Gasztronómiai kirándulás

Élmény lesz ez a kirándulás, ezt garantálhatom. Én már két hete élvezem nap mint nap. Reggel, délben és este is. És napközben is mosolyt csal az arcomra ha rá gondolok. Bár remélem, hogy nem sokáig tart már ez a túra, de addig még kiváncsian várom, hogy mivel tudnak nap mint nap meglepni a dietetikusok.
Nem vagyok válogatós - mondom én. Nem eszem húst igaz, de egyébbel elvagyok , békében élek. Nekem is vannak kedvenceim, de bármit megeszek. Csak a társítás jó legyen!
A kórházi menza nem a hízókúráról szól, ezt eddig is tudtuk. Ez amolyan túlélő tábor is lehet(ne), ha egy kis "hazai"-val meg nem toldanánk az olykor nem is kevés kaját, inkább az összállítás hagy maga után némi kivánni valót. És leleményességre szükség van.  Ha van egy szelet sajt és két szelet kenyér, hogy oszd be, hogy jól is lakj és még élvezd is. Bár matematikai tudományaim lemaradtak az általános iskolánál, de hiába osztottam, szoroztam, vontam gyököt és emeltem négyzetre, az eredmény mégis minusz maradt. Így aztán a hűtőszekrényt hívtam segítségül és oldottam meg a problémámat. Bőven adnak feladatokat, hogy ne unatkozzunk, és agymunkánkat is kordában tartsuk. De ráérünk!

Édesszájú sem vagyok. Szeretem az édességet, módjával és mértékkel. Na de a kórház nem az a hely, ahol az ember válogat. Bár megteheti itt is. Ha reggelire kap egy kis mézet , egy kis reszelt sárgarépát és két szelet kenyeret, rengeteg lehetőség van, hogy mit mivel és mi után egyék meg. És amíg eldönti, megy az idő és lassan már jön az ebéd is.
Rendelkezem némi képzelőerővel, de az előbb említett reggeliben nem találtam meg a közös nevezőt. Összekeverhettem volna a mézet a répával és rákenem a kenyérre, vagy külön eszem meg a répát és a mézet két összeborított szelet kenyérre kenem, mert egyre úgy-e kevés.
 Ha valaki rájön a megoldásra, kérem szóljon. De lehet, hogy még kísérletezem vele és ha kikerülök innen, kiadok egy szakácskönyvet. Ma a gasztronómiának igen csak nagy jelentősége van.

Ha nem mézet kapunk, akkor lekvárt. Néha azt érzem, hogy összeragad a szám. De ezt is megértem. Így legalább a beteg nem beszél vissza, nem elégedetlenkedik, csak bológat.... és várja az ebédet.
A minap már vártam, hogy megszólaljon az a jól ismert kocsi hang, amin betolják az osztályra az illatozó meleg ennivalót.  És jött a "megváltó" sós ebéd egy gulyás képében....és jött utána az édes sütemény.....uzsonnára egy kis piskóta.....majd este az újabb adag mézes kenyér egy kis cukros teával. Édes élet!!!

Nehogy bárki is azt gondolja, hogy panaszkodom. Próbálom poénosan felfogni és jóízű elfogyasztás közben mosolyogni. Mosolyra a tegnap is bőven volt okom. Nem tudom, hogy milyen megfontolásból, esetleg raktár takarítás volt a konyhán, vagy minden más elfogyott az üzletben,  mint vegetáriánusnak a fehérjeszükséglet kielégítése igen fontos feladat. De tudnám,hogy miért egy nap akarják pótolni?
Szóval, a menü: sárgaborsó leves, utána zöldborsófőzelék, zöldség(?)fasírttal. És még ízlett is, de a következményeivel már nehezebben birkóztam.
 A vacsorára hozott savanyú káposztát (végre nem édes), bizonyos megfontolások után, sóhajtozva de továbbítottam a szobatársamnak. Tettem ezt az ő érdekében is.

És a ráadás! Egy hét után végre kávét kívántam. Szóval jól vagyok. De mivel  elérhetetlen távolságban volt, így az első ajánlattal éltem, hogy ágyba hozzák a kávét. Ahogy én szeretem. Egy darab édeske és tejszín. És jött a kávé... illatozott... meleg volt és végre a kezembe foghattam.
 Sikerült édeskét rakni bele? - kérdeztem a kedves Kávéhozomat.
 Igen, tettem bele hármat - jött a válasz.
 Nem láttam az arcomat...szerencsére.
De mit nekem a három édeskés kávé?  Hiába, van már rutinom az édesség terén. Hozzászoktam egy hét alatt....hála a dietetikusoknak és az olcsón beszerezhető mézeknek és lekvároknak.

Ezek után már csak a mérleggel kell szembenéznem. De ha jól sejtem nem leszünk barátok.