Nehéz egy olyan bejegyzést írni, ahol a leírt szöveg nem adja vissza azt a hangsúlyt, azt a szívből jövő szót, annak a bizonyos szónak a tartalmát, ízét, hangulatát és őszinteséggel átitatott mondanivalóját.
Nehéz úgy írni egy helyzetről, egy párbeszédről, egy cinkos és huncut mosolyról , hogy átérezze az olvasó azt a meghittséget, békét, nyugalmat amit a pillanatnyi helyzetben, olvasás közben átéreztünk, nem értheti meg azoknak a perceknek a valódi szeretettel körbeölelt hangulatát aki nem emelkedett fel velünk az olvasás örömével együtt egy másik dimenzióban.
Nem a most kezdődött advent miatt érzem ezeket. Van története, van vidámsága és van lelke.
Levi soha nem volt az aki az érzelmeit szavakba önti, ha elmondtuk neki, hogy szeretjük, jött a válasz : én is. De sokszor ez inkább reflexszerűen bukott elő belőle , aminek valóságtartalmát soha nem vontunk kétségbe. A sokszor kimondott szavak egy idő után talán elcsépelődnek, elveszítik jelentőségüket és folyékonnyá válnak vagy eltűnnek mint a kámfor. De az a szó, amit a tegnap este kaptam, nem fog eltűnni, beleírta jó mélyen az emlékezetembe, a szívembe magát és életem végéig hűen fog bennem élni.
Az utóbbi hetekben az egyik gyerekkori nagy kedvencemet olvassuk estenként Levivel , a Csipikét. Kicsit gonosz, kicsit akaratos, kicsit házsártos, de mégis szeretetteli kis hüvelyknyi emberke. Nagyon szeretjük a Levivel, jókat mosolygunk rajta és egy-egy számunkra szállóigévé vált mondattal ugratjuk egymást. Még jobban összekötött minket , nemcsak az együtt töltött idő, hanem együtt nevetünk rajta, együtt próbáljuk kitalálni a történet további részét és együtt mondjuk az olvasás végén: Fel a fejjel, ki a mellel, bátor ember aki nem mer!
A minap este is így ért véget az esténk, aztán jött a szokásos esti puszi , villanyoltás ... majd egy szó jutott el a fülemhez, majd a szívemhez ... SZERETLEK jött a hang a hátam mögül. Egy őszinte hang , egy őszinte szó, egy őszinte kis Emberkétől. Az anyai szívemet telibe találta!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése