Néha csak kapkodom a fejem, hogy milyen gyorsan telnek a napok. Még mennyi tervünk van, milyen hosszú a listánk, és számtalan programot és élményt szeretnénk még átélni. De nem lehetünk mindig úton, szükségünk van a pihenésre, a semmittevésre, na meg aztán sokszor a legegyszerűbb elfoglaltságok adják a legnagyszerűbb pillanatokat.
Vasárnapra nem terveztünk semmit, hagytuk, hogy a alakuljanak a dolgok maguktól. Eltelt úgy a nap, hogy tettünk-vettünk, meggyet raktunk el, citromfűszörpöt csináltunk, mostunk, főztünk, sütöttünk, a fiúk délelőtt a focipályán voltak, majd ebéd után jött Apától a mozis ötlet, amire rögtön ráharaptak a skacok is. Egyetlen bökkenő volt, hogy Apa mást és a fiúk megint más filmet szerettek volna megnézni, de szerencsére volt megoldás, a MOM-ban ugyanabban az időben játszották mindkét filmet, így Apa az egyik teremben, Levi és Gábor a másik teremben élvezkedhettek.
Mozi után a fiúk előkapták a frizbit,
a focilabdát, az uno kártyát, az autókat, és eszük ágában sem volt tévézni, számítógépezni vagy telefonozni. Csak bámultunk Apával és ingattuk a fejünket, hogy ilyen hogy lehet, nem ehhez vagyunk szokva. De élvezzük nagyon! Szeretem nézni ahogy dobálják egymásnak a frizbit, ahogy kicselezve rúgják a gólt, zene a füleimnek ahogy csacsognak a focipályás élményeikről, a berúgott gólokról, jó hallani az őszinte örömkiáltásukat ha nyernek a társasban. Remélem, hogy sokáig marad ez így!
De hogy ne szokjunk hozzá a lazasághoz, ásványvizet öntöttünk az üvegbe, kekszet a csomagba, hátizsákot a hátra és elindultunk megint. Ma egy előre nem tervezett útvonalat választottunk, nem is volt a bakancslistánkon. Mindenképpen be kellett mennem a munkahelyemre ami a fogaskerekűnél van, így adott volt, hogy használjuk ki ezt a lehetőséget.
De ha már ott jártunk, tettünk egy kis kunkorit a gyermekvasúttal
és egy kb. 20 perces emelkedő után
a libegővel szálltunk alá.
Jó volt nagyon. Elfáradtunk. Pihenünk. Vagyis én. A fiúk a focipályán vannak. Rúgják a gólokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése