Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2019. január 29., kedd

A Ráday

Hajnali ötkor az időjárásjelentés miatt nyítom ki a telefonomat, de egy cikk kerül a szemem elé. Tűz a Ráday kollégiumban - vastag betűkkel hozza az aktuális híreket a portál. Először nem fogom fel, nem akarom felfogni. Biztosan valami tévedés. Elolvasom újra, és csak annyit tudok mondani: Atyaisten, ez nem lehet! A hírek élére kerül az egyre több beszámoló, rengeteg tűzoltó, sok hajlék nélkül maradt kollégista, kiégett emeletek, porrá lett értékek, fütsbe veszett emlékek és egy kialudt élet. 
Nézem a lángoktól körbeölelt égő kollégium fotóit, és a szívem szakad meg közben.


Ibolya, a könyvtár, a levéltár, a múzeum, szakadtak fel belőlem a riadt szavak. Mi lesz velük? Micsoda értékek! Micsoda érték nekem.
A Ráday (28) szó nekem a kezdet, a szeretet, a segítőkészség, a befogadás, egy új világ indulása, a hit, a remény, az emberség jelképe. Magyarországi életünk első fontos és meghatározó állomása. A lángok nyaldosták azokat a folyósokat, amik között békét és biztonságot találtam, vastag koromréteg dugdossa azokat a falakat, ahol megtanultam bízni az emberekben. Semmivé lesz az az épület(rész) amely befogadott a hontalanság elől, és otthon adott egy olyan helyzetben, amikor minden kérdéses és kilátástalannak tűnt. Otthont kaptunk a kollégium negyedik emeleti szobájában, amely majdnem négy évig jelentett számunkra biztonságot. 
Isten vezetését megtapasztaltuk minden nap, és nem tudtunk elég hálásak lenni, hogy a kollégium konyhájában  dolgozhatott édesanya, amivel megtudta teremteni számunkra a megélhetést. 
Az épület földszintjén végig húzódó könyvtár csendje és illata eldöntötte, hogy merre visz az utam. Anna, Ibolya, Ági, Borika néni, Györgyi, Enikő olyan szeretettel fogadtak életem első munkanapján, amely meghatározta életem további részét. Ők adtak teret, lehetőséget, hogy könyvtáros legyek.
Ez az épület volt évekig az otthonunk, a munkahelyünk, az életünk tere. 
Nemrég "veszítettem el" a szülői házat, most még a múltamnak ezt a részét is oda kell adnom?  Isten kegyelméből nem. A könyvtár megmaradt.  Az újraépülő kollégium számomra már idegen lesz. De hálás vagyok, hogy a régmúlt miatt fontos emlék marad a szívemben.   Soli Deo Gloria!

2019. január 27., vasárnap

Elkapott a gépszíj

Nem jó ez így - érzem ezt már évek óta. A facebook és az internetes felületes "olvasás" az agyi tevékenységem kapacitásának a 0,0001%-át igényli, és az addig kedvelt egy jó könyv belemélyedéséhez, egy rejtvény megfejtéséhez már nincs is türelmem. Eleve nincs sok türelmem alapkészleten. A Levivel játszott társasjátékok ideje is leáldozott , kinőttem már belőle - mondja Levi. 
Az elmúlt évek folyamán egyre inkább érzem az effajta szellemi kiüresedést, és az idő is ellenem dolgozik. Demencia - virít mindenhol ez a felirat, és hallom az ijesztő "betegtájékoztatót" is. Hozzátenném, hogy egy orvosi könyvtárban dolgozva nem ritkaság, hogy ez a téma gyakran kerül elém.
Vissza a netezéssel (persze csak amennyire lehet), mert ott van a fránya megszokás, a kíváncsiság, hogy kivel mi történt az elmúlt öt percben amíg nem voltam online, és ott van az a vágy, hogy le ne maradjak semmiről. De miről is? Na, itt éreztem, hogy valamit változtatni kéne. 
Tudatosan keresem a mentális, agyi kielégüléshez az eszközöket. És találok is. Nagyon jókat! 
Csak úgy sorakoznak előttem, ahogy eddig is , csak a netezés szépen kitakarta őket a látóteremből.
A könyv. A társas. A rejtvény. És (újra) megint a puzzle. 
A munkahelyi kollektives ajándék puzzle kirakása szépen lassan kezdett a zsigereimig hatolni, egész addig amíg azt mondtam, hogy nekem otthonra is kell. 
Apával este kibontjuk a szép színes két összetevőit. Apa lelkesen felajánlja, hogy segít a széleket kiválogatni. 
Segíthetsz tovább is - ajánlom fel, de látva a lelkesedésemet, inkább háttérbe vonul, hogy maradjon nekem idő és tér az új hobbi kiéléséhez. Néhány óra után fejfájás és szemfáradtság miatt feladom, bár nagyon izgat, hogy megtaláljak egy-egy "alkatrészt".
A sok színes puzzledarab láttán meggyőződésem, hogy sok  hiányzik belőle, és rengeteg meg felesleges, pluszban van a csomagban. 
Hagyjuk a konyhai asztalon szétterítve - mondja Apa, mert tudja, hogy vasárnap reggel korán már ott ülök a forró , gőzölgő kávéval és keresem a vizet, a sziklát, az eget. 
Vasárnap reggel meglepve nézem az előttem egyre jobban kibontakozó képet, már "felépült" a cölöp, már a víz tetején ringatózik a csónak. De mikor és ki? 
Apa. Szombat este lefekvésem után a konyhában tesz-vesz. Leül az asztal mellé, keres egy darabot...keres újabb darabot...az óra lassan egy órát mutat. Éjszaka közepe van. Apa az asztal mellett kirakozik. Nem lehet abba hagyni....Beszippant. A vasárnapi program nem kérdés. Pár óra múlva az utolsó darab is a helyére kerül. Gyönyörködünk benne. Szép a kép. Nem csak a látvány nyújt vizuális élményt, de a kirakása is hatalmas örömet jelent. 
Újabb hobbink lett. 



2019. január 22., kedd

Van az úgy...

hogy a januári szürke napokban valami igazán színesre vágyom.
Ülök az irodában, fejfájás közben iszom a meleg teát miközben kint a hófelhők egyre vastagabb rétegben gyűlekeznek. Imádom a telet, a havat, az esőt, a napot, de vannak napok amikor semmi sem jó. Főleg nem a borongós időjárás. A zamatos fahéjas alma tea kortyolgatása közben engedem, hogy vigyen magával a képzeletem. Hmmm...mi is tudná most feldobni a napomat? Valami igazán ütős tudna rajta javítani? Vagy esetleg egy ici-pici dolog is meg tudná nyítni a napsugaras eget felettem? Örülnék egy tábla (cukormentes) csokinak? Egy jó könyv kiszakítana a szürkeség monotóniájából? Vagy egy jó beszélgetés feltöltene? Semmi. Elengedem az ábrándokat, és nyugtázom, hogy ez ma egy ilyen nap. Dagonyázom a nihil közepén, és talán egy picit még jól is érzem magam benne.
A tegnap milyen napom volt? - kérdezem magamtól. Ja, töri! Reformkor. Vázlatírás. Átrágás. Kéttáblás rendi országgyűlés és egyéb finomságok értelmezése, memorizálása és biflázása.
Írtunk vázlatot. Megírtuk a vázlat vázlatát. Tovább szükítettük néhány kulcsszóval. Lassan nem maradt semmi a reformkorból. Marad a remény. Meg a puskaírás. Ö, nem...marad a remény.
Hogy sikerült ? - teszem fel a már unalomig ismert mondatot Levinek a telefonba. Jól - jön a rövid, tömör válasz. Lesz vagy hármas, négyes. Értjük egymást. Akkor kettes.
Lassan lejár a munkaidőm. Nincs kedvem megmozdulni. Pedig haza is kell még mennem. Hideg van, az emberek morcosak. Egyre inkább érzem, hogy valami "zökkentőre" van szükségem. Átfázva, csomagok alatt roskadozva nyítok be az ajtón. Jó itthon lenni. A saját kis zugom, komfortzónám jót tesz a lelkivilágomnak. Kettes, de...de...majdnem hármas....jön szembe Levi. Egy pont. Egyetlen egy pont. Na, de Gergőbá'! Majd a bizonyíték is előkerül. A dolgozat. Egy kettes dolgozat...rajta rajzokkal...angyalkákkal...angyal szárnyakkal...és Gergő bá ördögi "hozzászólásával".  Kit érdekel a kettes...a rajz mindent visz. Ma először jót nevettek. A nap végére megkapom azt amire egész nap vágytam. Egy kis vidámságra. És milyen pici dolgok tudnak nagyot lendíteni rajtunk?

Örök hálám Levi! Örök hálám Gergőbá!
👍

2019. január 1., kedd

Különös szilveszter

Ülünk Apával a meleg szobában ahol hideg zuhanyként ér minket a kérdés: meghívhatom néhány barátomat szilveszterre? 
Különböző képek kergetik egymást az agyamban, kacarászó kamaszok, jókedv, rendetlenség, hangzavar, 44-45-ös bakancsok szétdobálva az előszobában, üdítő foltok a frissen felújított szoba falán rögtönzött "dalis" ábrázolásban, fénycsóvák lenyomata a plafonon, érces kamasz röhögések, boldog új éves koccintás a pezsgővel (és négy kamasszal) (előzetes szülői egyeztetéssel). 
Legyen - bólintunk rá Apával. Néhányszor még átgondoljuk magunkban, de tudom, hogy 14 évesen már nem vagyunk partnerek Apával a szilveszteri bulihoz, bár el kell mondanom, hogy szerintem mi is szórakoztatóak vagyunk. ☺ Levi szerint ha-ha-ha. 
Gondos előtervezzésel és kivitelezéssel állunk neki a szilveszter lebonyolításához szükséges tennivalókkal. Beszerezzük a (kölyök)pezsgőt, tudományos alapokon választjuk ki a (z alkoholmentes) sört, szigorúan ellenőrizzük a 0,0 jelzést a dobozon. 
Előzetes szülői megbeszélés alapján néhány korty (igazi) pezsgő is engedélyezett a gyerekek számára. Ügyelek rá, hogy egy korttyal se többet , oda a presztízsem ellenkező esetben, de végülis egyszer van egy évben szilveszter alapon, a még üveg aljában maradt három ujjnyi pezsgőt felajánlom a fiúknak. Nem vacakolnak a pohárral, egymás kezébe adják tovább és jóízüeket húznak az üvegből. Élmény nézni őket. 
Nagy vihorászások hangjai, ejnye -bejnye kategóriás szavak keverednek a maximumra állított zenei ütemekkel, amelyek a bezárt ajtó résein át szívárognak a szinte hermetikusan lezárt szobánk felé, ahol a cicánk próbál szunyokálni. Főleg Cirmit féltjük a káros hatásoktól. ☺
Néhány nappal a karácsonyi vásáron egy gyenge pillanatomba veszek négy kürtöt, hogy még szilveszteribbé lehessen tenni az óév-újév éjszakát, amit aztán meg is bánok, amikor négy kamasz egészséges teli tüdővel trombitál bele a nagyvilágba egymást túlharsogva. 
Az esti házi pizzázás (Apa remekel a konyhában a félig előkészített pizzákkal) 
után egyre jobban fogy az alkoholmentes sör. A placebo hatás maximálisan érvényesül. A hangulat párhuzamosan nő az elfogyasztott (alkoholmentes)sör arányával. 
Az újévet a két lakótelep közötti betondplaccon üdvözöljük kezünkben a (z igazi) pezsgővel. Andris ajándékba hozott kámaszútrás mintákkal díszített pálinkás poharai (a  képek látványa 16 éven felülieknek csak szülői felügyelete mellett engedélyezett) otthon maradnak, így néhány műanyagpohár teszi ünnepélyessebbé az éjféli pillanatot.
Aztán koccintunk. Négy kamasszal, akik talán egész évben arra vártak, hogy nagyfiúként alkoholt igyanak. Ragyogott az arcuk. Csillogott a szemük. Mintha egy beavatáson lennének túl. 
A hidegtől és az izgalmaktól hazaérve, már a jó meleg ágy gondolata is lázba hoz. Remélem, hogy a fiúknak is ilyen tervük van. De nem. Ők még élvezik az éjszakát, bár a percek lassú mulásával kezdenek fáradni. Én pedig reménykedni. 
Biztosra megyek, ezért két helyről is beszerzem a Nyócker című filmet, aminek a megnézését éjfél utánra, az ágyból terveztek megnézni. Három körül meg-be-leágyazunk, kinek hova sikerül helyet találni a Levi szobájában. 
Apával nyugovóra térünk. Nemsokára az egész ház elcsendesül. 
Új év, új ígéretével nyítom ki a szememet. Még mindig csend van. Alszanak. A hajnali kinti minusz fokok éreztetik a benti hatásukat is. A jó meleg kávé hősugárzóként árad szét az ereimbe. Logikus gondolkodás következménye lenne, hogy felkapcsolni a fűtést. De ezt nem tehetem. Négy kamasz (egyenként 175-180 cm közöttiek), összezsúfolva a kis szobában, a lakásban fellelhető összes (téli-nyári, ezesetben a nyári paplanosok jártak jól) paplanunk alatt, a radiátorhoz közel-mellett agyvízforrást okoznék egy ilyen meggondolatlan lépéssel. Továbbra is aggaszt az a tény, hogy mivel ablakot sem nyítottak éjszaka, oxigénhiány következtében maradandó agykárosodást szenvednek. Később megnyugtatnak a fiúk, ne aggódjak, azon már nem lehet rontani. Megnyugodtam. Úgy indul az újév ahogy annak indulnia kell. Minden a helyén van. 
Apával is megoldottuk a kihűlés próblémáját. 
Az első falakon átszürődő ébredező hangok észlelésére rohanok a termosztáthoz, hogy meleget csiholjak a lakásba. 
Visszatér az élet a házba. Meleg van, álmos szemek alól kikuksizó kamaszok téblábolnak a lakás különböző pontjain.
Szeretnének még ma is maradni. A Nyócker című filmet sem látták még (belealudtak hajnalban).Maradt bőven chipsz is. Egy üveg (kölyök)pezsgő is árválkodik még az asztal sarkán. Apán és rajtam nem múlik.
Remélem,  hogy jól érzik magukat a fiúk, de annyira nem, hogy jövőre is jönni akarjanak - poénkodtunk Levivel. De ez még a tavaly volt (december 31-én). Ma már másképp gondolom. Jövőre is szívesen látjuk! Sőt, ajánlom mindnekinek, hogy egyszer próbálja ki, milyen négy kamasszal szilveszterezni.