Régóta vágytunk egy kutyára...helyette lett egy cicánk.
Levi évek óta szeretett volna , ahogy mi is egy kutyust, de mivel az udvaron osztoznunk kell, ezért nehézségekbe ütközött volna egy eb, és tartása kivitelezhetetlen volt ilyen körülmények között.
Akkor legyen macskánk! - próbált rábeszélni minket Levi. Meg kell mondanom, hogy életemben nem voltam macskarajongó, soha nem vágytam, hogy macskám legyen, és valamiért kicsit irritáltak is.
Így aztán nem lett cicánk...eddig.
Kb. másfél hete hajnalban iszonyatos macskanyávogásra ébredtem. Aztán a délelőtt folyamán többször is hallottam órákon át tartó sírását, a szomszéd meggy fájának tetejéről. Keservesen és segítségkérően nézett rám, de azonkívül, hogy biztattam, hogy jöjjön le, nem tudtam mást tenni érte. És lejött! Másnap kora reggel az udvarunkon sírdogált, indulás előtt még adtam neki enni, aztán Apáék is mielőtt elindultak dolgozni, iskolába.
Még aznap délután bár Apa feltette a kérdést, hogy mit csináljunk, befogadjuk-e a kb. három hónapos sovány, magányos koromfekete cicát, nem volt kérdés, hogy kezd a szívünkhöz nőni.
Így lett Jolánkából (Anya, de ez fiú!) az igencsak fantáziadús névre hallgató Cirmi, bár egyre inkább úgy tűnik, hogy a Puskagolyó név lesz a legjellemzőbb rá.
És mi változott amióta családtag lett Cirmi?
- Apa az eddigi ébredés utáni első mondata felém "Szia Cica, szeretlek" pár napja "szia Cica, adtál enni Cirminek? - re változott
- hazaérkezésünk után Puskagolyó nem vár az ajtóban csalódottak vagyunk, és aggódunk, hogy vajon nem halt-e éhen amióta nem láttuk
- ha hazaérkezés után pár perccel később megjelenik, mindenki kidob mindent a kezéből, Apa a távírányítót, én a fakanalat, Levi a matekkönyvet (azt bármikor és bármilyen indokkal), és rohanunk szembe Cirmivel, ezzel a frászt hozva rá
- Apa első útja már nem a lakásba vezet, hanem Cirmi ellenőrzést tart
- a csarnokban már az olcsó felvágottashoz is beállok a sorba
- a nagybevásárlásoknál nemcsak a mi ellátmányozásunk kielégítése zajlik, az állateledeles polcnál is percekig tipródunk, hogy vajon a marhásat, a csirkéset, a halasat, a marhás-csirkéset, a halas-marhásat, a nyulas-csirkés konzervet vegyük-e meg
- Apa és Levi az esti lefekvés előtt 15 percenként kirohannak zseblámpával ellenőrizni, hogy alszik-e már a macsek
- a hőszigetelt hűtőtáskából pöpec macskaházat csináltunk
- a hónapok óta gondozott bukszusaim látványa már nem okoz akkora örömet, amióta Cirmi játékszernek használja őket (akaratom ellenére, de nevelem)
- másfél hét alatt kb. 500-szor hangzott el a szánkból, hogy Cirmi ül ...és időnként valóban leül (szeretnénk hinni, hogy a mi kérésünkre teszi)
- Cirmivel nem egy nyelven beszélünk, a NEM nála nem szerepel a szótárban
- Apa újra többször felhív napközben telefonon, amitől megdobban a szívem, aztán beleszól: Cica, sír Cirmi, mit adjak neki enni?
- megtapasztaltuk a hízelgés és szeretethiány magas fokát általa
- sokkal többet nevetünk amióta velünk van
- újra megtapasztaljuk, hogy mi az önfeledt játék
Levi évek óta szeretett volna , ahogy mi is egy kutyust, de mivel az udvaron osztoznunk kell, ezért nehézségekbe ütközött volna egy eb, és tartása kivitelezhetetlen volt ilyen körülmények között.
Akkor legyen macskánk! - próbált rábeszélni minket Levi. Meg kell mondanom, hogy életemben nem voltam macskarajongó, soha nem vágytam, hogy macskám legyen, és valamiért kicsit irritáltak is.
Így aztán nem lett cicánk...eddig.
Kb. másfél hete hajnalban iszonyatos macskanyávogásra ébredtem. Aztán a délelőtt folyamán többször is hallottam órákon át tartó sírását, a szomszéd meggy fájának tetejéről. Keservesen és segítségkérően nézett rám, de azonkívül, hogy biztattam, hogy jöjjön le, nem tudtam mást tenni érte. És lejött! Másnap kora reggel az udvarunkon sírdogált, indulás előtt még adtam neki enni, aztán Apáék is mielőtt elindultak dolgozni, iskolába.
Még aznap délután bár Apa feltette a kérdést, hogy mit csináljunk, befogadjuk-e a kb. három hónapos sovány, magányos koromfekete cicát, nem volt kérdés, hogy kezd a szívünkhöz nőni.
Így lett Jolánkából (Anya, de ez fiú!) az igencsak fantáziadús névre hallgató Cirmi, bár egyre inkább úgy tűnik, hogy a Puskagolyó név lesz a legjellemzőbb rá.
És mi változott amióta családtag lett Cirmi?
- Apa az eddigi ébredés utáni első mondata felém "Szia Cica, szeretlek" pár napja "szia Cica, adtál enni Cirminek? - re változott
- hazaérkezésünk után Puskagolyó nem vár az ajtóban csalódottak vagyunk, és aggódunk, hogy vajon nem halt-e éhen amióta nem láttuk
- ha hazaérkezés után pár perccel később megjelenik, mindenki kidob mindent a kezéből, Apa a távírányítót, én a fakanalat, Levi a matekkönyvet (azt bármikor és bármilyen indokkal), és rohanunk szembe Cirmivel, ezzel a frászt hozva rá
- Apa első útja már nem a lakásba vezet, hanem Cirmi ellenőrzést tart
- a csarnokban már az olcsó felvágottashoz is beállok a sorba
- a nagybevásárlásoknál nemcsak a mi ellátmányozásunk kielégítése zajlik, az állateledeles polcnál is percekig tipródunk, hogy vajon a marhásat, a csirkéset, a halasat, a marhás-csirkéset, a halas-marhásat, a nyulas-csirkés konzervet vegyük-e meg
- Apa és Levi az esti lefekvés előtt 15 percenként kirohannak zseblámpával ellenőrizni, hogy alszik-e már a macsek
- a hőszigetelt hűtőtáskából pöpec macskaházat csináltunk
- a hónapok óta gondozott bukszusaim látványa már nem okoz akkora örömet, amióta Cirmi játékszernek használja őket (akaratom ellenére, de nevelem)
- másfél hét alatt kb. 500-szor hangzott el a szánkból, hogy Cirmi ül ...és időnként valóban leül (szeretnénk hinni, hogy a mi kérésünkre teszi)
- Cirmivel nem egy nyelven beszélünk, a NEM nála nem szerepel a szótárban
- Apa újra többször felhív napközben telefonon, amitől megdobban a szívem, aztán beleszól: Cica, sír Cirmi, mit adjak neki enni?
- megtapasztaltuk a hízelgés és szeretethiány magas fokát általa
- sokkal többet nevetünk amióta velünk van
- újra megtapasztaljuk, hogy mi az önfeledt játék
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése