Farsang

Egy hete ilyenkor már nagyon izgultam, hogy hogy fog sikerülni az óvodába szánt farsangi fánk, amit hajnali négykor kellett megsütnöm és ami a nagyobb gond volt, hogy életemben először. És hogy miért kerültem ilyen helyzetbe? Véletlenül és vakmerően. Meggondolatlanul és naivan. A S. óvonénink próbált kedvesen, de annál határozottabban rávenni, hogy a farsangra süssek fánkot, mivel sütiből már több tepsivel is ígértek a kevésbé bátor, kevésbé vakmerő és meggondoltabb anyukák :-) Hát jó! - adtam meg magam. Már megint a kos fejem, azaz fejjel a falnak- gondoltam, de előkaptam a mostanában jellemző optimizmusomat és azt mondtam, hogy megcsinálom.... segítséggel . A fánk sütés egyik legjobb Mestere (Édesanyám) avatott be a rejtelmekbe és közösen csináltunk egy adag fánkot. Tökéletes lett. Aztán két nap múlva négykor csörgött az óra , jelezvén, hogy egyedül is helyt kell , vagy kéne, vagy megkéne próbálni a konyhában. Bár Apát este figyelmeztettem, hogy igen gyorsan és aktívan pihenjen, mert sikertelen fánk esetén a Tescoba kell rohannia pogácsáért. Apa saját pihenésében bízva, mintsem az én ügyességembe , kiadta az utasítást, hogy sikerüljön az a fánk. És sikerült. Az oviba is nagy sikere volt és a kollégáim is örömmel ették. Én meg attól voltam boldog, hogy örömet szerezhettem másoknak.

 

És kiért tettem mindezt? Hát a legbátrabb, leggyorsabb és a legszófogadóbb (vicc volt) tűzoltóért.