Az a fránya mérleg, az az olcsó kis vas- és műanyagdarab, amely hatalmat tud gyakorolni kedvünk, hangulatunk és egészséges önbizalmunk felett. Nem kell mást tennünk, csak ráállni és lélegzetvisszafojtva várni azt a pár tizednyi másodpercet, amíg a mutató szembesít a valósággal. Vagy az álvalósággal. Ha tetszik amit látunk, gyorsan leszállunk a mérlegről, nehogy meggondolja magát és rájöjjön, hogy mégsem jól mért, ha nem tetszik amit látunk ...
mostanában nem tetszik amit látok, és a hiba persze nem az én készülékemben van. Odafigyelek a táplálkozásra, újra űzöm a Ducitréninget, gondosan megteszek mindent azért, hogy mérlegelés előtt a felesleges dolgaimtól megszabaduljak. De nem! Nagyon makacs a mérlegem. Tudom, persze, hogy csak az én bosszantásomra. De én nem hagyom magam! Bizakodva lépek rá, de a mérleg vigyorogva a képembe tolja a 65 kilót. Leszállok, majd teszek egy újabb kísérletet. Na ná, hogy újabb 65 kiló. Nem-nem, ez nem lehet, te mérleg, szedd már össze magad! Harmadik ráállásnál végre kimozdul a mutató, csak nem a jó irányba, 65 kiló fölé sunnyog egy picivel. Kezdem elveszíteni a türelmemet, és látom, hogy a mérlegnek sem tetszik ez. Követelve az igazamat, teszek egy újabb próbát. És újabbat. És igen! A mérlegem megjavult, vagy elveszítette a türelmét, rám hagyva a makacsságomat, esetleg a sok mérlegre való fel-le ugrálás jót tett a testsúlyomnak, és ötödszörre végre: 64 kiló! Hát nem megérte ez a sok fáradozást?! Én meg boldogan, önbizalomtól duzzadtan és elégedetten szállok le a mérlegről, a memóriámból törlöm a 65-ös számot, és egész nap a mérlegem feletti győzelmem ízével járom az utam ...mégha egy kicsit szűknek is érzem az aznap viselt felsőmet. De megérdemlem ezt a mámorító érzést, hiszen megdolgoztam érte.
3 megjegyzés:
És a 65 nem jó???? könyörgöm, és kiegyeznék vele azonnal, az biztos! Cseréljünk mérleget, bár az enyém is az a sunyi fajta ....
A tiéden van 64-es? Mert akkor cserélhetünk :-)
Megjegyzés küldése