Tósport-nap (Velence)

Nézem az arcát. Az izgatottság helyett gondterheltséget látok. Minél több MTB-s kerekezik el előttünk, egyre nagyobb az arcára kiülő bizonytalanság.  Meggondoltad magad? - kérdezem Levitől. Nem, dehogy! - mondja, bár érzem a határozatlanságot a hangjában. Nem biztos, hogy cyclocross kerékpár bírni fogja az ismeretlen terepet, de megpróbálom - győzködi magát. Engem is. 

Levi MTB biciklije a verseny előtti napokban kerül szervízbe. Még mindig ott van. Marad a választási lehetőség: visszalépni, vagy nem éppen erre a célra alkalmas országúti biciklivel vág neki a 26-km-es erdei távnak. 

Van még egy óra a rajtig. Apával felmászunk a velencei Bence-hegyi kilátóhoz, tetszik a látvány. Élvezzük. Megtelik a várakozási idő tartalommal. 

A mikrofonban megszólal a rajthoz invitáló hang. Levi is besorol, most már izgatott. Kihívással néz szemben. A lényeg, hogy érezd jól magad! - biztatjuk Apával, de látom az elszántságot a szemében, hogy a megmérettetés fontos(abb) számára. Érthető. A visszaszámlálás után a felvezető autót követik a bringások. Levi arca is feltűnik a tömegben. Büszke vagyok rá. Mutagatnám mindenkinek, hogy ő az én fiam, de a többi hozzátartozó is hasonlóan érezhet.

Apával kávéra vágyunk. Én előbb mosdót keresek. Csend van, kihasználom, kérem Istent, hogy vigyázzon Levire. Nagyon. Nyomatékosítom a kérésem. Többször is. 

Apa hosszú kávét rendel. Még egy rövid kávéra sem lett volna elég időnk, megszólal a telefon. Levi - vírit a kijelző. Összerándul a gyomrunk. Nem jó jel. Defektet kaptam - mondja szinte sírva. Leeresztett a hátsó kerék, a start után 3 kilométerre. Talán pont abban a pillanatban amikor a mosdó magányos csendjében Isten segítségéért fohászkodom. 

Hát így vigyázol rá? - teszek szemrehányást az ég felé nézve. Így - hallom szinte azonnal a választ. Vagy érzem a választ. 

Belőjük a koordinátákat, és megnyugtatjuk Levit, hogy nemsokára érte megyünk. Mennénk. Az autó felé útközben eszünkbe jut, hogy Levinél maradt az autó kulcsa, miután a visszaszaladt a kamerájáért. Újabb akadály gördül elénk, de nem morgunk, nem káromkodunk, hanem a megoldásra koncentrálunk. Apa nekivág gyalog a három kilométeres (oda-vissza 7 km) távnak, én addig fel-le sétálgatok. Gondolkodom. Kitörlöm a fotókat, hogy ne maradjon emlék erről a félresikerült napról- morfondírozok. Kitöröljük az emlékeinkből.  Pedig milyen jó felvételek készültek! Kár értük. 

Valahonnan hála érzése csap át rajtam, mint egy jól írányzott villám. Hálás vagyok, hogy nem az erdő közepén történt a defekt, egy sokkal nehezebben megközelíthető helyen. Valamiért azt érzem, hogy Isten "felügyelete" révén nem történt nagyobb baj. Ezt kértem Istentől. Meghallgatott. 

Nem törlöm ki a fotókat. Örömmel nézegetem.  

Nem ilyen napot terveztünk. De nagyon sokat kaptunk tőle. Én hitben megerősítést. A családi összetartás újbóli megtapasztalását. Levi a kudarc és csalódottság feldolgozásában tesz előrelépést.  A vívódásból feloldozást nyer,  amikor a bicikliszerelő szakértelme elsimítja a lelkiismeretfurdalás érzését: az MTB bicikli kereke is hasonló sorsra jutott volna. Megerősödik bennünk az eleve elrendelés érzése. 

Ma tapasztaltunk. Tanultunk. Fejlődtünk. Kellenek az ilyen napok. 

Keressük a következő versenyeket.

Prohászka Ottokár: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.

De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.

Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.

S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.

Utóhang

Fél hatot mutat az olivabogyós óra az ebédlő falán. A másodpercmutató rendületlenül körbejár, de akármikor felnézük az órára, makacsul ragaszkodik az állandósághoz, a fél hathoz. Mintha megállt volna az idő. Sajnos, mégsem. Hamar eltelik a hét. 

Megint gazdagodunk élményekkel és tapasztalatokkal. Néhány dologban már rutinosabbak vagyunk. Két éve irigykedve néztük az ENC eszközzel pillanatok alatt átjutó személygépkocsikat, miközben mi értékes perceket (összeadva órákat) várakoztunk az autópálya fizetőkapujánál. Idén már résen voltunk. Mi is beszereztünk egy ilyen kütyüt. 

A tikkasztó hőség egyetlen előnye, hogy a több liternyi megivott folyadékot kiizzadtam, így a 250 forintos wc használatát ritkán kellett igénybe venni. 

A parti büfékben az ásványvizet aranyárba mérik. Akár 600-700 forintnak megfelelő kunát is felszámolnak a szomjas vendégeknek egy fél liter (hideg) ásványvizért. Első nap után már tanulunk, visszük magunkkal a hütőládánkat tele pakolva ásványvizzel. 

A modern kor gyermekei vagyunk. Kétségtelen. A minden jóval felszerelt apartman előnyeit élvezzük. A klima kifejezetten jól jön, éjszaka csak amellett tudunk pihenni. Mikróhullámú sütő valahogy mellékesnek tűnhet a házigazda számára, így hiába keressük, nem találjuk. Kétségbeesünk. Hogy melegítsük fel a rántott húst? Az otthonról vitt maradék rizzsel mit csináljunk? Megoldjuk, bár kétségtelen megkönnyítette volna az életünket, ha betesznek egyet a konyha egyik sarkába. 

Reggel is fél hatot mutat az óra. Még mindig. Egyre nagyobb kupac halmozódik fel a nappali közepén. Két hűtőmágnest vettünk emlékbe, hogy lehet, hogy ennyivel több csomagunk lesz hazafelé? 

Körbefutjuk a helyiségeket, ne maradjon semmi ott. Ha mégis, reméljük, hogy jövőre megtaláljuk. 

A hetvenes éveikben járó nagyon szimpatikus házaspár (házigazdánk), mosolyogva konstatálja, hogy minden tökéletes volt. Mi sem győzünk hálálkodni. Mivel közös nyelvet nem beszélünk, mutogatunk egymásnak. Kapunk egy hútőmágnest ajándékba tölük, és egy műanyag dobozt is teleraknak érett fügével. Kezet fogunk majd egy "dobro je" -vel (viszontlátásra) elköszönünk tölük. 

Kigördülve a kapun, magunk mögött hagyjuk a helyet, a hetet. Az élményeinket magunkkal hozzuk.

Útközben még betérünk Zágrábba.

Egy kétórás parkolójegyet váltunk, de többet felesleges is lett volna. Keveset látunk az óvárosi részből, főleg az utcák zsúfolt zsibvásárai és kiülői miatt.

Teljes kép és hangzavar. Még hűtőmágnest sem veszünk. Ez jelent már valamit. (Megrögzött hűtőmágnes vásárlók vagyunk, amerre járunk, gyűjtünk.)

Azért találunk néhány szép epületet, látványosságot, de ezzel hamar végzünk. 

Vár az otthonunk. Reméljük, hogy Cirmi is izgatott már a hazatérésünk miatt. Elindulunk. A határnál csak ennyit mondunk: viszlát jövőre Horvátország!