Levente a minap közölte velem, hogy: "Anya, ha én majd felnövök és lesz gyerekem, akkor Melegh Bálintnak fogják hívni". Mikor elmeséltem Apának, a mosolyon túl láttam az arcán a kérdést, hogy akkor mi lesz a Vágiakkal, ki viszi tovább a nevet? :-) Melegh Bálintnak (ovistárs és ügyeletes barát) biztosan megtiszteltetés lenne, de szerencsére addig még sok időnk van.

A hétvégén Gizi mamával finom zakuszkát főztünk, ezt is életemben először. Illetve csak félig. Mire Mamáékhoz értem, már minden ott állt előkészítve és már a hagyma is dinsztelődött, és a további tennivaló már csak a kavargatás volt, amit hősiesen viseltünk. Észre sem vettünk azt az öt órát amíg zötyögött a zakuszka a lábasban, ettünk-ittunk (szilvapálinkát) és beszélgettünk. Jó volt nagyon, jól éreztük magunkat és majd milyen jó lesz enni a finom zakuszkás kenyeret. Össze is gyűlt a nyál a számban.

A nyáron Levi többször megkérdezte, hogy mikor megyünk Judit nénihez, a pszichológus nénihez, mert szeretné elmondani neki, hogy milyen ügyesen kakil már és nem is kell kúp hozzá. És ez tényleg így van. Nagyon hálás vagyok Judit néninek, hogy segített ezt az igen nagy és kellemetlen problémát megoldani nekünk. A tegnap elmentünk hozzá és hálánk jeléül vittünk neki egy kis desszertet. Megbeszéltük Levivel , hogy odaadja és megköszöni a segítséget. A végén odanyújtotta Judit néninek és mondott volna valamit, de elakadt. Próbáltam Levinek segíteni, hogy mit is beszéltünk meg, hogy mit mond, Levinek felragyogott a szeme, és szinte felkiáltott: Boldog szülinapot! :-)

Sok mindent megbeszéltük Judit nénivel, aki nyugtatólag hat rám. Egy-egy számomra problémás területre olyan nyugtató válaszokat ad, hogy utána az az érzésem, hogy nem is volt ez igazán probléma. És egy-egy szónak mekkora hatása van. Én a zsarolás szót használtam, ha megtiltottuk Levinek a minimaxot, ha nem figyelt ránk. Judit néni szerződésnek hívja :-) Így már mindjárt más, és szimpatikusabb is. Így hát szerződünk a Levivel :-)
Az úszással kapcsolatban megnyugtatott, hogy jól tettük a kimaradást, és szerinte nem így kéne oktatni a gyerekeket. Nem is maradt már kérdés bennünk Judit néni felé, de biztos vagyok benne, hogy lesznek majd még idővel :-)

Levi az este valamit nagyon szeretett volna kicsikarni belőlem. Anya, ígérd meg légyszíves - mondta. Én is mindent megígérek Neked - tette hozzá Levi. Na hát ez az! az ígéret ! Tényleg mindent megígér :-)

Levi úszásoktatása rövid ideig szüneteltésre kerül. Lehet, hogy igyekeznem kellett volna "szuggerálni" az oktatókat, hogy néha egy-egy mosolyt elengedjenek ezzel is kicsit biztatva a kissé félénk gyerekeket, de nem sikerült.
Levi az első "kudarc" után, nem tudott felengedni a vízbe és úgy érzem az oktatók hozzáállása sem segített az ebben való megoldásban. Nem érezte jól magát, nem szeretett volna menni, és az utolsó alkalommal majd megszakadt a szívem, amikor visszaszólt nekem, hogy nem szeretne bemenni. Hidd el nagyon jó lesz - biztattam, holott éreztem, hogy valóban komolyan gondolja. Egész óra alatt vívódtam a lelkiismeretemmel, és megfogadtam, hogy ezentúl ha nem akar menni, nem erőltetem. Óra után az Oktató Bácsi kijött és elmondta a tapasztalatait. A helyzet változott: rosszabb lett. Mikor próbáltam arra utalni, hogy az ő hibájuk is az első óra kudarca, Oktató Bácsi kivágta magát és közölte, hogy a gyerekeknek tisztába kell lennie azzal, hogy bármikor akaratuk ellenére lemerülhetnek és fulladozhatnak. Hogy mivel? Úgy vigyem a gyerekemet úszni, hogy már előre közlöm vele, hogy mi vár rá? És az Oktató Bácsi feltette az i-re a pontot. Nem kívánom ide vinni a gyerekemet. Döntöttünk Apával. Szerencsére a víz imádata megmaradt Levinek és ki is használjuk és néha lemegyünk hármasba az uszodába, hogy érezze a víz biztonságát. Úgy érzem jól döntöttünk! (kiváncsian várom a pszichológus véleményét a helyzetről)

Programozni és várni! Milyen jól hangzik! Pedig működik! J. J. barátnőmről évek óta nem tudok semmit, valahogy elmaradtunk egymás mellől, de a vele való barátság ettől még fent áll. Érdekes, hogy ha hosszú ideig nem beszélünk, akkor sem érzem úgy, hogy elvesztettem egy barátot.Őrá mindig számíthatok, még akkor is ha nincs gyakori találkozás. Az elmúlt hetekben sokat gondoltam rá. Amikor évekkel ezelőtt mesélt arról, hogy elvégezte az agykontrollt és láttam, hogy miket eszik, kicsit furcsán néztem. Ő tudja - mondtam magamban és kicsit sajnáltam, hogy nagyon sok finom dologról lemond. Na meg az agykontrollról a véleményem.... holott nem is ismertem, hogy mi van mögötte. Szóval leírtam J. barátnőm életstílusát... Az utóbbi időben pedig éppen ezen mosolygok magamban. Én is ugyanazt csinálom amit J. barátnőm már évek óta és amit anno szörnyülködve néztem. És mennyi imádom ezeket a dolgokat! Persze az is megfordult a fejembe, hogy felkéne hívni és elújságolom neki, hogy én is hasonló életmódot folytatok. Az este hívott telefonon, hogy mi van velem-velünk, mert régen hallott rólunk! Hát mi ez ha nem telepátia?

És mitől vagyok feldobott? Újabb agykontroll sikerektől!

Kb. két hete találtam a tesz-veszen egy képet ami nagyon tetszik és lényegesebb olcsóbb is, mint az üzletben (IKEA). Programoztam rá és láttam magam előtt az előszoba falán és gyönyörködtem benne. Sikerülni fog -nyugtáztam magamban. Aztán a licit lejárta előtt 10 perccel valaki megelőzött és elvitte az orom elől. Hát nem voltam feldobott ettől és a kitartó programozás hiányára írtam. Nem voltam kitartó talán? Vagy ennek így kellett történnie? Vagy más oka van? Elfogadtam. Két nap múlva láttam egy IKEA katalógusban egy hasonló keretet, hasonló árban kép nélkül. Na és - gondoltam, majd mi teszünk bele képet! Jó, jó, de a másik képben pont olyan képek voltak ami tetszik nekem és jól is mutatna az előszobafalán.
Pár nap múlva újra tettem egy sétát a teszveszes képek között. És lám! ott volt a kép amire annyira vágytam és amit elvileg elvittek előlem pár nappal korábban. Biztos voltam benne, hogy most az enyém lesz. És az enyém!

Ma meg felírtam a teendők listájára, hogy felhívjam a pszichológust időpont kérése miatt. Délelőtt csörgött a telefonom és a Judit néni hívott, hogy mi van velünk és mikor megyünk hozzá. Mit is mondtam reggel relaxálás közben? Hogy bevonzom magamhoz azokat az embereket akiktől jól érzem magam és akik pozitívan hatnak rám.

És még egy! Van egy anyuka az ovódában, akivel eddig csak köszöntünk egymásnak. Első alkalom volt, hogy megálltunk beszélgetni. Hamar kiderült, hogy hasonló a gondolkodásunk, és ő is agykontrollozik. Néhány kör után megkérdezte, hogy hol dolgozom, majd én is őt. Hirdetésszervező és az egyik helyi lapnál dolgozik. Jaj, de jó - mondtam, mivel éppen előző nap arról beszélgettünk Apával, hogy hol és hogyan hirdessünk. Meg is osztottam az Anyukával és kérdezte, hogy mivel foglalkozik a férjem. Kéménybélelő - válaszoltam. Szeme elkerekedett, arca meglepően nyúlt és megkérdezte, hogy csaknem V. I-vánnak hívják? De igen, és az én arcom is hasonló meglepett formát öltött mint az övé. Épp ma hívtam őt fel telefonon, hogy ajánljam neki az újságunkat hirdetésre - mondta Anyuka. Véletlenek? És előtte azt programoztam, hogy minél többen értesüljenek Apa tevékenységéről. Bár még nem döntöttünk, hogy és mennyiért hirdettünk, de megfontolandóak ezek a helyzetek. Miért pont akkor kezdtünk beszélgetni, miért pont aznap hívta Apa-t, miért pont Apa szorólapja került a kezébe....miért...miért...miért? A válaszra is remélem hamarosan rájövünk.

Ma feldobott hangulatban vagyok, bár ha a tegnap délutáni események előjönnek, egy kicsit újra felforr a vérem és nehezebben kapok levegőt. Na de sorjában!

K. L. és K. Sz. nem változott meg a nyáron. A tegnapi játszóterezés újabb példája, hogy talán jobb elkerülni a velük való játékot. Az első két perc után Sz. a maga két évével tekert le akkor pofont Levinek, hogy öt perc múlva is látszódott a helye, L. pedig Levi enyhe piszkálódására, miszerint nem adja neki oda a hintát, odament, elkapta a polóját és ütötte -vágta ahol érte, alig lehetett lehámozni. És ha arra biztatjuk Levit, hogy védje meg magát, akár üssön vissza vagy lökje el, mi kapunk az ovónéniktől, hogy verekedni tanítjuk. Verekedni? Megvédeni! S. és Zs. néni szerint menjen oda Levi és szóljon ha L. megüti. Menjen oda? És mégis hogy, amikor én magam alig bírtam leszedni L. kezét Levi polójáról. Vonszolja magával miközben mérik rá az újabb csapásokat? Mit lehet tenni ilyen esetben? Ha nem változik a dolog, talán szólok az oviba, hogy ajánlják a szülőknek a pszichológust. Azért van ő ott!

A szeptember új korszakot nyit Levi életében. Reméljük, hogy most alapozzuk meg a sport iránti szeretetét és rakjuk le egészséges életének alapköveit. Az óvoda ebben nagy segítséget nyújt a napközben judova és tornával. Heti két alkalommal Tamás bácsi tanítja az önvédelem szabályait és kőkemény edzéseivel nemcsak az egészségét növeli, hanem megtanít nekik az élethez fontos és alapvető tulajdondságokat, mint fegyelem, kitartás, küzdés. A Gyöngyi néni tornája majd holnap kezdődik, de arról is csupa jól hallottunk.
Az úszás is elkezdődött. Egy kicsit izgultam, hogy mennyire fogja szeretni és mennyire csinálnak neki kedvet. Az első öt percben történt egy kis baleset, egyrészt Levi hibájából, másrészt az oktatók figyelmetlenségéből. Az első öt perces lábtempó után, "világgá" engedték a gyerekeket, és a medence közepén Levi úgy döntött, hogy ő bizony mégsem csinálja. Hiába volt rajta karúszó egy picit alámerült. Az oktató bohockodásnak vette és nem ment hozzá. Mire észrevették, Levi kellőképpen megijedt, sírva kapaszkodott, az oktató bácsi, erős és izmos karjába. És ez az egész órára jellemző volt. Kellett neki a biztos pont a ringatózó vízen és kellett neki a biztatás részemről, a lelkére beszélés és a játék beígérése. A végén a jutalom ugrálásnál, már nem kérte, hgoy fogják. Ez biztató. És tudom, hogy menni fog neki!

Egyet nagyon fontosnak tartok! Csak addig csinálja ezeket, amig kedve van és szereti. erőltetni nem szeretném, de eddig minket igazol az élet. Remélem ezután is így lesz és jobban megy neki. Egyre jobban!

B. barátnőm energiatúltengésének egy részét rajtunk próbálja levezetni :-) Menjünk el a vidámparkba - hívott fel egyik nap csacsogó és lelkes hangján. Van két gyerek belépője és használjuk ki - mondta. Jó, egyeztem bele és már láttam magam előtt a csillogó gyerekszemeket a hír hallatán. Megnéztem a honlapot, hogy mennyibe kerül az un. kísérőjegy, de majd hanyatt vágtam magam. Nincs kísérőjegy, felnőttjegy van, igen borsós áron. Szóval, ez itt a biznisz. Ingyen gyerekjegy, amihez meg kell venni a felnőtt jegyet aranyárban, és persze a cél érdekében az üdülési csekket is elfogadják. Hát ez volt a gyerekek szerencséje!

Nagyon kalandos napunk volt, már az indulásnál is. B. barátnőm nem nézett utána (én sem), hogy az egész városban nehézkes a közlekedés az aktuális fél maraton miatt, aminek a "végállomása" a Városliget volt. Mikor már azt hittük, hogy célba érünk, szembesülni kellett az újabb útlezáró bolyákkal. Kicsit labirintusszerű érzésünk volt, bármerre mentünk , zsákutcába jutottunk. És mire parkolót találtunk, már- már a türelmünk is fogytán volt. Persze próbáltam használni a háromujjas technikát és hiszem is, hogy utána három perccel annak köszönhetően találtunk egy kis helyet ahová beállhattunk, kb. fél órányi sétára a vidámparktól. De akkor már kit érdekelt ez? Következő csatánkat a pénztárnál vívtuk, ahol kb. egy órás sorbanállás tette türelmünket próbára. Akár haza is mehettünk volna , mert bőven jutott a kalandokból és akadályokból arra a napra.
És végre bejutottunk! Jöhetett a szórakozás! Minden zörgött, pörgött, forgott, zakatolt, a tömeg vísongott a feje tetejére állt géptől, a zene üvöltött a táncoló székek mellett, és a lábaim már alig bírták az ide-oda rohangálást. De Levi tekintete, lelkesedése és öröme elfeledtette a körülményeket. A fülig érő szája az dodgembe, a kézzel tekerhető vonattól ragyogó szeme, és az elvarázsolt kastély rejtelmei magával ragadták és már nem is érdekelt engem sem az addig vezetett kalandos utunk. Ott voltunk és élveztük a játékokat és élveztük Levi izgalmát és izgatottságát. A kukacvonat nagyon tetszett, de a nagy hullámvasú félelmetes volt számára. Nem csodálom, bár én már 15 éve ültem rajta és most is beleremegett a lábam, de végül nagyon bátor voltam és még élveztem is.
Fáradtan és zúgó fejjel értünk haza, de egy kellemes napot tudtunk magunk mögött!

Régen jártam már erre megint! Pedig hogy megfogadtam. Miért könnyebb fogadalmat tenni mint betartani? Az olyan egyszerű amikor megfogadjuk és akkor azt hisszük, hogy olyan egyszerű is.

Az elmúlt napok kissé pörgősek voltak, túlságosan is. Szeretem ha zajlik az élet, de van amikor elkap a gépszíj és szeretnénk kiszállni, de túlságosan benne vagyunk a forgatagban. Az elmúlt pár hét erről szólt, és ezért is éreztem, hogy meg kell állnom levegőt venni.
Két hete hétvégén nálunk aludt Fanni, B. barátnőm kislánya. Délután elmentünk a tescoba vásárolni, és a gyerekeket beadtuk a játszóházba. Ők nagyon jól elvoltak bent, mi meg nagyon jól elvoltunk nélkülük. Amolyan lányos vásárlást tartottunk a Beával, a szükséges holmikat hamar beraktuk a kosárba, a ruháknál pedig időztünk , hogy mindent megnézzünk alaposan.
A kasszánál fizetett volna B. barátnőm, amikor szembesült - szembesítették a tényekkel, hogy nincs fedezet a kártyán. Kiváltottuk B. barátnőmet és nyugtáztuk magunkba, hogy tudja B. barátnőm, hogy hogyan kell vásárolni menni. Pénz nélkül, barátokkal.
Az esti gyerekfürdetés után diafilm vetítés volt. Nemcsak a vetítés tetszett Levinek és Fanninak, hanem az is, hogy egymás mellett ülhettek és hogy együtt vannak. Majd az esti puszi(k) után behajtottuk az ajtót és hagytuk őket pihenni. Apa beszédre lett figyelmes és gondolta rendet rak a rakoncátlan lurkóknál, ám amint benyitott az ajtón, meglepően vette észre, hogy a Fanni ágya üres, a Levi ágyába viszont többen vannak, mint villanyoltásnál. Mikor Fanni visszafeküdt a helyére, irulva-pirulva közölte, hogy a Levi mondta, hogy feküdjék mellé. Aztán másnap mikor játszótérről mentünk hazafelé és a Fanni megpillantotta P. fiát S.-t, közölte velem csillogó szemekkel: Évi, képzeld, én szerelmes vagyok a S-ába. Na szép - gondoltam magamba :-)