Régen nagyon érdekelt a festészet, képes voltam elmélyülten percekig nézni egy képet a könyvben, vagy éppen kiállításon áldogálni hosszú ideig egy alkotás előtt. Aztán megkopott ez a kedvtelés, sajnos ebben is megmutatkozott a net világa, a felgyorsult mindennapokban az elcsendesedő , elmélkedő képnézegetés már nem volt annyira alternatíva. Sőt, egyáltalán nem volt. De elfáradtam a sok rohanásban, mostanában, talán a korom miatt, vagy éppen az emlékképek miatt vágyom a lassúságra, a meditatív progamokra.
Így jön képbe egy előadás az Orvoslás a művészetben témával. Lehet, hogy valami romantikus képvilág nagyobb lelkesedéssel vonzott volna a művelődési házban, de ez van, ezt kell szeretni alapon hagyom magam meggyőzni.
Rembrandt: Dr Tulp anatómiája című képével indul az előadás.
Nem túl bizalomgerjesztő. Műfaja: csoportkép, reprezentatív funkciót látnak el, valós személyek a képen. Dr Tulp a balkezességet reprezentálja a félelmetes gyilkos, a Kölyök kezén. A balkezességet negatív diszkrimináció övezi, amely a mai társadalomban jobban elfogadott tény, de a sötét középkor bugyraiban legtöbbször boszorkánynak kiáltották és máglyára is küldhették az "áldozatot".
A következő kép számomra eléggé ellenszenves: Aert Pietersz: Dr Sebastieaen Egberts anatómiája. Itt már nem a "munka folyik", az áldozat háttérbe szorul, az orvosok magamutogatása nem túl szimpi főleg az akkori körülmények között.
Thomas de Keysert is megihlette Dr Sebastian Egberts munkássága, így ő is megörökítette az utókor számára Dr Sebastian Egberts osteológiai leckéje címmel
Egy kis korrajz a következő kép előtt.
A reneszánsz nem csak a mindent átfoóg polihisztorok, hanem a darabolós anatómusok kora is, sőt az igaán nagy személyiségekben kettő együtt is megfért.
Az Anatómiai Színház a halandóság temploma, a 16. században létesült és virágzott elősorban a protestáns országokban. A katolikus államok nem engedték a holttest felboncolását, a test egybenmaradása végett.
A bíróság által kimondott halálos ítélet végrehajtása után, az akasztófáról leszedett elítéltek holttestét boncolták.
Nemcsak az orvosi pályára készülők, hanem sokkal inkább a város és környék intelligens kíváncsi elittje, gyakran az egész család részt vett. A nézőknek fizetniük kellett ezért a "látványosságért". Voltak híres orvosok, akiknek a boncolásán olyan tömeg volt, hogy őrséget kellett állítani.
Akkora sikere volt ezeknek a boncolásoknak, hogy a katolikus országokból is elutaztak egy ilyen "előadásért", és méltatlankodva tértek haza saját országokba, hogy ott nem engedélyezik a nyilvános anatómiai oktatást.
És akkor íme a kép: William Isaccs van Swanenburg: Leiden Anatómiai Színháza
A hátborzongató sorok után egy kevésbbé, bár szintén naturalisztikus kép mutatja be az orvostudomány fejlődését.
Thomas Eakins: Dr Gross klinikája:
A festmény a philadelphiai Jefferson Orvosi Egyetem műtéti amfiteátrumát ábrázolja, ahol Dr. Gross sebészprofesszor hajt végre egy műtétet. Ez a kép tiszteletadás a sebészet előtt. Jelentősége, hogy a képen bemutatott műtét egy áttéres az orvostudomány történetében, az addigi csontfertőzésben szenvedett beteget végtagajait amputálni kellett, azonban Dr. Gross egy új orvosi eljárásnak köszönhetően lehetővé tette a fertőzött részek eltávolítását, és ezzel megmentette a beteg végtagjait az amputálástól.
Mindezt szintén "színházi keretek" között mutatta be, ahol még a hozzátartozó is jelen lehetett (kalapos nő).
Lovis Lépopold Boilly: Az oltás
Már kezdi az "emberibb" arcát mutatni az orvostudománynak. Az addig ridegséggel szemben lágyít az orvos merevségén. Humánusabb ábrázolások jelennek meg a műben. Az orvos más közegben, ezúttal a családi szférában űzi tevékenységét, a kép fénypontja a törődés.
I
smertebb festők művei is bekerültek az előadásba, így Picasso: Tudomány és irgalom című képe is abszolút a témába vág, amit Picasso 15 évesen festett meg.
Bensőséges családi hangulat, itt már nem csak az orvostudomány, hanem a hit is megjelenik.
Sok érdekes kép is elemzésre kerül az előadáson, de sajnos a neten nem találtam meg ezeket. Kép nélkül még egy kis érdekesség. A kor jellemző "betegsége" a vándorló anyaméh, az akkori elvek szerint minden szervi problémát a vándorló anyaméh okoz, ami éppen ahhoz a szervhez vándorol, ahol a probléma felüti a fejét, legyen ez akár szív, tüdő, epe vagy reumatikus betegség. A hisztériáról nem is beszélve. Egyetlen gyógymódja az orvosok szerint a szerelem és a szexuális élet.
Örülök, hogy nem az akkori kor egészségügyi "szolgáltatásaiban" kellett részesülnünk.