A mazohizmus netovábbja...

...gondoltam, amikor kétszeres farcsonttöréssel felhívtam a fogászatot időpont kérésre. Hajszolom az "élvezeteket" vagy már orvosi eset lennék? Mindenesetre elmentem  - enyhe túlzással - inkább elbatyogtam a fogászatra. Napok óta az egyetlen olyan hely volt a fogászati szék, ahol nem fájt a fenekem és kényelmes is volt. Már megérte, igaz, hogy fél órára 5000 forintba került, de jó volt végre kicsit "lazítani". Azt hiszem be kellene otthonra is szerezni egy fogászati széket....legalábbis a jövő szánkós szezonra :-)

Csak őszintén

Szerencsére a januári hónap Apának is jobban kedvez a családi élet kiteljesedésében, így aztán többször is volt alkalmunk és lehetőségünk együtt vacsorázni.
Miért szeretjük egymást - volt a téma a vacsoránál. A Fiúk azért megadták az elsőbbséget nekem, és próbáltam is hihetőnek tűnő érveket mondani. Én azért szeretem Apát - fordultam Levi felé, mert Apa éppen háttal állt nekem - mert nagyon sok mindent megtesz értünk, szeret minket és fontosak vagyunk neki. Na meg, Apa olyan jó fej, hogy felvitte a lomokat az irodájába. Mire Levi: és azért is szeretjük Apát, mert akkor felmegy az irodába és itt lent nyugiba vagyunk. :-)

Két héttel később. Levi is felszokott menni a padlásra az utóbbi időben. Hol játszanak a számítógépen, hol rajzol Levi amíg Apa dolgozik, vagy éppen ő a soros a számítógépes játékon. Hol Levi egyszerűen csak leltározik fent és időnként az összes felhordott -használaton kívüli - játék újra lekerül a szobájában. Mindenesetre amikor órákra eltűnnek a fiúk a padláson, lent élvezem a nyugit. :-)

Peches napok már pedig vannak

Ezt garantálhatom. Vannak olyan reggelek, amikor nem kéne felkelni, amikor az egész napot ágyba kéne tölteni és minden ránk néző veszélyes dolgot eltávolítani a környezetünkből.
A tegnap egy ilyen nap volt számomra.
Indult azzal, hogy vasaltam. Önmagában is pech, hogy vasalnunk kell, de a régi vasalódeszka megadta magát, így gondoltam, hogy kipróbálom az új - különben teljesen olyan mint a régi - deszkát. Örömmel konstatáltam a kupac ruha eltűnését, ám a deszka összecsukásánál úgy odaszorította az ujjamat, hogy csillagokat láttam. És minél jobban szerettem volna megoldani a helyzetet, annál jobban rászorított az a kis szenya. És természetesen az egyetlen nyomi körmömet "nézte ki", amelyiket évekkel ezelőtt egy fülgyertyázás során felgyújtottam. Na ekkor kellett volna visszafeküdnöm. De nem!
Levinek felajánlottam, hogy a Gyula papa által megjavított szánkóval kedden kimegyünk az erdőbe  szánkózni ha van kedve és nem kell oviba mennie. Persze, nagyon örült az ötletnek. Na hajrá akkor szánkózni! - adtam a parancsot.
Egy babáknak való domboldalon szánkózott Levi, ahol időnként leérve felborult. Nagyokat nevetett és bár tiltakozott, hogy ő tette volna, de elhitette velem, hogy szándékosan borult fel. Na majd én megmutatom, hogy nem a szánkó vezet, hanem mi vezetjük a szánkót. Istenem, miért nem volt ott valaki, aki megállít ebben a makacsságomban???
Bátran vágtam magam a szánkóra, és még Levit is megkértem, hogy lökjön egyet rajta, hadd száguldjon az a szófogadatlan fadarab. Alig indultam el, úgy levetett magáról, hogy hirtelen a szusz is bennem maradt, egyetlen dolog amit éreztem az az iszonyatos fájdalom a fenekem körül. Alig értünk haza és azóta is ápolgatom a hátsómat és a derekamat. De hogy lehet ekkorát esni egy ilyen alacsony szánkóról? - hát fogalmam sincs, de ha azt veszem, hogy összeesküvés történt a vasalódeszka és a szánkó között, akkor már értem.:-) Mondanom sem kell, hogy nem sok hasznomat vette a család a nap további részében. Egyetlen "nyertese" a gyógyszergyár volt, akinek a fájdalomcsillapítóit nyomtam magamba, hogy egyáltalán ülni tudjak. Megfogadtam, hogy soha többet nem szánkózom. Ezentúl csak síelni fogok :-))

Azért jó dolog is történt a tegnapi napban. Régen volt egy műsor a tv-ben, aminek a címe: Okosabb vagy mint egy ötödikes? Én a tegnap feltettem magamnak, hogy okosabb vagyok-e mint egy óvodás? Hmmmm....
Szóval, van egy madáretetőnk,amit időnként meglátogat egy kék farkú madár, de eddig nem tudtam, hogy hogy hívják. Napokkal ezelőtt órákon át kutattam a neten, több madárazonosítót is végignézve....eredménytelenül.
A tegnap sétáltunk ki az erdőbe és közben megálltunk az "információs táblánál". Még végig sem tudtam nézni, mire Levi felkiáltott: "Nézd, Anya,ott a mátyásszajkó"! És ott volt! Ő volt! A mi "kék madarunk"!

Végre megtudtam, hogy a mi madárkánkat hogy hívják. Hát igen, vannak dolgok amiben nem vagyok okosabb egy óvodásnál. Bár erre nem kéne büszkének lennem :-)))