Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2017. július 30., vasárnap

Egy poroszlói reggel

Ülök a ház előtti kis széken, kezemben a meleg gőzölgő kávé...még mindenki alszik...csend veszi körül a házat, az udvart, a falut. A madarak szárnyainak suhogását lehet(ne) csak hallani...a kakas elkésett a kukorékolásával, már ébren vagyok...nyugalom mindenhol, de vágyom arra, hogy mégjobban kitárulkozzon ez a csend, és megnézzem az Alföld horizontján felbukkanó napfelkeltetét , és a szemnek, agynak felfoghatatlan természeti csodákat, Isten tökéletes alkotását. 

Indulnék a biciklimmel, de a házban alvó társaimat nem akarom felébreszteni az öltözködéssel járó hangzavarral , így egy szál pizsiben (cicanadrág, poló - csak és kizárólag falak közötti viselet) elindulok felfedezni a tavi világot. 
Kerekezés közben egy tiszai szitakötő szegődik mellém, majd az egyik bokorból kiugró őzgidát kísérhetem egy darabig, aki előttem rohan néhány méteren keresztül. A természetfilmeket megjelenítő, a folyó szélén felkelő napfelkeltén már meg sem lepődöm. Minden gyönyörű. hemingwayes illuzióm támad a tó közepén ringatozó halászhajó láttán, az erdő szélén áldogáló kócsag mintha csak rám várt volna...egy fényképezés után besétál az erdő sűrűjébe. A fácán színes tollazata beleolvad ugyan a virágokkal tarkított természet színébe, de mozgása felhívja a figyelmet. A fejem felett siklik a sirály szárnyait szétbontva, madarak táncolnak előttem, felettem, a jobbomon és a bal oldalamon. Még mindig csend van...csak a természet hangját lehet hallani: szimfóniát, novellát, lírát, szerenádot, drámát...minden benne van. Szemem, fülem, minden érzékszervem müködésbe lép, egyetlen fontos hangot, képet sem szeretnék elmúlasztani, de az elém táruló gazdagság miatt ez lehetetlen. 
Töltödik a lelkem...eddig azt hittem, hogy a Mennyország csak a hegyek között lehet.

Juhász Gyula: Tiszai csönd

Hálót fon az est, a nagy, barna pók, 
Nem mozdulnak a tiszai hajók. 
 
Egyiken távol harmonika szól, 
Tücsök felel rá csöndben valahol. 
 
Az égi rónán ballag már a hold: 
Ezüstösek a tiszai hajók. 
 
Tüzeket raknak az égi tanyák, 
Hallgatják halkan a harmonikát. 
 
Magam a parton egymagam vagyok, 
Tiszai hajók, néma társatok! 
 
Ma nem üzennek hívó távolok, 
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!




Nincsenek megjegyzések: