"A mese egyfajta beavatási rítus. A gyermek ízelítőt kap a felnőttek világából. A csodás elemeket tartalmazó történetek magával ragadják a gyermeki lelket. A gyerek tudja, hogy a mese más, mint a valóság, de érzi, hogy a mesei hatás fontos számára. Akarva-akaratlanul is tanul belőle. A mese bűvöletében él, ami nem is csoda, hiszen a mese a szóbeli elbeszélő művészet legmagasabb műfajának egyike." - írja Bruno Bettelheim a mesével kapcsolatban, amit évekkel ezelőtt nagy élvezettel olvastam.
És milyen igaza van...én hiszek ebben és a mesében is...még Levivel ellentétben.
Hétvégén Levi megszeretett volna örvendeztetni engem is egy varaggyal, de nem csókolhatom meg, mert meghalok - intett óvá Levente. Hmmm....De Levente, én úgy emlékszem, hogy ha megcsókoljuk a varangyot, királyfi válik belőle. Egy pillanatra el is merültem a mese világába , hangosan merengve, amint lelki szemeim előtt láttam a nagy királyi kastélyt, a hatalmas , pompás várat, és az arannyal megrakott kincses ládákat, nem beszélve a sok lovashintóról, gyönyörű ruhákról, az ásóról, a kapáról és a nagyharangról.
Levi hangja rángatott vissza a valóságba: "Anya, hidd már el, hogy nincsenek varázslók! A valóságban csak olyanok vannak, akik a pénzüket tudják elvarázsolni."
Anya, figyelmeztetlek még egyszer, hogy meg ne csókold a varangyosbékát! - kiáltotta Levi vissza az ajtóból,aztán gyorsan el is tűnt. Minden bizonnyal Zolikával varangyos keresésre indultak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése