, és az összes ajtót árkus szemekkel figyeltem, és egy perc után már keresésre indultam. De akkor már nem volt sehol. Ildi Gáborral egyfelé rohant, én fel-le, Apa meg mindenfelé, Levi meg csak ment előre, hogy mielőbb odaérjen az áhított játékhoz, csakhogy nem nézett hátra, hogy mi ott vagyunk-e.
Előbb a rendőrökhöz, majd a hangosbemondóhoz rohantam, aztán az idegtépő várakozás, miközben Apa és Ildi húzva Gábort maga után tették az egyre kétségbeejtőbb köröket.
Mint utólag kiderült, Levi is észrevette egy idő után, hogy egyedül maradt és egy oszlop tövében sírva fakadt, ahol a szomszéd fánál lévő játékvezető észrevette. Majd odavezette az első hangosbemondóhoz, és bemondták , hogy Vági Levente keresi az anyukáját. Csakhogy a két bemondó messze volt egymástól, és nem lehetett hallani, így Levi keresett elől engem, én meg hátul őt, de nem hallottuk egymás "hangját".
De az Isteni Gondviselés egy "hallót" küldött, aki éppen akkor járt mindkét helyen amikor elhangzott a felkiáltás. Nem tudok neki elég hálás lenni!!! Odajött hozzám és elmondta, hogy Levi is keres engem és hogy melyik sátornál találom meg. Mikor odaértem az ominózus helyre, Levi izgatottan, vidáman és önfeledten szabályozta a játékmenetet. Ildi, Apa és én meg pár percig még az idegrendszerünket próbáltunk a normál működésre visszaállítani. Nem sok sikerrel!


Leszámítva azt a fél órát, nagyon jól éreztük magunkat. 

Szüret

Ma szüretelni indult az óvoda. Nagy volt az előkészület és az izgalom, főleg a beharangozott pogácsa és must miatt. Apa el is szaladt vödröt venni, mivel nem volt kis kosarunk, féltünk, hogy Levi nehogy megrakja a nagy kosarat és majd azt kelljen cipelnie. Apa megtalálta a megfelelő méretű vödröt, amibe lehet keveset és sokat is tenni. (A viszonyítás végett tettem mellé a dobozt.)

Aztán amikor az oviba értem, kiváncsian és erőmet összegyűjtve nyúltam a szekrény tetején lévő vödör után. Kicsit könnyűnek tűnt...

Ezt láttam benne! A szüret eredményét. (Nem a szőlő sok, hanem a tányér a kicsi. A legkisebb amit a szekrényben találtam)

Négy fürt szőlőt, és néhány lehullt szem mellette. Levi , ezt mind te szedted? - kérdeztük egyszerre M-val, M. anyukájával. Nem, segítettek - jött a válasz őszintén. Aztán fény derült mindenre: hárman szedték ezt a mennyiségű szőlőt.
És este jött felém egy igen komoly kérés: Anya, légy szíves csinálj belőle mustot. 

Azért én már sejtettem valamit, hétvégére a piacon biztos ami biztos alapon vettem egy kiló szőlőt.

Csak egy idézet

"Gyermekeid nem a te gyermekeid.
A saját maga után sóvárgó Élet fiai és leányai.
Általad, de nem belőled jöttek a világra.
Bár veled vannak, mégsem a tiéid.
És nekik adhatod szeretetedet, ám a gondolataidat nem, mert nekik saját gondolataik vannak.
Hajlékot nyújthatsz testüknek, a lelküknek azonban nem,
Mert az a holnap házában lakozik, melybe te még álmaidban sem léphetsz.
Tehetsz kísérletet rá, hogy hozzájuk hasonulj, de ne próbáld azt, hogy magadhoz hasonlóvá formáld őket.
Hisz az élet nem néz vissza, mit sem törődik a tegnappal.
Te vagy az íj, melyből gyermekeid eleven nyílként röppennek
útnak.
Légy hát ívhajlat a védelmező Öröm kezében."


Kahlil Gibran