Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2019. június 2., vasárnap

Napfelkelte

Ezt a lökött családot - mondja Apa hajnali 3.17 perckor, miközben álmos szemhéjak mögül próbáljuk a cipőinket megkeresni. Nem sok idő van az ébredésre, a Napnak pontos menetrendje van, nem vár ránk.
Én viszonylag éber állapotban vagyok, az estétől reggelig tartó ifjúsági parkos tucc-tucc-bumm-bumm zene nem hagy teret a pihenésre, hiába csukott ablak, a ritmus, a baszus áttör minden szigetelést. (Ma már csoport is indult a kamaraerdeiek táborában, hogy adjunk be peticíót az ilyen vad bulik ellen) Levi és Apa félkomás állapotban üzemelnek, igazuk van, nem normális embernek való időszak ez...legalábbis nem az ébredezéshez. Nekik sem sikerült nagyon. 
Az ötletgazda Levi volt, mindenáron és persze minél korábban ébredni és indulni, ám az ébresztéskor elbizonytalanodik, szívesen fordulna a másik oldalára, de mivel én már harci díszben , indulásra készen állok az ajtóban, Apa is kovályog már, így nem marad választási lehetőség ...megyünk.  
Az esti tervezgetésnél több alternatíva is felmerül, de mivel a Törökugratóra fel kell  mászni, a János-hegy szintén ez a kategória, így Apa alapból passzolta, maradt az autóval könnyen megközelíthető Gellért-hegy. A célnak tökéletesen megfelel, a hajnali idill magával ragad, egy-két hasonló őrült volt csak a hegy tetején, a fejünk felett repkedő denevérek annyira nem bizalomgerjesztőek, de az ébredező világ, a pirkadat hangulata kárpótol mindenért. A város feletti ég néhány perc alatt is sok színű ruhát ölt magára, a halványsárgától a vörös minden árnyalatával színezi be a horizontot. 




Egy kisebbfajta csoda elevenedik meg a szemünk előtt, vajon az emberek tudják, hogy milyen szép az ég felettük ilyen kora reggel (is)? Mindenkinek látnia kéne, főleg akik csak szürkének látják (hiszik) a világot. 4.52-kor hosszas előkészület után megjelenik a Nap az égbolton.
Egyre nehezebben nézünk a Nap felé, a vakító fénye hajnalban is megmutatkozik, melege még nem érződik, de az árnyékunkkal már játszik a mögöttünk elterülő betonplaccon. 
Elégedetten (és álmosan) indulunk haza. Mindenkinek vannak további tervei: Apa folytatja az alvást, én gyaloglást és tornát tervezek, Levi is közli velünk, tele van energiával, ő bizony hazaérés után veszi a biciklit, és felteker a János-hegyre. Három perc múlva modósított a tervén, előbb reggelizik, majd utána indul útnak. Elsőként lép be a házba, a lazán lerúgott cipője a sarokban landol, majd egy hanyag mozdulattal a kabátját is feldobja a fogasra. Na mentem aludni - szól hátra a válla fölött, majd az ajtó bezárul, és néhány perc múlva  már hallatszik a hortyogása a paplan alól.
Tényleg lökött család vagyunk...de gazdagodtunk ma is egy élménnyel. 
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz, 
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő lent utána...
                       (Reményik Sándor)


Nincsenek megjegyzések: