Terveztünk, újraterveztünk, majd megint újra, aztán a hajnali júliusi napon nekiindultunk a közel 4 órás útnak Graz felé. Az ötlet messziről jött, amely keresztezett egy vágyat is.
Egy tavaszi napon Apa felajánlotta, hogy Németországba vezető útján kitesz a engem és a barátnőmet Bécsben, ahonnan a nap végén majd vonattal hazautazunk. Életemben még nem jártam arra, de a lelkesedésem és a kaland meglobogtatta előttem az élménytúra lehetőségét. De nem az esőben. Az előre beharangozott viharos szél és a a záporos, zivataros időjárás miatt, majd a "legközelebb" időpontra halasztottuk el az utazást. Így változott a terv, az összetétel, és továbbgondoltuk a kirándulást. Egy bécsi intenzív városnézés után utazzunk el Grazba, ahol Apa szerette volna megnézni egyik nagy kedvencének, Arnold Schwarzeneggernek a szülőházát. Levi biciklizésbe gondolkodott, őt a Graz környéki bicikliútak érdekelték. Én mindenevő vagyok. Egy alapos átgondolás után, átvariáltuk a terveket, egy hétvégére sok lett volna Ausztria két legnagyobb városa, így mivel Grazban volt szállásunk, adott volt az úticélunk. Felraktuk a biciklit az autó tetejére, és nekivágtunk a hétvégi kalandnak. Egy hétvégi minőségi családi kalandnak.
Első útunk a szálláshelyünkre vitt, reménykedtünk, hogy kipakolhatunk az autóból, átvesszük a "birodalmunkat", aztán felfedezzük a várost. Nem jutottunk be, sehol senki a házban, mire Apa észrevette az információs papíron, hogy délután kettőtől foglalhatjuk le a lakást. Sebaj, addig felfedezzük a várost. Levi rögtön biciklire pattant, és mintha ismerős terepen lett volna, eltűnt a látóterünkből. Mégsem aggódtunk. A Grazra jellemző biciklis kultúra nagyon fejlett. A kiépített "mindenhovávezető" bicikliútak, a tárolási lehetőségek és az emberek hozzáállása nem hagyott kétséget affelől, hogy jó döntés volt vinni magunkkal Levi biciklijét. Ismerve Levi tájékozódási képességét és talpraesettségét (meg a vakmerőségét is), nyugodt szívvel engedtük útjára, hogy a maga tempójában és érdeklődési körének megfelelően fedezze fel a várost.
Apával mi is nekivágtunk, és a belvárosi élet feltérképezése után,
úgy döntöttünk, hogy "bevesszük" az óváros felett 123 méter magasságban tornyosuló Schlossberg (Várnegyed) tetején a középkorban épült várat.
Több lehetőség van a feljúátásra, lefelé eggyel több. Sportosoknak, kihívást keresőknek lehet a sziklahasadékban kiépített lépcsőn
vagy a meredek aszfaltúton felmenni. De a hegy gyomrában kiépített lift, valamint az óvárosra tökéletesen rálátható sikló is megoldás. Lejutásnál egy kiépített csúszda is alternatíva lehet, de az már tényleg a nagyon bátraknak. Szerintem.
Apával a liftet választottuk.
Ahogy az üvegfalú lift megállt a hegyen, "hú, basszus, ez gyönyörű" mondat hagyta el a számat. És nem véletlen. A háttérben vonuló Alpok látványa, az alpesi kis falvak rendezettsége , a város minden írányából látható óratorony olyan tömény élményt nyújtott, hogy azt sem tudtam, hogy merre induljak, mit nézzek meg előbb.
Ha itthon a 35 fokos déli órákban a közeli, kb. 50 méterre lévő kisboltba kell mennem, előtte 10 percig testi-lelki felkészülést tartok, majd a 10 perces utam után, hálát adok, hogy túléltem a kánikulát. A hegy tetején a 35 fokos tűző napon nem foglalkoztattak ilyen dolgok, bár tény, hogy nem fáztunk.
Az "ereszkedés" a meredeksége miatt sem volt egyszerű, főleg, hogy a hegy másik oldalában érkeztünk a tervezettel ellentétben. A hozzánk hasonló turisták érdekében a hegy belsejében átvezető 175 méteres alagúttal megoldottuk ezt a problémát.
4 óra utazás, 13 000 lépés után , izzadtan, szomjasan, büdösen és fáradtan vágytunk egy kis hűvös szoba nyújtotta békés pihenésre, ezért az útunkat a szállásfelé vettük. Sehol senki. Az eddigi újtaink során mindig volt "háziúr", azúttal a zárt ajtó fogadott megint. Mivel Apa "házaló", így neki nem volt idegen a boxokban "elrejtett" kulcs, én most találkoztam először ilyen megoldással. Kéne egy kód - mondja Apa. De mégis honnan? Nem küldtek levelet? - szegezi nekem Apa a kérdést. Nem - állok továbbra is tanácstalanul, bár a hatodik érzék el kezd dolgozni, de gyorsan elhallgattatom. Hívjuk fel a megadott számot! - tanácsolja Apa. Olyan egyszerű megoldásnak tűnik, csakhogy a létige ragozáson és a Kindergarden szón kívül nem beszélek németül. Levi, Apa még ennyit sem. Az angollal egy fokkal jobban állok, össze tudok rakni egy mondatot néhány perc alatt, de a választ nem biztos, hogy megértem. De azért próbálkozunk. A háziúr (?) hasonló szinten lehet angolul, ő is lassan és tagoltan beszél. Nyert ügyünk van. A kódot is megkapjuk. Nyílik az ajtó. Felmászunk a második emeletre. Másnap reggel megtalálom a háziúr két nappal korábban elküldött levelét a kóddal és minden számunkra fontos információval a leveleim között. Apa megjegyzését most nem írnám ide :-D
Néhány órás pihenés után újra nekivágtunk az esti élet felfedezésére, beültünk a Mura folyón "ringatozó" Murinsel kávézóba, ahol Levi életében először készített teát (ezt is megértük),
majd a napi több mint 19 000 lépés (kb. 14 km) után a végéhez közeledő energiaszintünkből már csak annyi maradt, hogy eljussunk a szállásig.
Nem kellett ringatni minket és altatódal nélkül is beájultunk, bár az éjszaka folyamán a ház közvetlen aljában közlekedő villamos hangja gyakran felvert az álmunkból.
A grazi kirándulásunk igazi célja a várostól kb. 10 kilométerre fekvő Thail völgy, Arnold Schwarzenegger szülőháza és múzeuma volt.
Apa nagy álma. Gyerekkorának meghatározó motiváló személye, akinek a hatására lett számára fontos a sport, és kezdett bele évekig tartó edzésekbe (néhány év kihagyás után újra folytatja). Példaképe volt Apának. Joggal. Ahogy nézem a domboldalon álló házat, ahol a 21-dik században is csak a madarak és a természet hangját lehet hallani, ahová a civilizáció és a forgalom zaja nem jut el. Egy víz- és árammentes ház csendjében álmodozik egy gyerek arról, hogy ő egyszer híres lesz. Egy eldugott, néhány házból álló hegyi falu egyik épületének vaságyán merengve tervezi a jövőjét. Belegondolva olyan abszurd. Olyan lehetetlennek tünik. Az 1970-es évek eleje. Onnan elindulni? Kitörni? Mégishogy? Megtette. Ismerjük a történetét. Nem vagyok A. Sch. fan, de meg kell emelnem előtte a kalapom. A hite előtt. Az akaratereje előtt. A kitartása előtt. El fogom olvasni a könyvét.
Schwarziék kertjének csendjében még egy kicsit pihengetünk, hagyjuk , hogy a hely szelleme hasson a lelkünkre, majd a déli kánikulában még teszünk néhány százméteres sétát a kis faluban, és élvezzük, hogy a tekintetünk úgy szívja magába a hegyek látványát, mint itatóspapír a tintát.
