Tósport-nap (Velence)

Nézem az arcát. Az izgatottság helyett gondterheltséget látok. Minél több MTB-s kerekezik el előttünk, egyre nagyobb az arcára kiülő bizonytalanság.  Meggondoltad magad? - kérdezem Levitől. Nem, dehogy! - mondja, bár érzem a határozatlanságot a hangjában. Nem biztos, hogy cyclocross kerékpár bírni fogja az ismeretlen terepet, de megpróbálom - győzködi magát. Engem is. 

Levi MTB biciklije a verseny előtti napokban kerül szervízbe. Még mindig ott van. Marad a választási lehetőség: visszalépni, vagy nem éppen erre a célra alkalmas országúti biciklivel vág neki a 26-km-es erdei távnak. 

Van még egy óra a rajtig. Apával felmászunk a velencei Bence-hegyi kilátóhoz, tetszik a látvány. Élvezzük. Megtelik a várakozási idő tartalommal. 

A mikrofonban megszólal a rajthoz invitáló hang. Levi is besorol, most már izgatott. Kihívással néz szemben. A lényeg, hogy érezd jól magad! - biztatjuk Apával, de látom az elszántságot a szemében, hogy a megmérettetés fontos(abb) számára. Érthető. A visszaszámlálás után a felvezető autót követik a bringások. Levi arca is feltűnik a tömegben. Büszke vagyok rá. Mutagatnám mindenkinek, hogy ő az én fiam, de a többi hozzátartozó is hasonlóan érezhet.

Apával kávéra vágyunk. Én előbb mosdót keresek. Csend van, kihasználom, kérem Istent, hogy vigyázzon Levire. Nagyon. Nyomatékosítom a kérésem. Többször is. 

Apa hosszú kávét rendel. Még egy rövid kávéra sem lett volna elég időnk, megszólal a telefon. Levi - vírit a kijelző. Összerándul a gyomrunk. Nem jó jel. Defektet kaptam - mondja szinte sírva. Leeresztett a hátsó kerék, a start után 3 kilométerre. Talán pont abban a pillanatban amikor a mosdó magányos csendjében Isten segítségéért fohászkodom. 

Hát így vigyázol rá? - teszek szemrehányást az ég felé nézve. Így - hallom szinte azonnal a választ. Vagy érzem a választ. 

Belőjük a koordinátákat, és megnyugtatjuk Levit, hogy nemsokára érte megyünk. Mennénk. Az autó felé útközben eszünkbe jut, hogy Levinél maradt az autó kulcsa, miután a visszaszaladt a kamerájáért. Újabb akadály gördül elénk, de nem morgunk, nem káromkodunk, hanem a megoldásra koncentrálunk. Apa nekivág gyalog a három kilométeres (oda-vissza 7 km) távnak, én addig fel-le sétálgatok. Gondolkodom. Kitörlöm a fotókat, hogy ne maradjon emlék erről a félresikerült napról- morfondírozok. Kitöröljük az emlékeinkből.  Pedig milyen jó felvételek készültek! Kár értük. 

Valahonnan hála érzése csap át rajtam, mint egy jól írányzott villám. Hálás vagyok, hogy nem az erdő közepén történt a defekt, egy sokkal nehezebben megközelíthető helyen. Valamiért azt érzem, hogy Isten "felügyelete" révén nem történt nagyobb baj. Ezt kértem Istentől. Meghallgatott. 

Nem törlöm ki a fotókat. Örömmel nézegetem.  

Nem ilyen napot terveztünk. De nagyon sokat kaptunk tőle. Én hitben megerősítést. A családi összetartás újbóli megtapasztalását. Levi a kudarc és csalódottság feldolgozásában tesz előrelépést.  A vívódásból feloldozást nyer,  amikor a bicikliszerelő szakértelme elsimítja a lelkiismeretfurdalás érzését: az MTB bicikli kereke is hasonló sorsra jutott volna. Megerősödik bennünk az eleve elrendelés érzése. 

Ma tapasztaltunk. Tanultunk. Fejlődtünk. Kellenek az ilyen napok. 

Keressük a következő versenyeket.

Prohászka Ottokár: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.