Utóhang

Fél hatot mutat az olivabogyós óra az ebédlő falán. A másodpercmutató rendületlenül körbejár, de akármikor felnézük az órára, makacsul ragaszkodik az állandósághoz, a fél hathoz. Mintha megállt volna az idő. Sajnos, mégsem. Hamar eltelik a hét. 

Megint gazdagodunk élményekkel és tapasztalatokkal. Néhány dologban már rutinosabbak vagyunk. Két éve irigykedve néztük az ENC eszközzel pillanatok alatt átjutó személygépkocsikat, miközben mi értékes perceket (összeadva órákat) várakoztunk az autópálya fizetőkapujánál. Idén már résen voltunk. Mi is beszereztünk egy ilyen kütyüt. 

A tikkasztó hőség egyetlen előnye, hogy a több liternyi megivott folyadékot kiizzadtam, így a 250 forintos wc használatát ritkán kellett igénybe venni. 

A parti büfékben az ásványvizet aranyárba mérik. Akár 600-700 forintnak megfelelő kunát is felszámolnak a szomjas vendégeknek egy fél liter (hideg) ásványvizért. Első nap után már tanulunk, visszük magunkkal a hütőládánkat tele pakolva ásványvizzel. 

A modern kor gyermekei vagyunk. Kétségtelen. A minden jóval felszerelt apartman előnyeit élvezzük. A klima kifejezetten jól jön, éjszaka csak amellett tudunk pihenni. Mikróhullámú sütő valahogy mellékesnek tűnhet a házigazda számára, így hiába keressük, nem találjuk. Kétségbeesünk. Hogy melegítsük fel a rántott húst? Az otthonról vitt maradék rizzsel mit csináljunk? Megoldjuk, bár kétségtelen megkönnyítette volna az életünket, ha betesznek egyet a konyha egyik sarkába. 

Reggel is fél hatot mutat az óra. Még mindig. Egyre nagyobb kupac halmozódik fel a nappali közepén. Két hűtőmágnest vettünk emlékbe, hogy lehet, hogy ennyivel több csomagunk lesz hazafelé? 

Körbefutjuk a helyiségeket, ne maradjon semmi ott. Ha mégis, reméljük, hogy jövőre megtaláljuk. 

A hetvenes éveikben járó nagyon szimpatikus házaspár (házigazdánk), mosolyogva konstatálja, hogy minden tökéletes volt. Mi sem győzünk hálálkodni. Mivel közös nyelvet nem beszélünk, mutogatunk egymásnak. Kapunk egy hútőmágnest ajándékba tölük, és egy műanyag dobozt is teleraknak érett fügével. Kezet fogunk majd egy "dobro je" -vel (viszontlátásra) elköszönünk tölük. 

Kigördülve a kapun, magunk mögött hagyjuk a helyet, a hetet. Az élményeinket magunkkal hozzuk.

Útközben még betérünk Zágrábba.

Egy kétórás parkolójegyet váltunk, de többet felesleges is lett volna. Keveset látunk az óvárosi részből, főleg az utcák zsúfolt zsibvásárai és kiülői miatt.

Teljes kép és hangzavar. Még hűtőmágnest sem veszünk. Ez jelent már valamit. (Megrögzött hűtőmágnes vásárlók vagyunk, amerre járunk, gyűjtünk.)

Azért találunk néhány szép epületet, látványosságot, de ezzel hamar végzünk. 

Vár az otthonunk. Reméljük, hogy Cirmi is izgatott már a hazatérésünk miatt. Elindulunk. A határnál csak ennyit mondunk: viszlát jövőre Horvátország!