Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2023. augusztus 3., csütörtök

Backman-t olvastam


"...a szerelem varázslatos, romantikus, féktelen...de a szerelem és a szeretet két külön dolog. Vagy? Nem így van? Senki sem bír éveken keresztül szerelmes lenni. Amikor az ember szerelmes, nem tud másra gondolni, elfelejti a barátait, a munkáját, az éhséget. Ha egyfolytában szerelmesek lennék, éhen pusztulnánk

... ha a szomszéd kertje zöldebb, akkor biztos tele van szarral

... addig kell szeretni egymást, amíg az ember már nem tud a másik nélkül élni. Akkor sem tud, ha közben egy kis időre esetleg meg is szűnnek egymást szeretni, akkor sem....lehet egymás nélkül élni

... a függők a drogoktól függenek, a hozzátartozóik a reménytől

... a szorongással kapcsolatban az a legfurább, hogy káosszal akarjuk gyógyítani a káoszt

... valami különös oknál fogva azok az emberek rendelkeznek a legrangosabb diplomával, akik az íróasztalfiókban tárolják azt

... a bolygó túléli, évmilliárdokig is ellesz emberek nélkül. Csak a saját magunk életét veszélyeztetjük

... nem veszekedhetünk azért, hogy nyerjünk. Mert akkor előbb-utóbb az egyikünk nyert volna. Azt pedig egyetlen házasság sem éli túl

... azzal, aki csak szép, nem lehet sokáig együtt élni, Jullan. De aki vicces, ó, igen...azok örökre kitartanak

... semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv

... a gyerekeknek nem a világ legjobb szülőjére van szükségük, hanem a sajátjukra

... mert miközben átkeltek a hegyen, a szülei megtanították, hogy a humor a lélek utolsó védelmi vonala, amíg nevetünk, élünk

... elkezdtem behajtani az oldalak sarkát, ahol a szívemnek kedves mondatok voltak

... varázslatos dolog, hogy valakit az alapján meg lehet ismerni, amit olvasott

... sosem várhatjuk el, hogy megnyerjünk egy vitát, csak mert igazunk van

... az embereknek mesékre is szüksége van, nem csak történetekre

...eljön a tavasz. Végül mindig idetalál. A szél kisöpri a telet, a fák zizegnek, a madarak fütyülnek, a természet hirtelen fülsiketítő zajokat produkál, elvégre a hó hónapokon át elnyelt minden hangot

... idegenek vagyunk, elmegyünk egymás mellett, a te szorongásod egy pillanatra hozzáér az enyémhez, a kabátjaink szövetszálai egyetlen pillanatra összegabalyodnak valahol egy járdán, a tömegben. Sosem derül ki igazán, mit teszünk a másik ellen, a másikkal, a másikért

... ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal

... mert a szülő feladata: vállnak lenni, ahová a gyerekek kiskorukban felülhetnek, hogy lássák a világot, nagyobb korukban felállhatnak, hogy elérjék a felhőket, olykor-olykor pedig rátámaszkodhatnak, ha elbizonytalanodnak. Bíznak bennünk, míg minket összetör a felelősség, mert még nem jöttek rá, hogy fogalmunk sincs, mit művelünk "


Nincsenek megjegyzések: