Fogadóóra

Szeretjük is meg nem is. A gyerekünket új aspektusból láthatjuk, a tanítók, tanárok jóvoltából a fogadóóra után kezdünk kicsit bizonytalanná válni, és eluralkodik rajtunk az az érzés, hogy a gyerekünk valójában skizofrén, amire eddig nem jöttünk rá.

Még hogy a mi, majdnem mindig szófogadó, időnként szorgalmas, néhanapján rendet rakó gyerekünkről kiderülnek más tulajdonságok is? 

Alsó tagozatban egy tíz perces szembesítésnél a tanító nénik rövid és tömör összefoglalója: Levente okos, jó képességű, nagyon intelligens, ám DE kissé lustácska, szétszórt, és a magatartása bizony hagy némi kívánnivalót maga után. 

Felvértezve magamat indultam immár a felsős fogadóórára. Már nemcsak a tíz perces szembesítést kellett túlélni, hanem öt tanár tíz perces ítéletét kellett mosolyogva végig ülni, miközben belülről meg érzed, hogy valami szétfeszít, és ide neked azt a gyereket, de azonnal!

Elsőként a fiatal, kedves, mosolygós magyar tanárnőhöz estem be...felkészülve mindenre. A Levente okos, jó képességű, nagyon intelligens, ám DE kissé lustácska, szétszórt. Hmmm....lemaradt a már alsó tagozatból jól ismert magatartásos beszámoló. Á, nem. Azzal semmi gond. Kedves tanárnő, fussunk neki még egyszer! A suttogó hangom miatt, nyilván nem értette jól a nevet, így tisztázom, hogy én a Vági Levente anyukája vagyok. Megnyugtat, hogy valóban nincs gond a magatartásával (akkor még), sőt a gyakran nagyon hangos osztály csítításában Levi is besegít. Ha már a tanárnő a saját hangját sem hallja, Levi előkapja a tolltartójából a sípját és belefúj. Csend lesz a teremben...főleg a döbbenettől. Kezdem magam kihúzni, elönt a büszkeség. Nem tart sokáig. Előkerül a témazáró dolgozat. Sokkot kapok. Aztán látok rajta egy nevet. Nem a Levié. A remény érzése szétárad a sejtjeimben. Mondom én, hogy összekevert valakivel a tanárnő. És amikor visszanyújtom a dolgozatot, hogy biztos ott lesz valahol a Levié is - egy kicsit magasabb pontszámmal - , felvilágosít, hogy a bal oldali név a dolgozat írója, és hát persze ott virított a jól ismert, szívemhez közel álló név. Na de ki a másik? Hát a padtárs, akiről esetleg másolni lehet dolgozatírásnál. Na, de tanárnő! Ez micsoda feltételezés? 

Átesve a felső tagozat első fogadóórás szűzkeresztségén, immár bátrabban léptem be Piroska néni osztályába, aki kedves mosolyával tálalta Levi angol órás aktivitását. Nem tudott sokat mesélni. Kissé félve kérdeztem rá a magatartására, tartva attól, hogy a magyar tanárnő által felépített enyhe lábakon álló jó magatartási kártyaváramat hamar lerombolják. Szinte észre sem lehet venni, hogy a teremben van - nyugtat meg a tanárnő. Mivel Piroska néni is felfedezte a Leviben mélyen szunnyadó képességeket, így az első padba ültette, hogy álmából néha felébresztve beavathassa az angol nyelv szépségeibe és rejtelmeibe. 

Az emelt rajzos fiatal temperamentumos, amolyan csípdmegfogdmeg jellem, egy mondatban összefoglalta amit tudnom kell: tehetséges , kamasz, de határozottsággal minden megoldható. Vagy a tanárnő tud keveset, vagy én sokat.  Határozottan kijelentem, hogy én is úgy gondolom... de egy kiskamasznál soha nem lehet tudni semmit...ezt viszont biztos forrásból tudom. 

Az osztályfőnök, Etelka néni kedvessége biztonságot érző hálót font körém, és úgy éreztem hogy már nagy baj nem lehet. Tanári rátermettsége megláttatta vele is a Leviben rejlő lehetőségeket, de hamar fel is mérte, hogy társul hozzá egy adag figyelemhiányosság, és a barátok közelsége bizony a magatartására is hatással van. Ezért Etelka néni mintegy bástyaként két csendes lányt ültetett Levi két oldalára, ezzel megvédve őt az órai csínytevésektől és egy kicsit saját magától is. 

Megkönnyebbülve hagytam el az iskola épületét. Nem repestem az ott hangzottaktól, de nyugtáztam magamban, hogy végül is jobb lett mint amire számítottam. És jó is lenne ebben az érzésben ringatózni, ha nem lenne ott a DINA, ami a napi aktualitásokat tálalja elénk. Levi szerint ez könnyen megoldható: ne nézzünk bele. A fogadóóra következményeként felmerül bennünk a kérdés: lehet, hogy a gyerekünk skizofrén, mi meg mazochisták vagyunk?