Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2018. november 30., péntek

Fógadóóra

Egyre jobban szeretem. Alsó tagozaton a fal mellett lapulva mentem fogadóórákra, hogy senki ne láthasson, főleg ne a tanító nénik, noha épp előttük kellett fapofával, és azanyja a gyerekem ilyeneket csinál irgum-burgumos arckifezéssel, és szóbeli megnyilvánulással végig ülnöm az óráknak tűnő lassan bandukoló néhány percet. De azok az idők rég lejártak. Egész pontosan két és fél éve. 
Ötödik osztályban még az alsós rutinnal járultam a tanárok színe elé, bár ott már elindult a fejlődés. Miniben....de elindult. 
Rájöttem, hogy most már szeretek fogadóórára járni. Sajnos, évente csak két alkalommal van ☺ (Levi nem ért ezzel egyet, szerinte egyáltalán nem kéne ilyet tartani).
Magasra emelt fővel mentem végig a folyosón, és bár tudom, hogy semmi nem fekete vagy fehér ezen a téren sem, hálás vagyok amiért megtapasztalhattam, hogy így is lehet "beszélőre" menni. 
Mondtam Levinek, hogy szerencsés amiért ilyen szülei vannak - kezdi a "szembesítést" Etelka néni. Megalapozza a hangulatomat, érzem, hogy ma már csak jó sülhet ki ebből. Fényévre van fejlődésben a két évi önmagához - folytatja az osztályfőnök, de a matek órákat néha lecsukott szemmel hallgatja. Etelka néni optimistán abban reménykedik, hogy ilyenkor alfa állapotban dolgozza fel a matekos információkat. Alvás? Á ..nem...jobb alternatíva az előbbi. Mi hisszünk ebben. Mielőtt becsukom magam mögött az ajtót, még visszaszólok Etelka néninek, hogy szerencsés, az alsós tanító nénik örültek volna ha Levi végig aludta volna az órákat a folyamatos beszélgetés és zörgés helyett. Itt is bizonyosságot nyer az a feltevés, hogy minden csak nézőpont kérdése.  
Orsi néni a maga fiatalos temperamentumával és lelkesedésével tovább görgíti előttem a minden jól alakul vörös szőnyegét, amelyen képzeletben büszkén megyek végig. Már nem akar egy ceruzával lelőni, mint ötödikben - mondja mosolyogva Orsi néni. 
Egyetértünk abban, hogy az első sorban  lenne a legalkalmasabb ülni Levinek, de a magassága miatt nehéz kivitelezni. Van otthon egy sámlim - mondja Orsi néni, miközben jót derülünk. 
Kedvelem a Levit, olyan cuki - jellemzi a tanárnő. Egyetértünk. Jönnek utána a DE kategória ellemei. Már azok sem a régiek, lágyultak, puhultak, és igazából nem is problémák. 
Gyöngyi nénihez (kémia, biológia és erkölcstan) potyázok, nem iratkoztam fel, de a giccsesen feldíszített karácsonyi hangulatú (november 26-án) osztályterem látványa kíváncsivá tesz. Persze Kedves, jöjjön csak! - invitál be a tanárnő. A Levi anyukája? Jaj, a Levi nagyon cuki - ismétli meg Orsi néni szavait Gyöngyi néni is. 45 perc beszélgetés után (ebből kb. 5 perc szólt a Leviről) sajnáltam, hogy nem volt egy gőzölgő tea, vagy egy tejszínhabos forró (fahéjas) kávé. Ha tudom, hogy ez így alakul, szívesen vittem volna , hogy még hangulatosabb legyen a csevegés. Nem vittem, de Gyöngyi nénitől kaptam két szaloncukrot búcsúzóul. 
Feldobodva hagytam el az iskola épületét. 
Jókedvem és vidámságom a fiúkra is átragadt az otthon meghitt melegében. Jót beszélgettünk és nevettünk. Sajnálom, hogy nem járhatok (általános)iskolába. Én nagyon élvezném. 


Nincsenek megjegyzések: