LEVI!!!!

"Amikor apukám azt mondja, hogy gyere csak ide, kisfiam, beszélni akarok veled, akkor már biztos, hogy baj van. Mert ha nincs baj, akkor nem mondja, hogy beszélni akar velem, hanem mindjárt beszél" - látta világosan a helyzetet Janikovszky Éva. 

És hányszor hangzik el nálunk is ez a mondat! :-)

Az eltelt 11 év alatt megismertük egymás kódjait, szokásait, bár még mindig tud Levi meglepetést szerezni nekünk. Ha például az iskolában felejti az üzenő füzetet, akkor biztosak lehetünk abban, hogy beírás van benne (ismerjük a gyerekünket). És ha másnap a kezünkbe kapjuk azt a bizonyost ,legszívesebben az ajtóból dobná hozzánk, hogy mielőbb eltűnhessen, már ez is megerősíti bennünk azt a gyanút, hogy a megérzéseink ezúttal sem hagytak cserben. Lassan lapozzuk fel a füzetet, reménykedve, hogy  valami csoda történt és a beírt üzenet kámforrá vált. És tényleg! Majdnem. Az utolsó beírt üzenetet már láttuk, a következő oldal (még) üres (meglepetést tud szerezni) Csak olyan furcsa. Vastag az utolsó lap. Na már megint az a fránya gyanú! Gyere csak ide, kisfiam, beszélni szeretnék veled - kiabáljuk át a másik szobába. Igen, jövök azonnal - kiabálja vissza Levi, és meg is jelenik az ajtóban, persze az ártatlanság csillog a szemében és a "fogalmam sincs, hogy mit akarnak már megint a szüleim" kifejezés ül ki az arcára. Felvázolom a füzet valószínűsíthető sorsát, vagyis, hogy az utolsó két lap összeragadt, és kérdőre vonom egyszemgyerekemet, hogy tudna-e erre nekem megfelelő magyarázatot adni. Ő?? Ő nem! Talán valaki más. De lehet, hogy csak egyszerűen ráömlött a ragasztó. Lehetett volna akár az is persze, ha nem szakszerűen a lap szélén kb. másfél centis vonalban ragasztották volna teljesen körbe a két oldalt. Az utolsó szó jogán kiderült a turpiság, és természetesen mivel éppen akkor nap technikaóra is volt, így aztán a ragasztó szinte felkínálta a lehetőséget. Három nap múlva Levi arcán kissé szemtelen vigyorral közölte: Anya, nézd a jó oldalát! Legalább kiderült, hogy milyen profin tudok ragasztani. És tényleg! :-)