Gyülekezeti tábor

Életem ott van Isten tenyerén,

Azért nem félek én,bármi fáj nekem:
Mosolyog a szemem,
Száz jajszó között is bízom vakon,
Hitem fel nem adom!
Rám törhet vadul ezer baj,veszély,
Isten így szól: Ne félj!
Mitől és kitől is félhetnék én
Az Isten tenyerén?

Eldugott kis falu ad helyet a csendeshétnek. Nem ér oda a világ zaja, nem látunk politikai hirdetőtáblákat, nem nézünk tévét, nem nyomogatjuk a telefonjainkat, nem hagyjuk, hogy a világi dolgok közénk keveredjenek, és ellopják azt a pár napos békés, meghitt világunkat.  

Virággal körülölelt (tornácos)házak, körtétől, fosós szilvától, sárgabaracktól roskadozó gyümölcsfák sorakoznak az út két oldalán. Az út közepén sétálunk, autó alig jár arra. A falubeliek mindig köszönnek nekünk, mintha régi ismerősök lennénk. 

Éjszaka a békák kuruttyolása adja az éjjeli zenét, reggel a kakas kukorékolása ébreszti a falut. 

Ilyen helyen nem nehéz lecsendesíteni a lelkünket, hogy az igére, a tanításra és a beszéletésekre figyelhessünk.  A kiscsoportos alkalmak kapukat nyítanak meg magunk és egymás írányába. A közös étkezések újfajta élményt adnak. Hálát adunk minden alkalommal az asztalra kerülő eledelért. Új barátságok születnek, a régiek még erősebbekké válnak. Együtt kirándulunk, kisvasútazunk, énekelünk, szalonnát sütünk, és együtt táltjuk a szájunkat a magokból és dióhéjakból faragott csodák előtt.

Az addig ismert arcok mögött megismerjük az embert, a hivőt, a gondokkal küszködőt, a nagymamát, a szakácsot, az óvonőt, a bátort, a túlélőt, a bizonyságtevőt. Mindenkitől gazdagodunk. A figyelmességek, az apró (jó)cselekedetek, a sokat adó ölelések, a pici ajándékok úgy vesznek körül, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

Isten munkálkodik köztünk. 

Utolsó ebédünk a búcsúzást hozza magával. Nem várjuk, maradnánk még. Épülnénk emberségből, megértésből, elfogadásból, hitből, szeretetből. Ott, az Isten tenyerén. 

Ružomberok, Szlovákia

Ružomberok - mondja többször Levi, de nem tudom megjegyezni. 

Anya, hagyjuk! Rózsahegy magyarul, azt talán könnyebben megjegyzed. És valóban. 

Ez a Rózsahegy - ma már kisujjból nyomom, hogy Ružomberok - egy gyönyörű kis üdülőhely, sípályával, bicikliparkkal, felvonóval, friss, oxigéndús levegővel, kis hegyi patakokkal, fürdőzésre is alkalmas picike tóval, és az azt körülvevő kissé giccses faragott (szerencsére csak faragott) medvékkel. 

Szóval, itt ezen a gyönyörű helyen - Ružomberok - idén is rendeztek DH versenyt, a biciklisek legnagyobb örömére, és a szülők idegrendszerének megtépázására. 

Levi és barátai már napokkal előtte leutaznak, pályabejárás címszó alatt, de tudjuk, hogy ez mivel jár. 

Apával csak a versenynapra tervezünk utazást. A négyórás utat zenével, kávézással, sárgarépa ropogtatásával töltjük. Levi időmérőjére éppen odaérünk. Szinte percre pontosan.

Megállunk a paraván mögött, nézzük az órát, a kijelzőt (azon nem látunk semmit), keressük a kivetítőt, de sajnos, vagy szerencsére a versenyszervezők nem készültek vele. Apa a lokátoron követi Levit, majd közvetít: elindult, jön, nem jön , megállt, mégis jön. A "megállt" féknyúz, amit a nyomkövető pár másodperces  frissítése okoz. Ez pont elég arra, hogy lássuk a szemeink előtt a gyerekünk tört kezét-lábát, véres horzsolásokat.  Kb. az utolsó 50 métert látjuk (kb. az 1000 méterből), ez időben kb. 10 másodperc a körülbelüli 4-5 perces átlagos futamidőből. Így is megéri  a négyórás út. Ráadásul kétszer is átéljük, mivel az időmérő és a verseny is kecsegtet minket kb. 20 másodpercnyi izgalommal. Az út hazafelé szintén négyórát vesz igénybe. 

20 másodpercnyi élmény, büszkeség, izgalom, idegesség = 8 óra autóban megtett idő, kb. 500 km (ebből 30 km autópályán)

Ha már ott vagyunk, Apával mi is felülünk a felvonóra, és élvezzük a magasságot, a látványt. Kiülünk a hegyre (majdnem 1000 méter magasan), sikerül egy szélcsatornában elhelyezkednünk, de nem bánjuk, hogy a hajunkat lobogtatja jobbra-balra az áramlat.

Az érzékeim azt sugallják, hogy ha nagyon magasra nyújtózkodom, talán még Isten lábát is elérném. Hagyjuk, hogy átjárjon minket a nyugalom szele, előkerül a hátizsákból a szendvics, miközben nézzük, hogy a szemközti hegyen valaki milyen lelkesen teker a hegy csúcsa felé. 

Megvárjuk amíg a biciklis eltűnik a szemünk elől, és leindulunk a hegyről. Megnézzük Levi futamából az utolsó 50 métert, kb. 10 másodpercet, majd beülünk az autóban és elindulunk hazafelé. 

Régen írtam Leviről

Mit is írhatnék? Például azt, hogy a helyzet változatlan. Levi (még mindig) éli a kamaszok életét.

Korán lefekszik, átalussza az éjszakát, korán reggel kipattan az ágyból, és szó nélkül intézi a reggeli feladatait. 

Sokat tanul. Nem kell noszogatni, kiemeli a könyvet a fiókból, szépen óvtosan belelapoz, megkeresi a leckét, szorgalmasan elolvassa az apróbetűs részeket is. Ez a jegyein is látszódik. 

Nem válogatos az ételek terén. Az olykor mumus káposzta, gomba, karfiol, brokkoli, karalábé is ízlik neki. A hamburgerre és egyéb csikkenekre húzógatja a száját. 

A szobája tiszta. Megigazítja az ágytakarót, reggelente ellenőrzi a porszemeket a könyves polc élén, a szőnyeg rotjait megfelelő irányba fésüli. 

Szabadidejében semmi olyat nem tesz, ami nálunk, szülőknél kiverné a biztosítékot. Nyugodtak vagyunk.

Tanulmányozza a világ működését, az atomfizika rejtelmei iránt érdeklődik. 

És a valóság:  

20 éve "szövetségben"

Jóban. Rosszban. Egészségben. Betegségben. Magasságokban. Mélységekben. Örömben. Szomorúságban. Boldogságban. Gondokban. Nevetésben. Aggodalmakban. Kérdésekben. Közös válaszokban. Élményekben. Könycsepp törölgetésekben. Játékokban. Küzdésben. Harcokban. Imákban. Szeretetben. Gyermeknevelésben. Kitartásban. Hűségben. Mosolyokban. Tervezgetésekben. Döntésekben. Álmok megvalósításában. Sebek kötözésében. Bensőséges beszélgetésekben. Ölelésekben. Összebújásokban. Tanító vitákban. Őrültségekben. Kalandokban. Hangos hisztikben. Meghitt csendekben. 

Backman-t olvastam

"...a szerelem varázslatos, romantikus, féktelen...de a szerelem és a szeretet két külön dolog. Vagy? Nem így van? Senki sem bír éveken keresztül szerelmes lenni. Amikor az ember szerelmes, nem tud másra gondolni, elfelejti a barátait, a munkáját, az éhséget. Ha egyfolytában szerelmesek lennék, éhen pusztulnánk

... ha a szomszéd kertje zöldebb, akkor biztos tele van szarral

... addig kell szeretni egymást, amíg az ember már nem tud a másik nélkül élni. Akkor sem tud, ha közben egy kis időre esetleg meg is szűnnek egymást szeretni, akkor sem....lehet egymás nélkül élni

... a függők a drogoktól függenek, a hozzátartozóik a reménytől

... a szorongással kapcsolatban az a legfurább, hogy káosszal akarjuk gyógyítani a káoszt

... valami különös oknál fogva azok az emberek rendelkeznek a legrangosabb diplomával, akik az íróasztalfiókban tárolják azt

... a bolygó túléli, évmilliárdokig is ellesz emberek nélkül. Csak a saját magunk életét veszélyeztetjük

... nem veszekedhetünk azért, hogy nyerjünk. Mert akkor előbb-utóbb az egyikünk nyert volna. Azt pedig egyetlen házasság sem éli túl

... azzal, aki csak szép, nem lehet sokáig együtt élni, Jullan. De aki vicces, ó, igen...azok örökre kitartanak

... semmi sem terjed olyan járványszerű gyorsasággal, mint a nevetés és a jókedv

... a gyerekeknek nem a világ legjobb szülőjére van szükségük, hanem a sajátjukra

... mert miközben átkeltek a hegyen, a szülei megtanították, hogy a humor a lélek utolsó védelmi vonala, amíg nevetünk, élünk

... elkezdtem behajtani az oldalak sarkát, ahol a szívemnek kedves mondatok voltak

... varázslatos dolog, hogy valakit az alapján meg lehet ismerni, amit olvasott

... sosem várhatjuk el, hogy megnyerjünk egy vitát, csak mert igazunk van

... az embereknek mesékre is szüksége van, nem csak történetekre

...eljön a tavasz. Végül mindig idetalál. A szél kisöpri a telet, a fák zizegnek, a madarak fütyülnek, a természet hirtelen fülsiketítő zajokat produkál, elvégre a hó hónapokon át elnyelt minden hangot

... idegenek vagyunk, elmegyünk egymás mellett, a te szorongásod egy pillanatra hozzáér az enyémhez, a kabátjaink szövetszálai egyetlen pillanatra összegabalyodnak valahol egy járdán, a tömegben. Sosem derül ki igazán, mit teszünk a másik ellen, a másikkal, a másikért

... ha a múltunk lenne az, ami meghatároz bennünket, nem bírnánk együtt élni saját magunkkal

... mert a szülő feladata: vállnak lenni, ahová a gyerekek kiskorukban felülhetnek, hogy lássák a világot, nagyobb korukban felállhatnak, hogy elérjék a felhőket, olykor-olykor pedig rátámaszkodhatnak, ha elbizonytalanodnak. Bíznak bennünk, míg minket összetör a felelősség, mert még nem jöttek rá, hogy fogalmunk sincs, mit művelünk "

Bakancslistás nyaralás

Garda-tó ✅

Nem megyünk vissza? - kérdezi Apa egy héttel a nyaralás után. Indulnék azonnal. Költöznék is szívesen. Apa megígérte, amint nyerünk a lottón, összecuccolunk és Riva del Garda lesz az új otthonunk. 

Első Levimentes nyaralás ✅

Levi első szülőmentes hete ✅ "...még, még, még....ennyi nem elég..." (Rebublic)

Olasz óvárosi lakásban lakni ✅ 

Olasz ételek✅

Pálmafák, leanderek, olivafák alatt pihenni ✅

Riva del Garda ✅

Itt tornyosulnak felünk felett az Alpok. Lábunk előtt a tó víze csobban. Itt van az otthonunk egy hétig. Itt érezzük magunkat otthon , sajnos csak egy hétig. Itt ülünk ki estenként a főtérre. Itt lesz ismerős minden épület. Itt töltődik a lelkünk. 

Sirminone ✅

A Garda-tó legdélebbi városa, a mi szállásunk az ellenkező csúcson van. Sziklák alatt, tó mellett, motorosok között haladunk dél felé. Élménysokkot kapunk. A városban fokozódik a hatása. A város egy kis ékkő az erődjével, az égig nyúló olasz ciprusaival, az árnyékot nyújtó olajfákkal, színpompás leandereivel, és középkori macskaköves utcáival. Sorozatosan raknám a ✅ -kat, de a Scaligeri vár ✅-tlan marad. 13.30-kor bezár. 15 óra körül lepattanunk a lakattal őrzött ajtóról. Majd legközelebb megnézzük 😎

Út Sirmione felé (katt ide!)

Malcesine, Monte Baldo ✅

Mindent magunkhoz vesszünk amire szükségünk lehet. Esőkabát, meleg pulóver, vízhatlan cipő,távcső, maximálisan feltöltött telefon, fehérjeszelet, víz, türelem, kitartás. A beharangozott háromórás várakozással ellentétben hamar elérünk a felvonóig. Pár méter választ el a felvonó ajtajától, ám előtte áthúzzák előttünk a kék madzagot. Meggondolják magukat, még beférünk a 80 fős felvonóba. Megállás nélkül nyomkodjuk a fényképező gombját, folyamatos wow-k töltik be a kötélen logó kapszula szűk terét. Félúton kiszállunk, átsétálunk a másik lanovkához, és írány a csúcs. Beleszaladunk a felhőbe, minden szürke-fehér színben játszik körülöttünk. A 360 fokos panoráma rejtve marad előttünk, érzékeljük a mozgást, viszonyítási pontunk nincsen. Élvezzük ezt így is. 

1773 méter magasan azért marad egy kis látóterünk, a felhőző nyugágyakban pihennek a turisták, lehet kávézni, enni-inni, a bátrabbak sétálhatnak is. Mi bátrak vagyunk. Kacérkodunk a felhőkkel, játékosan hol ránk borítják sűrű lepeljüket, máskor a szemünkbe tolják a nap sugarait. Vége a mókának, nehéz párájukkal megülik a hegy ormát. A gerincen futó sétaút ködbe vész. Ketten maradunk Apával. Körbeölel a felhő, lágyan rárázza tartalmát a hajunkra, széllel simogatja egyre nedvesebb ruháinkat. Látótávolságunk egy méter. Apával sziporkázunk: menjünk tovább, nézzünk szét, meg jó hogy hoztunk távcsövet, és más szellemes gondolatok mentén vidámkodunk egyre jobban vacogó fogakkal. Felvillan szemeink előtt a hegy aljában lakó középkori város, Malcesine, ahol minden valószínűség szerint süt a Nap, és ahol jeges limonádéval oltják szomjukat az emberek. 

Egy vágyunk marad. Lejutni. Félúton meglátjuk az alpaka gyapjúból készült sapkákat, zoknikat, kesztyűket, vastag pulóvereket áruló standot. Az agytekervényeim is lassulnak a hidegben, kérem Apát, hogy vegyen nekem lapkasapkát. 

Leérve levesszük a pulóvert, lerázzuk hajunkról a hegy nyomait. 35 fokban megnézzük a jellegzetes fecskefarkú mintával díszített Scaligeriek kastélyát, amely az egész környék meghatározó építménye. A látvány fantasztikus. A környék lélegzetelállító. Szó szerint bennünk akad a szusz, amikor a harangtoronyban mintegy másfél méterre tőlünk megkondul a hatalmas vasmonstrum. Háromszor is.

Limone sul Garda ✅

Citromcsoda. Citromos mintázatú az utcatábla. Citrommal körbevont házszámok virítanak a falakon. Citromfák lógnak a betonból. Citromos táblák beépítve a járdákba hirdetik a "citrom-ház" hollétét. Citromos kötények csábítják a háziasszonyokat. Citromos árudák kínálják a portékájukat. 

Csoda, hogy Limone a város neve? Nem csoda, de meglepő, hogy a limone  nem citromot jelent, hanem határt. A város történelme során a citromtermesztés volt a fő megélhetési forrásuk, azonban a világháború során az aktív katonai élet miatt evakuálták a lakosságot. Visszatérésük után már nem a citrom jelentette a fejlődésüket, de a mai napig a kisváros jelképe.

Hajózás a Garda-tavon ✅

Gyaloglás a Garda-tó partján ✅

Varone vízesés ✅ Tenno tó ✅

Az esőkabátot beraktad a táskába? - cikáznak a kérdések a lakásban indulás előtt. Az esőkabát a legfontosabb kelléke az előttünk álló napnak. Az egyedülálló látványosságnak számító vízesést nézzük meg, amely 20 000 (!) év alatt tört utat magának a sziklákban.  A vízforrás a 8 km-re lévő Tenno tóból ered és fut le  Riva del Gardánál a Garda-tóba.

Ez a nap is tartogat bőven szépségeket számunkra. Lassan felvillan a "megtelt" gomb az agyunkban. Nem csak a sok-sok kilométertől kezdünk fáradni, de az élmények is megterhelik az érzékszerveinket. 

115 lépcsőfokon baktatunk a vízesés felé. Mindkét oldalon az arborétum csodálatos virágai vezetnek. Magunkra vesszük az esőkabátokat, nem tudjuk, hogy mikor lesz rá szükség. Aztán meglátjuk a bejáratnál kapható egyszerhasználatos fehér esőkabátokban a barlangól kifele tartó embereket. Nagyon "szellemesek". És vízesek. 98 méter magasról lezuhanó, hangosan morajló víz töri meg a csendet. Az állunk meg leesik. Nem csak a víz ásott magának medret, a napsugarak is keresnek réseket a sziklahasadékokban. A természet teszi a dolgát. A szívárvány színeivel festi meg a vízcseppeket. 

Non plus ultra. 

Levezetésként körbesétáljuk a Lago di Tenno-t. A tengerszint feletti 600  méter magasan fekvő tó híres a vizének színeiről - a türkizkéktől a smaragdzöldig - amely az évszaknak és az időjárási viszonyoknak megfelelően változnak. Elvileg körbesétáljuk, azonban a 35 fokos napsütésben túlélő túrának éljük meg. Jogosan. 

Eső a Garda-tónál ✅

Időjárás előrejelzés egy héttel korábban: eső, zivatar, vihar, szél. 

Nem kell hinni az applikációknak - bíztatnak az ott élők. Két éjszaka csattog, zuhog, rázza a spallettákat a szél, istennyila uralja az eget. 

Reggelre a lecsendesett táj eltűnteti a hangos éjszaka jeleit. 

Csütörtök délelőtt lassú eső mossa Riva del Garda utcáit. Nem bánjuk, végre egy kicsit pihenhetünk.

Monte Baldo napsütésben ✅ 

Mi már tudjuk, hogy nem kell órákat várni a felvonóra. Tévedünk. Három órát állunk sorban, egy szobányi helyiségben kb. 100 ember, bábeli zűrzavar, visító gyerekek, hisztiző feleségek, csendben, némán tűrő apukák. Vagy fordítva. 

Látjuk a 360 fokos panorámát. Látjuk a hegyeket. Látjuk a siklóernyősöket. Látjuk a lapkasapkát, de már nem kell.  Látjuk a hegyeket összekötő túraútvonalakat. Látjuk a hegygerinc vonulatát. Látjuk a Garda-tavat fentről. Látjuk, hogy volt értelme újra feljönni. 

Katt ide!

Verona ✅

"Ki véletlenül erre jár, egy furcsa, vad várost talál.

A szép Verona nem vitás, a többinél kicsit más!

Ki össze-vissza utazott, és mindent végig olvasott.

Nem segít a sok tudás, a mi Veronánk más!"

Lejárjuk a lábunkat ✅

125 375 = 86 kilométer ✅