Na igen! Amióta írogatok ide a blogba, minden évben a házassági évfordulón írtam, de így a tizediknél már némi késéssel. Már nem lenne olyan fontos? Vagy már olyan megszokott? Vagy már nem tudok semmi újat írni? Tényleg nem! Csak ismételni tudnám azokat amiket már leírtam az elmúlt évek során. Igen, hálás vagyok, szerencsés vagyok , olyan ajándékot kaptam amit soha nem tudok megköszönni. És ez így van jól és így van rendjén.
Amikor az
ember összeházasodik, kivétel nélkül mindenki azzal a reménnyel indul el a
fogadott kötelék útján, hogy élete végéig tart. Aztán valahol mégis letérnek a
közös útról. Mi is így indultunk és azt érzem, hogy az évek előre haladtával
nem szétválnak útjaink, hanem egyre inkább összefonódnak az ösvényeink.
Nagyon jól!
Egy nemrég
olvasott cikkből szeretnék idézni:
Alkalmatlannak gondolva
magunkat, vagy éppen csak lustaságból sokszor fogalmazunk úgy: „de jó lenne
ha”... Ilyenkor a következő történeten kellene elgondolkodni:
Egy 60 év körüli nő áll a
peronon. Nem messze tőle egy 30 éves férfi, aki nemrég ismert meg egy kedves
hölgyet és úgy néz ki, jól alakulnak a dolgok, őt várja. Előbb érkezik meg a nő
férje, betoppan elé, lerakja a bőröndöt, puszit ad, megsimogatja az arcát, és
azt mondja: „de nagyon hiányoztál! Te is nagyon hiányoztál – válaszol a feleség
– sok volt ez a két nap!” Utána megint adnak két puszit, kicsit átölelik
egymást, a fiatalmeber pedig érzelmileg teljesen bevonódik ebbe a helyzetbe és
kibukik belőle a kérdés: – Maguk hány éve házasok? Azok kedvesen ránéznek,
„hát, lassan már 30 éve” mondják. A fiatalember felsóhajt: „ó, remélem az én
házasságom is így fog sikerülni!” Erre az idősebb férfi odamegy hozzá,
megragadja a karját, nagyon komolyan a szemébe néz és így szól: – Barátom, ezt
ne remélje, hanem döntsön!
Mi
döntöttünk tíz évvel ezelőtt. És ha Levi majd 20-30-40 év múlva megkérdezi:
„mondd Anya, hogy bírod?”, bízom benne, hogy akkor is azt fogom válaszolni: NAGYON JÓL!
És hogy Apa
hogy bírja? Levi nem kérdezte meg tőle J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése