2016. szeptember 20., kedd

Hétvége

A szombati napra jó kis pihenést terveztünk, így aztán belefért egy esti erezdelahajam buli, a Templom téri The Biebers koncerten. Levi kedveli a Puskás Petit, és mivel a zenéjüket nem ismertük, belevágtunk a nagy kalandban, és a barátaival elmentünk egy kicsit kirúgni a hámból. Jó volt nagyon, nekem (is) tetszett, olyan energiával tomboltak, hogy időnként attól tartottam felrobban a színpad. 
Ritmussal a lábunkban és dübörgéssel a fülünkben hagytuk el a koncert helyszínét, és nem bántuk meg, hogy engedtük a kíváncsiságunknak. 
Vasárnap az Andrássy útat vettük górcső alá, és a végén az Oktogon egy "jutatom koncert" volt a kitartottaknak. Már a távolból ismerős hangokat és ritmusokat hallottunk, majd közelebb érve ismerős arcokat tűntek fel... ismerős ruhákban (remélem, hogy kimosták a szombat esti koncert után). Újra (a) The Biebers. Töményen nyomtuk hétvégén a Biebers-t. 

The Biebers éjjel



és nappal

2016. szeptember 18., vasárnap

Aki mer, az nyer...

Van, aki megdolgozik a nyereményért... 



... és van, aki (nem dolgozik meg érte, de) élvezi mások nyereményét.


2016. szeptember 17., szombat

Visszapillantó



Hálás vagyok Uram

*az elmúlt nyár minden percéért
*hogy megvédtél minden bajtól, de köszönöm a kis akadályokat amikből csak tanulhattunk
*köszönöm, hogy sok programban lehetett részünk és adtál hozzá anyagi hátteret is
*hálával tele a szívem, hogy Leventének is sok élményben volt része ezen a nyáron is
*köszönöm, hogy ilyen családot adtál körém ajándékba, akikkel együtt sétálhattunk át a "nyáron"
*hálás vagyok, hogy újra elmehettem a szülőföldemre
*köszönettel tartozom minden mosolyért és szeretetért amivel otthon fogadtak
*köszönöm a finom falatokat amelyekkel a gyerekkoromra emlékezhettem, bár a szalonnával óvatosan ... tudod, a koleszterin miatt
* kimondhatatlanul hálás vagyok azért a pár perces békés és megnyugtató csendért, amit az újfalusi temetőben "hallhattam"
* hálát érzek, hogy sok kirándulásra vihettünk magunkkal vendég gyerekeket és Levi is megoszthatta az élményeit mássokkal
* hálás vagyok Kati mama kitartásáért és türelméért amikor vendégül látta Levit, és azokért a cselekedetiért amiben megmutatkozott unokái iránti szeretete
* köszönöm, hogy megáldottad őt azzal a leleményességgel, hogy a konyhaasztalt ping-pong asztallá alakította át, hogy a gyerekek játszhassanak, és köszönöm azt is, hogy az asztalra gofri kerülhetett a sok szomszéd gyerek számára
* hálás szívvel gondolok azokra az élménybeszámolókra amelyeket Levi mesélt arról a három napról amit a Lucáéknál és Lucáékkal tölthetett
* köszönöm, hogy a Gábor itt volt újra nálunk és jókat játszhattak Levivel
* bár nem túl esztétikus a zokni amit nyáron hordtam, de mégis szabadságot adott nekem, amiért hálával tartozom
* köszönettel tartozom, hogy Apa nagy álma teljesült, kérlek, hogy légy vele (akkor is) amikor a volán mögé ül
* köszönöm, hogy ha vendégek jöttek hozzánk, mindig volt étel amit az asztalra tegyünk
* hálás vagyok a nagy beszélgetésekért
* és a kis apró csodákért
* köszönöm, hogy Levi mellett átélhetjük  és megtapasztalhatjuk Apával a most kezdődő kamaszos éveket...ha kérhetnék hozzá Uram sok türelmet...(még egy picit többet, ha lehet)
* köszönöm, hogy minden reggel úgy ébredhetek fel, hogy egy újabb szép nap vár rám , még ha olykor nehézségek is állnak az utunkban, de nem tudok elég hálás lenni azért, hogy Te mindig ott vagy mellettem/mellettünk.
KÖSZÖNÖM!



2016. szeptember 16., péntek

Labirintus

Nem szeretnél jogosítványt szerezni? - szegezik nekem néhanapján a kérdést. De szeretnék! De addig örüljön mindenki amíg nincs, de meg is nyugtatom az emberiséget, hogy nem is lesz. Ennek több oka is van. Sorolhatnám: reflexek vagy inkább reflextelenségek (micsoda szép magyar szó), látótér problémák, vagyis túl szűknek látom az út szélességét, ha esetleg dupla olyan táv állna a rendelkezésemre ... és még sorolhatnám. 
De ami talán mégis a legnagyobb kihívást jelentené ha vezetnék, na az a tájékozódás. Ha értékelném kéne 0 és 10 között, önbizalmam teljes tudatában - 5-re tenném a jelet. És nem véletlen. Még egy egyenes úton való eligazodás is időnként meghaladja az effajta képességeimet. 
Még ha kételkednék is néha hogy valóban ennyire rosszul orientálódok (újabb szép magyar szó :-) ) előkapom a pozitív gondolkodást és elhitettem magammal, hogy én ennél sokkal többre vagyok képes. És akik azt mondják, hogy ezzel a hozzáállással mindent el lehet érni, akkor utánajárok és tesztelem is magam... a Műszaki Egyetemen, mert éppen arra volt dolgom, mégpedig az egyetemi könyvtárban kellett eljuttatnom egy könyvet. 
A portán udvariasan eligazítottak, hogy jobbra végig, balra, át és máris ott leszek. Követtem az instrukciókat, de öt perc gyaloglás után úgy tűnt mintha (újra) ismerős helyen lennék. Végül is miért ne lehetne két aulája egy egyetemnek (ugyanolyan arcképpel a falon)? Újabb öt perces koválygás után gyanús volt, hogy megtaláltam a harmadik aulát is. Ki tudja még hány van :-) Feladtam. A közeli oszlop tövében magányosan üldögélő lánytól kértem útbaigazítást. Menjek balra, jobbra, át, le, fel! Újabb bonyodalmak. Megköszöntem a segítséget és nekivágtam bizakodva, de korántsem magabiztosan a labirintusnak. Néhány perc után megint az oszlop tövében magányosan üldögélő lányt pillantottam meg, és volt egy gyanúm, hogy nem az oszlop vándorolt odébb tövében a magányosan üldögélő lánnyal.  Ciki nem ciki bevallottam neki, hogy ezúttal sem sikerült a könyvtár felé vezető utat megtalálni. Nem tudom, hogy mit látott rajtam, de jobbnak látta felajánlani a segítséget, és magyarázkodás helyett elkísért az úti célomig. 
Az udvari úton kellett visszamennem a kijárathoz, de a tervező  - direkt kiszúrt az ilyenekkel mint én - bevezetett újra az út az épületbe. Megint a káosz közepén találtam magam. Ezúttal egy fiatal férfi képében jelent meg az őrangyalom. Melyik kijáraton szeretnék kimenni? - kérdezte segítőkészen. Melyiken szeretnék? Nem válogatok, én azzal is megelégszem ha egyszer kijutok abból az épületből. 

2016. szeptember 15., csütörtök

Kihívás


Már évek óta rákaptam a gyaloglás ízére, legyen hideg, meleg, fújjon a szél vagy essen a hó imádok gyalogolni, általában 4-6 kilométereket teszek meg egy-egy alkalommal. Ehhez képest az elégetett kalóriák száma...á, hagyjuk... siralmas. Bár mindig azzal vigasztalom magam, hogy csak a kalóriaszámláló kijelzője romlott el.
Csakhogy fokozni lehessen a hatást, születésnapomra kértem Apától egy pár nordic walking botot. Teljesen egyszerű - gondoltam én. Teszem-veszem, lépek, lóbálom, lerögzítem, hajlítom, emelem, koncentrálok. Egyszerű, nem? Nem! De négyezer forintért igénybe vehettem volna egy két órás tanfolyamot, hogy megtanítsák, hogy mit, mikor és hová. Vagyis megtanítottak volna gyalogolni, amit elvileg már egy éves korom óta tudok. Lehet, hogy nem annyira precízen....Segítségül hívtam a guglit és videók komoly tanulmányozása után, nekiindultam az első utamnak. Az első gond ott kezdődött, hogy össze kellett (volna) hangolni az ellentétes láb-kéz mozdulatokat. Évekkel ezelőtt amikor Levinél a reflexeket nézték, a fejlesztőpedagógus megkérte, hogy tegyen néhány métert indián szökdelésben. Tudjátok, ellentétes kéz- láb a magasban. Nem ment. A bal kéz és bal láb együtt lendült felfelé. Na, ez nem indiánszökdelés. Van akinek sikerül, van akinek nem. Bevallom titokban otthon én is teszteltem magam. Nekem sem ment. Reflexerüen én is azonos oldallal indítottam. De már máskor is felhívták a figyelmemet, hogy a két agyféltekém nincsen összhangban, időnként külön-külön dolgoznak. Időnként egyáltalán nem dolgoznak. :-) Ajánlottak mindenféle gyakorlatokat, amivel "átjárhatóvá" teszem a járatokat, és főleg ellentétes két-láb gyakorlatok fontosságára hívták fel a figyelmem. 
Na erre is való a nordic walking bot. Nem csak a gyaloglást teszi hatékonyabbá, hanem igen erősen kell koncentrálnom, a bal kéz - jobb láb és fordítva kivitelezésén. Van, hogy a ritmust is elkapom, és a hátam mögötti napsugár árnyékában még gyönyörködhetek is, hogy milyen flottul megy ez nekem. 
Tovább kell méltatnom a bot előnyeit. Bár a kis táskámban mindig viszem magammal az elektromos kutyariasztót, de a kezemben lévő bot fokozza a kutyákkal szembeni biztonságérzetemet.

2016. szeptember 12., hétfő

A reggeli kávé(m)

Sok elmélet terjeng a kávé jótékony hatásairól, amit vagy tapasztalunk vagy nem. Mivel én szinte kizárólag koffeinmentes kávét iszom, így nem pörget fel, nem kell a reggeli túléléshez, és a vízhajtó hatását sem tapasztaltam. Eddig.
De nekem is szükségem van a reggeli kávéra, a rituálé miatt, a néhány perces éjszakai-reggeli átmenet miatti átállásra és egyáltalán kell és kész. 
Ébredés után az első lépteim a kávéfőző felé vezetnek. Ahogy azt mindig is tenni szoktam, kiöntöm a bögrébe,  beledobom az édesítő pöttyömet, a kávétejszínt és az első kortynál érzem, ahogy az éltető kávé végigcsorog a légcsövemen, le a gyomromig és szinte érzem, ahogy bekerülve a véráramlatba átalakul életadó nedűvé. Na ezért kell a reggeli kávé(m). 
Így történt ez a minap is. Csak egy icipicit másképp. Már idősszerű volt, hogy a napok óta tervezett vízhajtót bevegyem, és mivel ezt kora reggel szoktam, ébredés után, félkómás állapotban kikészítettem a kis fehér gyógyszert a konyhaszekrényre, hogy a kávéval együtt vegyem be. Kiöntöttem a kávét, beletettem a(z édesítő) pöttyöt, a tejszínt és kerestem az kis fehér tablettát. Nem találtam sehol. Legurult? Elnyelte a föld? Világgá ment? Hajnalban nem volt kedvem bújocskásat játszani vele, ott egye meg a fene, gondoltam, majd legközelebb. Miután az első kortyot legurítottam a torkomon, kissé meglepett a kávé keserű íze. Az hogy lehet? Tettem bele pöttyöt. Rémlik a mozdulat, bár nem emlékszem a szekrényajtó nyitására, ahol az édesítőszert tartjuk, de az előző esti pálinkázás után ez nem is olyan meglepő. Orvosoltam a problémát, és átélt élvezettel ittam meg a kávémat az utolsó kortyig. Egy óra múlva már a mosdót jártam... öt percenként. Helyére kerültek a hiányzó mozaikszemek. És beigazolódott az emlékem, hogy tettem bele pöttyöt a kávémba...és nem véletlen, hogy nem találtam a vízhajtó tablettát sem a szekrényen...A reggeli kávém valóban vízhajtó hatású volt :-)


2016. szeptember 11., vasárnap

Nyárbúcsúztató

Ha már van sütőtárcsánk, akkor használjuk is, jelszóval jött az ötlet. Ha már begyújtjuk, éljünk a lehetőséggel és télire süssünk rajta padlizsánt.

De ha már végre használatba vesszük és finom falatokat sütünk rajta, akkor osszuk meg azt a barátainkkal is. 
Estére minden egyben volt. A padlizsán a kis tasakokban, a húsi, kolbász és a zöldség a tárcsán, a pálinka az asztalon, a barátok az asztal körül. 


Reggel meg a fáradtság. Hiába, mi már öregek vagyunk Apával az ilyen vad bulikhoz :-)