Üdvözöllek az oldalamon! Köszönöm, hogy megtisztelsz a látogatásoddal!

2019. május 2., csütörtök

Éljen május elseje!



Na milyen ötletem volt mára? - kérdezem Apától , miközben a több színben pompázó , hatalmas bokorként elterülő rhododentronok között sétálgatunk. Na, ja! - válaszol Apa , és érzem a hangjában a nem mindennapi látvány tetszésének erejét. 
Jófej vagyok - folytatja Apa az önértékelését. Kicsit morgok, kicsit hisztizek, de megyek - mondja a mosolya mögött megbújó őszinteséggel. 
A pénztárnál kigyózó hosszú sor és a szeles idő sem tudja elvenni a lelkesedésemet, az útról egy-két bokor sejteti az arborétum ránk váró csodáit. 
Kéz a kézben lépünk be a kapunk, de hamar elengedjük egymás kezét, a telefonok fényképgombjai folyamatosan működésben vannak. Nem lehet betelni a látvánnyal. A virágok mintha csak ránk várnának, szinte mosolyogva hívogatnak egyre közelebb, az élénk színek már nem lehetnének ennél erősebbek. Az összkép tökéletes. A harmónia teljes. A látvány magáért beszél, de ez még nem elég ahhoz, hogy minden láncszem a helyén legyen.  A romantika is körbeölelte a napunkat. 



A séta fogalma itt is más jelentéssel bírt Apa számára és számomra is. A sokszor elhangzott szlogen most is felszínre tört, "ha ennél lassabban megyünk, visszafele haladunk", mondja Apa, miközben a tötymörgő nézelődők elmélyültek a szemetkápráztató látványban, addig én próbáltam minél több színre, formára, méretre ráfokuszálni a "rohanás" közben,  hogy legyen miből itthon emlékeznem. 
Nem ugrunk be Révfülöpre, Erzsikéékhez ?- fordul felém Apa a kijáratnál. Vigyünk neki fuxiát - ezzel igent mondva az ötletére. 
Mire a hosszú sor után kifezetem a különleges virágaiban pompázó növényt, és beülünk az autóba, Apa már bizonytalan az előbbi ötletével kapcsolatban. A GPS túl sok kilométert tol a képünkbe, elfáradtunk, a jó levegő is megtette a hatását, éhesek is vagyunk, megyünk haza. 
A gondosan becsomagolt szendvicseinket az útközben véletlenül meglátott bögötei István-hegyi kilátó tetején esszük meg. A látvány innen is pazar. 





Két óra múlva olyan fáradtan szállunk ki az utóból az udvaron, mintha egész nap a bányában dolgoztunk volna.
Egy kis szundival tettünk pontot a nap "i" betűjére. 
És lett egy fuxiám is ☺

Nincsenek megjegyzések: