Tósport-nap (Velence)

Nézem az arcát. Az izgatottság helyett gondterheltséget látok. Minél több MTB-s kerekezik el előttünk, egyre nagyobb az arcára kiülő bizonytalanság.  Meggondoltad magad? - kérdezem Levitől. Nem, dehogy! - mondja, bár érzem a határozatlanságot a hangjában. Nem biztos, hogy cyclocross kerékpár bírni fogja az ismeretlen terepet, de megpróbálom - győzködi magát. Engem is. 

Levi MTB biciklije a verseny előtti napokban kerül szervízbe. Még mindig ott van. Marad a választási lehetőség: visszalépni, vagy nem éppen erre a célra alkalmas országúti biciklivel vág neki a 26-km-es erdei távnak. 

Van még egy óra a rajtig. Apával felmászunk a velencei Bence-hegyi kilátóhoz, tetszik a látvány. Élvezzük. Megtelik a várakozási idő tartalommal. 

A mikrofonban megszólal a rajthoz invitáló hang. Levi is besorol, most már izgatott. Kihívással néz szemben. A lényeg, hogy érezd jól magad! - biztatjuk Apával, de látom az elszántságot a szemében, hogy a megmérettetés fontos(abb) számára. Érthető. A visszaszámlálás után a felvezető autót követik a bringások. Levi arca is feltűnik a tömegben. Büszke vagyok rá. Mutagatnám mindenkinek, hogy ő az én fiam, de a többi hozzátartozó is hasonlóan érezhet.

Apával kávéra vágyunk. Én előbb mosdót keresek. Csend van, kihasználom, kérem Istent, hogy vigyázzon Levire. Nagyon. Nyomatékosítom a kérésem. Többször is. 

Apa hosszú kávét rendel. Még egy rövid kávéra sem lett volna elég időnk, megszólal a telefon. Levi - vírit a kijelző. Összerándul a gyomrunk. Nem jó jel. Defektet kaptam - mondja szinte sírva. Leeresztett a hátsó kerék, a start után 3 kilométerre. Talán pont abban a pillanatban amikor a mosdó magányos csendjében Isten segítségéért fohászkodom. 

Hát így vigyázol rá? - teszek szemrehányást az ég felé nézve. Így - hallom szinte azonnal a választ. Vagy érzem a választ. 

Belőjük a koordinátákat, és megnyugtatjuk Levit, hogy nemsokára érte megyünk. Mennénk. Az autó felé útközben eszünkbe jut, hogy Levinél maradt az autó kulcsa, miután a visszaszaladt a kamerájáért. Újabb akadály gördül elénk, de nem morgunk, nem káromkodunk, hanem a megoldásra koncentrálunk. Apa nekivág gyalog a három kilométeres (oda-vissza 7 km) távnak, én addig fel-le sétálgatok. Gondolkodom. Kitörlöm a fotókat, hogy ne maradjon emlék erről a félresikerült napról- morfondírozok. Kitöröljük az emlékeinkből.  Pedig milyen jó felvételek készültek! Kár értük. 

Valahonnan hála érzése csap át rajtam, mint egy jól írányzott villám. Hálás vagyok, hogy nem az erdő közepén történt a defekt, egy sokkal nehezebben megközelíthető helyen. Valamiért azt érzem, hogy Isten "felügyelete" révén nem történt nagyobb baj. Ezt kértem Istentől. Meghallgatott. 

Nem törlöm ki a fotókat. Örömmel nézegetem.  

Nem ilyen napot terveztünk. De nagyon sokat kaptunk tőle. Én hitben megerősítést. A családi összetartás újbóli megtapasztalását. Levi a kudarc és csalódottság feldolgozásában tesz előrelépést.  A vívódásból feloldozást nyer,  amikor a bicikliszerelő szakértelme elsimítja a lelkiismeretfurdalás érzését: az MTB bicikli kereke is hasonló sorsra jutott volna. Megerősödik bennünk az eleve elrendelés érzése. 

Ma tapasztaltunk. Tanultunk. Fejlődtünk. Kellenek az ilyen napok. 

Keressük a következő versenyeket.

Prohászka Ottokár: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.

Utóhang

Fél hatot mutat az olivabogyós óra az ebédlő falán. A másodpercmutató rendületlenül körbejár, de akármikor felnézük az órára, makacsul ragaszkodik az állandósághoz, a fél hathoz. Mintha megállt volna az idő. Sajnos, mégsem. Hamar eltelik a hét. 

Megint gazdagodunk élményekkel és tapasztalatokkal. Néhány dologban már rutinosabbak vagyunk. Két éve irigykedve néztük az ENC eszközzel pillanatok alatt átjutó személygépkocsikat, miközben mi értékes perceket (összeadva órákat) várakoztunk az autópálya fizetőkapujánál. Idén már résen voltunk. Mi is beszereztünk egy ilyen kütyüt. 

A tikkasztó hőség egyetlen előnye, hogy a több liternyi megivott folyadékot kiizzadtam, így a 250 forintos wc használatát ritkán kellett igénybe venni. 

A parti büfékben az ásványvizet aranyárba mérik. Akár 600-700 forintnak megfelelő kunát is felszámolnak a szomjas vendégeknek egy fél liter (hideg) ásványvizért. Első nap után már tanulunk, visszük magunkkal a hütőládánkat tele pakolva ásványvizzel. 

A modern kor gyermekei vagyunk. Kétségtelen. A minden jóval felszerelt apartman előnyeit élvezzük. A klima kifejezetten jól jön, éjszaka csak amellett tudunk pihenni. Mikróhullámú sütő valahogy mellékesnek tűnhet a házigazda számára, így hiába keressük, nem találjuk. Kétségbeesünk. Hogy melegítsük fel a rántott húst? Az otthonról vitt maradék rizzsel mit csináljunk? Megoldjuk, bár kétségtelen megkönnyítette volna az életünket, ha betesznek egyet a konyha egyik sarkába. 

Reggel is fél hatot mutat az óra. Még mindig. Egyre nagyobb kupac halmozódik fel a nappali közepén. Két hűtőmágnest vettünk emlékbe, hogy lehet, hogy ennyivel több csomagunk lesz hazafelé? 

Körbefutjuk a helyiségeket, ne maradjon semmi ott. Ha mégis, reméljük, hogy jövőre megtaláljuk. 

A hetvenes éveikben járó nagyon szimpatikus házaspár (házigazdánk), mosolyogva konstatálja, hogy minden tökéletes volt. Mi sem győzünk hálálkodni. Mivel közös nyelvet nem beszélünk, mutogatunk egymásnak. Kapunk egy hútőmágnest ajándékba tölük, és egy műanyag dobozt is teleraknak érett fügével. Kezet fogunk majd egy "dobro je" -vel (viszontlátásra) elköszönünk tölük. 

Kigördülve a kapun, magunk mögött hagyjuk a helyet, a hetet. Az élményeinket magunkkal hozzuk.

Útközben még betérünk Zágrábba.

Egy kétórás parkolójegyet váltunk, de többet felesleges is lett volna. Keveset látunk az óvárosi részből, főleg az utcák zsúfolt zsibvásárai és kiülői miatt.

Teljes kép és hangzavar. Még hűtőmágnest sem veszünk. Ez jelent már valamit. (Megrögzött hűtőmágnes vásárlók vagyunk, amerre járunk, gyűjtünk.)

Azért találunk néhány szép epületet, látványosságot, de ezzel hamar végzünk. 

Vár az otthonunk. Reméljük, hogy Cirmi is izgatott már a hazatérésünk miatt. Elindulunk. A határnál csak ennyit mondunk: viszlát jövőre Horvátország! 

Pont az I-n

IGEN, IGEN, IGEN!  Nincs a billentyűzeten I aminek pont van a tetején. Az utolsó itt töltött napunk pedig megérdemelné. 

A hajónk reggel kilenckor indul a krk-i kikötőből.

Közel nyolcórás út áll előttünk. Elfoglaljuk a helyünket, hozzák a szíverősítő welcome drinket.

Szükség is van rá. A hajó úgy csúszik a tengeren, mint kés a vajon. Egy darabig. Enyhe szél támad, a hajót mozgatja. A jobb oldalon ülők kapnak is egy jó nagy adag hullámot a nyakukba. Írok az otthon lévő családtagjaimnak, hogy ha esetleg mára nem lenne okuk az örömre, akkor annak örüljenek, hogy szárazföld van a lábuk alatt. Mit nem adnék egy talpalatnyi stabilitásért. Levonulok a zárt részbe. Lent jobban látom a magasra törő hullámokat, fent jobban lehet érezni. Becsukom a szemem, ringatozók. Így elviselhetőbb. A szél megáll, a  hajó újra siklik.

Rab szigetéhez közeledve meglátjuk a festői négy tornyot. Katt ide: A négy toronyról

 Kapunk két és félórát. Érezzük, hogy délebbre jöttünk. Hatalmas pálmafák magasodnak az ég felé, a sziesztaidőt itt betartják. Apa még az utolsó percben fel tud menni az egyik kilátó toronyba, majd utána bezárják a kaput. Idő van. Pihenőidő.

Mire visszaérünk a hajóra, már terített asztal vár ránk.

Benne foglaltatik az árban, választhatunk halas vagy húsos étel közül. Ásványvizet, üdítőt és bort is felszolgálnak. Kenyér is kerül az asztalra. Továbbindul a hajónk Pag szigetére. Tökéletes forgatókönyv. A sírályok kísérnek. Az asztalokra kirakott kenyéradagunkat feláldozzuk a sirályok javára.

A sziget elején, Lun helységben áll meg a hajónk. Néhány ház, egy kis betonpart pár hajóval. Viszont micsoda leanderek színesítik az amúgy is tarka tájat!

Semmi extra nem  jellemző a településre, de itt már lehet fürdeni.

Elindulnék felfedezni a helyet, de nem igazán van semmi látnivaló, a 160 éves fa kereséséről szívesen mondok le Apáért. Maradok a hajó hűvös helyiségében és olvasok, amíg Levi és Apa a hajó közelében fürdenek a többi utassal. 

Észre sem vesszük, hogy mennyire szalad az idő. 180 fokot fordul a hajó, visszaindulunk Krk felé. Kopár, sziklás , lakatlan szigetek mellett suhanunk el. Folyton pásztázzuk a tengert, szemünk a beígért delfineket keresi. Levi a hajó legmagasabb pontjáról lát párat, mi Apával ( és a többi turistával) elhisszük, hogy körülöttünk úszkálnak. Jó lett volna látni is őket. Uzsonnára kapott kakós nápolyszelettel kárpótolnak minket, majd a Stara Baska gyönyörű öblei kötik le minden figyelmünket. Tátott szájak, kattogó fényképezőgépek a hajó minden részén. 

Pontos menetidő szerint kiköt a hajónk Krk város kikötőjében. 

Sok az élmény. Fáradtak vagyunk. Nem zárhatnánk méltóbb nappal a nyaralásunkat. 

Együtt-egymásért

Kiköt a hajónk Pag szigetén. Másfél óránk van. Apa és Levi fürdeni vágynak, én a 160 éves olivafát szeretném megtalálni. Útjaink elválnak egy kereszteződésnél, a fiúk lefelé, én felfelé indulok. Apa figyelmeztet a 20 fokos emelkedőre, természetesen megint a kánikulában. Caplatok felfelé a hegyen. Néhány perc múlva Apa hangját hallom a hátam mögött. Lemond a fürdésről. Látni és tudni szeretné, hogy minden rendben van velem. Nem lepődök meg. Apa ilyen.  Meghatódok. Már nem fontos az öregfa megtalálása. Lemondok róla. Kézenfogva visszafordulunk.

Krk. 5 nap.

Mintha fáradnánk. Reggel kilenc órára Pinezicibe kell érnünk. Este húzzuk egy kicsit a szánkat, hogy hajnali hétkor kelni kell. Az előző napok délelőtti lustálkodásai után órára ébredni (már akinek), nem kedvtelő dolog. De a program csábít, ez segíti a reggeli készülődést. 

Szűk kis utcákon kaptatunk felfelé a hegyen, a tengertől távolódva. Akkor most hogy is lesz? Könnyűbúvárkodni megyünk. Fel a hegyre. Lelki szemeink előtt megjelenik egy kis kertimedence, benne aranyos, színes gumihalacskákkal. Cápát is képzelünk belé. 

Az utca utolsó házánál leparkolunk. Két szimpatikus férfi jön üdvözölni. Megnyerő stílusuk, határozott kézfogásuk bizalmat ébreszt bennem, nyugodt szívvel bízom rájuk a fiúkat. 10 perces erkélyes gyorstalpaló után, leindulunk a tengerhez. 

Büszkén nézem a fiúkat. Milyen jól áll nekik a búvárruha! 

A könnyűbúvárkodás kb. 30 kilós felszerelését  a hátukra rakják a segítők (Tamás, Gyula), és elindulnak a tenger felé.

Ők izgatottak, én izgulok. Eltűnnek a szemem elől. 

Nem jó érzés, bár tudom, hogy jó kezekben vannak, és lemerülve a tenger aljára egy életre szóló élményt szereznek. 

Percenként rápillantok az órára. Megkönnyebülök, amikor buborékokat fedezek fel a tengervíz sima felszínén. 

Aztán még egyet. Kibújnak a fejek. 

Ez nagyon jó volt - mondja Apa. Levi fokozza: k*rva jó volt. Apa 8-9 méter mélységben fedezheti fel a tenger élővilágát, Levit "csak" 7 méterig viszik. Egyet bánnak csak. Hogy "csak" ennyi volt. 

Félnapos program lévén, tervezgetünk a nap további részével. A pénteki egész napos program szükségessé teszi, hogy letudjuk az ajándékvásárlásokat. A paprikáskrumpli is elkészül. Mivel mércét abban nem tartunk, tele gyomorral már csak az ágyig tudjuk vonszolni magunkat. 

Délután Levi biciklire pattan. Vrbnik felé veszi az írányt. A legkeskenyebb utcánál áll meg. "Biztos, hogy nem fog az a gyerek átférni a biciklivel" - hallja a háta mögötti magyar szavakat. Rájuk néz, és mosolyogva közli, hogy nem is szeretné megpróbálni. 

Apával a parton sétálgatunk, és találunk Krk-ben is egy újabb strandot. Apa felméri a krk-i vízek halállományát is. A reggeli tanfolyam után már könyebben ismeri fel őket. 

Újra Vrbnik

Megtaláltuk! A csudába is! Előző nap lejártam a lábam, hogy megtaláljam a világ legkeskenyebb utcáját. Ma újra visszatértünk. De én itt jártam a tegnap többször is - mondom a fiúknak. Na, ennyire keskeny, hogy fel sem tűnik, hogy ott van egy (kis) utca.

Jó kis motiváló fogyókúrás hely az ottlakóknak. Egy nagyobb bevásárlás megejtése után, a hazaszállítás kicsit problémás lehet.

Sétálgatva a csúszos macskaköves útakon

felfedezünk erkéllyel a tenger irányába néző kis épületet. Kicsi, aranyos, szívünkhöz nőtt.

De jó lenne ilyen helyen lakni !- álmodózunk. Fotózzuk , hogy otthon legyen mit nézegessünk a bevonzás törvénye alapján. Mi nagyon szeretnék ilyen helyen lakni. :- )
Ez pizzéria! -  esik le a tantusz. Nem sokat győzködjük egymást, a paprikáskrumpli elkészítése még várhat egy napot, beülünk. Azaz kiülünk. Alattunk a tenger. Előttünk is. A hátunk mögött is.

Amíg a számlára várunk, Apa felfedezi a tenger horizántján a delfinek ugrálását. Nagyon messzire, de néha mi is látjuk ahogy fel-felugranak a vízből. A péntekre betervezett hajóútra ígérnek nekünk delfin látványosságot is. Remélem, hogy erről a delfinek is tudnak.
Tele gyomorral kérdésessé válik a fürdőzés, de Apa szeretne egyet csobbani. Levi a bringát választja, visszateker Krk-be.